SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Tóth Gabi a mémmé vált ruhájáról: K.va szarul nézek ki! Esküszöm, nem tudom, hogy ez hogy történt, élőben annyival jobban nézett ki

Hosszú TikTok-videójában az énekes beszélt a testvérével kapcsolatos viszonyról, az utóbbi időben felszedett túlsúlyáról és a Megasztárt és viselkedését ért kritikákról is.


Azok után, hogy a Story.hu-nak beszélt testvérével való nézetkülönbségéről a Megasztár 8 kapcsán, Tóth Gabi egy hosszabb videóval jelentkezett a TikTokon is.

A több mint 9 perces kvázi kisfilmben az énekes elmondta, hogy nem volt néhány olyan megjegyzés a kinézetére a legutóbbi adás után, amin nevetni is tudott – igaz olyan is, ami után sírt is, majd újra nevetett. Ezután őszintén beszélt a kilókról is:

„Most amúgy is meg vagyok hízva, és naná, hogy kivagyok tőle! Higgyétek el, hogy én is látom. De azért dagadt disznónak nevezni egy embert, aki 62 kiló... Meg egyénként is: 2025-ben, amikor mindenki ezt a body positivity-t tolja, meg mindenkit fogadjunk el, mindenki úgy szép, ahogy van, és közben emberek milyen szinten tudnak viselkedni – nagyon durva”

– fogalmazott Gabi. Hozzátette, hogy tudja, néhány kilót le kellene adnia, és megígérte, hogy az élő adásra ezt meg is teszi majd – miközben megemlítette pajzsmirigyproblémáit is.

Az énekes-zsűritag mesélt ruhájáról is, amiről elismerte, hogy ő választott az élő adásra, de a videóban többször is elmondta, hogy élőben teljesen másként festett benne, mint a tévében.

„Nagyon nehéz nekem is látni, és tudom: k.va szarul nézek ki. Esküszöm, nem tudom, hogy ez hogy történt, élőben annyira jól nézett ki ez a ruha rajtam, és a tévé nagyon durván mást mutat”

– fogalmazott.

Gabi kitért a műsorban tanúsított meglehetősen vehemens viselkedésére is. Arról beszélt, hogy a kamera akkor is forog, amikor hivatalosan leállítják azt, így előfordul, hogy bekerülnek a műsorba olyan jelenetek is, amit nem feltétlenül gondolnak át az adott pillanatban. Ugyanakkor azt is őszintén elmesélte, hogy a mostani adások még a „trash” versenyzőket mutatják, de szerinte a továbbjutott és a leendő élő műsorban szereplő énekesek között lesznek igazi tehetségek. Úgy fogalmazott: „Ahogy halad előre a műsor, látni fogjátok, hogy a Megasztár az Megasztár.”

A műsorról korábban kemény kritikát fogalmazott meg Gabi nővére, Tóth Vera, aki elmondta azt is, hogy nem szívesen vett volna részt ilyen produkcióban – annak ellenére, hogy a TV2 elárulta, részt vett a zsűritagok castingján. Testvéréről Tóth Gabi azt mondta:

„A média megpróbálja úgy kanyarítani, hogy testvérháborút, feszültséget gerjesszenek belőle, de semmilyen testvérháború nincs köztünk, nem veszekszünk, nem vitatkozunk”

– árulta el a fiatalabbik Tóth-nővér, aki a külsejükre is kitért. Elmondta: ő sokkal szerencsésebb, mint nővére, mert neki csak néhány kilóval kellett megküzdenie, míg Vera hosszú évek kemény munkájával szabadult meg közel 30 kilótól. Gabi elmondta: a lehető legőszintébben örül annak is, ha a lapok megírják azt, hogy nővére immár vékonyabb nála.

@tothgabiofficial♬ eredeti hang - Gabriella Tóth


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Smink nélkül mutatta meg magát Rubint Réka, Tomán Szabina és Mészáros Lili
Rubint Réka nemcsak a követői szerint fiatalodott 15 évet, de a lelki átalakulása is látványos a balinéz útja óta. Azt is elmondta, hogyan látta őt Schobert Norbi, amikor még semmi ideje nem volt sminkelni.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. január 27.



Smink és filterek nélkül állt kamera elé Rubint Réka, Mészáros Lili és Tomán Szabina, hogy a Tények Pluszban megmutassák természetes arcukat, és elmondják, miért választják egyre gyakrabban a valódit a látszat helyett. A három ismert magyar nő a TV2 magazinműsorában vállalta a smink nélküli szereplést, számolt be róla a 24.hu.

Elsőként Rubint Réka fedte fel a nézők előtt festetlen arcát, aki elárulta, a Bali óta tartó rendszeres meditáció hatására egyre jobban elfogadja önmagát, és ez a smink mennyiségén is meglátszik. A fitneszedző visszaemlékezett arra az időszakra, amikor megismerte férjét, Schobert Norbit.

„Heti 40 aerobik órát tartottam. Tehát nem, hogy sminkelni nem volt időm… hanem enni, levegőt venni, semmire. Egyik fitneszteremből futottam a másikba, úgyhogy a Norbi tényleg az a la nature Rubint Rékát ismerte meg” – mondta Réka, akinek szemléletváltása már egy ideje tart. A követői is értékelik a természetességét.

„Amikor kiposztolok egy fotót és nincs rajtam smink, akkor azt szokták mondani, hogy ú, Réka, mínusz 15 év!”

Hasonló önismereti útról számolt be Mészáros Lili, a Next Top Model Hungary győztese is, aki korábban komoly bőrproblémával küzdött. Emiatt még akkor is kisminkelte magát, ha az egész napját egyedül, otthon töltötte. Mára rájött, hogy felesleges álarc mögé bújnia, és fontosnak tartja, hogy a nők a saját természetes szépségüket lássák, és az legyen a szépségsztenderd, ahogyan reggel a tükörbe néznek.

A természetesség felvállalása generációs kérdés is, ahogy arra Tomán Szabina rávilágított. Az üzletasszony és egykori modell elmondta, annak idején komoly küzdelmet jelentett számára, hogy ne csak a szép nőt lássák benne. Úgy véli, az övé az első generáció, amelyik felvállalhatja a korosodást, a ráncokat és a smink nélküli létet is. Hangsúlyozta, nem másoknak kell megfelelni, a legfontosabb, hogy az ember saját magával jóban legyen. Ezt az elvet a gyakorlatban is képviseli, korábban egy online műsorban is megmutatta sminkmentes arcát és arcápolási rutinját.

A TV2 összeállítását a smink nélküli sztárokról itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„El lettek küldve a vacsoráról” – Stohl András randi közben felállított két nőt az asztaltól, hogy Kiara Lorddal maradhasson
A Nagy Ő című műsor második részében a színész-műsorvezető kellemetlen helyzetbe hozott két párjelöltet. A volt felnőttfilmes Kiara szerint vetélytársai bugyután viselkedtek a vacsorán, ezért nem maradhattak tovább az asztalnál.


Hétfőn indult A Nagy Ő új évada a TV2-n, amelyben Stohl András keresi a párját. Az első adásban 19 hölgy mutatkozott be, közülük azonban már a színész-műsorvezető már aznap este hazaküldött egy 21 éves lányt, mondván ő túl fiatal hozzá.

Az már a megismerkedéskor látszott, hogy Stohl számára kik a legszimpatikusabbak. Az egykori pornószínésznővel, Kiara Lorddal már az első este is beszélgetettt négyszemközt, így nem volt meglepetés, hogy a második adásban ő volt az egyik, akit közös randira hívott. Szintén már az első adásban kinézte magának Krisztát, és Panna is jó benyomást tett rá, ezért ezzel a három hölggyel indult programozni. Először lovagolni vitte őket, majd egy közös vacsorán beszélgettek. Ám amikor a desszert következett volna, a színész váratlanul megszólalt:

„Csak két desszert van. Randizni nem lehet három lánnyal, csak eggyel. És én azt szeretném, hogy ha az a lány maradna itt, aki ma a legönazonosabb volt, vele eszem meg a desszertet. Ő Kiara. Ezt jelenti, hogy két lánynak fel kell állnia az asztaltól”

– mondta végül.

Kriszta és Panna egyáltalán nem örült ennek, szinte sokkot kaptak, amikor Stohl közölte velük, hogy menjenek el.

„Fel lettem állítva, egy eredmény lett közölve az asztalnál. Ezt egy visszajelzésnek vettem Andrástól, hogy mégsem akar engem megismerni, azért küldött el”

– mondta külön interjújában Kriszta, a 47 éves üzletfejlesztési menedzser.

Pannát leginkább az érdekelte, hogy Kiara vajon tényleg önmagát adta-e, vagy taktikából viselkedett úgy, ahogy. A két nő a vacsora közben többször is összekülönbözött, például míg Panna szerint az ismerkedésben izgalmas, ha a nő „vadászik”, az egykori pornószínésznő kijelentette, hogy „gáz”, ha a hölgy közeledik, nem a férfi.

Kiara Lord érthetően nagyon örült annak, hogy egyedül maradhatott A Nagy Ő-vel. Szerinte a másik két párjelölt „megölte” az estéjüket.

„Azt gondolom, hogy a két lány mélységesen elszégyellte magát. Hát el lettek küldve egy vacsoráról! Ez azt jelenti, hogy annyira kellemetlen a társaságod, hogy inkább megszabadulnak tőled.”

A volt felnőttfilmesnek ez nagy önbizalmat adott, ezután úgy érezte, hogy ő volt a sztár, és máris jobban telt a randi.

„Onnantól kezdve, mint kés a vajban... nagyon jól éreztük magunkat Andrással. Igaz, hogy kicsit ki is beszéltük a hölgyeket, és kinevettük őket, amiért ilyen bugyután viselkedtek.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Nem hiszem el, hogy hazaküldtök!” – Az éles hangú Princess Szabina kikelt magából, miután távoznia kellett A Nagy Ő-ből
Stohl András kíméletlenül őszinte volt, amikor elmondta, ő nem az a herceg, akit Dancsi Szabina keres magának. A TikTokon is ismert nő szerint a színész ezt még nagyon meg fogja bánni, de akkor már késő lesz.


„Nem hiszem el, hogy hazaküldtök!” – hisztizett Princess Szabina, miután Stohl András a kedd esti adásban közölte vele, hogy számára véget ért A Nagy Ő. A TikTokról ismert, magát hercegnőnek tartó nő már az első perctől kezdve megosztó jelenségnek számított a villában: magas hangja és viselkedése kiverte a biztosítékot a többi párjelöltnél, egyikük odáig ment, hogy megjegyezte, nem tudja, melyik pszichiátriáról szalajtották Szabinát. A színész-műsorvezetőt is sokkolta az influenszer megérkezése.

Stohl az ismerkedős este végén úgy döntött, hogy a már korábban elküldött 21 éves lány mellett még további párjelölttől elbúcsúzik, mert velük nem találta meg a közös hangot. Az 51 éves Mónika volt az egyik távozó, aki meglepődött és csalódottan vette tudomásul a döntést. Szabinát pedig annyira érzékenyen érintette, hogy nem is akarta elfogadni.

„Nem azért kell hazamenned, mert veled van a baj, hanem azért, mert én nem vagyok herceg. Én egy 58 éves színész-műsorvezető vagyok, akinek van 5 gyereke”

– tisztázta Stohl, akit Szabina az érkezésekor rögtön „Buci hercegnek” nevezett, és egy koronát is vitt neki ajándékba.

A 35 éves influenszer összetört a döntés hallatán, és nem rejtette véka alá a véleményét.

„Egy igazi herceg nem tenné ezt meg velem. Nem tudom, hogy valaha meg tudok-e neki bocsátani”

– fogalmazott. A bent maradt hölgyeknek is odaszúrt: „Nézzen már körbe, hogy kiket hagyott benn helyettem. Öregasszonyokat, szerintem nem is értik meg őt, nem is a szívét akarják.

Rosszul döntött és ezt még meg fogja bánni, de már késő lesz, nem fog tudni engem visszaszerezni”.

Stohl András a keddi adásban máris kiválasztott három olyan hölgyet, akiket egy közös randevúra vitt. A lovaglás utáni vacsora azonban nem mindenki számára végződött jól: két nőt is felállított az asztaltól, hogy Kiara Lorddal kettesben maradhasson.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Megvan a nyertes” – Sebestyén Balázs már tudja, ki rabolja el Stohl András szívét A Nagy Ő-ben
A rádiós műsorvezető szerint a színész ízlését ismerve borítékolható a győztes. Műsorvezető-társa, Ráskó Eszter viszont teljesen más hölgyet gondol befutónak.


Alig két napja indult el A Nagy Ő új évada Stohl Andrással, a vita máris fellángolt a lehetséges győztesről. Sebestyén Balázs a Balázsék című reggeli rádióműsorban már ki is hirdette a végső befutót, de műsorvezető-társa egyáltalán nem ért vele egyet.

Sebestyén Balázs bevallotta, hogy a párkereső reality elkötelezett rajongója, és minden este a képernyő előtt ül majd.

„Elindult, amihez le kell ülni, nézni, közben írogatni egymásnak (…) Jeges borzongással ülök a tévé előtt, és minden lány mondatára kíváncsi vagyok, imádom”

– idézte a rádióst az nlc.hu.

Szerinte a győztes személye nem is kérdés, miután felfedezte, hogy a felnőttfilmes Kiara Lord is a versenyzők között van.

„Az a baj, hogy így megvan a nyertes. Ismerem Buci ízlését – Buci szereti az extrém dolgokat”

– tette hozzá, egyértelműen Kiara múltjára utalva.

Műsorvezető-társa, Ráskó Eszter viszont más véleményen van. Szerinte Stohlhoz a korban jobban illő Melinda lehet a befutó, és meg is indokolta, miért vonzó egy nő számára a közel hatvanéves, ötgyermekes színész.

„Nőként én azt látom ebből a férfiból, hogy sokat dolgozik, jól bírja, és 60 éves korában még mindig rá figyel mindenki. (…) Fontos neki a kapcsolata a gyerekeivel. (…) Ezenkívül nem rottyant le 60 évesen”

– sorolta Ráskó.

Kiara Lord egyébként a Farm VIP-ben szerepelt először a tévében, most pedig azért döntött az újabb szereplés mellett, mert úgy érezte, ez a műfaj sokkal közelebb áll hozzá. Magabiztosan vágott neki a műsornak, saját bevallása szerint a férfiak az ő farzsebében vannak, Stohl András pedig régóta szerepelt a bakancslistáján. A főszereplő tavaly nyáron vált el, a TV2 programigazgatója szerint pedig a műsorban a valódi önmagát mutatja meg.

A Nagy Ő hetedik évada január 26-án, hétfőn indult, és a korábbiaktól eltérően főműsoridőben, hétköznap esténként 20:00-tól látható a TV2-n. A Lékai-Kiss Ramóna által vezetett show-ban már csak 16 hölgy versenyez Stohl András kegyeiért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk