HÍREK
A Rovatból

Újraindulnak a Norvég Alap támogatásai Magyarországon? Erről tárgyalhat a kormány

2014 és 21 között a kormány mintegy 77 milliárd forintot hagyott elúszni azzal, hogy nem kértük az Alap pénzét. Most azonban újra tárgyalóasztalhoz ülnek az unión kívüli gazdag országokkal.


Magyarország részvételével megállapodás született az Európai Bizottság és a Norvég Alap országai között az alap forrásainak újraindításáról – értesült a Szabad Európa. Az alap működése 2021 óta szünetel Magyarországon, de a lap információi szerint még idén elkezdődhetnek a kétoldalú tárgyalások Norvégiával a támogatások újraindításáról.

A tárgyalások a magyar uniós elnökség keretében zajlottak Brüsszelben, ahol Norvégia, Liechtenstein és Izland képviselői egyeztettek az Európai Bizottsággal. A magyar delegációt Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára vezette, míg a norvég felet Espen Barth Eide külügyminiszter képviselte. A feleknek sikerült megállapodniuk arról, hogy a Norvég Alap újraindulhat, és ismét támogathatja Magyarországot.

Norvégia, Liechtenstein és Izland az Európai Gazdasági Térség (EGT) tagjai, de nem részei az Európai Uniónak. Az EGT-tagság előnyeinek ellensúlyozására a három ország pénzügyi alapokat hozott létre, amelyek a 2004 után csatlakozott uniós országokat támogatják. Az alapok célja az egyenlőtlenségek csökkentése és a gazdasági-társadalmi kohézió erősítése az Európai Unióban.

Magyarország 2014 óta nem tudta maradéktalanul kihasználni ezeket a támogatásokat, mivel a civil szervezeteknek szánt források elosztása körüli viták feszültségeket keltettek a norvég és a magyar kormány között. Az Orbán-kormány 2014-ben próbálta megszerezni az ellenőrzést a civil pénzek elosztása felett, miközben „sorosista” vádakkal illette a támogatott szervezeteket. Az akkori kampány részeként hatósági vizsgálatokat is tartottak, de a vizsgálatok végül nem találtak szabálytalanságot.

A civil pénzek körüli vita odáig fajult, hogy Magyarország az egyetlen kedvezményezett országként nem hívta le a 2014-21-es ciklus forrásait, összesen 77 milliárd forintot. A támogatások nagy részét – a civil alap mintegy 4 milliárd forintos keretét kivéve – minisztériumokon keresztül folyósította volna Norvégia.

A mostani brüsszeli megállapodás lehetővé teszi, hogy Magyarország újra tárgyalóasztalhoz üljön Norvégiával és az alap más tagországaival. A Szabad Európa úgy értesült, hogy a tárgyalások Lengyelországban már megkezdődtek, és 2025 tavaszára várhatóan befejeződnek. Lengyelország a 2014-21-es ciklusban hozzávetőleg 740 millió eurót kapott, ami jól mutatja az alap jelentőségét a kedvezményezett országok számára.

A magyar civil pénzek korábbi elosztásáért az Ökotárs Alapítvány vezetésével működő konzorcium volt felelős, ám az alapítvány ellen is fellépett a kormány 2014-ben. Az alapítvány vezetője, Móra Veronika a Norvég Alap újraindításáról nem kívánt részletesen nyilatkozni a Szabad Európának, és azt sem döntötték el, hogy ismét pályáznak-e a civil források kezelésére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Szerintem semmi ilyen nem fér bele” – Szabó Zsófi a Magyar Péterről készült, MI által manipulált fotóról, amit a propaganda terjesztett
A fideszes médiabirodalomhoz tartozó megyei lapok összehangoltan közölték az MI-val készült képet. A Tisza Párt elnöke szerint Orbán Viktor a legrosszabb náci és kommunista propagandát is túlszárnyaló, gyűlöletkeltő és dehumanizáló lejáratókampányt folytat ellene.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. október 25.



Szabó Zsófi keményen elhatárolódott attól az MI-vel manipulált képtől, amelyen Magyar Péter négykézláb, Manfred Weber pórázán látható, ukrán zászlók sorával mögötte, miközben a miniszterelnök kissé slankítva, magyar zászlós tömeg előtt szerepel.

„Szerintem semmi ilyen nem fér bele. Bármilyen is a politika, ilyen nem fér bele”

– mondta a TV2 műsorvezetője egy, a Békemeneten készült online interjúban.

A műsorvezető azt is elmondta, hogy nem tudja, ki csinálta a szerkesztett fotót. A beszélgetés közben Orbán Viktor-os pulcsit viselt.

A fideszes médiabirodalomhoz tartozó megyei lapok összehangoltan közölték az MI-vel készült képet. A Tisza Párt elnöke szerint Orbán Viktor a legrosszabb náci és kommunista propagandát is túlszárnyaló, gyűlöletkeltő és dehumanizáló lejáratókampányt folytat ellene.

A Hadházy Ákos által spottolt 600 ezres napszemüveg ezúttal nem került szóba az interjúban.

Via: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Politico: Trump szankciói miatt Magyarországon és Szlovákiában is leállhat az orosz olajszállítás
Az amerikai pénzügyminisztérium „lehetséges” szankciókat helyezett kilátásba az orosz cégekkel együttműködő országoknak. Az Európai Bizottság eközben a Lukoil elleni tranzakciós tilalmat fontolgatja.


Donald Trump amerikai elnök váratlanul szankciókat jelentett be a Lukoil és a Rosznyeft ellen. A döntés Európában is éreztetheti a hatását, Magyarországot közvetlenül érintheti.

Az Egyesült Államok olyan vállalatokat céloz, amelyek még mindig fontos szereplők az uniós energiapiacon. A Lukoil több száz benzinkutat működtet az EU-ban, nagy finomítókat tart fenn Romániában és Bulgáriában, és 45 százalékos részesedéssel bír egy holland üzemanyag-feldolgozóban.

A cég olajat szállít Magyarországnak és Szlovákiának is. A két ország továbbra is 86–100 százalékban az orosz importra támaszkodik.

A Politico szerint a mostani lépés akár a szállítások teljes leállásához vezethet. A lap felidézte, hogy Magyarország és Szlovákia a korábbi uniós mentességre hivatkozva eddig sem mondott le a moszkvai szállításokról, de most változás jöhet.

Az amerikai pénzügyminisztérium közölte:

„lehetséges” szankciókat vet ki minden országra, amelyek együttműködnek az orosz cégekkel.

Csütörtökön az Európai Bizottság jelezte, hogy fontolóra veszi a Lukoil elleni tranzakciós tilalmat. A Politico úgy fogalmazott, Donald Trump döntése főként Magyarországon és Szlovákiában keltett aggodalmat, mert fennáll a kockázat, hogy az olajszállítások leállnak.

Ha a szankciók érvényesülnek, „az az import leállításához vezetne” – mondta egy szlovák tisztviselő, hozzátéve, hogy a kormány „valószínűleg” mentességet fog kérni Washingtontól.

A magyar külügy a lap megkeresésére nem reagált.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter ezzel posztolt egy képet: Tavaly ti erre a fotóra azt hazudtátok, hogy 40 ezer ember
A Tisza Párt vezetője szerint Orbánék a valaha volt legnagyobb Békemenetről beszélnek, ennek ellenére mégsem hoztak nyilvánosságra olyan fotót az október 23-ai rendezvényről, amin az egész tér látható.


Magyar Péter közösségi média oldalán tett közzé egy fotót, amely a Tisza Párt tavaly április 6-ai eseménye látható a a Kossuth téren. A politikus posztjában azt írja:

„Íme a tavaly április 6-i Kossuth téri rendezvényünk. Ekkor még se pártunk nem volt, se valódi önkéntes hálózatunk.

Most Orbánék a valaha volt legnagyobb Békemenetről hadoválnak a Kossuth téren, de nem mernek egy valódi fotót sem lehozni a tegnapi rendezvényükről, amin az egész tér látszik.

Annyit tudunk, hogy a fél teret beépítették egy gigantomán színpaddal, hogy ne legyen óriási lebőgés az országos falubusz-találkozó….”

Forrás: Magyar Péter/Facebook

A Tisza Párt vezetője megjegyezte bejegyzésében azt is, hogy „állítólag Kubatov Gábor Fidesz alelnök széke inog, mert totális kudarc volt az állampárt mozgósítása és Orbán rájött, hogy még annál is rosszabbul áll, mint ahogy gondolta.”

Magyar posztját rövid kérdéssel zárta: „Szóval, hol van a tegnapi Kossuth téri fotó, Elvtársak?

ui.: Hol vannak a híres drónfotók, megafonos szakértők?” Majd hozzátette:

„Tavaly ti erre a fotóra azt hazudtátok, hogy 40 ezer ember.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter olyan videót tett ki, amin pontosan látszik, milyen hatalmas tömeg volt a Nemzeti Meneten
„Nos, kedves propagandisták és Orbán Viktor itt lehet számolgatni az Andrássy úton, a Nemzeti Meneten másfél óráig hömpölygő tömeget” – a tiszás politikus szerint 2400 méter hosszan és 25 méter szélességben vonult a Tisza Párt rendezvényére érkező tömeg az Andrássy úton.


Magyar Péter szombat reggel videót tett közzé Facebook-oldalán a Tisza Párt október 23-ai rendezvényéről, az Andrássy úton menetelő tömegről. Bejegyzésében azt írta a politikus:

„Nos, kedves propagandisták és Orbán Viktor itt lehet számolgatni az Andrássy úton, a Nemzeti Meneten másfél óráig hömpölygő tömeget.

És még egy kis segítség, a Bajcsy-Zsilinszky útról akkor indult el a menet vége, amikor az eleje már 15 perce megérkezett az akkor már félig megtelt Hősök terére.

Az Andrássy út 2400 méter hosszú és 25 méter szélességben vonult a tömeg.

És ehhez a sokasághoz még hozzá se számoltuk az út mellett végig sorfalat álló embereket és az eleve a Hősök terére érkező több tízezer honfitársunkat.”

A Tisza Párt vezére összehasonlította a két rendezvény eredményességét. Posztjában megjegyezte:

„Ehhez képest mit tudtak produkálni falubuszokkal, fenyegetéssel és utalvánnyal a Békemeneten?

Alig tudták megtölteni egy pillanatra a 600 méter hosszú és 25 méter széles Margit hidat és egyetlen drónfotót sem mertek lehozni a félig színpaddal beépített, szellős Kossuth térről.”

„Mondjuk ki:

30 éve nem szenvedett ilyen látványos vereséget a Fidesz tömegrendezvényen.

Ezt egyébként Orbán Viktornak is köszönhetik, akit a kampánystáb hiába próbált lebeszélni arról, hogy a bukott állampárt is Budapestre szervezzen menetet”

– írta Magyar, és megjegyezte: „Sic transit gloria mundi. Így múlik el a világ dicsősége.

Mi vagyunk a többség.”

– zárta bejegyzését.


Link másolása
KÖVESS MINKET: