Hétfő délelőtt északnyugat felől csökken a felhőzet, ezt követően az ország nagyobb részén többórás napsütés valószínű, kivéve a keleti tájakat, ahol csak estefelé csökken a felhőzet - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A reggeli, délelőtti órákban még többfelé eshet az eső, zápor, később inkább csak északkeleten fordulhat elő záporeső, hózápor, illetve zivatar. Egyre nagyobb területen északnyugatira fordul és megerősödik a szél, amely a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén viharossá fokozódik.
A csúcshőmérséklet jobbára 7, 8 fok körül várható.
A szél miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Pest, Baranya, Bácsk-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Jász-Nagykun-Szolnok, Vas, Veszprém és Zala megyékre. De Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Vas megyékben zivatarok miatt is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
Többnyire derült vagy gyengén felhős ég valószínű csapadékkal. Az északnyugati szél a Dunántúlon és a Duna-Tisza-közén gyakran lesz erős, északkeleten ugyanakkor mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérséklet hajnalban -5 és +4 fok között alakul, a szélcsendesebb részeken várható fagy.
Kedden eleinte többnyire napos idő várható, majd napközben erősebben megnövekszik a felhőzet. Néhol zápor, hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél továbbra is erős, a Dunántúlon és Budapest körül viharos lesz, estére azonban mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 9 fok között alakul.
Szerda reggel, délelőtt csökken a felhőzet, ezt követően jobbára napos idő várható kevés gomolyfelhővel. Éjszaka főleg az ország északkeleti felében lehet kisebb eső, zápor, majd napközben számottevő csapadék már nem valószínű. Az északnyugati szél élénk, helyenként erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +7 fok között alakul, az éjszaka is szeles tájakon a magasabb értékekkel. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9 és 15 fok között várható.
Hétfő délelőtt északnyugat felől csökken a felhőzet, ezt követően az ország nagyobb részén többórás napsütés valószínű, kivéve a keleti tájakat, ahol csak estefelé csökken a felhőzet - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A reggeli, délelőtti órákban még többfelé eshet az eső, zápor, később inkább csak északkeleten fordulhat elő záporeső, hózápor, illetve zivatar. Egyre nagyobb területen északnyugatira fordul és megerősödik a szél, amely a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén viharossá fokozódik.
A csúcshőmérséklet jobbára 7, 8 fok körül várható.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ahogy már beszámoltunk róla, Juhász Pétert pénteken hallgatták ki tanúként az ügyészségen. Az eljárás több mint öt órán át tartott, és – elmondása szerint – tisztességes, korrekt keretek között zajlott. A politikus a 24.hu-nak adott interjút, és elmondta: a kihallgatás során elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogyan készült az a hangfelvétel, amelyen „Zsolti bácsi” hallható, és ki szerepel rajta. Juhász elmondta, hogy minden információt megosztott a hatóságokkal, és össze is kötötte őket azzal, akitől az anyag származik – Látó Jánossal.
Az eljárás azért tartott ilyen sokáig, mert az ügyészek arról is kérdezték, tud-e más hasonló esetekről.
Juhász szerint négy ember is megkereste az utóbbi időben olyan történettel, amelyek a Szőlő utcai ügyhöz hasonlítanak.
Elmondása szerint ezekben az esetekben is jelezték bűncselekmény gyanúját, majd titoktartási nyilatkozatot írattak alá velük, és az ügyek eltussolásra kerültek. Azt viszont nem árulta el, melyik intézményről van szó, mert még nem egyeztetett azokkal, akik az információt megosztották vele.
Juhász szerint a házkutatás után mostanra meggyőződése, hogy „Orbán Viktor és körei – akik tényleg valamilyen módon védik ezeket a bűnelkövetőket – megadták a politikai megrendelést, ahogy ők hívják, a megtorlásra”. Ugyanakkor úgy gondolja, hogy az ügyészségi dolgozók a hazáért végzik a munkájukat, és valóban az ügyek feltárása a céljuk.
Hozzátette, hogy a mostani kihallgatás során is ilyen emberekkel találkozott.
A Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté a közösségi oldalán nyilvánosságra hozta Látó János nevét és fényképét, aki a
„Zsolti bácsis” felvétel készítője. Bejegyzésében azt írta, hitelesnek tűnő információkat kapott egy magánszemélytől, amelyeket később ellenőrzött. Juhász szerint Látó személye nem volt titok, ő maga is bemutatta újságíróknak. Hozzátette, hogy Látó nem feltétlenül akart a nyilvánosság elé állni, de felmerült benne, hogy szerepelne egy podcastban is.
Juhász szerint Kocsis Máté „folyamatosan rágalmazásról beszél”, de a kihallgatás során egyáltalán nem esett szó ilyenről. Ő maga kérdezte meg, hogy tehet-e feljelentést rágalmazásért.
Korábban házkutatást tartottak Juhásznál, és lefoglalták az adathordozóit is. Azt mondta, az ügyész úrtól ígéretet kapott arra, hogy minden olyan adatot, ami nem kapcsolódik az ügyhöz, megsemmisítenek. Ezt személyes garanciával vállalta.
A politikus nem tart attól, hogy összemossák a nevét az üggyel. „Nem, nem, nem, egy másodpercig sem félek, leszarom őket, tényleg” – fogalmazott. Azt is hangsúlyozta, hogy nem az a fontos, kik az elkövetők vagy áldozatok név szerint, hanem az, hogy az igazság kiderüljön, és a bűncselekmények elkövetői elnyerjék büntetésüket.
Ahogy már beszámoltunk róla, Juhász Pétert pénteken hallgatták ki tanúként az ügyészségen. Az eljárás több mint öt órán át tartott, és – elmondása szerint – tisztességes, korrekt keretek között zajlott. A politikus a 24.hu-nak adott interjút, és elmondta: a kihallgatás során elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogyan készült az a hangfelvétel, amelyen „Zsolti bácsi” hallható, és ki szerepel rajta. Juhász elmondta, hogy minden információt megosztott a hatóságokkal, és össze is kötötte őket azzal, akitől az anyag származik – Látó Jánossal.
Az eljárás azért tartott ilyen sokáig, mert az ügyészek arról is kérdezték, tud-e más hasonló esetekről.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tordai Bence július 2-án kérdezte meg a rendőrségtől, ahogyan fogalmazott, „hogy mégis hogy áll a magyar történelem legnagyobb bankrablása, az MNB alapítványai ügyében indított nyomozás”. Szombaton délelőtt érkezett válasz korábbi levelére, derül ki a politikus Facebook-posztjából. A márciusban kirobbant jegybanki alapítványi botrányt vizsgáló hatóság 93 nap után reagált.
A megküldött levél tartalmi része egyetlen mondatból áll:
„Ezúton tájékoztatom hivatkozva a 2025. július 02. napján e-mail útján benyújtott panaszával és észrevételével kapcsolatban, hogy a fenti számú nyomozás folyamatban van, a nyomozó hatóság folyamatosan adatokat és okiratokat szerez be, és azok elemzését végzi, illetve tanúkihallgatást folytat.”
Tordai Bence július 2-án kérdezte meg a rendőrségtől, ahogyan fogalmazott, „hogy mégis hogy áll a magyar történelem legnagyobb bankrablása, az MNB alapítványai ügyében indított nyomozás”. Szombaton délelőtt érkezett válasz korábbi levelére, derül ki a politikus Facebook-posztjából. A márciusban kirobbant jegybanki alapítványi botrányt vizsgáló hatóság 93 nap után reagált.
A megküldött levél tartalmi része egyetlen mondatból áll:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: Fenyegethettek engem és szeretteimet, de nem fogtok tudni megállítani
A Tisza Párt vezetője közösségi média oldalán írta meg, hogy az őt ért támadások nem térítik le az útjáról, tiszta a lelkiismerete, és szerinte a pártja nagy fölénnyel fogja megnyerni a választást.
Magyar Péter legutóbbi Facebook-bejegyzésében határozott üzenetet fogalmazott meg követőinek. A politikus szerint a támadások nem térítik le az útjáról, és úgy látja, egyre többen állnak mögé.
„Fenyegethettek engem és szeretteimet, gyalázhattok, zsarolhattok, költhettek milliárdokat a lejáratásomra, hazudhattok reggel, délben és este. Tehettek bármit, nem fogtok célt érni. Nem fogtok tudni megállítani. Ellentétben veletek, nekem tiszta a lelkiismeretem”
– írta a politikus. Hozzátette: „Megyek tovább előre lépésről lépésre és tudom, hogy napról napra egyre többen vagyunk.”
Magyar posztjában kiemelte azt is:
„Mi nem pozícióért, nem pénzért és nem a hatalomért küzdünk, hanem ezért a csodálatos országért, a gyerekeink és az unokáink jövőjéért.”
Bejegyzésében megjegyezte, hogy „a TISZA és Magyarország ezt a választást meg fogja nyerni. Nem kicsit, hanem nagyon.” Zárásként azt üzente: „Zászlókat a magasba, fel, győzelemre!”
Magyar Péter legutóbbi Facebook-bejegyzésében határozott üzenetet fogalmazott meg követőinek. A politikus szerint a támadások nem térítik le az útjáról, és úgy látja, egyre többen állnak mögé.
„Fenyegethettek engem és szeretteimet, gyalázhattok, zsarolhattok, költhettek milliárdokat a lejáratásomra, hazudhattok reggel, délben és este. Tehettek bármit, nem fogtok célt érni. Nem fogtok tudni megállítani. Ellentétben veletek, nekem tiszta a lelkiismeretem”
– írta a politikus. Hozzátette: „Megyek tovább előre lépésről lépésre és tudom, hogy napról napra egyre többen vagyunk.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy utas elkezdte megenni az útlevelét, megszakította útját a Ryanair járata
Az egyik utas az útlevelét próbálta lehúzni a vécén, a másik meg is kóstolta a sajátját. A gépen pánikhangulat alakult ki, végül a rendőrség intézkedett.
Furcsán viselkedett két utas a Ryanair Milánóból London-Stanstedbe tartó járatán – írta a Daily Star. A beszámolók szerint az eset a felszállás után 15-20 perccel történt, nem sokkal azután, hogy kialudtak a biztonsági övek becsatolását jelző fények.
Az egyik férfi az útleveléből kezdte kitépni a lapokat, és megpróbálta megenni őket. A másik szintén az úti okmányával viselkedett szokatlanul: megpróbálta lehúzni a dokumentumot a vécén.
A fedélzeti személyzet egyik tagja a vécéajtót csapkodva próbálta megakadályozni ezt, és folyamatosan ismételte, hogy a férfi ne húzza le az útlevelet a vécékagylón.
„Ez volt életem legfélelmetesebb 15 perce”
– mondta az egyik utas. A beszámoló szerint a gépen több utas is pánikba esett, mert nem értették, mi zajlik körülöttük.
A személyzet később egy „nyers és lényegretörő” bejelentésben közölte, hogy a járat megszakítja útját, és Párizsban landol. A két férfit a francia rendőrség letartóztatta. A gép végül kétórás késéssel érkezett meg a londoni Stansted repülőtérre.
a leszállást az utasok és a személyzet biztonsága érdekében rendelték el, mert a helyzet kiszámíthatatlanná vált.
Azt nem tudni, miért akarta a két férfi megsemmisíteni az útlevelét.
Az egyik utas megdicsérte a személyzetet a helyzet kezeléséért. „A Ryanair zseniális volt abban, ahogy kezelte a helyzetet. A repülés vége felé, amikor Stansted felé mentünk, italokat osztogattak” – mondta.