A Blikk számolt be róla, hogy tavaly nyáron Horvátországban nyaralt Osváth Zsolt étteremtulajdonos, amikor minden előzmény nélkül levelet kapott, hogy beperelték őt az étterme miatt, mert annak neve és logója összekeverhető egy másik, korábban bejegyzett cégével. Első fokon ellenük ítélt a bíróság.
Osváth Zsolt videójában számolt be az incidensről, ahol arról is beszélt, hogy amikor megnyitották az éttermüket, súlyos pénzekért a nevüket és az ábrás védjegyüket levédették a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalnál, amikor pedig ez megtörtént 2022 júliusában, a hivatal a védjegykutatás során nem talált olyan másik vállalkozást, ami összetéveszthető lett volna az ő vendéglátó egységükkel.
"Némi magánnyomozással sikerült kideríteni, hogy a felperes egyébként egy követőm, aki az éttermünk megnyitásától számítva többször is járt ott, vendégünk volt a fesztiválokon, posztolt onnan, követett minket minden platformon, részt vett a kis közösségünkben. Ettől még félelmetesebb érzés volt, hogy van aki tulajdonképpen a rajongókból vált azzá, aki el akarja tőlünk venni azt, amiért a belünket is kidolgoztuk"
– mondta el Zsolti.
Az influenszer hozzátette azt is, hogy az iratok szerint a felperes már 2019-ben bejelentette ezt a nevet, ám fizikai formában hely nem létezik e név alatt, csupán az utóbbi időben kezdtek el egy kecskeméti vendéglátóegységben pop-up jelleggel eseményeket szervezni Unikorn Café Hungary név alatt, amit TikTok-csatornáján a felperes testvére reklámoz.
"Köteleznek a névváltás, minden receptúránk kiadására, a beszállítóinknak az adatainak a közlésére, a közösségi oldalaink átnevezésére... Tehát tulajdonképpen kivéreztetnek – fogalmaz, kitérve rá, hogy már az első tárgyaláson lehetett érezni, hogy el lesznek marasztalva, ami így is történt, első fokon ugyanis ellenük ítéltek, ami ellen természetesen fellebbeztek."
Az ítélet kimondása után levélben megkereste őket Zsolti, és felajánlotta, hogyha ez az álma, akkor fogjanak össze és közösen indítsanak egy franchise éttermet, amiért ők nem kérnének pénzt sem, azonban erre nemleges választ kaptak.
A videó, ahol az ismert influenszer beszámolt az esetről, ITT tekinthető meg.
A Blikk számolt be róla, hogy tavaly nyáron Horvátországban nyaralt Osváth Zsolt étteremtulajdonos, amikor minden előzmény nélkül levelet kapott, hogy beperelték őt az étterme miatt, mert annak neve és logója összekeverhető egy másik, korábban bejegyzett cégével. Első fokon ellenük ítélt a bíróság.
Osváth Zsolt videójában számolt be az incidensről, ahol arról is beszélt, hogy amikor megnyitották az éttermüket, súlyos pénzekért a nevüket és az ábrás védjegyüket levédették a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalnál, amikor pedig ez megtörtént 2022 júliusában, a hivatal a védjegykutatás során nem talált olyan másik vállalkozást, ami összetéveszthető lett volna az ő vendéglátó egységükkel.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Váratlan meglepetésben volt része G.w.M-nek: egy mélygarázsban csapott le rá egy kommandós csapat, akik a földre teperték, majd megbilincselték és elvitték. Mindez az RTL új műsorának kereteiben történt: a rapper lesz a héten induló Most Wanted című menekülős reality egyik szereplője.
„Ma G.w.M-et, azaz Kulcsár Edinánét kell elkapnunk. Nem lesz nagy ellenfél, Bódi Bencétől is kikapott”
A műsorvezető a kommandós csapattal utazott, le is videózta, mi történik. A rapper a terepjárójában ült és telefonozott, amikor a kommandósok feltépték az ajtót, kirángatták, földre vitték és megbilincselték.
„Mi a f.szt csináltok?” – értetlenkedett G.w.M döbbenten. Sebestyén Balázs ezután odalépett a megbilincselt rapperhez, és a kamerába nézve csak annyit mondott:
„Új klipet forgatunk, mi? Gizdásodunk, mi? Ilyen szar ízléssel itt nem lesz semmiféle klipforgatás.”
A Celeb Fegyház és Átnevelő Intézet „vezetőjeként” a műsorvezető bejelentette, hogy G.w.M a Celeb Fegyházban „ízlésjavító” rehabilitációt kezd.
A Most Wanted – A hajsza október 26-án indul, a formátum szerint összesen 24 hírességet zárnak a Celeb Fegyházba. A nézők is beleszólhatnak az üldözős reality alakulásába: október 26. és 31. között a narancssárga rabruhás celebeket normál díjas forródróton jelenthetik, vagy segíthetik a menekülésüket Sebestyén Balázs, Frohner Fecó és Pápai Joci üldözőcsapata elől.
Váratlan meglepetésben volt része G.w.M-nek: egy mélygarázsban csapott le rá egy kommandós csapat, akik a földre teperték, majd megbilincselték és elvitték. Mindez az RTL új műsorának kereteiben történt: a rapper lesz a héten induló Most Wanted című menekülős reality egyik szereplője.
„Ma G.w.M-et, azaz Kulcsár Edinánét kell elkapnunk. Nem lesz nagy ellenfél, Bódi Bencétől is kikapott”
„Ezt sosem fogom tudni feldolgozni” – egy év után megszólalt Sallai Nóra a tragikus balesetről
A színésznő kómából ébredt, és akkor tudta meg a felfoghatatlan hírt fiáról, Bendéről. Azóta is harcol a mindennapokban, lépésről lépésre építi újra magát.
Egy évvel az alsónémedi autóbaleset után megszólalt Sallai Nóra, a Jóban Rosszban egykori színésznője. Írásbeli nyilatkozatát a Tények Plusz hétfői adásában ismertették.
Elárulta, hogy semmire nem emlékszik:
„A kórházban ébredtem. Nagyon sok segítséget kapok, de ezt sosem fogom tudni feldolgozni. Már a rehabilitáción voltam, amikor a férjem közölte velem a tragédiát.”
Kisfiát, Bendét a baleset után kórházba szállították, de néhány nap múlva elhunyt. Ekkor Nóra még kómában volt. A színésznő állapota azóta javul, de még nem épült fel teljesen.
„Köszönöm szépen, javulgatok. Fizikálisan gyógytornázom, napi 4 kilométert sétálgatok súlyzókkal a lábamon a Duna partján. Ez egyben kikapcsolódás, megnyugvás, túlélés számomra. Lelkileg soha nem tudom feldolgozni a történteket. Nagyon sok erőt kapok a családomtól és a barátaimtól.”
A visszatérésről óvatosan beszél, időt ad magának.
„Most még hagyok magamnak időt, mert minden napom nagyon nehéz, küzdök a gondolataimmal és az idővel. Szeretnék visszatérni az életbe, de ez még idő.”
A baleset 2024. szeptember 27-én történt. A színésznő az Opeljével egy mellékutcából kifordult a főútra Alsónémediben. A Haraszti úton érkező autónak volt elsőbbsége. A BMW egy, az anyósülésen ülő fiatalé volt, aki az autót egy körre kölcsönadta a barátjának - írja a Blikk.
Egy évvel az alsónémedi autóbaleset után megszólalt Sallai Nóra, a Jóban Rosszban egykori színésznője. Írásbeli nyilatkozatát a Tények Plusz hétfői adásában ismertették.
Elárulta, hogy semmire nem emlékszik:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tavasszal A Nagy Duett színpadán jelentette be Sydney, a Szerencsekerék korábbi szerencselánya, hogy babát vár. Ez különösen nagy öröm számára, hiszen az elmúlt években több egészségügyi problémával is meg kellett küzdenie, és korábban maga sem hitte volna, hogy egyszer édesanya lehet.
A kislány különleges nevet kap: Kaszás-Van den Bosch Liah Elysee.
Sydney a Blikknek elmesélte, hogyan választották ki a nevet: „Mindenképpen szerettünk volna egy magyarul könnyen kiejthető nevet, egyben egy olyan verziót is, ami nemzetközi fronton is megállja a helyét. Emellett fontosnak tartottuk, hogy új lappal induljon az életben, egy önálló és egyedi névvel, ami nem örökölt, és amit mi sem kötünk más személyhez vagy életeseményhez” – mondta Sydney.
A családban nem jellemző, hogy keresztneveket örökítenének, de ha kisfiuk lett volna, elképzelhető, hogy Sydney édesapja után kapott volna nevet. A vezetékneveknél viszont modern megoldást választottak, a gyermek mindkettőjüket képviselni fogja.
A névválasztás gyorsan ment, bár ha fiuk lett volna, nehezebb dolguk akadt volna.
„Fiúnevekben nem voltunk túl erősek, így emiatt is örülünk, hogy lány lett, mert fiúnál biztosan lett volna vita” – árulta el Sydney. Azt is elmondta, hogy bár nézelődött, nem mélyedt el komolyan a témában.
„A Sydney is egy városnév, és a lányunk neve, az Elysee is földrajzi kötődésű lesz. Emellett szerettem volna, ha egy itthon kevésbé ismert, Y-t is tartalmazó név lenne, valamint mivel apukám részéről francia származású volt a lányunk dédnagymamája, így szerettem volna francia eredetű nevet választani.”
A név annyira különleges, hogy hivatalos névnapja sem lesz, de ez nem újdonság a családban. „A Sydney-nek sincs névnapja és valószínűleg a gyermekünknek sem lesz” – tette hozzá a műsorvezető.
Tavasszal A Nagy Duett színpadán jelentette be Sydney, a Szerencsekerék korábbi szerencselánya, hogy babát vár. Ez különösen nagy öröm számára, hiszen az elmúlt években több egészségügyi problémával is meg kellett küzdenie, és korábban maga sem hitte volna, hogy egyszer édesanya lehet.
A kislány különleges nevet kap: Kaszás-Van den Bosch Liah Elysee.
Sydney a Blikknek elmesélte, hogyan választották ki a nevet: „Mindenképpen szerettünk volna egy magyarul könnyen kiejthető nevet, egyben egy olyan verziót is, ami nemzetközi fronton is megállja a helyét. Emellett fontosnak tartottuk, hogy új lappal induljon az életben, egy önálló és egyedi névvel, ami nem örökölt, és amit mi sem kötünk más személyhez vagy életeseményhez” – mondta Sydney.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szabó Zsófi hétfő este bejelentette, hogy továbbra is kiáll jobboldali értékrendje mellett, és ott lesz a Békemeneten – írta a közösségi oldalán. A bejegyzéshez egy fotót csatolt, amelyen Orbán Viktor-os pulóvert visel.
„Nem számít, hányan támadtak az elmúlt hetekben azért, amiért kiálltam a jobboldali értékrendem mellett, mert tudom, hogy a jó oldalon állok.
Továbbra is büszke vagyok arra, hogy ehhez a közösséghez tartozhatok, ezért ott leszek a Békemeneten. Csatlakozzatok hozzám ti is, legyünk ott minél többen!” – írta a tévés-műsorvezető.
Orbán Viktor a saját oldalán megosztotta a posztot, és üzent. „Üdv a fedélzeten!”
Augusztus végén derült ki, hogy Szabó Zsófi alapító tag lett az egyik Digitális Polgári Körben, majd őt választották az első országos DPK-találkozó egyik műsorvezetőjének. Az esemény után sokan eltávolodtak tőle, több ezer követőt vesztett, de továbbra is vállalja a nézeteit.