SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Tóth Gabi kitálalt: Rohamaim voltak, volt, hogy egy héten háromszor vitt el a mentő

Az énekesnő szerint volt férje teljesen elszigetelte, és mérgező házasságban tartotta. Gabi úgy érzi, nőként és emberileg is megalázták, de most kiáll az igazáért, hogy erőt adjon másoknak is.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. március 05.



Tóth Gabi a Best magazinnak adott interjújában beszélt arról, hogyan élte meg a válását Krausz Gábortól, és milyen érzések kavarognak benne a történtek kapcsán. Az énekesnő szerint a kapcsolatuk alatt teljesen elszigetelődött, és sokáig nem volt senki, akivel őszintén megoszthatta volna az érzéseit.

„Gábor tényleg mindenkit elfordított tőlem, amikor senki nem hallgatott meg, senki sem hitt nekem, folyamatos szeretetmegvonásban éltem”

– fogalmazott. Hozzátette, hogy ebben az időszakban fordult a vallás felé, mert úgy érezte, nem maradt más, csak a hite, amiből erőt meríthetett.

Elmondása szerint volt férje minden lépéséről tud, még a szakításuk után is. „Ez számomra ijesztő: pontosan tisztában van vele, mikor milyen felkérést kapok, milyen interjúra megyek, és szervezkedik ellenem.” Úgy érzi, szeretett volna már továbblépni, de ismét olyan helyzetbe került, amelyben meg kell védenie magát.

Tóth Gabi arról is beszélt, hogy házassága alatt teljesen elveszítette az önbecsülését.

„Én egy mérgező házasságban éltem, emberileg, nőiességemben teljesen meg lettem gyalázva”

– mondta. Hozzátette, hogy volt időszak, amikor már saját maga is elbizonytalanodott abban, hogy jól látja-e a helyzetet.

Állítása szerint a kapcsolatuk során sokszor került olyan állapotba, hogy orvosi segítségre volt szüksége.

„A női önbecsülésem teljesen porba lett tiporva, rohamaim voltak, volt, hogy egy héten háromszor vitt el a mentő”

– árulta el.

Az énekesnő azért döntött úgy, hogy beszél a történetéről, mert sok olyan nő keresete meg, akik hasonló helyzetben voltak. „Muszáj felszólalni, őszintének lenni ezekben az ügyekben is, még akkor is, ha támadni fognak” – jelentette ki. Tóth Gabi azt is elmondta, hogy felkészült arra, hogy volt férje a továbbiakban is megpróbálja nehéz helyzetbe hozni.

„Nem tagadom, félek.

Egy-egy hasonló helyzetben ilyen üzeneteket küld a mai napig: »Készülj a következményekre«.”

Az énekesnő szerint hosszú folyamat lesz feldolgoznia a történteket, de szeretne a jövőre koncentrálni. „Ez egy hosszú út lesz, és nem is fog menni segítség nélkül: nekem vissza kell építenem a női önbecsülésemet, a kislányomat pedig felkészíteni az igazságra” – mondta a lapnak.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Magyar Péter fotókkal jelentkezett: „Én, miközben a propagandisták vergődnek”
A TISZA Párt vezetője megmutatta, mivel lazít éppen. A politikus a jelek szerint élvezi a szabadságot.


Magyar Péter az országjárás közben lazításra is fordít egy kis időt. És hogy mivel tölti azt, arról pár képben számolt be a közösségi oldalán. Azt írta a fotókhoz:

"Én, miközben a propagandisták vergődnek".

Kommentben még annyit tett hozzá:

"Megafonosok? Challenge accepted?"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Rózsa György élet-halál harca a Balatonban - sztrókot kapott, a lánya segített kimenteni a vízből
77 évesen, nyaralás közben érte a baj a legendás tévést, akit a mentők villámgyorsan kórházba szállítottak. A műtétnek köszönhetően maradandó károsodás nélkül élhet tovább.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. augusztus 18.



Rózsa György idén ünnepli pályafutása kezdetének 60. évfordulóját. A 77 éves műsorvezetőnek ma már a család: a lánya, Csilla és ötéves unokája, Ádám jelenti a legnagyobb örömöt. Néhány héttel ezelőtt azonban váratlanul rosszul lett a Balatonban és komoly bajba került.

A család a balatonfenyvesi nyaralójukban pihent és egy délután fürdőzés közben jött a rosszullét. Csilla és a kisfia kimentek a partra, Rózsa György viszont egyedül a vízben maradt.

„Olyan 50-60 centiméteres lehetett a víz, kicsit hullámzott, de jólesett üldögélni benne, viszont amikor fel szerettem volna állni, visszaestem, nem tartott meg a lábam. Megpróbáltam még egyszer, újból visszaestem, és ekkor már ittam is a vízből. Nem értettem, miért nem tart meg a lábam” – nyilatkozta a Story magazinnak.

A tévés többször is megpróbált felállni, de minden alkalommal visszaesett, közben vizet nyelt. Végül sikerült odakiáltania a lányának, aki rögtön a vízbe ugrott és segítségért kiáltott, amire már a közelben lévő strandolók is felfigyeltek, és segítettek kihúzni Rózsa Györgyöt a vízből.

A mentők tíz percen belül a helyszínre érkeztek, majd a kaposvári kórházba vitték. A koponya-CT-ből derült ki, hogy tévés híresség enyhe sztrókon esett át. Azonnal megoperálták, stentet ültettek a nyaki verőerébe.

Két napot töltött az intenzív osztályon, majd további kettőt a neurológián. A gyors beavatkozásnak köszönhetően maradandó károsodás nélkül gyógyult fel.

„Jól vagyok, a víztől azonban azóta félek. Idén már biztos nem megyek a Balatonhoz sem. Idáig rendszeresen jártam uszodába, most oda sem merek elmenni. Egyelőre nem lesz úszkálás, marad a zuhanyozás” – vallotta be, hozzátéve, hogy a család is aggódik érte. Csilla például nagyon félti, hiszen az édesanyja korai halála után nagyon bensőséges kapcsolata alakult ki az apjával.

Rózsa György bevallotta: a Balatonban átélt pillanatban átvillant benne, hogy akár véget is érhetett volna az élete, ezért nagyon nagy hálával gondol mindazokra, akik segítettek neki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Utolsó zenénél volt egy ájulásom, térdre kényszerültem, de aztán tudtam folytatni – Valkusz Milánt a sürgősségire kellett vinni a ValMar szombati koncertje után
A zenész és menedzsere is megszólalt, kiderült, hogy mi történt a fellépésen, majd a kórházban.


A ValMar szombaton este a Budapest Parkban adott nagyszabású koncertet. A bulit hatalmas tömeg élvezte, de a fellépés után Valkusz Milán rosszul lett, és kórházba került.

Marics Peti az Instagram-oldalán számolt be arról, hogy zenésztársát a sürgősségire vitték. Posztjában így fogalmazott: „Kitettük szívünket lelkünket ma veletek együtt a színpadra. Ájulás közeli állapotokig. Olyannyira, hogy Majlot most sürgősségin nézik, mert berosszult sajnos. Elvileg nem komoly, de küldjetek neki a szeretetet és az energiát!!!”

Másnap délután Milán is megszólalt, és részletesen elmondta, mi történt. Bejegyzésében leírta, hogy az utolsó dal közben volt egy „ájulása”, térdre kényszerült, de folytatni tudta a produkciót. Amikor lejött a színpadról, már érezte, hogy nincs minden rendben, amit az orvoscsapat is észrevett rajta. Bevittek a SOTE-ra, ahol kivizsgálták, majd fokozatosan jobban lett.

„Kizártak minden komoly eshetőséget, hálistennek a jelek csak áljelek maradtak a legrosszabb kimenetelre”

– írta, hozzátéve, hogy köszönetet mond a helyszínen dolgozó orvosoknak és a SOTE csapatának is.

A zenekar menedzsere, Szilágyi Zsolt elmondta, hogy a körülmények is hozzájárulhattak Milán rosszullétéhez. Szombaton hőségriasztás volt érvényben, a két előadó bakancsban és hosszú nadrágban állt színpadra, a fekete színpad visszaverte a meleget, ráadásul tűzcsóvák is nehezítették a helyzetet. Mindezek mellett óriási intenzitással zenéltek. „Milán a koncert után, amikor kiment belőle az adrenalin, rosszul lett, megszédült, jobbnak láttuk, ha bevisszük és alaposan kivizsgálják, nehogy valami gond legyen a szívével” – mondta a menedzser.

A vizsgálatok után kiderült, hogy a problémát kimerültség és bordaközi izomhúzódás okozta. A menedzser tájékoztatása szerint Milán vasárnap hajnalban, a saját lábán, tökéletes EKG-eredménnyel hagyta el a kórházat.

Nem ez volt az első eset, hogy a ValMar tagjai a Budapest Parkos fellépés után kórházba kerültek. 2023-ban Marics Peti bokája ugrott ki ugrálás közben, akkor a koncertet ugyan be tudták fejezni, de Petit végül tolószékben vitték le a színpadról és kórházba szállították.

A duó idei nyári szezonja sem volt zökkenőmentes: júliusban az egyik fellépésüket verekedés zavarta meg, ami miatt a koncertet félbe kellett szakítani - írta a Blikk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Rosszul lett Valkusz Milán a Valmar szombati koncertjén, kórházba kellett vinni
Az X-Faktor mentorát be kellett vinni a sürgősségire, de mint írja: ott szerencsére „kizártak minden komoly eshetőséget, hál ‘istennek a jelek csak áljelek maradtak a legrosszabb kimenetelre”.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. augusztus 18.



A Budapest Parkban adott koncertet szombat este a Valmar. Az eseményről a duó mindkét tagja beszámolt az Instagramon. Marics Peti bejegyzéséből kiderült, hogy Valkusz Milán a fellépés után rosszul lett, és a sürgősségin kötött ki.

Az X-Faktor mentora is posztolt a történtekről. Azt írta, elképesztő élmény volt számára a szombati koncert, de az utolsó számnál ájulás közeli állapotba került.

„Térdre kényszerültem, de aztán tudtam folytatni...Amikor lejöttem, éreztem, hogy valami nem oké, és az orvos csapat is látta rajtam. Nem találtak mindent rendben. Bevittek a SOTE-ra, és szépen lassan jól lettem. Kizártak minden komoly eshetőséget, hál ‘istennek a jelek csak áljelek maradtak a legrosszabb kimenetelre. Innen is szeretném megköszönni mégegyszer, és hálám kifejezni a Budapest Park mentős-orvos csapatának, majd azután a SOTE sürgősségin dolgozó minden léleknek, akik azon voltak, hogy rendben legyek”

- fogalmazott az énekes, aki a közönségnek is hálát mondott, és azt írta, soha nem fogja elfelejteni a reakciójukat, az örömkönnyeket és a különleges pillanatot. Hozzátette, december 28-án a Papp László Sportarénában újra találkoznak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: