KULT
A Rovatból

X-Faktor: Puskás Peti a mentortársait is megdöbbentette, Gáspár Lacinak egy versenyző párja szólt be

A tábor második adásában kétségtelenül Puskás Peti okozta a legtöbb meglepetést és feszültséget. Az is kiderült, hogy a mentorházban új szabály lép életbe. Kritika.


Majdnem 4 órás, giga hosszúságú adással tudta le az RTL a tábor második adását, ami ByeAlex, Gáspár Laci és Puskás Peti székes körével telt.

ByeAlex csapata kezdett. A mentor rakta össze csapattá Azúrt és Dávidot, akik már az elején jelezték, hogy egy napjuk volt csak felkészülni, és azzal szembesültek, más rap stílust szeretnek, más a „flow”, ahogy rapperül mondani kell.

Épp ezért azt kérték Alextől, hogy ha elnyerik a tetszését, akkor csak egyiküket ültesse le, amelyikük jobban meggyőzte.

Ám amikor kiderült, hogy még csak nem is saját szöveget hoztak, hanem T. Dannyt, Alex meghallgatás nélkül hazaküldte őket. Szerinte ugyanis egy rappernek a kreativitása a legfontosabb.

Rossz kezdet után még rosszabb folytatás következett, Alex sorba állította le a produkciókat.

Aztán jött a Long Story Short nevű zenekar, akik a Leléptél című nótájukat hozták. Nem lehetett kérdés a szék, főleg, mivel még tök üresek volt mindegyik. Gáspár Laci állva tapsolt, Puskás Peti egyenesen az élő showba vitte volna őket.

Alex csapatában persze szép számmal akadtak rapperek. Például Knozah B, aki Alex szerint vagányan megmutatta, hogy kell ezt csinálni. Széket kapott.

Sophia Kahn betegen lépett színpadra. Sajnos ez a hangján is érződött. Megosztotta a mentorokat. Herceg Erikának tetszett, de Laci és Peti szerint rosszul teljesített. Alexnek viszont az a fontos, hogy aki a színpadon van, arra figyelni akarjon, és Sophia ilyen.

Solyom Bernadett, a verseny egyik favoritja Bruno Marstól és Travie McCoytól hozta a Billionaire-t. Még a széken ülő versenyzők is felállva tapsoltak a produkciója után. Nagyon le lett ültetve. Erika és Laci konkrétan sírva fakadt – jó, mondjuk Lacinál az lenne fura, ha nem sírna.

Isky & Szkym következett. Szkym-ről kiderült, hogy Aradszky Laci unokája, ami eddig valahogy nem került előtérbe. Sajnos a vér néha vízzé válik, eléggé hamisan énekeltek. Puskás Peti kicsit bénának tartotta az előadást. Laci így is szerethetőnek vélte, és leültette volna. Erika is lobbizott mellettük. Alex vívódott, mint Mózes a Sínai-hegyen, de végül beadta a derekát, bár érezhető volt, hogy erről a székről könnyen le lehet még esni, mintha csak Dr. Genya kezelné a gombokat..

Az utolsó széket Lévai Dávid foglalta el. Váradi Ábel produkciója nem volt jó, a mentorok mind lehúzták. A logikus döntés az lett volna, hogy Ábel haza megy, tényleg nem olyan produkció volt, amiért bárkit felállítana az ember.

Talán épp ezért Alex széket adott neki.

Alex egyedülálló figura, például az egész országban egyedül ő értette, miért küldte haza Knozah B-t Ábel kedvéért.

Dankó Tünde szerintem sokkal meggyőzőbb produkciót nyújtott, mint Ábel, de Alex unalmasnak tartotta. Peti hiányolta a katarzist. Laci ellenkezett, és leültette volna. Alex viszont csalódott, úgy érezte, Tündének utolsó versenyzőként nagyon nagyot kellett volna énekelnie. De persze az egész csak lélektani csűrés-csavarás volt, mert a vége csak az lett, hogy Tünde leült Dávid helyére.

Alexnek tehát megvolt a csapata, felkészült Gáspár Laci, aki úgy érezte, a mostani helyzet sokkal nehezebb a korábbi székes feladatoknál, mert minden versenyzőjét ő maga választotta ki.

Beri Klaudia nem túl meggyőzően lépett színpadra, mint aki elengedte, és nem is énekelt jó, Laci leállította. Simon Örs kiérdemelte az énekes sólyom nevet, és szárnyalt is, meg sem állt hazáig. Laci sem maradt rapper nélkül: Habzda Tamás ülhetett el elsőként Lacinál. Őket követte László Tamás és Májer Norbert duója. Gazdag Máté gyakorlatilag ott helyeben találta ki a száma szövegét, Szalai Liza a Sorryt énekelte. A mentor egyikükkel sem volt maradéktalanul megelégedve, de leültette őket.

Az olasz Vito Iacoviello következett. Valahol gáz, hogy az RTL sajnálja a pénzt egy tisztességes tolmácsra. Öt éve még bevettem volna, hogy azt hitték, Laci tud angolul, de hát azóta többször is kiderült, mennyire nem. Puskás Peti megmentette a helyzetet. Az olasz az akarat erejével végül csak megnyerte a széket.

Young Trabajo is az őrültek közé tartozik. Amikor Laci leállította, azt lehetett gondolni, hogy probléma van, de nem. Egyszerűen ilyen kevéssel is meggyőzte Lacit arról, hogy széket érdemel.

De még csak most jöttek az igazán jók.

Helfy Alexa rosszul énekelt, kiderült, hogy megfázott. Alex így is leültette volna, és némi hezitálás után Laci fel is állította Vitót, amire megkaptuk a napi betevő botrányunkat is. Kicsit elszabadultak az indulatok.

Fülöp Denisának és Csuka Mónikának szurkoltam, és nem akarok nagyképű lenni, de nem hiába. Lionel Richie-t nem sokat hallhatunk a tehetségkutatókban, ami mondjuk nem olyan nagy baj. Rubay László annak ellenére a Hellót hozta, hogy Laci korábban azt javasolta nwki, inkább modern dalokat énekeljen. Serbán Szebasztián a Love Storyt énekelte magyarul. Mind széket kaptak.

Nem meglepő módon Laci a rappereket szórta ki egymás után. És még nem volt vége a műsornak. Jött például Luca, aki úgy ment ki a színpadra, hogy széket szerez, mert belőle csak egy van. És hát tényleg. Szegény versenyzőtársak mosolya nem volt őszinte.

Puskás Peti csapata maradt utolsónak. Oproiu Johannát hamar leállította, mert nem volt jó az éneklés. Egymás után szórta a versenyzőket.

A mentortársak nem értettek egyet vele, de Peti hajthatatlan volt, mint Drakula a vérbankban.

Az idei széria egyik legmeglepőbb fordulata Peti székes körében következett. Az idén szigorú arcát mutató mentor haza küldte Péter Kittit, de Herceg Erika megmentette: felajánlotta neki, hogy ha beszáll a lánycsapatába, akkor elviszi magával a mentorházba.

Peti az első mentor, akinek még a kieső versenyzője is bejutott a mentorházba. Bakti György Ádám rapper volt az első versenyző, akit Peti nem állított le. Alex nem értette, miért nem, Erika sem, sőt, hogy a legdöntőbb érvet mondjam, én sem. Leült. Szép lassan azért beteltek a székek. Csukovics Kevin annyira tetszett Alexnek, hogy nem is értette, hogy engedhette el.

Ha azt mondom, dráma, sok minden eszükbe juthat. Hamlet, Rómeó és Júlia, családi tragédiák. De mindez eltörpül amellett, hogy Ghost és Bro… leírni is nehéz… összevesztek. De most jön a nem várt csavar: Peti kibékítette őket! Világbéke.

Bevallom, már egyáltalán nem emlékszem a válogatóról Star Dj Emperorra, pedig nem egy könnyen felejthető figura. Ráadásul jó is, széket kapott. Akár csak Klajbán Arlett Zsaklin, aki paradox módon azzal győzte meg Petit, hogy elrontotta. Peti kicsit kiakasztotta a kollégáit a cseréivel.

Beri Zsolt „Berry” sem volt túl meggyőző, Petinek viszont ő a kedvence. Minden dacára leültette, és ezzel mentori munkásságának talán legnehezebb döntése elé került.

Az mondjuk valahol vicces, hogy

magyarul elmondta hosszasan, mennyire sajnálja, hogy valakit fel kell állítania, és jogosan érezheti az illető igazságtalannak, majd felállította azt, aki ebből egy szót nem érthetett, Dj Emperort.

Ezután beindult a buszmegálló, Peti nemcsak a mentortársait akasztotta ki, de még a közönséget is kihozta a sodrából.

Különösen Kevin kiejtése keltett nagy felháborodást. Annyira, hogy Alex rögtön utánarohant és közös munkát ajánlott neki.

És még mindig nem volt vége a hirignek. Marci következett, aki az egyik legszimpatikusabb története az idei X-Faktornak. Megvette a mentorokat, Ádám bánta.

És még csak most jött Kiss Kevin, aki az egyik legegyedibb, legtehetségesebb figura a mezőnyben. A közönség egy emberként követelt széket neki, és Peti is velük tartott.

„Ezt úgy hívják, hogy előadóművészet” - összegezte Alex.

Ráadásul nem ez volt Peti utolsó nehéz döntése. Hiszen jött Kornis Anna Michael Jacksonnal és a Man in the Mirrorral. Jacksont énekelni tehetségkutatón olyan, mint húszra lapot húzni. Ha jól előadják, akkor tuti a továbbjutás – viszont nagyon nehéz jól előadni. Annának sem sikerült. Peti azonban kihasználta az utolsó lehetőséget, hogy megdöbbentse mentortársait: leültette a lányt. De egy utolsó csavarral kivételesen megfogadta a többiek javaslatát: Ghost és Bro távozott.

Jövő héten mentorház egy fontos és izgalmasnak ígérkező szabálymódosítással. A mentor a csapatából ezúttal is kettő versenyzőt vihet magával, kettőt pedig a mentortársakra bíz. Csakhogy az a játékos kikerül az ő csapatából, és valamelyik másik mentor csapatában folytatja. Hogy ebből mi sül ki, kiderül a jövő héten.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Isztriai tengerparti hangulat a Városmajorban – különleges színházi est vár Budapesten
Igazi horvátországi tengerparti hangulat lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Zentai Magyar Kamaraszínház kiváló színészei jóvoltából!


Nem kell tehát a tomboló hőségben órákat várakozni az autópályán, hogy átéljük az Isztria hangulatát, a városmajori nézők ugyanis lírai-groteszk tengerparti társasutazáson vehetnek részt, hiszen augusztus 25-én Budapestre érkezik a Szedjetek szét!

Közel van a Vajdaság, valahogy sokaknak mégis távol: az, ami az ütemes tempóban megújuló zentai színházzal történik, feltétlenül figyelemre érdemes. A Dévai Zoltán és Mezei Kinga vezette teátrum gyorsan felkerült újra a délvidéki magyar színházak összetéveszthetetlen esztétikája iránt rajongók belső térképére. Kicsi, de erős – talán így lehetne leírni legrövidebben azt, ahogyan és ami itt történik.

Merész vállalásokból nincs hiány, és erről megbizonyosodhat az, aki ellátogat a nagy vajdasági költő, Domonkos István műveiből készült, 2024-ben bemutatott előadásra.

Aminek van előtörténete, többféle is. Egyrészt a hosszú színházi memóriával rendelkezők emlékezhetnek Mezei Kinga korai, nagy visszhangot kiváltott Via Italia-rendezésére, melyet „Domi” szövegei nyomán álmodott színpadra. Néhány éve a Zenta melletti szomszédvárban, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban született meg az első Szedjetek szét, szintén Mezei rendezésében. Az egykori szereplők közül Hajdú Tamás, Mészáros Gábor és Pálfi Ervin az újragondolt változatban is részt vesz, de a színpadon látjuk még többek között a rendezőt magát, vagy a Budapestről Zentára szerződött Vilmányi Benettet is.

Domonkos István költészete alapélmény számtalan vajdasági alkotónak. A Szedjetek szét kiindulópontja A kitömött madár című regény, majd a rá néhány évre, 1971-ben publikált Kormányeltörésben című vers. Ez utóbbi jelentőségéről Keresztury Tibor irodalomtörténész így fogalmaz: „az idegenség, a magány, kitaszítottság, a nyelvvesztés, a hazához fűződő viszony, az elveszített otthon, a sehová sem tartozás... keserű himnusza ez, melynek végetérhetetlen avantgárd sodrását, áradását visszatérő motívumok strukturálják... Élő, működő, aktuális, frissnek ható matéria: éppúgy meggyőződhet erről Domonkos régi híve, ismerője, mint az, aki ezt a verset, ezt a költőt most fedezi magának fel.”

És a felfedezéshez, illetve újraismerkedéshez tökéletes matéria a zentai színház előadása. Az isztriai tengerparton vagyunk a hetvenes években, a zenészek az üdülők szórakoztatására kitartóan húzzák a talpalávalót. Közben pedig a véletlen által egymás mellé sodort, karakteres és emlékezetes figurák élővé és átélhetővé varázsolják a horvát (rém)álmot. Négy monológot hallunk, és mindnek központi témája a menni vagy maradni kérdése – Domonkos szomorú varázslata, hogy a kérdés aktualitása mit sem kopott az elmúlt négy és fél évtizedben ezen a vidéken...

Ahelyett, hogy az apró történéseknél leragadnánk, érdemes egy nagy levegőt venni, és úgy elmerülni ebben a különös világban. Aki nem szakértője a vajdasági kultúrának és gondolkodásnak, annak sem kell aggódnia, hiszen az előadás jófajta humorral mutat görbe tükröt a mindig abszurd világnak. Eljön az a pillanat is, amikor a nevetés megszakad, és minden elsötétül egy pillanatra, de a keserű valóság is szerethetővé nemesül a fináléban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET: