SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Tóth Gabi az anyagi nehézségeiről vallott: Anyámtól kértem pénzt vagy az anyósoméktól, hogy be tudjak vásárolni

Az énekesnő állítja, hogy a szakítása után alig kapott fellépéseket, és emiatt komoly anyagi gondjai lettek. Jelenleg a televíziós munkáiból tartja fenn magát.


Tóth Gabi az elmúlt időszakban anyagi nehézségekkel küzd, amelyeket részben a válása után kialakult helyzetnek tulajdonít. Az énekesnő a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsorban beszélt arról, hogy kevés fellépési lehetőséget kap, és előfordult, hogy családtagjaitól kellett anyagi segítséget kérnie.

„A csóró énekesnő... Mindent elviszek, a parizert is, mert akkor nem kell vennem. Most őszintén, te mikor voltál olyan helyzetben a felnőtt léted alatt, hogy azért mész egy bizonyos boltba, mert »van 4000 pont a kártyámon«..? Esküszöm, nálam most ez van.”

– idézte az énekesnőt a Blikk.

Elmondása szerint a szakítása óta nem hívták sok helyre koncertezni, 2023-ban mindössze egy fellépése volt.

„Anyagi nehézségeim vannak most. Nagyon. Szerintem tizenhat évesen voltam ilyen állapotban, hogy mondjuk anyámtól kértem pénzt vagy az anyósoméktól, hogy be tudjak vásárolni.”

Úgy véli, hogy volt férje, Krausz Gábor nyilatkozatai miatt sokan elfordultak tőle, és ez hatással volt a karrierjére is.

„Ezzel nekem nagyon nagy károkat okozott szakmailag, emberileg. Én a gyerekem apjával nem tennék ilyet soha, pedig lett volna mit mondanom róla. Csak olyan dolgokat mondok el, amit vagy már mondott, vagy a könyvében benne van a múltjáról.” – árulta el az énekesnő.

Azt is hozzátette, a televíziós szereplései segítettek neki abban, hogy ki tudja fizetni a tartozásait. „Tavaly a TV2-n az a két műsor nagyon jól jött, kihúzott a szarból. Abból ki tudtam fizetni a tartozásaimat.” – mondta, hozzátéve, hogy bízik benne, idén is kap majd hasonló lehetőségeket.

Gabi úgy gondolja, hogy volt férje a Dancing with the Stars megnyerésében annak is szerepe volt, hogy a nyilvánosság előtti megjelenése során sokan megsajnálták.

„Köze volt ahhoz, hogy én elhagytam őt, és megsajnálták. Az emberek egy nő oldalára sose állnak, pláne nem egy kurváéra, aki elhagyja a férjét, ugye?”

– fogalmazott a műsorban.

Az énekesnő pénzügyi helyzetét az is nehezíti, hogy a válás előtt 75 millió forintos banki hitelből vásárolta meg szentendrei otthonát, amelynek törlesztését továbbra is fizetnie kell.

A Best magazinnak adott interjújában arról is beszélt, hogy a TV2 meghívta Krausz Gábort a Titkok Ramónával című műsorba, annak ellenére, hogy ő korábban jelezte, számára érzékeny téma a kapcsolatuk. A csatorna közleményben reagált, amelyben kiemelték: a műsorokban a vendégek szabadon dönthetnek arról, milyen témákat érintenek.

Tóth Gabi és Krausz Gábor hat év házasság után, 2023 augusztusában jelentették be válásukat. A szakítás okairól az énekesnő azt mondta, hogy a házasságuk mérgező volt, és úgy érezte, emberileg és nőiességében is megalázták. Krausz Gábor ezzel szemben arról beszélt, hogy volt felesége megcsalta, ami mélyen érintette őt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Szia Miki, ez jó buli volt, csak túl hamar lett vége!” – így búcsúznak a hírességek Fenyő Miklóstól
78 éves korában elhunyt Fenyő Miklós, a Hungária együttes alapítója, akit januárban tüdőgyulladással kezeltek. A művészvilág és a politika szereplői is személyes hangú posztokban búcsúznak a legendától.


78 éves korában elhunyt Fenyő Miklós. A halálhírre zenészek, színészek és műsorvezetők sora búcsúzott tőle személyes emlékekkel. A Hungária együttes egykori tagjai közül Dolly egy hosszabb posztban arról írt, hogy végigkísérte Fenyő pályáját, Szikora Róbert pedig egy közös daluk videójával és egyetlen mondattal üzent: „Az utolsó dal…”.

A Fenyő életéről szóló Made in Hungaria című film főszereplője, Szabó Kimmel Tamás a Facebookon szólalt meg:

„Ha Te nem vagy, én sem indulhattam volna el”

– írta a színész, aki egy személyes emléket is felidézett a közös felkészülésről. „Sosem felejtem el, ahogy a lakásodban, a zongoránál ültél, sajtburgert ettél és félkézzel úgy zongoráztál, hogy leesett az állam. Aztán rohantam haza és összevissza csapkodtam a zongorát és próbáltam felidézni a gesztusaidat, nevetésed, hogy egy rossz szavad ne lehessen rám.”

Bereczki Zoltán egyetlen mondattal búcsúzott:

„Szia Csókkirály! Mindent tőled tudunk, amit erről tudni lehet!”.

Tóth Gabi egy közös fellépésük fotóit posztolta, és azt írta:

„Vannak emberek, akik nemcsak dalokat, hanem korszakokat hagynak maguk után.”

Az énekesnő felidézte, hogy várandósan csak Fenyő felkérésére tett kivételt, lánya pedig a mai napig őrzi azt a plüssfigurát, amit a zenésztől kapott a színpadon.

„Ma 78 éves korában elhunyt Fenyő Miklós, nyugodjon békében. Nem találok szavakat”

– írta Instagram-oldalán Peter Srámek.

Nem csak pályatársak emlékeztek meg a Hungária alapítójáról. Rónai Egon, aki nemrégiben még színpadon beszélgetett Fenyővel, így emlékezett:

„Tele volt tervekkel, az életrajzát írta, feldobott volt és fürdött a szeretetben. Megrendülten búcsúzom a hazai popzene egyik legnagyobbjától. Szia Miki, ez jó buli volt, csak túl hamar lett vége!”.

Till Attila gyerekkori emlékeit osztotta meg: „Gyerekkoromban üvöltve hallgattuk bakelitről meg kazettáról a bulikban Fenyő Miki dalait, minden Hungária szám szövegét kívülről tudom.”

A gyászhír a politikai élet szereplőit is megszólalásra késztette. Orbán Viktor miniszterelnök úgy reagált: „Életünk egy darabját is magával vitte. Isten nyugosztalja Fenyő Miklóst!”, míg Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke ezt írta: „Elment a Csókkirály. Isten nyugosztalja Fenyő Miklóst.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
A menedzser a nagy Fenyő Miklós–Szikora Róbert kibékülésen dolgozott, Hungária-koncertről álmodott
Környei Attila menedzser azon dolgozott, hogy Fenyő Miklós és Szikora Róbert újra együtt lépjen színpadra. A 78 éves zenész halálával a legendás Hungária-koncert álma örökre szertefoszlott.


Hetvennyolc éves korában, január 31-én hajnalban elhunyt Fenyő Miklós, a magyar rock and roll királya. Fenyő már életében legendává vált, halálával pedig egy korszak zárult le a hazai könnyűzenében.

A zenész január közepén került tüdőgyulladással kórházba, szervezete szombat hajnalban adta fel a harcot – írta a Blikk. Bár a menedzsment korábban lassú javulásról számolt be, a színfalak mögött már sejteni lehetett, hogy nagy a baj. Környei Attila menedzser elmondása szerint január elején még a februárban induló koncertturnéról egyeztettek.

„Csakhogy Miki közben kórházba került. S amikor már egy hete benn volt, az orvosok jelezték, hogy mondjuk le a fellépéseit a közeljövőben, mert a felépüléséhez hosszú hónapok kellenek. Ekkor már lehetett sejteni, hogy nagy a baj”

– mondta a menedzser.

A kórházi kezelést megelőzően Fenyő még elementáris formában állt színpadra. „December végén olyan koncertet adott az Erkel Színházban, amely úgy zárult, hogy a nézők tíz percig felállva tapsolták” – emlékezett vissza Környei Attila.

Környei, az R-GO egykori zenésze nagyjából tíz éve csatlakozott Fenyőhöz menedzserként, munkakapcsolatuk pedig idővel barátsággá mélyült. „Hihetetlen energia lakozott benne, szinte vágyta a közönség szeretetét és közelségét” – mondta Környei, akinek volt egy dédelgetett terve, ami már sosem valósulhat meg. „Döbbenetes, hogy egy ilyen karizmájú zenész nincs többé, hogy Hungária-koncert sem lesz már, pedig mennyit dolgoztam azon, hogy Miki és Szikora Robi újra együtt lépjen színpadra! Egyelőre felfogni sem tudom Miki halálát és azt, hogy véget ért a közös utunk!”

Zsoldos Dedy, a Hungária egykori tagja nevelőapjaként tekintett Fenyő Miklósra. „Mindössze 20 éves voltam, még tanultam, amikor édesapám, Zsoldos Imre és Fenyő Miki valahol találkozott és rólam beszélgettek. Miki látott zenélni és azt szerette volna, ha csatlakozom a Hungáriához. Ez 1982-ben történt, és az én drága édesapám rábólintott és engedélyezte, hogy a fiából is jampi legyen.” Zsoldos Dedy szerint Fenyő pótolhatatlan. „Sokszor mondják valakire, hogy pótolhatatlan, de ez Mikivel kapcsolatban tökéletesen igaz: soha többé nem lesz ilyen karizmatikus, meghatározó, stílusteremtő ember a hazai könnyűzenében.” Hozzátette, küldetésüknek tekintik az életmű továbbvitelét. „S nekem, nekünk, egykori zenésztársaknak innentől kezdve az a küldetésünk, hogy tovább vigyük a legendás és halhatatlan Fenyő Miklós életművét.”

Várkonyi Attilát, azaz DJ Dominique-ot barátság fűzte Fenyő Miklóshoz. Kapcsolatuk a 90-es évek közepén kezdődött, amikor ő volt a Hungária népstadionbeli koncertjének házigazdája. A lemezlovas szerint Fenyőnek nem sokkal a halála előtt még rengeteg terve volt. „Novemberben együtt turnéztunk Angliában és léptünk fel hatalmas sikerrel az ottani magyarok előtt. Órákig beszélgettünk, s itt van előttem, ahogy lelkesen mondja: Attikám, annyi dalom van még a fiókban, annyi tervem van még az életben…” – idézte fel Várkonyi, aki egy ausztráliai fellépés ötletét is felvetette a zenésznek. „Amikor ezt elmeséltem neki, ő nevetve válaszolta: Atti, ha elintézed, hogy a repülő kétóránként leszáll valahol és én cigizhetek meg pihenhetek egy jót, akkor mehetünk…”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Zavarba ejtő fotók kerültek elő András hercegről az új Epstein-iratokban: egy nő fölött áll négykézláb
A több millió oldalas dokumentumcsomagban árulkodó levelezések is rejtőztek a „The Duke” (A herceg) és a szexuális bűncselekmények miatt elítélt pénzember között. A képek háttere egyelőre rejtély.


Zavarba ejtő felvételek kerültek elő pénteken a nyilvánosságra hozott Epstein-iratokból. Olyan fotók, amelyeken egy Andrew Mountbatten-Windsorhoz nagyon hasonló férfi négykézláb egy nő fölé hajol. A közzétett, több mint hárommillió oldalas dokumentumhalmazban kétezer videó és 180 ezer kép is rejtőzött - írta a Ladbible.

A képeken a hercegnek vélt férfi fehér pólóinget és farmert visel, miközben a padlón heverő, ismeretlen nő hasát érinti. A felvételek hátteréről és készítésük idejéről semmit sem tudni, és a dokumentumok nem utalnak bűncselekményre.

A fotók mellett árulkodó levelezések is előkerültek. Jeffrey Epstein 2010 augusztusában

egy e-mailben kínált fel egy nőt a „The Duke” (A herceg) nevű fióknak: „Van egy barátom, akivel szerintem szívesen vacsoráznál.”

A válasz nem késett sokáig: „Természetesen. Genfben vagyok 22-én reggelig, de örömmel találkoznék vele. Hoz majd üzenetet tőled? Kérlek, add meg neki az elérhetőségeimet, hogy fel tudja venni velem a kapcsolatot.”

A hercegnek tulajdonított fiók ezután további részletekre volt kíváncsi: „Szuper. Van bármi egyéb információ róla, amit érdemes tudnom? Például mit mondtál neki rólam, és megadtad neki az e-mailemet is?” Epstein rövid, de sokatmondó jellemzést adott:

„26 éves, orosz, okos, gyönyörű, megbízható, és igen, megvan az e-mailed.” A herceg válasza árulkodó: „Ez gyors volt! Hogy vagy? Jó újra szabadnak lenni?”

– utalva ezzel Epstein alig 13 hónapos börtönbüntetésére, amit kiskorúak futtatásáért kapott.

Nem ez az egyetlen terhelő üzenetváltás. Egy másik, 2002-es levelezésben Ghislaine Maxwell, Epstein most 20 éves börtönbüntetését töltő bűntársa azt tanácsolja Andrew-nak, hogy inkább „Sarah-val és a gyerekekkel” töltse az időt, ahelyett hogy „a Szigetre” utazna, ahol „öt lenyűgöző vörös” várná.

Andrew, akit októberben címeitől is megfosztottak, korábban azt állította, hogy 2006-ban minden kapcsolatot megszakított Epsteinnel. A herceg mindvégig tagadta az ellene felhozott vádakat, köztük Virginia Giuffre állításait is, aki szerint Epstein tinédzserkorában háromszor is „kiközvetítette” őt a hercegnek szexuális bántalmazásra. Giuffre tavaly áprilisban öngyilkos lett. Az iratokat közlő hatóságok hangsúlyozzák, hogy a most nyilvánosságra hozott e-mailek önmagukban nem bizonyítanak jogsértést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szigligeti Ivett szívszorító búcsúja után egy dolgot kért mindenkitől
Pénteken végső búcsút vettek a 34 évesen elhunyt Dudás Miklóstól a pestszentlőrinci temetőben. Özvegye a temetés után a megalapozatlan találgatások beszüntetését kérte a nyilvánosságtól.


„Édesem, tőled elbúcsúzni nem lehet, már a gondolat is szívet tépő!” – ezekkel a szavakkal búcsúzott Szigligeti Ivett a pénteken eltemetett Dudás Miklóstól. A 34 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt világbajnok kajakost családtagjai, barátai és sporttársai kísérték utolsó útjára a pestszentlőrinci temetőben. Az özvegy a temetés másnapján, szombaton a közösségi oldalán mondott köszönetet a részvétnyilvánításokért – írta a Blikk.

A temetésen Szigligeti Ivett megrendítő szavakkal búcsúzott két gyermeke édesapjától. „Remélem, nem felejtetted el, hogy megbeszéltük, hogy a Balaton partján, az unokáink körében szerettünk volna idős emberekként együtt lenni – én ott foglak várni!” – idézte fel közös álmukat.

A temetést követő bejegyzésében ismét köszönetet mondott. „Szívből köszönöm mindenkinek, aki tegnap velünk volt lélekben vagy személyesen, és elkísérte Mikit az utolsó útjára. Köszönöm a megszámlálhatatlan részvétnyilvánítást!” – írta.

Posztja végén

a család nevében arra kért mindenkit, hogy tartózkodjanak a megalapozatlan találgatásoktól. „Szeretnék megkérni mindenkit Miki és Családja nevében, hogy a jövőben maradjunk tisztelettel emléke felé és tartózkodjunk a megalapozatlan és valótlan találgatásoktól! Őrizzük meg emlékünkben méltósággal a Mosolygós Óriás emlékét!”

Dudás Miklósra január 5-én találtak rá budapesti otthonában. A rendőrség először kizárta az idegenkezűséget, később azonban – a sportoló testén talált sérülések miatt – halált okozó testi sértés gyanújával indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Dudás Miklós a 2012-es londoni olimpián hatodik helyen végzett, 2014-ben pedig világbajnoki címet szerzett a 4x200 méteres kajakváltó tagjaként. Pályafutását beárnyékolta egy doppingvétség miatti eltiltás, ami után visszatért, majd 2021-ben végleg visszavonult az aktív sporttól. Ezt követően több televíziós műsorban is szerepelt. A családot az elmúlt években egy másik tragédia is megrázta: 2024-ben a sportoló édesapját súlyosan bántalmazták, aki fél évvel később belehalt a sérüléseibe.


Link másolása
KÖVESS MINKET: