Halálos balesetet szenvedett egy 55 éves férfi csütörtök délután Solymáron – írta meg a Blikk.
„A solymári ház tulajdonosa az udvari aknában felhalmozott zöldhulladékot akarta elégetni. A kupacra égésgyorsító folyadékot öntött, majd meggyújtotta azt. Az égésgyorsító gőze berobbant, és felrepítette az akna fedőlapját, amely eltalálta a férfit, aki életveszélyes fejsérülést szenvedett. Kórházba vitték, ahol a gondos orvosi ellátás ellenére meghalt” – közölte a lappal a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
A tragédiát egy házaspár közelről nézte végig:
„Néhány méterre lehettünk, amikor egy hatalmas detonáció után a vas aknafedő legalább húsz méter magasba repült és egy, az úton haladó kocsi mellé zuhant. Ekkor még nem láttuk, hogy ember lett volna odalent, de a biztonság kedvéért azonnal hívtam a 112-es segélyhívót. Amikor az út másik felén megláttam egy baseballsapka maradványait, sejtettem, hogy valaki lehetett az aknában” – mondta a Blikknek az egyik szemtanú.
Halálos balesetet szenvedett egy 55 éves férfi csütörtök délután Solymáron – írta meg a Blikk.
„A solymári ház tulajdonosa az udvari aknában felhalmozott zöldhulladékot akarta elégetni. A kupacra égésgyorsító folyadékot öntött, majd meggyújtotta azt. Az égésgyorsító gőze berobbant, és felrepítette az akna fedőlapját, amely eltalálta a férfit, aki életveszélyes fejsérülést szenvedett. Kórházba vitték, ahol a gondos orvosi ellátás ellenére meghalt” – közölte a lappal a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nagydorogi csecsemőgyilkosság: már mást állít a kisbaba megölésével gyanúsított anya
Korábban azt állította, hogy egy bolt előtt hátulról leütötték, valaki kiemelte a babát a kocsiból, majd egy fekete autóba tette és elhajtott. A rendőrség sajtótájékoztatóján viszont kiderült, hogy nekik mást mondott, amikor bejelentette a baba eltűnését.
Mint azt mi is megírtuk: holtan találtak egy kéthónapos csecsemőt augusztus 20-án Nagydorogon, a falu határában, egy kukoricás szélén. A csecsemő halálát idegenkezűség okozta, de halál pontos okát még vizsgálják.
Az első információk szerint a baba édesanyját, Viktóriát látták a kicsi eltűnésének napján, ahogy a babakocsival sétált a falu főutcáján.
A nő korábban azt állította, hogy egy bolt előtt hátulról leütötték, valaki kiemelte a babát a kocsiból, majd egy fekete autóba tette és elhajtott.
A rendőrség pénteki sajtótájékoztatóján azonban azt közölték: a 25 éves édesanya maga tett bejelentést augusztus 20-án, reggel 9 óra 51 perckor.
A tájékoztatás szerint az anya a rendőröknek azt mondta, hogy a falu külterületén sétált, amikor rosszul lett és elesett, mire pedig magához tért, a csecsemő eltűnt.
A kisbaba holttestét 15 óra 32 perckor találták meg a földesút mellett.
A rendőrség azt közölte: a baba megölésével az anyát gyanúsítják. A nőt csütörtökön őrizetbe vettek, és kezdeményezték az ügyészségen a letartóztatását.
Korábban a helyiek közül is néhányan azt állították, hogy látták aznap az anyát, aki lehajtott fejjel tolta a babakocsit a falu széléhez, nem köszönt, zavartnak tűnt. Fél órával később ismét látták, akkor már visszafelé tolta a kocsit, és szerintük a baba nem volt benne.
Viktória a történtek után összeomlott, a családja viszont hisz neki, és kiáll mellette.
Mint azt mi is megírtuk: holtan találtak egy kéthónapos csecsemőt augusztus 20-án Nagydorogon, a falu határában, egy kukoricás szélén. A csecsemő halálát idegenkezűség okozta, de halál pontos okát még vizsgálják.
Halálos tömegszerencsétlenség történt Nyírmihálydi közelében csütörtök délután. A nagy sebességgel haladó személyautó a nedves úton hirtelen megcsúszott, majd többször megpördült, majd a szemből érkező munkásokat szállító kisbusszal ütközött. A busban nyolc munkás utazott. Az autóban hárman ültek, két fiú és egy lány.
Bár a biztonsági őv be volt kapcsolva mindenkinél, de a hatalmas ütközés miatt az autó jobb oldalán ülő 21 éves lány és egy 19 éves fiú azonnal meghalt - tudta meg az RTL Híradó.
A mentők nagy készültséggel érkeztek, kilenc férfit láttak el, akik közül többen súlyos, míg a többiek könnyebb sérüléseket szereztek.
Halálos tömegszerencsétlenség történt Nyírmihálydi közelében csütörtök délután. A nagy sebességgel haladó személyautó a nedves úton hirtelen megcsúszott, majd többször megpördült, majd a szemből érkező munkásokat szállító kisbusszal ütközött. A busban nyolc munkás utazott. Az autóban hárman ültek, két fiú és egy lány.
Bár a biztonsági őv be volt kapcsolva mindenkinél, de a hatalmas ütközés miatt az autó jobb oldalán ülő 21 éves lány és egy 19 éves fiú azonnal meghalt - tudta meg az RTL Híradó.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Elképesztő jeleneteket rögzített egy kamera Budaörsön, a Szabadság utcai körforgalomban még augusztus 6-án. Az esetet a Budapesti Autósok Közössége tette közzé.
A videón látható, ahogy egy robogós a körforgalomban hátulról belehajt egy szürke autóba.
Ezután a sofőr kiszállt az autójából, hogy a motorossal közösen megnézzék a sérüléseket. Ekkor azonban mögöttük a körforgalomban érkezik egy piros furgon, ami egyszerűen elüti a sofőrt.
A felvételen azonban az is látható, hogy a férfi azonnal felpattant, így láthatóan nem szenvedett komolyabb sérüléseket.
Elképesztő jeleneteket rögzített egy kamera Budaörsön, a Szabadság utcai körforgalomban még augusztus 6-án. Az esetet a Budapesti Autósok Közössége tette közzé.
A videón látható, ahogy egy robogós a körforgalomban hátulról belehajt egy szürke autóba.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megdöbbentő felvételek és újabb részletek a szolnoki gyermekotthonban történtekről
Egy korábban gyermekfelügyelőként dolgozó elmondta, hogy a speciális ellátást igénylő gyerekek intézményéből a fiatalok gyakran kijárnak, és ilyenkor bármihez hozzájuthatnak. A nevelők pedig tehetetlenek.
Újabb felvételek: véres falakról és padlóról készült videót osztott meg a szolnoki polgármester a városi gyermekotthonban történtekről, és feljelentést tett egy gyermekotthonban történt eset miatt.
Korábban az RTL Fókusz közölt megdöbbentő felvételeket, melyeken másfél éves kisfiú kendővel a radiátorhoz kötve, egy ötéves gyerek csuklója megvagdosva, koszos matracokon alvó tinédzserek, berúgott üvegajtók láthatók a szolnoki befogadó otthonból.
A város polgármestere szeretett volna bejutni az intézménybe, de nem engedték be. Előzetesen egyeztetett a látogatásról, ennek ellenére megtagadták tőle a belépést.
Most pedig egy videó jutott el hozzá, melyen vércseppek a padlón és egy betört üvegű ajtó látszanak. Györfi Mihály szerint egy helyi gyermekotthonban készült a felvétel. Egy ottani kolléga küldte el neki.
A járási ügyészség szerint a rendőrség több ügyben is eljárást folytat gyermekintézményben történt bántalmazás miatt.
Szabó Csaba, aki évekig dolgozott gyermekfelügyelőként Szolnokon, az RTL-nek elmondta: szerint a most előkerült felvétel egy speciális ellátást igénylő gyerekek intézményében készülhetett. Itt 12 évesnél idősebb lányok vannak, akik súlyos magatartási és pszichés gondokkal küzdenek.
A gyerekek gyakran kijárnak, és ilyenkor hozzájuthatnak bármihez, droghoz, alkoholhoz is, de egy üveget, vagy más olyan eszközt, amivel kárt tudnak tenni magukban be tudnak vinni magukkal. Ezek pedig mindennapos történések is lehetnek.
VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója