KÉK HÍREK
A Rovatból

„Úgy lerendeztek, hogy hat bordám eltört, arccsonttörésem lett” - brutálisan megverte a szomszédját a Honvéd focistája és a családja

A másodosztályú csapatban szereplő labdarúgó úgy megverte, hogy sokáig járóképtelen volt, légmellet kapott, pszichológushoz jár, gyógyszereket szed, és még le is százalékolták.


A Blikknek mesélte el a miskolci illetőségű Szabó Krisztián, hogy mi történt két éve, 2022. június 16-án. A Honvéd labdarúgója, Kundrák Norbert és családja fizikailag súlyosan bántalmazta őt.

Kundrákék majdnem mellettük üzemeltettek egy kis cukrászdát, ott történt az eset.

"Van két kutyám, amelyek kiszöktek tőlünk az utcára. Lejjebb volt egy csoportosulás, odaszaladtak a kutyáink haverkodni, de az egyik rögtön vissza is jött a hívásra, a másik pedig lefeküdt, ugyanis megijedt, miután a csoportból néhányan elkezdtek kiabálni mindenféle „szép” dolgot nekünk. Kint volt az udvaron a feleségem, a sógorom, a nővérem és a nagyobbik fiam, én pedig elindultam lefelé papucsban és rövidnadrágban a kutyáért, hogy visszahozzam.

Nem feltételeztem semmi rosszat, hiszen régóta voltunk szinte szomszédok Kundrákékkal, még vásároltam is náluk a cukrászdában. Igaz, beszélgetni nem beszélgettünk sokat, Norbiról azt sem tudtam, hogy futballista. Kialakult egy szóváltás, aztán ahogy visszafordultam a kapujuk előtt a kutyához, Norbi oldalról belerúgott a combomba, majd nekem estek. Az édesanyjuk lefogott hátulról, jöttek hárman a két testvérével, és körülbelül egy perc alatt úgy lerendeztek, hogy hat bordám eltört, arccsonttörésem lett – három szájsebészeti műtétem volt – és még sorolhatnám"

- mondta a lapnak a miskolci lakos.

Ezek után Kundrák anyuka a segítségére siető feleségét is megtámadta, a földre lökte, majd azt kiabálta neki, hogy „dögölj meg, rákos kurva!”.

Azóta a focistát és családtagjait súlyos testi sértés és csoportosan elkövetett garázdaság bűntettében elítélték, de próbaidőn 2 év felfüggesztettet kapott a focista.

"Ez egészen elképesztő. Hihetetlen, hogy valaki ilyet elkövet, majd nyugodtan élhet, mintha mi se történt volna, engem pedig már leszázalékoltak, gyakorlatilag teljesen újra kell építenem magamat"

– magyarázta a lapnak Szabó, aki azóta el is költözött onnan, ahol ez a súlyos bűncselekmény történt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia Cserépfalun: Megtalálták a verseny közben eltűnt futó holttestét
Spitzmüller Zsoltot hajnalig keresték, végül délután találtak rá. A rendőrség szerint bűncselekmény gyanúja nem merült fel.


A Cserépi Trapp terepfutóverseny közösségi oldalán közölte, hogy szombaton eltűnt az egyik futó, Spitzmüller Zsolt.

A férfi a faluba még visszaért, de a célba már nem érkezett meg, és telefon sem volt nála.

Az egri Kárpát Egyesület azt írta, 11:20-kor egy térfigyelő kamera rögzítette Cserépfalun a Bethlen utcán. Ezután azonban nem látták többé.

A szervezők hajnal 3-ig keresték őt, és azt írták: „extrém helyekre is elmentünk”, de nem találták meg.

A kutatásban a rendőrség és civilek is részt vettek, a hatóság pedig körözést adott ki a férfira.

„Mint már többen értesültetek róla, egy futótársunk elveszett a tegnapi nap folyamán. Mi is kint voltunk a keresésén hajnali 3-ig tartott. A legutolsó infónk az, hogy a faluba lejött, kamera rögzítette. Leellenőriztük a rajtszámokat, amiket leadtatok, nem volt benne a 9-es rajtszám. És nem is csippantott a rendszer szerint. De ha valaki mégis úgy érzi, hogy látta a célban, kérem szóljon Molnár Norbert szervezőnek” – írták a rendezők.

Vasárnap kora délután azonban megérkezett a szomorú hír: a Blikk információi szerint Cserépfalu határában vasárnap nem sokkal délután 14 órát követően megtalálták Spitzmüller Zsolt holttestét.

"Valóban megtaláltuk a férfi holttestét a település határában. Bűncselekmény gyanúja nem merült fel, vizsgáljuk a haláleset körülményeit"

– erősítette meg a lapnak Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. "Tudomásunk szerint nem a futóverseny útvonalán találták meg az eltűnt férfit, ám egyelőre arról nincs hír, hogy miért térhetett le róla" - írták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Szeretőjére és saját magára költötte a közpénzt a polgármester, az ügyészség vádat emelt ellene New Orleansban
Az amerikai város első női polgármesterét és testőrét csalással és korrupcióval vádolják. Ha bűnösnek találják őket, több év börtön és akár 250 ezer dolláros, azaz 85 millió forintos pénzbírság is várhat rájuk.


LaToya Cantrell, New Orleans polgármestere és testőre, Jeffrey Vappie ellen csalás és korrupció miatt emeltek vádat. Az ügyészség szerint éveken át közpénzt fordítottak személyes célokra. A vádiratban az áll, hogy Cantrell és Vappie 2021 októbere óta „személyes, bensőséges kapcsolatot” ápoltak, írja a BBC.

A férfi 2024 júniusi nyugdíjba vonulásáig 14 belföldi és külföldi úton vett részt a polgármesterrel. Ezeket hivatalos kiküldetésként tüntették fel, valójában azonban „személyes tevékenységeikre” használták fel.

Az ügyészek kiemelték például azt az utat, amikor Kaliforniában egy szőlőbirtokon jártak, és borkóstolón vettek részt. Ez az adófizetőknek 70 ezer dollárba, vagyis mintegy 23 millió forintba került.

Cantrell korábban azt mondta, a Covid-járvány idején biztonsági okokból vitte magával a testőrét. Az ügyészség azonban vitatta ezt az indoklást, és olyan eseteket is felhozott, amikor a polgármester egyedül utazott.

A vádirat szerint a polgármester és testőre New Orleansben egy városi tulajdonú ingatlanban is együtt élt. Ilyenkor, ahogy az utazások alatt is, Vappie hivatalosan szolgálatban volt, és ezért kapta a fizetését.

Michael Simpson ügyész a CBS News-nak azt mondta,

nem a kapcsolatuk a bűncselekmény, hanem az, hogy „egy évek óta tartó csalási rendszert tartottak fent. Kihasználva hatalmukat és tekintélyüket, közpénzeket használtak fel személyes célokra.”

Az ügyészek egy fényképet is bemutattak, amelyet egy állampolgár készített a párosról, amikor egy étteremben vacsoráztak, miközben Vappie hivatalosan szolgálatban volt. Cantrell a fotós ellen feljelentést tett, és távoltartási végzést kért.

A vádirat szerint a polgármester és testőre megfélemlítette a beosztottjaikat, hazudtak FBI-ügynököknek, valamint hamis vallomásokat tettek egy esküdtszék előtt.

Ha bűnösnek találják őket, több év börtön és akár 250 ezer dolláros, azaz 85 millió forintos pénzbírság is várhat rájuk.

Cantrell 2018 óta tölti be a polgármesteri tisztséget, és ő az első nő, aki New Orleans 300 éves történetében betölti ezt a posztot. Januárban távozik hivatalából.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Ütöttek, vertek, rugdostak, eszembe jutott, hogy meg fogok halni – Véresre vertek egy férfit egy házibuliban Ricsén
A férfi szerint hátulról leütötték, ekkor elájult. Mikor magához tért, az ékszerei nem voltak már rajta.


Véresre vertek egy férfit egy házibuliban Ricsén. A bulizók, miután sokat ittak, összevesztek a férfival, bántalmazni kezdték, majd leütötték. Az áldozat a Tényeknek elmondta, hogy elfogta a halálfélelem is, miközben ütötték, verték, rugdalták.

Valaki hátulról leütötte, elájult, és mikor magához tért, vérzett a feje és látta, hogy az ékszereit ellopták.

A mentők vitték kórházba a sokkos férfit. A fosztogatókat a rendőrség kihallgatta. A házigazda szerint a három támadó nem lopott, csak verekedett. Szerinte a férfi és felesége tették az ékszereket a postaládába, hogy rájuk "verjék" a balhét.

VIDEÓ: A Tények beszámolója ITT látható


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Rejtély Dunabogdánynál – horgászok húzták ki a vízből a nőt
Katasztrófavédők és speciális mentők drónokkal is kutattak, hátha vannak társai is a vízben. Senkit nem találtak, de a rendőrség büntetőeljárásban vizsgálja a történteket.


Rejtélyes körülmények között került egy nő a Dunába. Horgászok vették észre a sodródó testet Dunabogdánynál, szerda éjszaka. Azonnal bementek érte és kihúzták a sokkos állapotban lévő nőt. Katasztrófavédők és speciális mentők drónokkal is kutattak, hátha vannak társai is a vízben. Senkit nem találtak, de a rendőrség büntetőeljárásban vizsgálja a történteket. Hogy miért, azt egyelőre nem árulják el - hangzott el az RTL híradójában.

A 60 év körüli nőt bénult, sokkos állapotban, kihűlve emelték ki a vízből, felmelegítették, és úgy szállították a mentők kórházba. Ott a sürgősségi osztályon látták el.


Link másolása
KÖVESS MINKET: