SZTÁRVILÁG
A Rovatból

VV Fanni édesanyja ott akar lenni lánya feltételezett gyilkosának ítélethirdetésén

Hosszú évek után először szólalt meg Novozánszki Katalin, aki a mai napig álmodik a 2017-ben eltűnt lányával.


Hosszú évek után megtörte a csendet VV Fanni édesanyja, és a Blikknek beszélt az érzéseiről, illetve arról, mire számít lánya feltételezett gyilkosának ítélethirdetésekor.

Novozánszki Fanni 2017. november 20-án tűnt el. A megölésével B. Lászlót gyanúsítják, aki utoljára látta a lányt. Az biztos, hogy a férfi a lány eltűnésének estéjén

felment a lakásába, majd a vállán cipelte és autójába tette az eszméletlen állapotban lévő lányt.

A férfi állítása szerint ezután Fannit átadta valakiknek és azóta nem tud róla semmit. A lány holtteste a mai napig nem került elő.

A Blikknek Fanni édesanyja azt mondta, hogy szerinte a lányát B. László ölte meg.

„A rendőrök jó munkát végeztek, a bizonyítékok önmagukért beszélnek. Az azonban tény, hogy a gyerekem a gyilkosság előtt nagyon félt valakitől, a zárat is többször lecseréltette”

– mondta Novozánszki Katalin. Azt is kifejtette, hogy amikor az eltűnése utáni napokban felment Fanni lakására, azonnal megjelent egy állítólagos barátnője, Era, aki Fanni naplóját akarta megtalálni mindenképpen. Azt nem gondolja, hogy a nőnek köze lett volna a gyilkossághoz, de szerinte valamit titkolt.

Novozánszki Katalin mindenképpen szeretne ott lenni lánya feltételezett gyilkosának ítélethirdetésén.

„Látnom kell ezt az embert. Nagyon örülnék, ha a bíróság elítélné, hiszen megölte a lányomat, nekem pedig ezzel kitépte a szívemet”

– mondta az asszony, aki azért azt is bevallotta: nagyon fél az egész procedúrától, a találkozástól, ami szerinte érzelmileg megterhelő, felkavaró lesz.

Katalin arról is beszélt a lapnak, hogy ha nehezen is, de beletörődött abba, hogy lánya egy jobb élet reményében a testét árulja. A munkája miatt azonban féltette is a lányát, de azt nem gondolta, hogy „a legsúlyosabb árat kell fizetni az életmódjáért”.

„Hiába telt el majd öt év, ugyanúgy hiányzik, mint az első nap. Hazugság, hogy az idő segít. Vele kelek és fekszem, nincs pillanat amikor ne gondolnék rá. Néha még üzenetet is küldök neki a telefonjára, mint amikor még élt. Az eszemmel pontosan tudom, hogy már nincs közöttünk, az anyai szívem azonban ezt képtelen elfogadni” – mondta Katalin.

Az édesanya azt is elárulta:

lánya 2017-es eltűnése óta többször is álmodott vele.

A legmegrázóbb az volt, amikor Fanni elbúcsúzott tőle, ettől a képtől nem bír szabadulni, ha eszébe jut, azonnal sírni kezd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Botrányt kavart az énekesnő Himnusz-éneklése – Osváth Zsolt is megszólalt: Erre nincs mentség, bassza meg!
A közösségi oldalakon sorra támadták a 24 éves énekesnőt, aki különleges feldolgozásban adta elő a Himnuszt. A sztár ugyanakkor igyekezett tisztázni, miért így énekelt.


Ajsa Luna augusztus 20-i fellépése nagy port kavart a közösségi médiában. Az énekesnő a Himnuszt ülve, cigarettával a kezében, saját dalának alapjára énekelte el. A koncertről készült felvétel gyorsan elterjedt, és sokan tiszteletlenséggel vádolták miatta.

Egy rövid videón látható, hogy a karibi-magyar énekesnő ülve és cigarettával a kezében énekelte Kölcsey és Erkel közös szerzeményét. Többen azt is szóvá tették, hogy hamisan énekelt, sőt úgy tűnt, a szöveget sem tudta pontosan.

A Mandiner az előadást „megbotránkoztatónak” és „sokkolónak” nevezte. Az ATV.hu így írt róla: „Hamisan, cigivel a szájában kornyikálta a himnuszt az államalapítás ünnepén Ajsa Luna”.

A Blikk megpróbálta elérni az énekesnőt, de nem járt sikerrel. Ő azonban közösségi oldalán reagált a kritikákra.

„A tegnapi koncert margójára: augusztus 20. alkalmából némi rám jellemző spontaneitással, pusztán hazaszeretetből az egyik dalom (Aludj hófehérke) első verzéje helyett volt merszem elénekelni a Himnuszt. Mindössze azért, hogy közelebb legyek a közönségemhez (akik egyébként velem énekeltek), lecsücsültem a színpad szélére. Nem volt cigi a számban, nem vágtam unott fejet és nem felejtettem el a szöveget sem. Pusztán annyi történt, hogy a nemzeti ünnep alkalmából kissé átszellemülve a saját stílusomban a saját dalom zenei alapjára ráénekeltem egy Himnusz átdolgozást” – fogalmazott.

„Aki ismer és követ, az tudja, mennyire szentimentális téma nálam a hazaszeretet, mondanom sem kell, hogy semmiféle rossz szándék nem vezérelt, sőt, a célom az volt, hogy felköszöntsem Magyarországot úgy, ahogyan ez a saját performanszomon belül autentikus”

– írta a 24 éves zenész.

A koncert végén azt mondta: „Boldog születésnapot, Magyarország!”

Az RTL műsorvezetője, Osváth Zsolt szintén reagált az előadásra. „Ő itt Ajsa Luna vagy ki. Elénekelte a Himnuszt. Ülve, cigivel a kezében, 'átdolgozva'. Egy hang nem sok, annyit nem talált el. Ne jöjjön nekem senki azzal, hogy hát, ő külföldi.”

„Erre nincs mentség, b*ssza meg! Mindezt az állami szervezésű Szent István-napok keretein belül, jó pénzért. Egy nagyon őszinte bocsánatkérés a minimum. Szeretném jelezni, hogy erről a koncertsorozatról mondták le a Margaret Islandet és ByeAlexet azért, mert nem összeegyeztethető a rendezvény szellemiségével. Szerintem jó döntés volt. Örülök, hogy nem álltak ezen a színpadon...”

– írta Instasztorijában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Csók és pezsgő a fináléban: ők nyerték az Exek csatáját
A volt szerelmesek, Kamarás Norbi és Kármán Odett a fődíj mellett egymást is visszakapták. A győzelem pillanatában sírva borultak egymás nyakába.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 21.



Kamarás Norbi és Kármán Odett nyerte az Exek csatája című televíziós vetélkedőt, így ők vihették haza a 17,5 millió forintos nyereményt. A döntőben Szlépka Armanddal és Balázs Mercivel mérkőztek meg, a feladat során pedig egy rúdon egyensúlyozott kockatoronnyal kellett eljutniuk a célba. Norbiék higgadtabban teljesítettek, így megszerezték a fődíjat.

A döntőig hosszú út vezetett. Az ötödik helyen Osváth Zsolt és Zsenyei Patrik estek ki. A magassági feladatnál Halastyák Fanni bepánikolt, ezért Fenyvesi Barnával együtt a negyedik helyen végeztek. A legjobb három között Szlépka Armand és Balázs Merci jutott automatikusan a fináléba, míg a másik két páros közül Norbi és Odett teljesítettek jobban, így kerültek a döntőbe.

A győzelem pillanata érzelmesre sikerült. A több mint fél éve szakító páros férfi tagja folyamatosan szerelmet vallott volt kedvesének, nyíltan vállalva, hogy vissza akarja hódítani őt.

A fináléban, amikor kiderült, hogy ők nyertek, könnyek között borultak egymás nyakába, pezsgőt bontottak, és egy csók is elcsattant.

– A dicsőség és a pénz mellett az a legfontosabb, hogy nagyon jól vagyunk most. Én nagyon szeretlek, annyira szerelmes vagyok, hogy elmondhatatlan – mondta Norbi.

– Tudod, hogy én is nagyon szeretlek – felelte Odett.

Norbi így fogalmazott a kapcsolatukról: – Ha könnyű úton jutottunk volna el ide, nyilván, az is jó lenne, de mi megéltük a poklot, hogy honnan indultunk és most hol tartunk a kapcsolatunkban... Ez annyira szép út volt és kőkemény, hogy azt gondolom, megérdemeljük.

A főnyeremény nyilván gyönyörű szép összeg, örülünk neki, de, mint mondtam, én azért jövök ide, hogy Odett szívét visszanyerjem. Azt gondolom, ez is sikerült, és ez mindennél fontosabb.

Amikor abban a fél évben azt hittük, elveszítettük egymást, az egy pokol volt (...) Majd mondjuk a gyerekeinknek, hogy egyszer volt egy Exek csatája műsor, nézzétek meg, anya és apa ott jöttek össze újra. És azért vagytok ti, mert ez a műsor volt.

Odett ehhez hozzátette: – Ennek a játéknak lehetünk a leghálásabbak, mert ha ez nem lett volna, mi soha többet nem beszéltünk volna. Ha ez így folytatódik, és ennyire szeretjük és segítjük a másikat, akkor nagyon szép élet elé nézünk. Kívánom, hogy ez maradjon így.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„El vagyok keseredve, érted? Hogy én nem kaptam” – Kajdi Csaba is reagált Rubint Réka állami kitüntetésére
A fitnesz-edző Ezüst Érdemkeresztet kapott, az influenszer pedig a közösségi oldalán osztotta meg gondolatait a díjról és más hírességekről.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 21.



Rubint Réka állami kitüntetést vehetett át Sulyok Tamás köztársasági elnöktől. Az Ezüst Érdemkeresztet több mint húszéves munkásságáért kapta, amellyel tömegeket ösztönzött egészségesebb és aktívabb életre, valamint közösségépítő sportprogramjaiért.

A hírhez Kajdi Csaba is hozzászólt a közösségi oldalán.

„Azt mondta, csalódott, hogy ő nem kapott elismerést.

El vagyok keseredve, érted? Hogy én nem kaptam” – fogalmazott.

Az influenszer viccesen több nevet is felsorolt, akik szerinte szintén megérdemelnék az érdemkeresztet. Kiemelte Kiszel Tündét, aki számos naptárt készített, valamint Köllő Babettet, Győzikét, Emíliót és Tinát is.

„Ha nem lett volna Győzike Show, mit nézünk?” – jegyezte meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Anya lett a Stranger Things sztárja: Millie Bobby Brown és férje örökbe fogadott egy kislányt
A színésznő az Instagram-oldalán jelentette be az örömhírt: ezen a nyáron bővült a családjuk.


Édesanya lett a Stranger Things sztárja. Milli Bobby Brown az Instagram-oldalán jelentette be, hogy bővült a családjuk.

„Ezen a nyáron örökbe fogadtuk az édes kislányunkat. Nagyon izgatottak vagyunk, hogy békében és nyugalomban kezdhetjük meg ezt a gyönyörű új fejezetet a szülői életünkben. És így hárman lettünk. Szeretettel, Millie és Jake Bongiovi”

– fogalmazott posztjában a színésznő.

Milli Bobby Brown egyébként tavaly ősszel házasodott össze szerelmével, Jake Bongiovival.


Link másolása
KÖVESS MINKET: