SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Tóth Andi: „Azt éreztem, hogy van pár szar dalom, nincs pénzem és mindenki utál”

Tóth Andi őszintén mesélt az X-Faktor utáni évekről, a hullámvölgyekről, a Tóth Gabival való konfliktusáról, a Sztárban sztárról, ahol többször előtérbe került a Szabó Ádámmal való szakítása. De azt is elmondta, miért kellett újból felépítenie a karrierjét, és hogyan találta meg a saját hangját.


Tóth Andi 15 évesen robbant be a köztudatba, amikor megnyerte az X-Faktort. Azóta több hullámvölgyön is túl van mind a karrierje, mind a magánélete szempontjából. Az utóbbi időben pedig, mint ahogy ő fogalmazott, inkább celebként gondoltak rá az emberek, mintsem énekesnőként. Elég megosztó személyiség, sok kritikát kap a dalai, a viselkedése vagy éppen a közösségi médiában közzétett posztjai miatt.

Most őszintén mesélt többek között az X-Faktor utáni évekről, a hullámvölgyekről, a Tóth Gabival való konfliktusáról, és a Sztárban sztárról, ahol többször előtérbe került a Szabó Ádámmal való szakítása. De azt is elmondta, miért kellett újból felépítenie a karrierjét, és hogyan találta meg a saját hangját.

– 15 éves voltál, amikor megnyerted az X-Faktort. Miért vállaltad be ezt ilyen fiatalon?

– Azt tudtam mindig is, hogy nem szeretnék otthon maradni. Az nem volt belőve, hogy pontosan mikor, vagy merre induljak. 15 voltam, amikor az énektanárom azt mondta, ő azt érzi, hogy most kell mennem. Én akkor még úgy voltam vele, hogy nem akarok, be akartam fejezni a sulit, de ő csak mondta, hogy azt érzi, most mennem kell. Végül neki lett igaza: feljöttem Pestre és megnyertem az X-Faktort.

– Gyerekként kerültél be ebbe a műsorba. Mennyire volt nehéz időszak ez?

– Az X-Faktor időszaka életem legkönnyebb éve volt. Kaptam fél évet, amikor csak azt csinálhattam, amit szeretek, bármi nagyobb gond nélkül. Ott mindenki csak saját magának tudta nehezíteni a helyzetét. Ameddig a többiek mentek, buliztak, élvezték, hogy felismerik őket, én addig otthon ültem és gyakoroltam. Nyilván én is láttam, hogy ismert lettem, de sokkal jobban élveztem, hogy nincs suli, és csak azt csinálom, amit szeretek. A legjobb évem volt. Utána viszont jött a lejtő, amikor minden mással is kellett foglalkoznom, és az nem tetszett.

– Ezt hogy érted?

– Tudtam, hogy az X-Faktor után nem lesz könnyű. Mondjuk azt nem, hogy pont azok fogják megnehezíteni az életem, akik folyamatosan azt sulykolták, hogy nehéz lesz. Végül is felkészítettek magukra.

A műsor utáni 1-2 év olyan bonyolult volt, hogy nem is igazán emlékszem rá. Állandóan azzal kellett foglalkozni, hogy kinek feleljen meg az új dal, mit várnak el a rádiók, a kiadó, a menedzsment, a nézők…és azt éreztem, hogy én sehol sem vagyok ebben az egészben, nem találom önmagam.

Mivel ezt így már nem élveztem, nem szerettem, nem is csináltam azt, amit mondtak. Ez viszont nekik nem tetszett. Mindig volt szerződésem valakivel, próbáltam mindenkivel megtalálni a közös hangot, mert nem szeretem a balhét, de valahogy nem ment. Őket a pénz motiválta, engem viszont nagyon lehúztak. Végül mindig én maradtam ott, nem is az, hogy pénz nélkül, mert az nem érdekelt, de produktum nélkül. Azt éreztem, hogy nincs semmim. Úgy voltam vele, hogy oké, ha nincs pénzem, ha legalább ott van valami, amire büszke lehetek. De ez nem így volt.

Azt éreztem, hogy van pár szar dalom, nincs pénzem és mindenki utál. Rájöttem, hogy tök egyedül vagyok.

Volt egy párom akkor, de ő is otthagyott. Ez az időszak teljes káosz volt.

– A káosz miben mutatkozott meg? Elvonultál egyedül, vagy pont ellenkezőleg?

– Próbáltam elvonni a figyelmem arról, hogy amúgy nem vagyok jól. Ismerkedtem, és akkor igen, elég sokat jártam bulizni is…Az volt a baj, hogy 15 évesen egyik pillanatról a másikra fel kellett nőnöm. Én meg nem tudtam tartani a lépést saját magammal. Közben pánikrohamaim is lettek.

– Hogyan jöttél ki ebből?

– Elkezdtem pszichológushoz járni, az nagyon sokat segített. Aztán közben ugye lett egy másik párkapcsolatom is. A pánikrohamok tekintetében mondjuk nem segített, de ennek a kapcsolatnak az eleje nagyon jó volt.

– A vége viszont elég viharos. Legalábbis, ami a nyilvánosság előtt zajlott.

– Igen, ott eléggé megcibáltak. Közben viszont a munkám szépen kezdett előre haladni. Elkezdtem újból felépíteni magam, egyedül, nulla forintból. Ebben az influenszerkedés segített sokat, mert amit a Instagrammal kerestem, azt mind a zenébe forgattam vissza. Illetve a tévéműsorok.

Egyébként tökre nem bírom a celebeskedést, egyáltalán nem szeretek megjelenni, viszont kompromisszumokat kell kötni az életben. Mivel nem voltak fellépéseim, és nem tudtam dalokat kiadni, így ez az egy módja volt annak, hogy a nézők lássanak, hogy a köztudatban maradjak.

Így jött a Sztárban sztár, ami ugye hozott hideget, meleget egyaránt, de visszahozott a mélypontról. Mintha eszükbe jutott volna az embereknek, hogy ja, ez a csaj énekel, és tök jól! Addig inkább celebként tekintettek rám.

– Szerinted ez miért alakult így?

– Azért, mert nem adtam ki dalokat. Legalábbis olyan dalokat nem, amikre büszke lennék. Érezhető volt, hogy nem találom magam, nem is engedik, hogy megtaláljam magam.

– Visszatérve a Sztárban sztárra, azért ott sem csak a produkcióiddal kerültél előtérbe.

– A műsor alatt eléggé megosztó személyiség lettem. Ott bukott ki, hogy nem tudom megjátszani magam: a fejemre van írva, amit gondolok. De én ezt nem bánom amúgy, mert utálom azokat az embereket, akik meglátják a kamerát és átkattannak, egyik pillanatról a másikra már mosolyognak…Megvan erről a véleményem, ezt pedig az emberek is látták.

– Mondjuk az is rátett egy lapáttal, hogy a volt párod, Szabó Ádám a versenytársad lett. Ti már eleve úgy indultatok neki a műsornak, hogy akkor már nem voltatok együtt?

– Nem, akkor még együtt voltunk, készültünk is rá, hogy milyen jó lesz, de végül addigra szakítottunk. Egyébként tudtam, hogy szét fognak szedni.

De ebben a helyzetben mindig az húzott fel, hogy nem a munkámról volt szó: nagyon durván beleadtam mindent, és nagyon rosszul esett, hogy az ment, mi hogyan nézünk egymásra, kezet fogtunk-e, megöleltük-e a másikat. Nyilván, arra számítottam, hogy ő fogja megnyerni, ezen túl voltam, és próbáltam arra koncentrálni, hogy én mit nyertem ezzel, és tök sokat.

Egy csomóan bekövettek, ráadásul a műsornak november-december környékén lett vége, és januárban már megírtam a Lejtő albumot.

– Mesélsz az új albumról? Az is elég megosztó lett.

– Tavaly januárban egy hónap alatt írtam meg az albumot. A dalok idén jelennek meg folyamatosan. Az első három szám az embereknek szól. Februárban jött ki az első, az Ébressz fel!, ami még csendes gyilkos volt, aztán jött az Állj, ami felrobbant. Ennek nagyon örültem, sok pozitív visszajelzést is kaptam és nemcsak a közönségtől, hanem a kollégáktól is. Most nagyon azt érzem, hogy megtaláltam magam, tök jól vagyok. Emellett viszont igen, nagyon megosztó lett ez is.

Videó: Tóth Andi - Állj

– Az Állj című daloddal kapcsolatban elég sok kritikát is kaptál, például, hogy nem érteni a szöveget.

– A stúdióban is mondták a producerek, hogy hát ebből nem sokat érteni, és kérdezték, hogy nem akarok-e jobban artikulálni. Megpróbáltam, aztán azt mondtam, hogy nem, mert elveszti a feelingjét. Úgy voltam vele, hogy ha nem értik, elolvassák alul a szöveget. Az angol dalokat is sokan nem értik, mégis hallgatják, akkor meg nem tök mindegy?

Szóval, számítottam erre. Nyilván attól megint kibuktam, hogy a médiában ezt hozzák le.

– A Néztek című dalod viszont, ami konkrétan azoknak szól, akik kritizálnak, nem kapott ennyi negatívat.

– Igen, mert én az a személy vagyok, akit vagy kedvelnek, vagy nem, tehát 50-50 százalék. Általában az az 50 százalék nagyon intenzíven nyomatja, hogy miért nem kedvel, miért nem kellene ezt csinálnom. Mivel erről az 50 százalékról írtam ezt a dalt, ami elég bunkóra sikerült, 25 százalékuk volt annyira értelmes, hogy felfogta, ez nekik szól, és már nem írták oda, hogy szar.

Videó: Tóth Andi - Néztek

– Mi a helyzet Tóth Gabival? Vele volt egy nagyobb konfliktusod a nyilvánosság előtt néhány hónapja. Mindig is ilyen feszült volt a viszonyotok?

– Soha nem éreztem azt, hogy ő engem emberileg kedvelne, szimpatizálna velem.

Tavaly írt pár üzenetet, amiket nem tudtam hova tenni, szóval egy idő után már nem válaszoltam rá. Elkezdte értékelni azt, amit látott, és, hogy mennyire nem tetszik ez neki. Én annyit mondtam, hogy sajnálom, ez vagyok én, ezt tudom nyújtani. A Sztárban sztár alatt viszont egy kedves arcot mutatott, amit később szintén negatív cselekedetek követettek, ezeket azóta sem tudom hová rakni.

Mindenesetre nem tartom vele a kapcsolatot, de nem is neheztelek rá.

– Az egyik Instagram-posztod kapcsán is volt konfliktusotok. Annál a fotónál egyébként alkoholt reklámoztál. Ez volt az egyik, amit Gabi is kifogásolt. Van valamilyen szűrőd, hogy milyen együttműködést nem vállalsz el?

– Amivel tudok azonosulni, azt posztolom. Egy alkoholmentes bambit nem biztos, hogy fogok, de ezzel a tequilával mondjuk tudtam azonosulni. Egyébként nem tudom, miért hiszik, hogy engem a tinik követnek többen. Én látom a statisztikákon, hogy inkább a 20-30-as korosztály követ.

– Az Instagrammal kapcsolatban egyébként még azért is sok kritika ér, mert többször elég bevállalós képeket posztolsz. Holott sokak szerint egyáltalán nem lenne erre szükséged, mert nagyon tehetséges énekesnő vagy. Miért tartod fontosnak mégis az ilyen tartalmakat?

– Egyáltalán nem tartom fontosnak.

Az emberek azt hiszik, hogy ez egy marketingfogás nálam, hogy a testemmel próbálok kompenzálni.

Sokan az Instagramon úgy csinálnak meg egy fotót, hogy előtte átöltöznek, kisminkelnek stb. Na én nem ilyen vagyok. Én abban csinálok fotót, amiben és ahogy épp jól érzem magam.

– Visszatérve kicsit még a karrieredre: milyen terveid vannak a közeljövőben?

– Az új album már teljesen kész, abból kéthavonta jön ki egy-egy dal év végig. Emellett már dolgozom a 2022-es albumon is. A nyaram tele van fellépésekkel, ősztől pedig a Dancing with the Stars-ban szerepelek majd.

Videó: Tóth Andi - LEJTŐ album (előzetes)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Videón, ahogy G.w.M-et a földre teperik és bilincsbe verve elviszik a kommandósok
A rapper teljesen ledöbbent, amikor a feketeruhások kirángatták az autójából. A videóból kiderült, miért történt a rajtaütés és hová vitték.


Váratlan meglepetésben volt része G.w.M-nek: egy mélygarázsban csapott le rá egy kommandós csapat, akik a földre teperték, majd megbilincselték és elvitték. Mindez az RTL új műsorának kereteiben történt: a rapper lesz a héten induló Most Wanted című menekülős reality egyik szereplője.

„Ma G.w.M-et, azaz Kulcsár Edinánét kell elkapnunk. Nem lesz nagy ellenfél, Bódi Bencétől is kikapott”

– így vezette fel az akciót Sebestyén Balázs a rajtaütésről készült videóban.

A műsorvezető a kommandós csapattal utazott, le is videózta, mi történik. A rapper a terepjárójában ült és telefonozott, amikor a kommandósok feltépték az ajtót, kirángatták, földre vitték és megbilincselték.

„Mi a f.szt csináltok?” – értetlenkedett G.w.M döbbenten. Sebestyén Balázs ezután odalépett a megbilincselt rapperhez, és a kamerába nézve csak annyit mondott:

„Új klipet forgatunk, mi? Gizdásodunk, mi? Ilyen szar ízléssel itt nem lesz semmiféle klipforgatás.”

A Celeb Fegyház és Átnevelő Intézet „vezetőjeként” a műsorvezető bejelentette, hogy G.w.M a Celeb Fegyházban „ízlésjavító” rehabilitációt kezd.

A Most Wanted – A hajsza október 26-án indul, a formátum szerint összesen 24 hírességet zárnak a Celeb Fegyházba. A nézők is beleszólhatnak az üldözős reality alakulásába: október 26. és 31. között a narancssárga rabruhás celebeket normál díjas forródróton jelenthetik, vagy segíthetik a menekülésüket Sebestyén Balázs, Frohner Fecó és Pápai Joci üldözőcsapata elől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Ezt sosem fogom tudni feldolgozni” – egy év után megszólalt Sallai Nóra a tragikus balesetről
A színésznő kómából ébredt, és akkor tudta meg a felfoghatatlan hírt fiáról, Bendéről. Azóta is harcol a mindennapokban, lépésről lépésre építi újra magát.


Egy évvel az alsónémedi autóbaleset után megszólalt Sallai Nóra, a Jóban Rosszban egykori színésznője. Írásbeli nyilatkozatát a Tények Plusz hétfői adásában ismertették.

Elárulta, hogy semmire nem emlékszik:

„A kórházban ébredtem. Nagyon sok segítséget kapok, de ezt sosem fogom tudni feldolgozni. Már a rehabilitáción voltam, amikor a férjem közölte velem a tragédiát.”

Kisfiát, Bendét a baleset után kórházba szállították, de néhány nap múlva elhunyt. Ekkor Nóra még kómában volt. A színésznő állapota azóta javul, de még nem épült fel teljesen.

„Köszönöm szépen, javulgatok. Fizikálisan gyógytornázom, napi 4 kilométert sétálgatok súlyzókkal a lábamon a Duna partján. Ez egyben kikapcsolódás, megnyugvás, túlélés számomra. Lelkileg soha nem tudom feldolgozni a történteket. Nagyon sok erőt kapok a családomtól és a barátaimtól.”

A visszatérésről óvatosan beszél, időt ad magának.

„Most még hagyok magamnak időt, mert minden napom nagyon nehéz, küzdök a gondolataimmal és az idővel. Szeretnék visszatérni az életbe, de ez még idő.”

A baleset 2024. szeptember 27-én történt. A színésznő az Opeljével egy mellékutcából kifordult a főútra Alsónémediben. A Haraszti úton érkező autónak volt elsőbbsége. A BMW egy, az anyósülésen ülő fiatalé volt, aki az autót egy körre kölcsönadta a barátjának - írja a Blikk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sydney van den Bosch elárulta: Annyira különleges neve lesz a kislányuknak, hogy még a naptárban sincs benne
Sydney korábbi egészségügyi problémái miatt nem hitte, hogy valaha gyermeke lehet. A névválasztás szempontjairól is részletesen beszélt.


Tavasszal A Nagy Duett színpadán jelentette be Sydney, a Szerencsekerék korábbi szerencselánya, hogy babát vár. Ez különösen nagy öröm számára, hiszen az elmúlt években több egészségügyi problémával is meg kellett küzdenie, és korábban maga sem hitte volna, hogy egyszer édesanya lehet.

A kislány különleges nevet kap: Kaszás-Van den Bosch Liah Elysee.

Sydney a Blikknek elmesélte, hogyan választották ki a nevet: „Mindenképpen szerettünk volna egy magyarul könnyen kiejthető nevet, egyben egy olyan verziót is, ami nemzetközi fronton is megállja a helyét. Emellett fontosnak tartottuk, hogy új lappal induljon az életben, egy önálló és egyedi névvel, ami nem örökölt, és amit mi sem kötünk más személyhez vagy életeseményhez” – mondta Sydney.

A családban nem jellemző, hogy keresztneveket örökítenének, de ha kisfiuk lett volna, elképzelhető, hogy Sydney édesapja után kapott volna nevet. A vezetékneveknél viszont modern megoldást választottak, a gyermek mindkettőjüket képviselni fogja.

A névválasztás gyorsan ment, bár ha fiuk lett volna, nehezebb dolguk akadt volna.

„Fiúnevekben nem voltunk túl erősek, így emiatt is örülünk, hogy lány lett, mert fiúnál biztosan lett volna vita” – árulta el Sydney. Azt is elmondta, hogy bár nézelődött, nem mélyedt el komolyan a témában.

„A Sydney is egy városnév, és a lányunk neve, az Elysee is földrajzi kötődésű lesz. Emellett szerettem volna, ha egy itthon kevésbé ismert, Y-t is tartalmazó név lenne, valamint mivel apukám részéről francia származású volt a lányunk dédnagymamája, így szerettem volna francia eredetű nevet választani.”

A név annyira különleges, hogy hivatalos névnapja sem lesz, de ez nem újdonság a családban. „A Sydney-nek sincs névnapja és valószínűleg a gyermekünknek sem lesz” – tette hozzá a műsorvezető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szabó Zsófi Orbán Viktoros pulcsiban üzent: Tudom, hogy a jó oldalon állok. A fotóra a miniszterelnök is reagált
Bár az utóbbi hetekben több ezren leiratkoztak az oldaláról, ő lett a DPK egyik alapítója és az első országos DPK-találkozó műsorvezetője.


Szabó Zsófi hétfő este bejelentette, hogy továbbra is kiáll jobboldali értékrendje mellett, és ott lesz a Békemeneten – írta a közösségi oldalán. A bejegyzéshez egy fotót csatolt, amelyen Orbán Viktor-os pulóvert visel.

„Nem számít, hányan támadtak az elmúlt hetekben azért, amiért kiálltam a jobboldali értékrendem mellett, mert tudom, hogy a jó oldalon állok.

Továbbra is büszke vagyok arra, hogy ehhez a közösséghez tartozhatok, ezért ott leszek a Békemeneten. Csatlakozzatok hozzám ti is, legyünk ott minél többen!” – írta a tévés-műsorvezető.

Orbán Viktor a saját oldalán megosztotta a posztot, és üzent. „Üdv a fedélzeten!”

Augusztus végén derült ki, hogy Szabó Zsófi alapító tag lett az egyik Digitális Polgári Körben, majd őt választották az első országos DPK-találkozó egyik műsorvezetőjének. Az esemény után sokan eltávolodtak tőle, több ezer követőt vesztett, de továbbra is vállalja a nézeteit.

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET: