SZEMPONT
A Rovatból

Megalázó, hogy 30 évet és sok milliót fektettem a szakmámba, most mégis el kell mennem „kapálni”

Zeneipari háttérdolgozók meséltek arról, milyen B tervekhez kellett folyamodniuk a járvány kitörése óta. Egyikük mozgalmat is indított a nehéz helyzetbe jutott kollégák megsegítésére.


November 11. óta teljes rendezvénytilalom van érvényben Magyarországon, így koncerteket és bulikat sem lehet tartani, 500 fő feletti közönség pedig utoljára tavaly márciusban gyűlhetett össze egy helyen.

Előző cikkünkben arról volt szó, hogyan érinti mindez a klubokat. Most pedig olyanokat kérdeztünk, akik sokkal kevésbé vannak szem előtt, mint a színpadon játszó zenekarok, de nélkülük ugyanannyira megbénulna a szórakoztatóipar.

Egy turnébuszos vállalkozó, egy hangtechnikus és egy színpadmester-turnémenedzser mesélt az elmúlt egy évéről.

„Bárhogy is alakul, mindent egy lapra soha többé nem teszek fel”

Angerer Attila cége 1999 óta foglalkozik zenekarok szállításával, olyan világsztárokat is fuvaroztak már, mint a Deep Purple, Alice Cooper, Green Day, Dream Theater, a hazaiak közül pedig stabil ügyfelük volt a Halott Pénz, Majka, a Random Trip, Horváth Tamás és még sokan mások.

Csapatának létszámát nem tudja pontosan megbecsülni, mivel sok külsős alvállalkozóval is dolgoznak, de 6 embernek biztosan állandó megélhetést biztosított ez a tevékenység, ami tavaly tavasszal egyik pillanatról a másikra szakadt meg. Nagyjából 10 buszukat kellett leállítaniuk a rendezvénytilalom bejelentése után.

Azonban egy percig sem ült a babérjain, B terv után nézett, és szinte azonnal meg is találta. Szerencséjükre már a járvány előtt tárgyalásokat kezdtek az online bevásárlást kiszállító Kifli.hu-val, akkor még csak a fölös kapacitásaikat szerették volna felhasználni erre. A lezárásokkal viszont fő prioritássá lépett elő, hiszen látható volt, hogy nagyon nagyot fog nőni a házhoz szállítási piac.

Felgyorsították az egyeztetést, és épp a végül elmaradó arénás Red Bull Pilvaker buli hangszereit szállították vissza a zenészeknek, amikor jött a telefon, hogy azonnal kezdhetnek, akkora dömping van a Kiflinél.

„Ez a lehetőség a lehető legjobbkor jött, de tegyük hozzá, hogy teljesen más volumenről van szó, mint amit korábban csináltunk. Valahol mindenképp kényszer szülte megoldás” – mondja Angerer.

Bár ideiglenes opcióként tekintettek rá, lassan egy éve ez a fő tevékenységük. Járműparkjuk egy részét is le kellett cserélniük kisebb furgonokra, így egyelőre akkor is csak korlátozott kapacitással tudnák újrakezdeni a zenekarok szállítását, ha varázsütésre engedélyeznék a tömegrendezvényeket.

„Bízunk benne, hogy addigra rendeződik az anyagi helyzetünk, akár valamiféle támogatás segítségével, és vissza tudjuk majd fejleszteni a zenekarszállító flottát.”

A nyitás várható időpontjával kapcsolatban mindenesetre nagyon óvatos, hiszen tavaly a reménykedésről szólt majdnem a teljes évük, de előbb a májusi, majd a nyári és az augusztus 15-i dátum sem jött össze. A legtöbb zenekar, amellyel együtt dolgoznak, eleve nem vállalt 500 fő alatti bulikat, így a nyári hónapok enyhítéséből sem profitáltak, csak az év végi raktárkoncertek jelentettek egy kis segítséget.

„Tippelni teljesen felesleges, semmi ráhatásunk nincs az újraindulásra. Egyszerűen csak várjuk a dátumot, és ha meglesz, mindenképp megpróbáljuk újra. De bárhogy is alakul, ezentúl mindenképp több lábon fogunk állni. Sőt, a fő irány a mostani tevékenységünk lesz – ha emellett újra részt tudunk venni a showbizniszben is, az nagyon jó, de mindent egy lapra soha többé nem teszek fel.”
„Száz kilónyi megrendelést felcipelni egy emeleti lakásba lift nélkül nem túl kellemes”

„Egyik pillanatról a másikra teljesen elvágták a megélhetésünket, ráadásul a legrosszabb pillanatban: a zeneipar ciklikussága ugyanis olyan, hogy a januártól márciusig tartó időszak a holtszezon, ekkor a legtöbben a tartalékaikból élnek” – idézi fel Szabó Zsolt Tschöppy, aki 2010 óta színpadmester magyar és külföldi fesztiválokon, 2013 óta pedig turnémenedzser. Dolgozott a Kiscsillaggal és a Halott Pénzzel, jelenleg pedig az Aurevoir. zenekarral, illetve helyettes turnémenedzserként másokkal is. A járvány előtti öt évben már kizárólag a fentiekből élt, nem volt szüksége más munkára.

Tavaly épp azelőtt jelentették be az első korlátozásokat, amikor újrakezdődött volna a körforgás: a szakmában mindenki várta, hogy ismét elkezdjenek jönni a bevételek, de ehelyett csak a karantén és a teljes kilátástalanság jött.

Neki szerencséje volt, mivel az átlagosnál több tartalékkal rendelkezett, így akkor is kihúzta volna nyárig, ha semmi munkát nem talál. Ennek ellenére a bejelentés után pár nappal már el is helyezkedett egy hipermarketlánc online rendeléseket szállító sofőrjeként. Egy munkaközvetítő cégen keresztül jelentkezett, és azonnal felvették, akkora volt a kereslet.

„Meg kellett oldanom egy helyzetet a lehető leggyorsabban, ami sikerült is. Mégse mondhatom, hogy jól jöttem ki belőle, hiszen nem csinálhattam azt, amihez a legjobban értek és amit szeretek. Arról nem is beszélve, hogy akár száz kilónyi megrendelést felcipelni egy emeleti lakásba lift nélkül nem túl kellemes.”

Három hónapot töltött itt, majd pedig sok szakmabelihez hasonlóan elkezdett készülni az augusztus 15. utánra belengetett enyhítésekre. Ebből végül nem lett semmi, de az 500 fős kereteken belül kihozták a helyzetből a maximumot: az Aurevoirral egy 10 napos időszakon belül 8 koncertet adtak, és a Bagossy Brothers Company-val is dolgozott pár helyszínen.

Mivel nyár végén már látszott, hogy a helyzet javulás helyett inkább megint romlani fog, szeptembertől ismét egy teljesen új területen próbálta ki magát: egy magánegészségügyi cégnél helyezkedett el, akik filmes stábokat szűrnek covidra, ennek végzi az adminisztrációját.

Emellett ha néha beesik egy-egy rendezvény (persze csak közönség nélküli, online közvetített), ott az úgynevezett „covid compliance officer” pozícióját tölti be. Ez egy teljesen új, csak a járvány óta létező szerepkör, feladata a távolságtartás, a maszkviselés és a megfelelő higiéniai feltételek meglétének ellenőrzése. Ha csak kötelező negatív teszttel lehet belépni, ennek meglétét is neki kell ellenőriznie.

Zsolt nevéhez fűződik a #savethebackstage! kezdeményezés is, ami kimondottan a bevétel nélkül maradt zeneipari háttérdolgozók megsegítésére jött létre. Nem ő találta ki ezt, máshol is csináltak már hasonló kampányokat. Elmondása szerint régóta a fejében volt, hogy itthon is szükség lenne valami hasonlóra.

„Nem mindenki van olyan szerencsés helyzetben, mint én, hogy azonnal el tudott helyezkedni más területen. Ha csak a roadokat nézzük, ebben a szakmába már a belépő is az, hogy fájni fog a gerinced, a derekad. Cipekedni, biciklis futárkodni jó eséllyel nem tudsz így, de más fizikai munkát végezni is alig”

– magyarázza. A kampány január 15-én indult, azóta is tart a gyűjtés, március elejéig: az erre a célra létrehozott weboldalon pólókat és pulóvereket lehet vásárolni, emellett nemrég tartottak egy adománygyűjtő online koncertet is. A bevételek a Fábián Juli Emlékalapítványhoz kerülnek, ők fogják kiírni a pályázatot, ami Zsolt reményei szerint sokaknak jelent majd segítséget.

A jövővel kapcsolatban már nem szeretne becslésekbe bocsátkozni, hiszen az utóbbi pár hétben is bebizonyosodott, hogy a helyzet akár napról napra gyökeresen megváltozhat. Amiatt is pesszimista, mi lesz azokkal a remek szakemberekkel, akik kénytelenek voltak teljesen más területre váltani.

„Aki talál magának egy olyan állást, ami biztos megélhetést és ráadásul szabad hétvégéket biztosít számára, hatszor is meg fogja gondolni, visszatérjen-e, még ha újra is indulnak a rendezvények. A mi szakmánk békeidőben is erősen munkaerőhiányos volt, attól tartok, hogy ezután hatványozottan így lesz. Különösen, ha az idei nyár is bedől, hiszen két szezont már senki nem képes kihúzni tartalékokból.”

Fotó: Hegyi Júlia Lily

„Nagyon alacsony morális szintre, egymás gond nélküli hátba szúrására számítok”

„A mi szakmánkban nyáron szokta az ember megkeresni azt a tartalékot is, amiből az eleve kevesebb munkával járó téli hónapokban él. Tavaly viszont még annyit se tudtam összeszedni, ami a kiadásaimat fedezte, nemhogy félretenni belőle” – meséli Torma Béla hangtechnikus.

Nyár elejétől őszig, amíg a klubok nyitva voltak és néhány kisebb fesztivált is megtartottak, valamennyit azért tudott dolgozni, de ez így is csak a töredéke volt a járvány előtt megszokottnak. Augusztus végétől pedig már sok olyan rendezvényt is önként lemondtak a szervezők, amit korábban szeptember-októberre ütemeztek át, a romló adatokat látva azonban nem vállalták a kockázatot.

Elmondása szerint voltak próbálkozások arra is, hogy tombolós koncerteket ülőssé alakítsanak, de ezek legtöbbször hamvába holtnak bizonyultak. Ugyanez igaz a táncházakra, ahova szintén nem azért mennek az emberek, hogy mozdulatlanul hallgassák a zenét. Itt az ismerkedés, az interakció lenne a cél.

„Kitalálták, hogy a táncházat tartó zenekarok álljanak színpadra koncertműsorral, hogy legalább valami legyen. Eleinte egész sokan eljöttek, de inkább feszengős hangulata volt, ahogy ott ültek egy helyben, legfeljebb a lábuk mozoghatott. Szóval a negyedik-ötödik alkalomra már csak a töredékük volt kíváncsi.”

Béla és családjának helyzete annyiban szerencsésebb, hogy vannak tartalékaik, azonban ezeket eredetileg nem felélni akarták, hanem egy kertes házat venni belőle. Ez az álmuk most jó pár évvel messzebbre került.

Keresetkiegészítésként kapóra jött neki, hogy egyik ismerősének van egy serlegboltja, annak pedig egy tíz éve változatlan, elavult webshopja. Az utóbbi felturbózására kérte fel a tulajdonos. Így alakult, hogy év eleje óta minden előzmény nélkül HTML-szerkesztést, webshop-fejlesztést, a Google Ads használatát, keresőoptimalizálást és hasonlókat tanul.

„Próbálom a pozitív oldalát nézni, hogy legalább tanulok valami újat, aminek később is hasznát vehetem. Ugyanakkor nagyon megalázó is, hogy sok millió forintot fektettem a hangtechikusságba, közel 30 éve dolgozom azért, hogy normálisan megéljek belőle, és pont a járvány előtt tartottam ott, hogy most már kicsit talán hátradőlhetek, nem kell futnom minden munkáért. Most ez a biztonság ismét nagyon távolinak tűnik.”

A nyitás várható időpontját megbecsülni se merné, szerinte ez elsősorban politikai kérdés, sokkal kevésbé járványügyi megfontolásból hozzák az intézkedéseket.

Az idei nyarat mindenesetre szinte már teljesen leírta magában, legfeljebb arra lát esélyt, hogy a tavalyihoz hasonlóan az 500 fő alatti rendezvényeket engedélyezik. Ugyanakkor az is kérdés, ezek mennyire lesznek oltási igazoláshoz kötve – nemcsak a közönség, a technikai személyzet esetén is.

„Nem tartanám korrektnek, ha kötelezővé tennék az oltást ahhoz, hogy a munkámat végezhessem, de persze ez erős érv lenne amellett, hogy akár az orosz vagy a kínai vakcinát is elfogadjam. Utóbbiakkal szemben azért van bennem egy alap bizalmatlanság, nyilvánvalóan ennek a hátterében is inkább a politika áll, mint a tudomány.”

Szerinte az is probléma, hogy rengeteg kisebb cég mehet tönkre a szakmában, jó eséllyel csak az igazán nagy halak maradnak majd talpon az újraindulás után – akár a többiek felvásárlásával –, ami erősen torzítja majd az egészséges versenyt.

„Az árak össze-vissza lesznek, a szakma egy része fel fogja vinni rettentően magasra, egy másik része pedig próbál majd minél inkább alájuk licitálni. Nagyon alacsony morális szintre, egymás gond nélküli hátba szúrására számítok.”

Magával szemben viszont optimista: három nyelven beszél, elég sok mindenből meg tudna élni, ha úgy hozza a sors. Mégis rettentő igazságtalannak tartaná, ha a szakmájára feltett évtizedek után tartósan el kellene mennie „kapálni”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Tarjányi Péter a Trump-Putyin találkozóról: Amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete
A biztonságpolitikai szakértő szerint Putyin elérte, amit akart, Trump pedig önmagát tette meg békeszervezőnek. Tarjányi Péter szerint a legnagyobb kérdés jelenleg az, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt.


„A világ figyelt. A háború nem állt meg. És amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete. Nincs áttörés. Csak egy asztal. A találkozó nem hozott megállapodást. Nincs tűzszünet. Nincs aláírt egyezmény. Van viszont egy tervezet, amit Trump és Putyin kidolgozott, Ukrajna és Európa nélkül. Ez nem béketeremtés. Ez békéről való tárgyalási keret felkínálása, Ukrajna feje felett” - írja a Trump-Putyin csúcstalálkozóról Facebook-oldalán megosztott elemzésében Tarjányi Péter.

A biztonságpolitikai szakértő szerint

„Putyin elérte, amit akart: fogadták hivatalosan az USA-ban, Trump partnerként kezelte, nem született új szankció, nincs tűzszünet, tehát a háború folytatódhat. Ez diplomáciailag óriási előrelépés Moszkvának, anélkül, hogy bármit engedett volna”.

Tarjányi szerint Trump önmagát tette meg békeszervezőnek, ez pedig kampánystratégia is.

„Trump úgy akar visszatérni, mint aki békét tud hozni. De ehhez előbb meg kell teremtenie a háború folytatásának lehetőségét is. És ezt most megtette. Mert jelenleg a harc megy tovább! Ukrajna és Európa a pálya szélén. Zelenszkijt nem hívták meg. Az európai vezetők csak értesítést kapnak, nem tárgyalófelek. A biztonsági garanciák nem NATO-keretűek, tehát nem kollektív védelmet jelentenek, csak Trump által vázolt ígéreteket”

- írta, majd hozzátette:

„Ez egyben stratégiai üzenet is: ha Európa nem egységes és nem lép fel önállóan, nem lesz megoldás.”

A szakértő számára ugyanakkor a legnagyobb kérdés, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt. „Mert erről senki nem mondott semmit. (...) A tervezet létezik, de nem hozták nyilvánosságra. Ez érthető, mert előtte Trump megmutatja Zelenszkijnek és az EU-nak” - fogalmazott a szakértő, aki szerint a tervezetben lehet szó területi kompromisszumról, a Krím elismeréséről, Donbasz orosz védnökségéről és akár Ukrajna NATO-tagságának tiltásáról is.

„Ez a találkozó nem a háború lezárásáról szólt, hanem a hatalmi szerepek újrafelosztásáról. Putyin visszatért a tárgyalóasztalhoz, Trump visszatért a középpontba és Európa, Ukrajna nélkül semmi nem lehet a »békéből«, ami még tűzszünet sem jelenleg. A kérdés mi derül ki az elkövetkező órákban, napokban a tárgyalásról, a konkrét hangulatról, esetleges nyomásgyakorlásról illetve a tervezet tartalmáról...Bizonyos szempontból többet vártam, bizonyos szempontból rosszabbat”

- zárta értékelését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Karikó Katalin: Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat
A Nobel-díjas kutató szerint a tudományellenesség erősödése és a támogatások megvonása komoly kockázatot jelenthet. A kutatóbiológus az amerikai egészégügyi miniszter legújabb döntése hosszú távon gyengítheti az ország felkészültségét egy új pandémia esetén.


Karikó Katalin kutatóbiológus szerint az Egyesült Államok komoly veszélybe kerülhet, ha a jövőben új pandémia tör ki. Úgy véli, hogy az mRNS-vakcinák fejlesztésének leállítása jelentős nemzetbiztonsági kockázatot hordoz. „Amikor majd jön a következő pandémia, a fejlesztések leállítása hatalmas nemzetbiztonsági veszélyt fog előidézni. Akkor Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat” – fogalmazott a Magyar Hangnak adott interjújában.

Mindezt azután mondta el a Nobel-díjas tudós, hogy az amerikai egészségügyi miniszter, Robert F. Kennedy Jr. nemrég

félmilliárd dollárral csökkentette az mRNS-vakcina kutatások szövetségi támogatását. Karikó szerint Kennedy minden döntését félreértésekre és hazugságokra alapozza, és már régóta ismert oltásellenes nézeteiről.

A kutató arra is kitért, hogy nem érti, hogyan erősödhetett meg ennyire a tudományellenesség az Egyesült Államokban. Megdöbbentőnek tartja, hogy tömegek örülnek annak, ha egy egyetem, például a Harvard, komoly támadások érik.

Felidézte, hogy amikor Magyarországon ellehetetlenítették a munkáját, elhagyta az országot, később pedig az Egyesült Államokból is távozott, miután a Pennsylvaniai Egyetemről elküldték.

Ezután Németországba ment, ahol a Biontechnél kezdett dolgozni – a cégről akkor még csak véletlenül, egy ismerősétől hallott.

Elmondta, hogy az mRNS-vakcinák mellékhatásai nem térnek el a hagyományos oltásokétól. Sokan mégis másképp gondolják, mert egyszerre sok felnőttet és idős embert oltottak be, akik az életkoruk miatt gyakrabban betegednek meg.

Karikó szerint az amerikai támogatások megvonása nem állítja meg a fejlesztéseket. Úgy látja, hogy az amerikai kutatók megtalálják a módját a folytatásnak, miközben Európában és Kínában továbbra is számos kutatás zajlik. Hozzátette, hogy ezeknek a vakcináknak a rákterápiákban is nagy szerepe lehet.

Jelenleg mintegy 150 különböző klinikai vizsgálat folyik világszerte mRNS-vakcinákkal, elsősorban különféle daganatos betegségek ellen. Három éve kezdtek személyre szabott mRNS-alapú oltásokat adni New Yorkban hasnyálmirigy-daganatos betegeknek, és a páciensek fele még ma is él, annak ellenére, hogy ez az egyik legagresszívebb ráktípus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Hadházy Ákos Hatvanpusztáról: Gondoljon csak bele, hogy valaki odamegy, és ledózerolja a Parlament egy szárnyát
A műemléki védettségű épületegyüttes lerombolása lehet Orbán egyik banánhéja, amin elcsúszhat 2026 után, állítja a független képviselő, akit kedden újabb incidens ért a birtoknál. Arra is gyorsuló ütemben gyűlnek a bizonyítékok, hogy ami ott épül, az nagyon más, mint egy gazdaság.


Hadházy Ákos szép lassan Hatvanpuszta szakértőjévé képezte ki magát. Amit ugyanis a kormányfő majorságnak, édesapja gazdaságának nevez, arról a független képviselő azt állítja, hogy az valójában Orbán Viktor uradalma, kastélya. Minderről a fényképes bizonyítékok mellett, most már hivatalos, földhivatali papírok is vannak: az állítólagos üzemről lakóépületként készült energetikai tanúsítvány.

Hatvanpuszta eredetileg József nádor, Habsburg főherceg mintagazdasága volt, majd fokozatosan romló állaggal állattenyésztés folyt a falak között. A papíron Orbán Győző tulajdonában álló épületegyüttest, mely elvileg műemléki védettség alatt állt,

a tulajdonváltás után földig rombolták, majd újra felépítették, mai építőanyagokkal, technológiával, megváltozott belső kialakítással és funkcióval.

Bár a tulajdonos-építtető az ott dolgozóktól elveszi telefonjaikat, de mégis egyre több olyan fotó kerül ki, melyek a korábbi és mostani drónfelvételekkel egybecsengően egyre inkább megnehezítik Orbán állítását. Ami korábban sejtés volt csak, és szóbeszéd, például a föld alatti hatalmas hűtőkamrák megléte, az mára bizonyított tény. És vajon mikor kerül elő bizonyíték a ma még szintén csak sejtetett szivarszobáról, és moziteremről? Egyáltalán: hogyan kerül egyre több fotó Hadházy Ákoshoz? Erről is kérdeztük a politikust.

– Amióta Hatvanpusztával foglalkozik, egyre könnyebben küldenek Önnek újabbakat. A forrásvédelmet figyelembe véve mennyit tud elárulni arról, hogyan érkeznek Önhöz ezek a képek?

– Például a tüntetés alkalmával is jutott el hozzám kép, amikor valaki személyesen odajött hozzám. Ez csak az első volt, utána továbbiak is érkeztek, amelyeket már ennek hatására küldtek el.

– Korábban ez elképzelhetetlen lett volna?

– Korábban is láttam képeket, sőt videót is bentről, tehát én tudom, hogy mi van ott bent. Csak hát van az, amit én mondok, és van, amikor képekkel tudom alátámasztani. Az utóbbi nyilván sokkal erősebb, bizonyítékként szolgál. A képek persze nem bizonyítanak mindent, például a lakott részek kérdésében. De például azt az információt, hogy egy nagy széfet is beemeltek, egymástól függetlenül többen is állítják. Ez azért mégis hozzátesz valamit ahhoz, hogy el lehessen dönteni: mezőgazdasági épületről van szó, vagy valami másról.

Az információk, amiket közzéteszek, olyanok, amelyeket adott esetben bizonyítani is tudok.

De természetesen vannak olyan dolgok is, amelyeket elmondanak nekem, csak a forrás nem vállalja, hogy ezek nyilvánosságra kerüljenek.

– Tehát ön ennél többet is tud, de a források némelyike nem járul hozzá, hogy ezt nyilvánosságra hozza?

– Igen, ahogy mondtam: láttam olyan videókat, képeket, amelyeket a forrás nem mert átadni. Például az úgynevezett „Tiszti lakban”, ami konkrétan a miniszterelnöki család lakhelye,

egy hatalmas, antiknak tűnő nagy cserépkályha van, illetve olyan intarziás parketta, amit csak a bécsi Burgban lát az ember.

Ezeket el kell hinni, mert a képeket nem kaptam meg, nyilvánosan nem tudom bemutatni. De például az, amiről korábban csak információként beszélhettem, hogy hatalmas hűtőkamrák vannak az egyik épület alatt, ahol több hónapra vagy akár évre is lehet tárolni élelmiszert, most ezekre már van bizonyíték.

– Vannak olyan információk, amelyek megerősítésre várnak még?

– Igen, például az egyik nagy épületben,

amit ők vendégháznak neveznek, és amiről a miniszterelnök azt állítja, hogy mezőgazdasági üzem, ott több szoba van, moziterem, szivarszoba, és hasonlók.

Ezeket egyelőre nem tudom bizonyítani, mert az ezekről készült képeket nem kaptam meg. A széf jelenléte is ilyen: többen, egymástól függetlenül állították, de bizonyítékom egyelőre nincs róla. Viszont arra már tudtam egy nagyon komoly bizonyítékot bemutatni, hogy ez nem üzem, hanem lakóépület: egy honfitársunk hívta fel a figyelmemet arra, hogy nyilvános adatként elérhető az épület energiatanúsítványa, amely szerint az új épület lakóépületként van besorolva.

– Tehát amit eddig Ön állított, azt most papírral is alá tudja támasztani. De azokról a képekről, amelyeket kap, tudja minden kétséget kizáróan állítani, hogy valóban Hatvanpusztán készültek? Hiszen ha látunk egy alagsort páncélajtóval, az akár máshol is lehet.

– Erről láttam videót, amelyen belépnek egy folyosóra, ami ugyanaz a folyosó, amiről aztán képeket kaptam. Így

a videó elején látható külső nézet összeköthető azzal a belső térrel, melyet a publikálható fotókon láthatunk.

– Tehát ez az az eset, amikor egy olyan videóra tud hivatkozni, amit nem tud megosztani, de látott, és így tudja azonosítani a helyszíneket?

– Igen.

– Említette azt is, hogy a dolgozóktól származó információk szerint az egyik boltozott járat kívülről vastag betonnal van megerősítve, míg belül díszes burkolat van. Erről is van bizonyíték?

– Igen, ezt megerősítette egy olyan drónfelvétel, amit magyar fotósok készítettek, amikor fölé repültek. Azokon jól látszik, hogy ezek a járatok valóban vasbetonnal vannak megerősítve.

– Beszéljünk egy kicsit arról, hogyan készülhetnek ezek a képek. Hiszen tudjuk, hogy az ott dolgozóktól elveszik a telefonokat. Vannak, akik kijátszották ezt, becsempésztek készüléket, és kockáztatták a munkájukat?

– Ez nem olyan nehéz. Ha lead egy telefont, de van egy másik (nekem is kettő van), akkor könnyen megoldható. Az egyik forrásom például elmondta, hogy

volt egy régi telefonja, amit csak zenehallgatásra használt, és az nála maradt, azzal készítette a képeket.

Az éberség természetesen csökkenti a lehetőségek számát, de nem zárja ki teljesen.

– Térjünk rá a műemlék-rombolás ügyére. Itt egy nagyon komoly állítást tett: azt mondta, hogy ez lehet Orbán Viktor egyik „banánhéja”. Meg is mutatta, hogy belül itong van, azon vasbeton, és végül apró tégla. Tehát ön szerint egy műemléket gyakorlatilag porig romboltak. Mennyit lehet kapni egy ilyen rombolásért, és hogyan lehet bizonyítani, hogy ki rendelte el?

– Itt nemcsak műemlék-rombolásról van szó, hanem hivatali visszaélésről is. Egyszerűen nem lehetett volna ezt engedélyezni. Végigjártam ezeket a hivatalos utakat, nem volt könnyű, de kaptam válaszokat a kormányhivataltól. Kiderült, hogy megadták az engedélyt. Aki kiadta az engedélyt, az nyilván vádalkuval majd elmondhatja, ki utasította erre. Hadd ne mondjak most konkrét büntetési tételeket, de nagyon súlyos bűncselekményről van szó.

Gondoljon csak bele, hogy valaki odamegy, és ledózerolja a Parlament egy szárnyát.

Hatvanpuszta ledózerolása körülbelül ugyanilyen súlyú ügy, mivel kiemelt műemléki besorolású épület volt.

– Beszéljünk egy kicsit a politikai vetületéről is. Orbán Viktor mostanában beszél is Hatvanpusztáról az úgynevezett interjúiban.

– Igen, valószínűleg azért, mert érzékeli, hogy ez ügyben mondania kell valamit. Nyilván mérik, hogy ez a téma a fideszes szavazókat is zavarba hozza, ezért reagál rá.

– Csakhogy mindig ugyanazt mondja: hogy ez egy majorság, és az édesapjáé, kérdezzük meg az édesapját. Aztán amikor megkérdezik, ő nem válaszol.

– Lehet, hogy ma már úgy gondolja, okosabb lett volna hallgatni. Ha nem mentünk volna oda több ezer emberrel, talán még jó ötletnek is tűnt volna. A propaganda sok mindent el tud hitetni, de én hálás vagyok annak a több ezer embernek, aki eljött, és segített leleplezni ezt az ordas hazugságot.

– Attól nem tart, hogy a most meghirdetett bejárásokkal idővel elkopik a téma?

– Ezeket közkívánatra hirdettem meg, sokan jelezték, hogy a nyári szünet miatt nem tudtak eljönni. Szívesen megmutatom nekik. Persze minden téma előbb-utóbb „elkopik”, de a rendszer lényege épp az, hogy újabb és újabb ügyekkel feledtessék az előzőeket. Ez a téma viszont azért került újra elő, mert maga a miniszterelnök hozta fel, nyilván azért, mert azt mérik, hogy ez még a fideszeseket is zavarba hozza. Ezért ez ellenzéki feladat: ne hagyjuk elcsendesedni ezt a témát.

Az interjú után nem sokkal a képviselő újra Hatvanpusztán járt, ahol a biztonsági örök két autóval jelentek meg, és le akartak szorítani az útról. Végül az egyik autójuk járt pórul, és felborult. Az incidensről kétszer is posztolt Hadházy Ákos, a Szeretlek Magyarországnak pedig ezt mondta:

– Mit gondol, mi volt a céljuk ezzel? Megfélemlítés? Vagy több?

– Ha ezt parancsra csinálta a biztonsági őr, akkor igen, a megfélemlítés miatt adták a parancsot. Ha önszorgalomból, akkor lehetett mögötte egy megfelelési kényszer a főnöke felé, de persze szimpla gyűlölet is felém.

– Mit tervez? Feljelentést tesz? Későbbiekben folytatja-e a birtok felderítését, akár egyedül is, vagy inkább visz magával több embert?

– Én azt hiszem, már mindent felderítettem, amit lehet. De igen, a cél az, hogy minél többen személyesen meggyőződjenek arról , hogy mi folyik ott. Ezért is ajánlom fel, hogy aki augusztus elején lemaradt, de szeretné saját szemével látni, hogy mi folyik ott, azt egy újabb időpontban elviszem - akár több alkalmat is szervezhetünk. De egyedül biztosan nem megyek vissza oda.

– Mi lehet a teendő egy új kormány számára ezzel az ingatlannal? Vannak, akik a megnyitásáról beszélnek. Mi ennek a realitása?

– A kérdés az, hogy a rendszerváltás választáson történik-e, vagy egy elcsalt választás után egy hibrid forradalommal, esetleg forradalommal, ha az kell. A cél nyilván az, hogy az elkövetők ne élvezhessék ezt a lopást. Hogy az épület sorsa mi lesz, az más kérdés. Például meg lehet vizsgálni azokat a számlákat, amelyek alapján az autópálya-építésekhez követ vásároltak. Ezeknek jogi következményei is lehetnek, hiszen

a miniszterelnök apja 30-40%-os haszonnal adja el a követ, míg más bányák 3-4%-os haszonnal dolgoznak. Ez nyilvánvaló hűtlen kezelés, és innen el lehet jutni a kastélyig is.

– Ön szíve szerint milyen funkcióban látná Hatvanpusztát 2026 után?

– Például nagyon szép hely lenne egy szanatórium számára. Nagyon alkalmas lenne rá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Ha innen is kiszorulnak a legszegényebbek, akkor végképp földönfutóvá válnak” - az Utcából Lakásba Egyesület az önazonossági törvényről
Kistelepülések sora szűrné ezentúl a beköltözőket, például büntetlen előélethez, érettségihez, szakképesítéshez kötnék, hogy valaki ingatlant vehessen náluk. Kovács Vera szerint mindez elsősorban a szegénységben élőket, azokon belül is a romákat sújthatja.


Van ahol érettségihez vagy szakképesítéshez kötnék a betelepülést, máshol a büntetett előéletűeknek tiltanák meg, hogy ingatlant vegyenek, vagy épp néhány tízezer forintot kérnének el, de olyan település is van, ahol minden egyes kívülről érkező ingatlanvásárlót előzetesen meghallgatna a képviselőtestület.

Mindezeket a helyi önazonosság védelméről szóló új törvényre hivatkozva vezetnék be az önkormányzatok, ami a hivatalos indoklás szerint elsősorban azt akadályozná meg, hogy újabb beköltözők tegyék élhetetlenné a már amúgy is túl sűrűn lakott budapesti agglomerációt vagy a Balaton környékét. A szigorításokat eddig azonban olyan települések tervezik bevezetni, mint Taktaharkány, Újlengyel vagy Vámosszabadi. Az Utcáról Lakásba Egyesület alapító-társelnökével, Kovács Verával arról beszélgettünk, milyen hatással lehet mindez a szegénységben élőkre.

– Feltételezhetjük, hogy a jogalkotó nem gondolt minden következményre.

– Feltételezem, hogy nem. De szerintem ez inkább egy gesztus a szélsőjobbnak, lehetőséget adva arra, hogy a települések kirekesszék az általuk nem kívánatosnak tartott beköltözőket, különösen a szegénységben élőket, ezen belül is a roma embereket. Az a gond, hogy azok a települések védekeznek leginkább ezek ellen a családok ellen, amelyeknek már csak ezek a települések lehetnének éppen megfizethetőek. Így csapdahelyzet jön létre: senki nem akar a legelmaradottabb településekre költözni, hiszen azok hátrányos helyzetűek. Oda azok mehetnének, akiknek nincs más lehetőségük.

Ha innen is kiszorulnak a legszegényebbek, akkor végképp földönfutóvá válnak.

Előfordult, hogy roma családok, teljesen függetlenül anyagi helyzetüktől, nem tudtak házat venni egy településen pusztán etnikai hovatartozásuk miatt.

– Felmerül a másik kérdés, hogyan kerülje el egy eleve szegény település a további gettósodást, ami szociálpolitikai szempontból sem kívánatos.

– Igen, de ezt nem kirekesztéssel, hanem felzárkóztatással kell kezelni. Többféle megoldás lehetséges. A már szegregálódott településeken fontos a munkahelyteremtés, a közműfejlesztés, a célok világos meghatározása. Egyes esetekben, például a Miskolc környéki szegregátumoknál az segíthet, ha ezeket a területeket bekapcsolják a város életébe.

Más esetekben viszont kívánatos lehet a szegregátumok megszüntetése, a lakók integrált környezetbe költöztetése, ahol munka, iskola és infrastruktúra is elérhető.

De minden település más: a földrajzi elhelyezkedés, a lakosságszám, a helyi adottságok meghatározzák, hogy hol melyik beavatkozás a leghatékonyabb. A jó programok azok, amelyekben helyi megvalósítók vesznek részt, és a valódi helyi igényekre reagálnak. Valahol a munkahelyteremtés a kulcs, máshol a szegregált lakóterület teljes felszámolása.

– Egy generációk óta mélyszegénységben élő családnál nem elég a költöztetés vagy a munkahelyteremtés. Szükség van szociális beillesztésre, mentorációra is, hogy valódi esélyt kapjanak.

– Valóban, a helyi igényeket ismerő szervezeteknek kellene ezeket megvalósítani szociális munkával. Ez a munka nagyon összetett. Nem gyámkodni kell felettük, hanem a lehetőségeket kell biztosítani számukra, amelyektől akár generációk óta el vannak zárva, és a részvétel módját is segíteni kell. Például

ha egy gyerek úgy nő fel, hogy a szülei sosem dolgoztak bejelentett állásban, csak napszámban, az teljesen kilátástalan helyzetet teremt. Ilyenkor egyszerre kell foglalkozni a szülőkkel és a gyerekekkel: meg kell tanítani, mit jelent rendszeresen munkába járni, havi fizetést kapni, és a tanulás értékét is meg kell mutatni.

Ez nehéz, mert az eredmények sokszor csak a gyerekeknél vagy unokáknál jelentkeznek.

– Megvan-e ehhez az állami vagy önkormányzati intézményrendszer, illetve a megfelelő civil szervezeti háttér?

– A tudás megvan, de az emberi erőforrás nincs. Állami szinten a legnagyobb ilyen program jelenleg a „Felzárkózó kistelepülések”, melynek a fő pályázója a Máltai Szeretetszolgálat. Ez kívülről nem tűnik átütő sikernek, de a kormány és a Máltaiak nem adnak nyilvánosan adatokat. Ugyanakkor számos civil szervezet, például az Igazgyöngy Alapítvány, vagy a Van Helyed Alapítvány, képes több generációval párhuzamosan dolgozni. Bátonyterenye térségében, Bonyhád környékén és másutt is vannak jó gyakorlatok, amelyeket országos szintre lehetne emelni.

– De ez az intézményesítés még nem történt meg.

– Így van. Ezek jellemzően helyi civil kezdeményezések, legfeljebb néhány településen dolgoznak. A Máltai Szeretetszolgálat „jelenlét” típusú programjai a legkiterjedtebbek, de egységes, országos rendszer nincs.


Link másolása
KÖVESS MINKET: