SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Tóth Andi a padlón: a Tűz Ló éve a totális káoszt hozta el neki

Tóth Andi idegileg teljesen kimerült a Tűz Ló évének indulásától. A tavalyi gondok után most egy TikTok-videóban omlott össze, és kendőzetlenül beszélt a káoszról.


„Ez lóf*sz” – fakadt ki Tóth Andi az idei első TikTok-videójában, miután hónapokig bízott abban, hogy a tavalyi megpróbáltatások után jobb év vár rá. Az énekesnő kendőzetlen őszinteséggel beszélt arról, miért tűnt el a közösségi médiából, a videót a Story.hu vette észre. „Azért nem posztoltam még idén szinte semmit, mert ez egy szar év. Szóval gondoltam, megvárom a 2027-et” – közölte követőivel, majd az idei évét így jellemezte: „Kín, szenvedés, káosz, ideg-összeroppanás, idegkárosodás.”

A mostani kirohanás mögött egy nehéz időszak áll. Tavaly karácsonykor az énekesnő arról panaszkodott, hogy az elhúzódó házépítése teljesen kiborítja, és emiatt a Max rendelünk című YouTube-főzőműsorának forgatása is áll. Ezt egy hosszabb betegség is tetézte, ami beárnyékolta az ünnepeket.

A magánéleti nehézségek mellett a szakmai sikereket is feszültség kísérte. Bár tavaly ismét beülhetett az X-Faktor mentori székébe, és mentoráltja, Belano decemberben meg is nyerte a tehetségkutatót, Andi úgy érezte, férfi zsűritársai, Majka, Valkusz Milán és Gáspár Laci elnyomják a műsorban.

Az énekesnő nagy reményekkel vágott neki az új évnek, amely a kínai naptár szerint február 17-én kezdődő Tűz Ló éve. A várt pozitív fordulat azonban elmaradt. „Azért bírtam ki amúgy a 2025-öt, mert prédikálta nekem mindenki, hogy a 2026 az nagyon jó év lesz, valami ló év. Ez lóf*sz” – mondta a videóban, de a végére egy halvány reménysugár is maradt. „De legalább kisütött a nap” – nevetett, majd hozzátette: „Mindegy. Majd jobb lesz. Majd felvidulok. Így is jó. Nekem mindenhogy jó.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Eltört a mécses Galambos Lajcsinál, amikor meglátta, mennyi az első nyugdíja
Galambos Lajos a 65. születésnapját még lazán vette, de a banki értesítés láttán könnyek szöktek a szemébe. A trombitaművész őszintén bevallotta, mekkora összeg érkezett a számlájára, ami messze elmarad az átlagtól.


„Kissé megkönnyeztem” – vallotta be Galambos Lajos, miután február közepén megérkezett az első nyugdíja. A Dáridó atyja január 25-én töltötte be 65. életévét, de a nagy napnak nem tulajdonított különösebb jelentőséget, az igazi érzelmi pillanatot a banki értesítés hozta el. „Azonban amikor a nyugdíjfolyósítótól megkaptam az első utalást, nem tagadom: kissé megkönnyeztem – mondta a Blikknek Lajcsi. – Belül egyáltalán nem érzem magam nyugdíjasnak.”

A trombitaművész nem titkolózott, őszintén elárulta, mekkora összegről van szó. „Csaknem fillérre pontosan kétszázezer forint lett a nyugdíjam” – közölte. Ez az összeg nem éri el a jelenlegi, 261 ezer forintos magyarországi átlagnyugdíjat. Lajcsi hozzátette, hogy nem foglalkozik azzal, hogy ez sok vagy kevés.

„Nem akarok szenteskedni vagy képmutató lenni, de mindenki tudja, hogy nem ebből a nyugdíjból fogok élni hónapról-hónapra. Fellépni járok, vannak befektetéseim, ingatlanjaim, tévéműsorokat tervezek, vagyis jól élek.” Az alacsonyabb összeg oka, hogy a zenész pályája nagy részében egyéni vállalkozóként, a kezdeti zenekari időszakot leszámítva, szinte végig minimálbérre volt bejelentve.

A nyugdíj mellett az élet nem állt meg számára, sőt, továbbra is rendkívül aktív. „Ugyanúgy járok fellépni, csinálom a ház körüli dolgokat, építkezem a tavunknál, szervezem a Dáridót, mintha mondjuk a negyvenes éveimben járnék” – fogalmazott. A Dáridó szilveszterkor sikeresen tért vissza a TV2 képernyőjére, és Lajcsi további adásokat is tervez. Televíziós szereplései is folytatódtak, legutóbb A Nagy Duett műsorában lépett fel, ahonnan február 16-án elsőként esett ki párjával.

A munka mellett a magánélete is mozgalmasan telt az elmúlt időszakban. Tavaly áprilisban került le róla a nyomkövető, amivel véget ért a reintegrációs őrizete, első útja pedig a temetőbe vezetett. A közelmúltban, február végén ért véget a kapcsolata fiatal barátnőjével is. A zenésznek felesége, Boglárka másfél évvel ezelőtti halálával is meg kellett küzdenie. Mivel már korábban elváltak, a törvények szerint özvegyi nyugdíj nem jár neki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Félelmetes ez a hülye nő, nem érdekel, ki mit gondol!” - Bakács Tibor nekiesett Tóth Gabinak egy 22 éves Megasztár-titok miatt
Az egykori zsűritag nem kímélte Tóth Gabit, miután az énekesnő manipulációval vádolta a 2004-es Megasztár készítőit. Bakács nemcsak hazugsággal vádolta az énekesnőt, de egyenesen a pokolra küldte.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 27.



„Semmi nem igaz ebből. Semmi. Félelmetes ez a hülye nő, nem érdekel, ki mit gondol!” – illette kemény szavakkal Tóth Gabit Bakács Tibor, miután az énekesnő súlyos állításokat fogalmazott meg a Megasztárral kapcsolatban. A TV2 egykori tehetségkutatójának első évadában zsűriző kritikus a story.hu kérdésére reagált, határozottan cáfolva, hogy a műsorkészítők azon dolgoztak volna, hogy ne Tóth Vera, hanem Oláh Ibolya nyerjen. Bakács egy akkori beszélgetést is felidézett.

„A Presser, én és még páran arról beszélgettünk, hogy mekkora hátrány, hogy a Tóth Vera nem vékony. Mire Presser azt kérdezte, hogy a »nagybőgővel mi a problémátok?« Tisztán emlékszem erre a mondatra. Tehát

semmi nem igaz abból, amit Tóth Gabi mond. Össze-vissza hazudozik, de majd elkárhozik a pokolban”

– jelentette ki. A zsűritag Oláh Ibolyáról is megosztotta a véleményét: „Egy rettenetesen nagy probléma volt vele, amire hamar rájöttünk. Mentálisan nem volt jó állapotban. Állandóan krízishelyzetekbe menekült, amire számtalan példát tudnék mondani. Egyszer például hat órát váratta Pici bácsit. Tehát

Ibi hiába tehetséges, ha mellette nem szorgalmas, nem alázatos!”

– mondta Bakács.

A vita azután robbant ki, hogy Tóth Gabi a Hotel Lentulai podcastben februárban arról beszélt, nővére komoly ellenállásba ütközött a műsor idején.

„Szegény tesómnál mit küzdöttek, hogy ne a tesóm nyerjen...”

– fogalmazott az előadó. „Amikor a tesóm volt a Megasztárban, én akkor ugye még csak nézőként szurkoltam neki. Elképesztő mennyiségű ellenállást kapott, hogy az Ibolya nyerjen. De mégis a nép, az emberek a testvéremben látták meg azt, hogy ő érdemli ezt meg” – emlékezett vissza Gabi a 22 évvel ezelőtti eseményekre.

A Megasztár első szériájának döntőjét 2004. április 3-án tartották, ahol a nézői szavazatok alapján Oláh Ibolyával szemben végül Tóth Vera győzött.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Drámai szakítás után jött a fordulat: Radics Gigi kislányának ma már két apukája van
Az énekesnő és volt párja a szakítás után évekig nem beszéltek, most mégis békét kötöttek. Kislányuk, Bella pedig hamar összebarátkozott Gigi új vőlegényével is.


Barátságból szerelem: Radics Gigi őszintén beszélt arról, hogyan lett a zenei produceréből, Mackó Miklósból a vőlegénye, miközben kislánya, Bella édesapjával is sikerült harmonikus kapcsolatot kialakítania. Az énekesnő a február 27-én, pénteken este elérhetővé váló Beköltözve Hajdú Péterhez legújabb adásában tárta fel magánéletének eddig nem ismert részleteit

- írta a Blikk.

Gigi elmondta, sokáig nem hitte, hogy egy munkakapcsolatból szerelem szövődhet. „Mikivel együtt dolgozunk négy vagy öt éve, de soha nem gondoltam volna, hogy ő lesz a vőlegényem.

„Ő volt a zenei producerem, mindig imádtam hozzá járni, de nem éreztem semmit. Mondták, hogy barátságból a legjobb a szerelem, de nem tudtam elképzelni. Mondom, ezt hogy? Barátok vagytok, és egyszer csak szerelmesek lesztek? Az olyan fura” – mesélte. A fordulat egy balatoni dalszerző táborban jött el, amikor Gigi már másfél éve szingli volt, Miki pedig épp egy kilencéves kapcsolatot zárt le.

A producer türelmesen várt a megfelelő pillanatra, ugyanis mint kiderült, már tinédzserkora óta gyengéd érzelmeket táplált az énekesnő iránt. „Sőt, elvileg 16 éves kora óta szerelmes belém, ezt mondta. Merthogy egyszer összefutottunk. Türelmes volt, de érdemes volt kivárnia, mert itt vagyunk”.

A pár kevesebb mint egy év után jutott el az eljegyzésig, és kapcsolatuk a családi életben is hamar harmóniára lelt. Gigi kislánya, Bella Szófia, szintén szoros köteléket alakított ki Miki-vel.

„Nagyon szeretik egymást. Már az első héten, amikor összeköltöztünk, láttam, hogy ők nagyon jóban lesznek egymással... Most az van, hogy Bellának tulajdonképpen van két apukája, és szerintem az jó, hogy nem nagyon tesz különbséget. Mindkettőt nagyon szereti azzal a különbséggel, hogy az egyik a hétköznapokban van ott, a másik meg hétvégén.”

Az énekesnő arról is beszélt, hogy volt párjával, akivel a 2023 augusztusi szakítás után másfél-két évig nem is kommunikáltak, mára rendeződött a viszonya. Szerinte sokat változott pozitív irányba, és a gyereknevelésben is egyre többször értenek egyet. „Sok dologban nem értettünk egyet, nem véletlenül váltunk külön... de most már nem az van, mint régen, hogy teljesen kommunikációmentes életet éltünk” – zárta gondolatait az énekesnő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Miközben ByeAlex magányosan gyászolja a kapcsolatukat, volt párja egy titokzatos férfival utazott Thaiföldre
Rákóczi Benjamina látszólag pillanatok alatt túltette magát a szakításon, és máris a napfényes Thaiföldön élvezi az életet. A dögös fotókat azonban valaki készíti, a rajongók pedig már tudni vélik, melyik híres zenész kísérte el az útra.


Rákóczi Benjamina, ByeAlex egykori kedvese egy távoli országban, egy forgatáson építi tovább a karrierjét, a rajongókat azonban egyetlen kérdés foglalkoztatja: egyedül vágott neki az útnak, vagy egy titokzatos társ is vele tartott a repülőn? A modell egy reklámforgatás miatt hagyta el az országot, ami azonnal beindította a találgatásokat – írta a Borsonline.

A szakítás hírét ByeAlex jelentette be január elején egy közösségi médiás posztban. „Úgyis kiderülne… Jaminával már nem alkotunk közös párost, így 4,5 év után” – fogalmazott akkor a zenész, akivel a „Berúgni” című klip forgatásán ismerkedtek meg. „Meglátam és éreztem, hogy közünk lesz egymáshoz” – emlékezett vissza korábban Alex a kezdetekre.

A kapcsolatot egy viharos időszak előzte meg, tavaly novemberben ugyanis ByeAlex drogbotrányba keveredett: a rendőrség házkutatást tartott nála és kábítószer-birtoklás gyanúja miatt ki is hallgatták. Míg a modell a szakítás óta láthatóan kivirult, és a követői szerint ezzel végre kilépett a zenész árnyékából, addig az énekes a hírek szerint magányosan tölti a mindennapjait.

Benjamina most a hírek szerint Thaiföldön dolgozik, a kommentelők azonban máris gyártják a teóriákat: vajon ki tartja a kamerát a dögös fotók készítésekor? A találgatások nem alaptalanok, hiszen a modell korábban olyan nevekkel dolgozott együtt, mint BSW Matyi vagy éppen Missh, így a rajongók rögtön arra gyanakodtak, most is egy híres rapper oldalán tűnhet fel.

Benjamina egyelőre hallgat, és a posztjai titokzatosak, a következő hetek fotói pedig választ adhatnak a nagy kérdésre: szingli maradt-e a modell, vagy tényleg egy új fejezetet nyitott az életében, messze ByeAlex világától.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk