Vasárnap kiderül, folytatják-e jogállamisági eljárást Magyarországgal szemben
Vasárnap dönt az Európai Bizottság (EB) a Magyarországgal szemben elindított jogállamisági eljárás folytatásáról,
- tudta meg a Népszava brüsszeli forrásoktól.
A lap információi szerint az EB azzal a megjegyzéssel fogja előterjeszteni javaslatát a döntéshozó pénzügyminiszteri tanácsnak, hogy az lehetőség szerint adjon időt az Orbán-kormánynak az ígéretei végrehajtására. A tárcavezetőkből álló testületnek ezután egy-három hónapja van rá, hogy eldöntse: pénzmegvonással sújtja-e Magyarországot, vagy lezárja az eljárást.
Ahogy kedden mi is beszámoltunk róla: a kormány azt ígérte Brüsszelnek, hogy komoly hatásköröket adnának a korrupcióellenes hatóságnak, változtatnának a vagyonbevallások rendszerén, és könnyítenék a közérdekű adatigénylést is.
A magyar vállalások egyelőre nincsenek kőbe vésve, de a Népszava információi szerint az egyeztetések biztatóan alakulnak.