SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Váratlanul elhunyt a Drága örökösök színésznője, a család és a kollégák sem tudják, mi történhetett

Csombor Teréz alig két hete még színpadra lépett a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. február 17.



Kollégái és családja is mély döbbenettel fogadta Csombor Teréz halálhírét. A 68 éves színésznő hirtelen hunyt el, a pontos okot egyelőre nem tudni.

A Drága örökösök című sorozatból is ismert színművész alig két hete még színpadra lépett a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban. A teátrum szombaton jelentette be halálát, és közleményükben úgy fogalmaztak, hogy „hirtelen távozott az élők sorából”.

Egyik kollégája szerint Csombor Teréz korábban betegséggel küzdött, de abból néhány éve kigyógyult.

„Az egész színházi világot sokkalta a halála, hiszen február elején még bemutatója volt, és további szerepei az évadra. Időközben őt is ledöntötte az influenzajárvány, ebből lábadozott otthon. Hogy ez okozta-e a tragédiát vagy valami más, még a fia sem tudja. A boncolás után derül ki, mi volt a baj”

– mondta a Blikknek a kolléga.

Csombor Teréz több mint negyven éve volt a kecskeméti színház társulatának tagja, meghatározó alakja volt a teátrumnak. Halála után a kollégái is megrendültek.

„Anélkül, hogy megbeszéltük volna, a másnapi próbára mind feketébe érkeztünk. Le vagyunk sújtva, és milyen kegyetlen az élet”

– tette hozzá a színésznő egyik pályatársa.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Juhász Jázmin, a Pokoli rokonok sztárja feltárta nagy titkát – kiderült, ki a legendás nagyapja
„Mindig is megvolt a saját magam útja, úgyhogy senkinek sem árultam el a Kaposvári Egyetem színművészeti karán, hogy kinek a rokona vagyok” - mondta.


Juhász Jázmin, a 26 éves színésznő nevét az egész ország megismerte, amikor idén januárban bemutatkozott a Pokoli rokonok című sorozatban, ahol Aczél Zsófia doktornőt alakítja – írja a Blikk. Kevesen tudják azonban, hogy nagyapja a legendás Juhász Jácint, aki olyan híres filmekben szerepelt, mint a Szegénylegények, az Egri csillagok, a Vivát Benyovszky! és a Napfény íze. A színész 1999-ben hunyt el, amikor Jázmin megszületett.

A fiatal színésznő sosem találkozhatott híres nagyapjával, de különleges lelki kapcsolatot érez vele. Jázmin eddig nem beszélt nyilvánosan a rokoni kapcsolatról, mert azt akarta, hogy saját tehetsége alapján ismerjék el.

„Sosem akartam, hogy a szakma Juhász Jácint unokájaként könyveljen el. Mindig is megvolt a saját magam útja, úgyhogy senkinek sem árultam el a Kaposvári Egyetem színművészeti karán, hogy kinek a rokona vagyok”

– mondta.

A színésznő szülővárosában, Mogyoródon művelődési ház viseli a nagyapja nevét. A helyiek máig emlékeznek a közkedvelt művészre, aki szerette az ultizást és a humort. „Sajátos, fanyar humora volt, és akit szeretett, annak vicces becenevet adott” – idézte fel Jázmin, aki elárulta azt is, hogy nevét nagyapja tiszteletére kapta.

„Édesapám a Jácinta nevet gondolta nekem, édesanyám viszont az utolsó pillanatban talált rá a Jázmin névre.”

Juhász Jázmin gyerekkora óta színésznő akart lenni. Bár a Színművészeti Egyetemen csak a harmadik rostáig jutott, Kaposváron azonnal felvették Eperjes Károly és Szalma Tamás osztályába. „Úgy élt és dolgozott ott együtt a 16 színi növendék, mintha az anyaméhben lettünk volna. Ott nőttem fel, megszenvedtem az elválást” – emlékezett vissza a kaposvári évekre.

A diploma megszerzése után a Győri Nemzeti Színházba került, ahol azóta is színpadra lép. Jelenleg a Balettláb című darabban játszik, párjával, Kolnai Kovács Gergellyel együtt. A közeljövőben Svédországba utazik vendégszereplésre.

A Pokoli rokonok hozta meg számára az országos ismertséget.

„Új dimenzió nyílt meg előttem, még szoknom kell, hogy sokszor doktornőnek neveznek az utcán”

– mesélte nevetve. A sorozat forgatása alatt a stáb egy nagy családként működött együtt, ami Jázmin számára különösen fontos élmény volt.

A színésznő a jövőben is nagy tervekkel tekint előre. Mivel gyerekkorában hét éven át versenyszerűen lovagolt, szeretné újra felvenni ezt a hobbit. „Szeretnék újra nyeregbe pattanni” – mondta. Emellett bízik abban, hogy a közeljövőben rengeteg színházi és filmes szerep is megtalálja majd. Magánéletében is boldog, kedvesével, Kolnai Kovács Gergellyel komoly jövőt terveznek.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Osváth Zsolt és volt férje minden nap találkoznak: „Nem kell sajnálkozni, mert nekünk ez így jó”
Osváth Zsolt és volt férje, Patrik még tavaly decemberben jelentették be, hogy közel tíz év kapcsolat és egy év házasság után a különválás mellett döntöttek. A hír sokakat meglepett, és azonnal elindultak a találgatások arról, hogy mi vezethetett a szakításukhoz.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. március 23.



Osváth Zsolt egy YouTube-videójában beszélt arról, hogy a válás ellenére is jó kapcsolatot ápolnak egymással, és szeretné tisztázni a félreértéseket. Elmondta, hogy sosem korlátozták egymást, és egyikük sem érezte úgy, hogy fogságban lenne a másik mellett.

„Nem egymás fogvatartói voltunk és nem is éreztem kalitkában magamat mellette, bízom benne, hogy ő sem.

Ha a kémia vagy a szerelem elég erős lett volna és tartott volna még, akkor valószínűleg még mindig egy pár lennénk, de ez nem volt meg, és egyetértettünk mind a ketten abban, hogy legyen még egy körünk, legyen még egy dobásunk, próbáljunk meg mással boldognak lenni”

– mondta a tartalomgyártó.

Arról is beszélt, hogy a válás ellenére napi szinten tartják a kapcsolatot, és ez számukra így teljesen megfelelő.

„Köszönjük szépen, nagyon jó barátok vagyunk, minden nap beszélünk, minden nap találkozunk, de ennyi, valahogy ez így átalakult és nem kell sajnálkozni, mert nekünk ez így jó és nem is szeretjük, ha bárki más ebbe többet lát bele”

– tette hozzá Osváth Zsolt.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Tóth Gabi a szexuális zaklatásról: Volt ilyen, és megütöttem azt az embert. Kapott egy pofont
Szerinte a szakmában azért is volt kissé kirekesztve, mert ő nem volt a „kokainos cimbora”, és nem is szexorgiázott.


Tóth Gabi a Frizbi Hajdú Péterrel című műsorban mesélt arról, hogy korábban egyszer szexuális ajánlatot kapott egy szerepért cserébe – szúrta ki a Story.hu.

„Volt ilyen, és megütöttem azt az embert. Kapott egy pofont. Ez nem fellépés volt, hanem filmszerep”

– mesélte.

Az énekesnő elmondta, hogy egy rendezőről van szó, de nevet nem árult el. Hozzátette, hogy nem szeretne botrányt, ezért nem részletezi az esetet. „Többet nem mondok el róla, mert óriás botrány lenne. Egyszer talán majd egy könyvben leírom. Ez az egy volt, de soha máskor ilyen nem történt.”

Arról is beszélt, hogy a szakmán belül sokan tisztában voltak azzal, hogy ilyen helyzetek előfordulnak „Mindenki tudta, meg látta, hogy vannak ilyen emberek a szakmánkban, de valahogy megszokottá vált a jelenség. És ez mennyire gáz, nem?” – fogalmazott.

Tóth Gabi azt mondta, ő nem került közel azokhoz a körökhöz, ahol ezek a dolgok történtek.

„Nyilván nem is kerültem be olyan vagány körökbe sem, mert nem volt közös titkunk…

Például nem drogoztam soha, nem voltam ’kokainos cimbora’, ezért valahogy mindig egy kicsit kirekesztve éreztem magam. Mert én voltam az, aki hazament a buliból, aki nem ment bele hülyeségekbe, aki nem ’szexorgiázott’”

– mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Sokat sírtam, mert végre kaphattam volna egy díjat, csak a szlovák magyarság közbeszólt” – Borbély Alexandrát végül az élet kárpótolta
A színésznő elárulta, hogy nagyon megviselte a helyzet. Nem akart lemondani még a díj kedvéért sem az állampolgárságáról.


Borbély Alexandra egy videóban idézte fel, hogy évekkel ezelőtt nem vehette át a Junior Prima díjat, noha a bizottság megszavazta neki az elismerést.

„Megtudtam, hogy a Junior Prima díj bizottsága megszavazta nekem az elismerést, csak volt egy kis probléma, a szlovák állampolgárságom. Azt mondták, hogy ha felveszem a magyart, akkor megkaphatom a díjat, én viszont tudtam, hogy ha felveszem a magyart, akkor elveszítem a szlovákot, és azt még egy díj miatt sem akartam. Hiszen nekem ott él a családom és én ott vagyok otthon”

– mondta a színésznő.

Elmondása szerint az eset akkoriban nagyon megviselte.

„Sokat sírtam, mert végre kaphattam volna egy díjat, csak a szlovák magyarság közbeszólt”

– fogalmazott.

Két évvel később viszont nemzetközi elismerést kapott: 2017-ben neki ítélték a legjobb európai színésznőnek járó díjat.

VIDEÓ: Milyen lehet csak egyvalamilyennek lenni... | Alexandra Borbély

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET: