A jogdíj nehezen hasonlítható a havi fizetéshez, de vannak, akik kényelmesen megélnek belőle
Az utóbbi hetek egyik meghatározó témája volt a zenészek szociális támogatásának ügye. Először Majka vonta kétségbe a jogosságát, azt hangoztatva, hogy rengeteg olyan előadó is kapott pénzt, aki szerinte egyáltalán nem szorul rá.
Utána sorra nyilvánultak meg a szakmabeliek, vagy egyetértve, vagy rácáfolva a rapper-műsorvezető szavaira. A másik oldal érveiről Czutor Zoltánnal készítettünk interjút, aki részletesen kifejtette, honnan származik a támogatás, és miért fordulhatott elő, hogy tényleg sok olyan zenész elnyerte, akiknek egyébként aligha vannak anyagi gondjaik.
A cikk meglepően heves vitákat generált, a kommentekből pedig az jött le, hogy sokan egyáltalán nincsenek tisztában a jogdíjak mibenlétével, vagyis azzal, pontosan milyen jogcímen kapják ezeket a zenészek, és átlagosan mekkora összegekről van szó.
Dr. Tóth Péter Benjamint, az Artisjus stratégiai és kommunikációs igazgatóját kértük meg, hogy magyarázza el közérthetően a fentieket.
A zenészek megélhetésének manapság két fő pillére van. A koncertezés utáni gázsik nagyjából 50 százalékot tesznek ki, a jogdíjak 25-30 százalékot, a fennmaradó rész pedig nagyon sok területből áll össze a merch- és lemezeladásoktól a pályázati támogatásokon át a reklámszereplésekig.
A szerzői mellett előadói és hangfelvétel-kiadói jogdíjak is vannak, de az első a legjelentősebb tétel, mivel a szerzőknek sokszor nincs más bevételük, míg az előadók a gázsikra, a kiadók pedig az eladási bevételekre is támaszkodhatnak.
A három ág néha teljesen elkülönül, de persze különféle összefonódások is lehetségesek, például akkor, amikor valaki a saját maga által írt dalokat játssza, vagy amikor egy zenekar szerzői kiadásban jelenteti meg a lemezét.
Az Artisjus a zeneszerzők és a szövegírók jogdíjáért felel, így az alábbiakban csak erről lesz szó.
Hét különböző terület van, ahonnan ezeket beszedik:
1. Az élőzene, vagyis ha valakinek egy koncerten eljátsszák a dalait. Ez a valaki lehet akár maga a fellépő is, ha a saját szerzeményeit adja elő, ha pedig nem, akkor a tényleges dalszerző és szövegíró. A rendezvény szervezőjének tehát a gázsin felül ezt a tételt is be kell kalkulálnia a költségvetésbe.
Aki saját dalokkal lép fel, így két jogcímen is profitál a koncertezésből (ők eleve ezt figyelembe véve állapodnak meg a gázsiról), aki pedig csak szerző, annak ez passzív jövedelem.
Persze közel sem akkora, ami a fellépésért jár, de sok kicsi sokra megy.
2-3. A rádiós és televíziós játszások. Az előbbinél egyszerűbb a képlet, míg az utóbbi attól is függ, filmben, showműsorban, reklámban vagy más produkcióban hangzik el az adott dal. Ez már jelentősebb tétel, egyetlen szám akár 10-20 ezer forintot is hozhat a konyhára, ha nagy kereskedelmi csatornáról van szó.
4. Lemezeladások: ez a piac a 2000-es évek óta folyamatosan esik, de teljesen azért még nem tűnt el.
5. Online streaming: az előzővel szemben ez felszálló ágban van, de egyelőre még csak alacsony bevételt hoz. Az ideális az lenne, ha kialakulna egy olyan üzleti modell, ami minden félnek kedvező, tehát a hallgatóknak nem kerül megfizethetetlenül sokba, viszont több jut vissza belőle az alkotóknak, és még a szolgáltató is jól jár.
