Vilmos herceg állítólag nem akar találkozni Harryvel, nehogy öccse felhasználja a beszélgetéseiket a könyvéhez
Harry és Meghan Markle a héten Angliában lesznek, és noha pár száz méterre szállnak meg Vilmoséktól, az idősebb fivér és felesége nem terveznek közös találkozót.
Visszatért az Egyesült Királyságba Harry herceg és Meghan Markle a legutóbbi, kínos pillanatokkal teli június eleji látogatásuk óta. A pár több eseményre hivatalos a szigetországban, de Németországba is elutaznak. A hét nagy részét Angliában töltik, múlt hétvégén már meg is érkeztek a windsori Frogmore Cottage nevű birtokra.
Károly herceg felajánlotta fiának és menyének, hogy angliai tartózkodásuk alatt szálljanak meg a balmorali birtokon lévő otthonában, hogy egy kicsit együtt lehessenek, ám Harryék nemet mondtak. A lap forrásai szerint a walesi herceg korábban is ilyen gesztust tett a pár felé, akik akkor is elutasították a meghívást.
A mostani elutasítás azért is érdekes, mert az utóbbi hetekben felröppent a hír, hogy a nyarat a balmorali kastélyban töltő Erzsébet királynő nincs túl jól, ezért Károly herceg gyakran látogatja őt. Harry és Meghan azonban ezek szerint nem terveznek találkozni a királynővel, amit megkönnyített volna az, ha Balmoralban szállnak meg.
De valószínűleg Vilmos herceggel és Katalin hercegnével sem fognak összefutni, hiába vannak szinte egymás szomszédságában. A Frogmore Cottage és Vilmosék új hétvégi háza, az Adelaide Cottage mindössze 115 méterre található egymástól. A Sun szerint azonban az idősebb fivér és felesége sem szeretné kihasználni a lehetőséget egy találkozóra, sőt, igyekeznek kerülni Harryéket, amíg Angliában vannak.
Vilmos herceg állítólag azért nem akar találkozni az öccsével, mert nem bízik benne: attól tart, hogy a beszélgetéseik tartalma visszaköszönhet Harry hamarosan megjelenő memoárjában, vagy a pár netflixes dokumentumfilmjében. Előbbi novemberben, utóbbi pedig decemberben jelenhet meg.
"Valószínűnek tartom, hogy Vilmos és Katalin megpróbálja kerülni a kapcsolatot Harryvel és Meghannel, amíg meg nem tudják, miről szól Harry memoárja és a dokumentumfilm. Harryék elvesztették Vilmosék bizalmát, mivel megvan az esély arra, hogy bármilyen beszélgetést felhasználhatnak. Ez az ő hibájuk, amiért túlzásokba estek és udvariatlanok voltak" - véli Angela Levin királyi életrajzíró.
Harryéknek egyébként szerdán nincs hivatalos programjuk, tehát lenne idejük találkozni a királyi család tagjaival. Mivel azonban az utóbbi hetekben Meghan Markle ismét erős kijelentéseket tett férje családjával kapcsolatban, nem biztos, hogy sort kerítenek erre.
Visszatért az Egyesült Királyságba Harry herceg és Meghan Markle a legutóbbi, kínos pillanatokkal teli június eleji látogatásuk óta. A pár több eseményre hivatalos a szigetországban, de Németországba is elutaznak. A hét nagy részét Angliában töltik, múlt hétvégén már meg is érkeztek a windsori Frogmore Cottage nevű birtokra.
„Jobb volt, mint amire számítottam!” - Kiara Lord egy epres trükkel csábította el Stohl Andrást, de a java csak a csók után jött
Kiara Lord a kezdeti zavar után egy merész trükkel hidalta át a távolságot Stohl Andrással a jakuzziban. Ezután olyan részletességgel elemezte a színész csókját, ami sokakat meglephet.
Gyertyafény, pezsgő, eper – és egy csók, ami után Kiara Lord kendőzetlen őszinteséggel vallott Stohl Andrásról. A TV2 A Nagy Ő című műsorának csütörtöki adásában elcsattant első csók nemcsak a képernyőn forrósította fel a hangulatot, de a verseny erőviszonyait is átrendezhette.
A romantikus pillanatra egy jakuzzis randevún került sor, az ötlet Kiaráé volt, a körülményeket pedig Stohl András teremtette meg.
A páros kezdetben kissé zavarban volt, de Kiara egy merész trükkel oldotta a feszültséget: egy epret rejtett Stohl szájába, amit aztán együtt fogyasztottak el, a pillanatot pedig egy szenvedélyes csókkal koronázták meg. Hogy milyen volt a csók, arról a versenyző részletesen is beszámolt.
„Meglepően finom a csókja, jobb volt, mint amire számítottam! Pedig aggóggtam, hogy nem lesz jó, és hogy emiatt kiábrándulok majd Andrásból.
Érzéki, nagyon finom a szája, az ajkai, tökéletes nyálmennyiséggel csókol, amikor érzed, hogy ez jó, ez tetszik. Nagyon kellemes, sokat sejtető és nem színészies! Számomra a csók sokkal intimebb dolog is, mint a klasszikus szexuális behatolás, közel sem mindenkit engedek be a számba” – fejtette ki Kiara, aki szerint Stohl magas lángon ég.
„Rájöttem, hogy András kifejezetten magas lángon ég, fontos neki a flört, a játszdozás, de igazán elegánsan teszi mindezt!”
A színész a műsorban korábban a többi lánynak is jelezte, hogy nyitott a közeledésre. „Ha esetleg valakiben erre van késztetés, akkor nyitott ajtókat dönget” – mondta Stohl, aki a privát randin Kiarának azt is elárulta, hogy nagy szüksége van a közelségére.
Gyertyafény, pezsgő, eper – és egy csók, ami után Kiara Lord kendőzetlen őszinteséggel vallott Stohl Andrásról. A TV2 A Nagy Ő című műsorának csütörtöki adásában elcsattant első csók nemcsak a képernyőn forrósította fel a hangulatot, de a verseny erőviszonyait is átrendezhette.
A romantikus pillanatra egy jakuzzis randevún került sor, az ötlet Kiaráé volt, a körülményeket pedig Stohl András teremtette meg.
A páros kezdetben kissé zavarban volt, de Kiara egy merész trükkel oldotta a feszültséget: egy epret rejtett Stohl szájába, amit aztán együtt fogyasztottak el, a pillanatot pedig egy szenvedélyes csókkal koronázták meg. Hogy milyen volt a csók, arról a versenyző részletesen is beszámolt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Felfoghatatlan tragédia – 21 évesen elhunyt a spanyol topmodell, Cristina Pérez Galcenco
Az egykori profi labdarúgó, Nacho Pérez lányát a hatóságok a Málaga tartománybeli otthonában találták holtan. A 14 évesen felfedezett tehetség a világ legrangosabb kifutóin dolgozott.
Gyászol a divatvilág: mindössze 21 éves korában elhunyt Cristina Pérez Galcenco spanyol topmodell. A fiatal lányt február 3-án találták holtan Málaga tartománybeli otthonában. A helyi hatóságok szerint nem merült fel idegenkezűség gyanúja, a helyszínen nem találtak erőszakra utaló nyomokat – írta a Blikk.
Cristina az egykori profi labdarúgó, Nacho Pérez és Tatiana Galcenco lánya volt. Pályája üstökösként ívelt fel, miután 14 évesen bemutatkozott az oviedói Campoamor Fashion Show-n. Hamar felfigyeltek a tehetségére, és hamarosan a világ legrangosabb kifutóin dolgozott Madridtól Sanghajig, szerepelt többek között a párizsi és a milánói divatheteken is.
Halálhíre megrázta a szakmát. A Campoamor Fashion Show szervezői, akik elindították a karrierjét, az Instagramon egy fotóval és videóval emlékeztek meg róla, bejegyzésüket egy fehér galamb emojival kísérték. Manuel Mon neves spanyol fodrász is megható szavakkal búcsúzott:
„A kamera és a kifutó előtti tehetsége mellett emlékezni fogunk a kedvességére, a professzionalizmusára és arra a hitelességre, amivel minden ruhadarabot életre keltett. A jelenléte nemcsak szépséget hozott a munkába, hanem emberséget, tiszteletet és egy különleges energiát, ami örökre velünk marad.”
Cristina Pérez Galcencót február 7-én helyezik végső nyugalomra az asztúriai Lugones városában.
Gyászol a divatvilág: mindössze 21 éves korában elhunyt Cristina Pérez Galcenco spanyol topmodell. A fiatal lányt február 3-án találták holtan Málaga tartománybeli otthonában. A helyi hatóságok szerint nem merült fel idegenkezűség gyanúja, a helyszínen nem találtak erőszakra utaló nyomokat – írta a Blikk.
Cristina az egykori profi labdarúgó, Nacho Pérez és Tatiana Galcenco lánya volt. Pályája üstökösként ívelt fel, miután 14 évesen bemutatkozott az oviedói Campoamor Fashion Show-n. Hamar felfigyeltek a tehetségére, és hamarosan a világ legrangosabb kifutóin dolgozott Madridtól Sanghajig, szerepelt többek között a párizsi és a milánói divatheteken is.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Vágytam arra, hogy ismert legyek” - Jákli Mónika titka: ha jól ment az üzlet, hogy lett 15 milliós tartozása?
A tragikusan elhunyt influenszer utolsó interjújában még a precíz könyvelésről beszélt. A szlovák nyilvántartások azonban egészen más képet festenek anyagi helyzetéről.
Megdöbbentő hírek láttak napvilágot Jákli Mónika anyagi helyzetéről a napokban. A felvidéki fitneszmodell jelentős tartozásokat halmozhatott fel. Szlovák lapinformációk szerint a hatóságok nyilvántartása alapján közel 16 ezer eurós adótartozása, csaknem 1400 eurónyi egészségbiztosítási hátraléka, valamint több mint 21 ezer eurós társadalombiztosítási elmaradása volt a szlovák állam felé - írta a Blikk.
Mónika élete egyik utolsó interjújában, a Ki vagy te valójában? című podcastműsorban őszintén beszélt karrierje kezdetéről.
"Vágytam arra, hogy ismert legyek, hogy én is elkészítsem az Instagram-oldalamat"
– emlékezett vissza, hozzátéve, hogy egy 100 ezer követős lány inspirálta. "Bele is vágtam, felraktam, mit főzök, mikor és mit edzek, és 20 ezer követőm volt, amikor az első cég megkeresett."
A modell hangsúlyozta, hogy a pénzügyeit komolyan vette.
"Kis túlzással a könyvelőmnél lakom, minden hivatalosan megy, számlákkal alátámasztva. Mindig fontos volt a bevétel, mert nem közös kasszán voltunk Boráros Gáborral, és arra is gondolnom kellett, hogy el kell tartanom Zorát." A pénzhez való viszonyáról így merengett:
"Anyagilag voltam nagyon lent és nagyon fent, de ha az embernek van pénze, az sokat hozzátesz a boldogsághoz."
A bevételek mellett jelentős kiadásai is lehettek, az interjúban elismerte, hogy a szépészeti beavatkozások sokba kerültek, más költséges kiadásokról azonban nem áll rendelkezésre információ. A lap úgy tudja, az elhunyt modell vőlegénye, Dobosi Roderik vállalkozásainak nincsenek köztartozásai.
A pénzügyekről szóló hírek a modell január 21-i, tragikus halála után láttak napvilágot. Mónika hajnalban szenvedett halálos autóbalesetet a 63-as úton Nagymegyer és Alistál között, amikor járműve lesodródott az útról és kigyulladt. A rendőrségi vizsgálat azóta is tart. A modellt január 29-én helyezték végső nyugalomra.
A felmerült tartozások sorsa a szlovák jog szerint egyértelmű: az adósságok nem szűnnek meg, hanem a hagyaték részévé válnak. Ez azt jelenti, hogy az örökösök csak a hagyaték erejéig felelnek a hátralékokért.
Megdöbbentő hírek láttak napvilágot Jákli Mónika anyagi helyzetéről a napokban. A felvidéki fitneszmodell jelentős tartozásokat halmozhatott fel. Szlovák lapinformációk szerint a hatóságok nyilvántartása alapján közel 16 ezer eurós adótartozása, csaknem 1400 eurónyi egészségbiztosítási hátraléka, valamint több mint 21 ezer eurós társadalombiztosítási elmaradása volt a szlovák állam felé - írta a Blikk.
Mónika élete egyik utolsó interjújában, a Ki vagy te valójában? című podcastműsorban őszintén beszélt karrierje kezdetéről.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Ami rajta volt ruha, a tartozás többszörösét érte” – Döbbenetes titkok derültek ki Jákli Mónika szlovákiai cégeiről
Egy ismerőse döbbenten áll a hír előtt, mert az influenszer boldognak és gazdagnak tűnt. A szlovák cégnyilvántartások azonban árnyaltabb képet mutatnak.
Bár sírján még el sem száradtak a virágok, a január 21-én halálos közlekedési balesetet szenvedett fitneszmodell, Jákli Mónika múltjából sorra kerülnek elő a megválaszolatlan kérdések. A 31 évesen elhunyt nő a szlovák cégnyilvántartások szerint hatalmas tartozásokat halmozott fel azokon a címeken, ahol évek óta nem is látták. Végrehajtók is jártak már azon a két szlovákiai, csallóközi címen, ahol marketinges vállalkozásait 2022-ben bejelentette - tudta meg a Blikk.
A felsővámosi (szlovákul Horné Mýto) ingatlanról azóta már a házszám is lekerült, míg az albári (Dolný Bar) címet szinte lehetetlen megtalálni. A helyi postás szerint Jákli Mónika cégnyilvántartásban szereplő címére az utóbbi tíz évben semmilyen küldeményt nem kellett kézbesítenie. Egy felsővámosi nyugdíjas, Ilonka szerint a fitneszmodell sosem élt a településen.
„A 197-es ház az utca főúthoz közeli végén van, 30 éve épült. Itt ismerünk mindenkit, egészen biztos hogy az a szerencsétlenül járt fiatal lány egy percet sem lakott itt. Voltak távoli rokonai a településen, de Mónikát itt nem láttuk, csak a médiából értesültünk arról, mit is csinál, na meg hogy mi történt vele. Rettenetesen sajnálom, nagyon fiatal volt.”
A szomszédok elmondták, tartozások miatt még végrehajtó is járt az utcában, ahol korábban több cég telephelye is volt.
A szlovák társadalombiztosítás a felsővámosi címen közel 8 millió forintnak megfelelő követelést tart nyilván. Ezen felül a néhai Jákli Mónika nevére bejegyzett cég itt 20 ezer eurót is meghaladó tartozást halmozott fel, ha a cégtulajdonos felelőssége az adósságért fennáll, akkor ez is az örökség részét képezheti. Az albári lakásban, ahol egykor szüleivel lakott, több mint félmillió forintnyi tartozást tartanak nyilván be nem fizetett céges járulékok után.
Egy helyi fiatal nő, aki egykorú volt Mónikával, megerősítette, hogy a fitneszmodell már régen nem élt a családi címen. „Korábban Jákliék három háztömbbel arrébb, az úgynevezett kék blokkban laktak, onnan költöztek ide, de Mónika akkor már nem élt itt. Mi több, sosem láttam erre, pedig egykorúak vagyunk, gyerekkoromból még emlékszem rá a korábbi házuk környékéről, mindig is ő volt a legcsinosabb, legszebb lány a környéken. Nem tudtam, hogy ide be van jelentkezve bármilyen formában is, itt senki nem kereste, nem lakott soha.”
A nő két-három évvel ezelőtt véletlenül futott össze Mónikával egy bolt előtt, és a tartozások híre teljesen meglepte.
„Úgy vettem ki a szavaiból, Dunaszerdahelyen él, azt mondta vállalkozik is, de a szereplésekért is szép pénzt kap, a párja is jól keres, nincsenek anyagi gondjai. Boldognak, kiegyensúlyozottnak tűnt, nem olyannak, mint akinek tartozásai lennének.
Hogy itt, az albári címen egy 1390 eurós tartozása lenne? Hát, ami akkor rajta volt ruha, ékszer, óra, telefon, az ennek az összegnek a többszörösét érte, szerintem ez csak tévedés vagy figyelmetlenség lehet.
Nagyon sajnálom ami vele történt, ez a 63-as út, az a kanyar ott Nagymegyer felé egy elátkozott rész. Ott voltam a temetésén, elsirattam. Szörnyű ez az egész, főleg a kislányának, akinek öt év jutott az édesanyjából.”