SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Tóth Gabi kiakadt a TV2-re: simán feláldoztak, odadobtak, mint egy rongyot – A csatorna reagált a vádakra

Az énekesnő szerint kifejezett kérése ellenére is meghívták az exférjét, Krausz Gábort egy műsorba, pedig elmondta, hogy milyen volt a kettőjük kapcsolata korábban.


Tóth Gabi szerint a TV2 nem tartotta tiszteletben a kérését, amikor egy műsorba meghívták exférjét, Krausz Gábort. Az énekesnő úgy érzi, méltatlanul bántak vele, és csalódott a csatornában. A TV2 közleményben reagált a felvetésekre.

Tóth Gabi a Best magazinnak adott interjújában arról beszélt, hogy amikor szerepelt a Titkok Ramónával című műsorban,

egy feltétellel vállalta az interjút: nem szerette volna, ha exférje is szerepel a műsorban. „Elmeséltem, hogy milyen mérgező, megaláztatottsággal teli kapcsolat volt a miénk, hogy félelemben tart, és hogy ezért ez számomra nagyon kényes helyzet, és nagyon nagy gondossággal kell kezelni”

– mondta.

Állítása szerint a csatorna ennek ellenére meghívta Krausz Gábort, és erről őt nem értesítették előzetesen. „Mégis meghívták Gábort, és még csak nem is szóltak róla nekem, ráadásul úgy tettek, mintha nem tudnának arról, mi folyik a háttérben, hogyan próbál engem félelemben tartani az exem” – fogalmazott. Hozzátette, hogy hiába szerepelt több TV2-es műsorban, úgy érzi, méltatlanul bántak vele.

A TV2 közleményben reagált az énekesnő kijelentéseire. A csatorna azt írta, hogy Tóth Gabi közel egy éve szerepelt a videós podcast első évadában, míg Krausz Gábor a harmadik szezonban kapott meghívást az eljegyzése kapcsán.

„Mivel mindketten évek óta a TV2 arcai, természetes, hogy erről a TV2 Play műsora is beszámol” – közölték. A csatorna hangsúlyozta, hogy minden meghívott vendég maga dönt arról, milyen témákat érint és milyen mélységig beszél róluk.

Tóth Gabi azt is elmondta, hogy már korábban is nehezen viselte, hogy a magánélete állandóan előtérbe kerül. „Hiába szerepeltem a csatorna több műsorában, úgy érzem, egyszerűen méltatlanul bántak velem, simán feláldoztak, odadobtak, mint egy rongyot. Már a Dancing with the Stars alatt is azt éreztem, hogy nem tudok a táncra készülni, folyamatosan a magánéletem van terítéken, és akkor most jött ez az interjú is…” – nyilatkozta.

Az énekesnő tagadja, hogy megcsalta volna volt férjét, aki a Titkok Ramónával című műsorban ezzel vádolta meg. Úgy érzi, a történtek rosszul estek neki, és csalódott a csatorna hozzáállásában.

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Havas Henrik: Orbánt kellene megkérdezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt
A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.
DKA – Fotó: - szmo.hu
2026. június 11.



„Nem értem, miért kellett most kiteregetni a szennyest” – így reagált Havas Henrik a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant vitára.

A botrány a hét elején kezdődött, miután Bakács Tibor kritikus egy interjúban azt állította: ő írta meg Csiszár Jenő milánói főkonzul szakdolgozatát.

Azt mondta, a bérírás díja „oldalanként 1500 forint” volt, és korábban a tévéműsorai alatt egy fülmonitoron keresztül is segítette Csiszárt.

Havas Henrik a Blikk érdeklődésére kommentálta az ügyet. Szerinte a felelősséget nem is a botrányt kirobbantó Bakács Tibornál kell keresni.

Azt mondta: „Orbánt kellene megkérdezni, miért tették tönkre szegény Jenőt...”.

Hozzátette, hogy alapvetően kedveli egykori kollégáját, és több okból is sajnálja a kialakult helyzetet.

A lapnak arról is beszélt, hogy őt személyesen is megviselték az egyetemi évek lezárásával járó kihívások, és felidézte, hogy az első pánikrohamai is az államvizsga-időszakhoz köthetők.

Az ügyben Havas azért is érintett, mert annak idején ő volt a dolgozatot bíráló tanár a Szegedi Tudományegyetemen. Egy korábbi műsorban elmesélte: Bakács egyszer számonkérte rajta, miért csak hármast adott Csiszár Jenő szakdolgozatára. A válasza az volt: „mert azt se tudta, miről van szó, fogalma nem volt semmiről, tök hülye az egészhez. Erre Bakács közölte vele: „Az rendben van, de én írtam a szakdolgozatát!”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sebestyén Balázs is reagált Győrfi Pál leváltására: Remélem, az RTL-en nem kap műsort
A műsorvezető a Rádió 1 reggeli műsorában kommentálta Győrfi Pál leváltását. A szóvivő televíziós múltjára utalva tett egy megjegyzést.


„Remélem, azért az RTL-en nem kap műsort”

– így reagált Sebestyén Balázs a Rádió 1 reggeli műsorában arra, hogy Győrfi Pált 22 év után leváltották az Országos Mentőszolgálat szóvivői posztjáról.

A Balázsék című műsorban arról kezdtek beszélni, milyen jövő várhat a kommunikációs szakemberre, akinek neve és arca összeforrt a szervezettel. Ekkor hangzott el Sebestyén Balázs megjegyzése, amivel Győrfi rutinos televíziós múltjára utalt – számolt be róla a Story.hu.

Győrfi Pál ugyanis korábban többször is szerepelt tévéműsorokban. Látható volt gasztoreality műsorokban, talkshow-kban, házaspároknak szóló játékban, vetélkedőkben, és műsorvezetőként is.

A szóvivőváltást kedden jelentették be, Győrfi pedig a közösségi oldalán köszönt el a pozíciótól, ahol utódját is bemutatta.

„Előttem az utódom. Fogadjátok szeretettel Szűcs Brigitta szóvivő bajtársnőt! 43 éve csatlakoztam az Országos Mentőszolgálathoz, számomra ez Hivatás az Életért!” – írta a távozó szóvivő. Azt is egyértelműsítette, hogy bár a kommunikációs feladatokat átadja, a mentőszolgálat állományában marad.

Az új szóvivő Szűcs Brigitta mentőtiszt lett, aki a kivonuló munka mellett a Központi Irányító Csoportban is dolgozott. A hivatalos indoklás szerint a váltás a szervezet megújulási folyamatának része.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Tóth Gabi smink nélküli fotókkal és egyetlen szóval tért vissza Instagramra
Az énekesnő csütörtökön egy új képgalériával jelentkezett Instagramon, amelyhez csupán egyetlen szót fűzött. Még április végén, a választásokat követően jelentette be, hogy egy időre visszavonul a közösségi médiából.
K.O. - szmo.hu
2026. június 11.



„Könnyebbülés” – mindössze ennyit, és egy fehér szív emojit írt posztjához csütörtökön az Tóth Gabi, aki hosszabb hallgatás után egy új képgalériával jelentkezett Instagramon.

A fotókon az énekesnő szelíd arckifejezéssel látható, a bejegyzés pedig azt sugallja, hogy a mögötte álló viharos időszak után kezd újra harmóniára lelni.

Az énekesnőt az elmúlt hónapokban komoly támadások érték politikai szerepvállalása miatt, amire reagálva április végén bejelentette, hogy egy időre visszavonul a nyilvánosságtól.

Akkor hangsúlyozta, hogy az elvei nem változtak: „Nem fogok átállni sehova, mert az elveim és a becsületem mindennél többet ér.”

Közben kiderült az is, hogy nem lesz tagja a Megasztár új zsűrijének sem.

A helyzetet a testvérével, Tóth Verával való konfliktusa is súlyosbította, aki a választások előtt a Tisza Pártot támogatta.

Vera egy interjúban a családi viszályról azt mondta: „Gyakorlatilag én a családomat áldoztam be ebbe a sztoriba.”

A feszültséget tovább növelte, hogy májusban Vera férje, Pauli Zoltán is nyilvánosan bírálta sógornőjét.

via nlc.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Horváth Éva szakított a párjával, a balesete pecsételte meg a kapcsolatukat
Horváth Éva az RTL Reggeli című műsorában jelentette be, hogy véget ért a kapcsolata gyermekei apjával, Gáborral. Az egykori szépségkirálynő szerint már egy ideje problémákkal küzdöttek.


Szakított titokzatos párjával, Gáborral Horváth Éva. Az egykori szépségkirálynő az RTL Reggeli című műsorában beszélt erről, miközben a Balin elszenvedett súlyos motorbalesetéről írt új könyvét népszerűsítette.

„A párkapcsolatom már előtte sem működött jól, és aztán végül is ez a baleset el is határozta. Szerintem ez volt a vége” – mondta, hozzátéve, hogy azért nem szeretne bővebben belemenni, mert még folyamatban van az elválás.

„De ez egy ilyen jellegű szétválás is volt kettőnk között” – jegyezte meg.

A műsorvezető tavaly súlyos motorbalesetet szenvedett Balin, ami után hosszú rehabilitáció várt rá. A történtekről és a hosszú felépülésről szól a Bye-bye, tűsarok! című könyve, melyet Fejős Éva segítségével írt meg.

Horváth Évának és immár volt párjának két közös gyermeke van: első fiuk, Kristóf 2017 tavaszán, második fiuk, Alex pedig 2021-ben született. A műsorvezető májusban visszatért Balira, korábban pedig következetesen óvta magánéletét a nyilvánosságtól, párját csak ritkán lehetett látni.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk