A NAP SZÉPE
A gimnazista másokkal kötözködött, ezért dobták ki a buliból, de nem úszta meg annyival, hogy egyszerűen kikísérték.
A NAP SZÉPE
Az OTP Bank és az újranyíló Szépművészeti Múzeum közös pályázatának nyertese egy hónapra kiállíthatja alkotását a Szépműbe. De mi alapján válogatták ki a továbbjutókat? Erről kérdeztük a zsűrit.
A NAP SZÉPE
Beáék drasztikusan átalakították életmódjukat, és meg is lett az eredménye. Ez a zéró hulladék (zero waste) életvitel: tárgyak helyett élményekre is költhetjük a pénzünket!
A NAP SZÉPE
December 10-én lesz 70 éve, hogy elfogadták az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. Erre a napra időzítette Bródy János Human Rights 70 című koncertjét a Budapest Kongresszusi Központban.
A NAP SZÉPE
Mindennapos dolog tinédzserek között, hogy a fiúk zsűrizik a lányok popsiját, és megbeszélik, kivel lenne a legjobb flörtölni. E vágyak azonban botrányt indítottak el egy angliai középiskolában.
A NAP SZÉPE
Makai Viktóriának a férje mentette meg az életét. Támadója összeverte, de szerencsére az nem következett be, amit eltervezett.
A NAP SZÉPE
Házkutatást tartottak nála, így akadtak a felvételekre, amelyeket különféle kép- és üzenetküldő alkalmazásokon keresztül szerzett meg.
A NAP SZÉPE
Ezúttal a természet lágy ölén pózolt igencsak hiányos öltözékben, rajongói legnagyobb örömére. Mutatjuk a fotókat!
A NAP SZÉPE
Egykoron a Balatonra érkező NDK-s lányok 'hajlandóságáról' beszélt az ország férfitársadalma, az ügyeskedők pedig a „Zimmer Frei” mozgalomban utaztak. De miért is lett a Balaton a kelet-németek kedvelt nyaralóhelye és mit köszönhet nekik a Balaton?
A NAP SZÉPE
Táltos, lidérc, garabonciás, szépasszony és markoláb – ezek mind a pogány kultusz alakjai voltak, és felmenőink nagyon sokáig mélyen hittek a létezésükben.
Népszerű
Ajánljuk