HÍREK
A Rovatból

Totális káosz a Wizz Airnél: Két napig vártak a budapesti utasok

Az utasok elmondása szerint a cég semmilyen tájékoztatást nem adott. A reptéren rengeteg ember volt, se leülni, se levegőt kapni nem lehetett.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2024. július 03.



Többszöri próbálkozás után a Wizz Air törölte a W6 2353 számú Budapest–Catania járatát, amely július 1-jén 18:25-kor indult volna, írja az Utazómajom.

Az indulást először 22 órára tolták.

„Már átmentünk a kapun is, amikor kiírták a törlést”

– írta az egyik olvasó a blognak.

Az utasok 10 ezer forint értékű étkezési kupont kaptak, és közölték velük, hogy a járat kedd reggel 8-kor indul. A kedd reggeli indulást azonban először 19:30-ra, majd 23:20-ra módosították.

Az Utazómajom olvasója utazási irodán keresztül vette a jegyét, és arról tájékoztatták, hogy kedden sem fog elindulni a járat.

Ezzel még nincs vége, mert a Catania-Budapest járat is hatalmas csúszásban volt. A portál szerint olvasóik hétfő délután 18:30 óta várták a gépet.

„Ott július 1-jén 21 óráról először másnap 0:45-re írták át az indulást, végül 23 órakor törölték. A reptéren rengeteg ember volt, se leülni, se levegőt kapni nem lehetett”

– idézte az utazóblog egyik olvasóját.

Egy másik olvasó azt írta: a bőröndjeit nem találták, és könyörögniük kellett, hogy visszakapják őket. Órákon át tartó várakozás után, hajnali 3-kor sikerült szállodát találniuk.

Reggel el kellett hagyniuk a szállodát, és azóta szállás és információ nélkül várakoznak a hajnali 2:00-kor induló gépre, amelynek indulását már háromszor módosították.

Az utasok elmondása szerint a Wizz Air semmilyen tájékoztatást nem adott, csak értesítéseket küldött a további késésekről. Telefonos megkeresésekre azt mondták, hogy bízzanak abban, hogy a gép elindul hajnali 2-kor.

Kedden 22:41-kor érkezett üzenet szerint a gép tovább késik, és 3:20-kor indul Cataniából. A FlightRadar adatai szerint valóban elindult egy járat szerdán 3:34-kor Budapest felé.

A Wizz Air az elmúlt napok késései miatt felszólította az európai államokat, hogy azonnal kezdjék meg az elavult légi irányítási rendszerek fejlesztését.

A járatkésésekről nemrég az RTL Híradó is tudósított.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Súlyosan részeg forgalomirányító miatt bénult meg a vasúti közlekedés a Budapest–Vác vonalon
Először csak rosszullétről szólt a hivatalos közlemény, ami óriási felháborodást keltett. A MÁV-vezér később ismerte be a döbbenetes valóságot a felelőtlen vasutasról.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2025. november 14.



Ahogy már írtunk róla, péntek délután komoly fennakadások bénították meg a forgalmat a Budapest–Vác–Szob vasútvonalon. Az utasok eleinte csak annyit tapasztaltak, hogy a vonatok nem járnak, később azonban kiderült a döbbenetes ok: a gödi forgalmi szolgálattevő súlyosan ittas állapotban látta el a munkáját.

Az esetről Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója számolt be a Facebookon.

„A rosszullétet sajnos súlyos fokú ittasság okozta”

írta, hozzátéve, hogy a rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanújával előállította a vasutast, akit azonnali hatállyal felfüggesztettek. A vezérigazgató leszögezte:

„A MÁV-nál az ilyen esetekkel szemben zéró tolerancia van érvényben: aki mások biztonságáért felel, annak minden értelemben józanul kell viselkednie.”

A közlekedés 16 órakor indulhatott újra, a menetrend helyreállása azonban egészen kora estéig elhúzódott. Az utasok eljuttatására Dunakeszi és Vác között pótlóbuszokat szerveztek, és egy ideig a 300-as és 371-es Volán-járatokon is érvényesek voltak a vasúti jegyek. A káosz több járatot is érintett, a Nyugati pályaudvarról 17:40-kor Szobra induló G70-es vonatot törölték, a Prágába tartó Metropolitan EuroCity pedig a Blikk szerint 90-95 perces késéssel közlekedett.

Az eset rávilágít a MÁV működését övező általános problémákra is. Az elmúlt időszakban visszatérő téma volt a vasúttársaság késési statisztikáinak átláthatósága, valamint az elöregedett infrastruktúra és járműpark, amelyek gyakran okoznak üzemzavarokat a hálózaton.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Trumpék 80 embert toloncolnak ki Ukrajnába, ahol azonnal a frontra küldhetik őket
A kitoloncoltak között olyanok is vannak, akik soha nem éltek a független Ukrajnában. Többségük amerikai családot és új életet hagy maga mögött a bizonytalan sorsért cserébe.


Akár már hétfőn megkezdődhet annak a mintegy 80 embernek a kitoloncolása az Egyesült Államokból Ukrajnába, ahol a háború miatt azonnal a frontra vezényelhetik őket. A Washington Post cikke szerint

a Trump-kormányzat jogerősen elítélt embereket küld vissza, a műveletet pedig már szervezik: az érintetteket repülővel Lengyelországba szállíthatják, hogy ott adják át őket az ukrán hatóságoknak.

Az ügyet különösen összetetté teszi, hogy a listán szereplők egy része soha nem élt a független Ukrajnában, vagy nincs is ukrán állampolgársága. Egyikük, Roman Szurovcev, bűncselekmények miatt ült börtönben, de már 4 éves korában, 1991-ben az Egyesült Államokba érkezett. Bár 2014-ben már megpróbálták kitoloncolni, sem Ukrajna, sem Oroszország nem fogadta be. Azóta amerikai nőt vett feleségül, két gyermekük született, és nem követett el újabb bűncselekményt.

Hasonló helyzetben van Andrej Bernik is, akit gondatlanságból elkövetett emberölésért ítéltek el. Ő 13 évesen, 1990-ben került Amerikába zsidó menekültként a Szovjetunióból. Később hiába folyamodott ukrán állampolgárságért, sosem kapta meg.

Kijev nem is titkolja, hogy mi várhat a visszaküldött, hadköteles korú férfiakra.

Volodimir Zelenszkij elnök egyik magas rangú tisztségviselője a lapnak nyilatkozva egyértelművé tette a szándékaikat: „az amerikaiak annyi embert deportálnak, amennyit csak akarnak, megtaláljuk a módját, hogy hogyan tehetik hasznossá magukat”.

A veszély valós, mivel Ukrajna 2024 áprilisában 27-ről 25 évre szállította le a sorköteles korhatárt, a külképviseletein pedig felfüggesztette a katonaköteles korú férfiak konzuli ügyintézését. Jogvédők szerint a kitoloncolás a nemzetközi jogba ütközik, mert a visszaküldötteket üldöztetés vagy halálos frontszolgálat fenyegeti. Ezzel szemben az amerikai Bevándorlási és Vámügyi Hivatal (ICE) annyit közölt, hogy minden érintett megkapja a megfelelő eljárást, de a folyamatban lévő műveleteket nem kommentálják. A mostani, 80 fős csoport kitoloncolása jelentős ugrás lenne a tavalyi pénzügyi évben visszaküldött 53 ukrán állampolgárhoz képest.

via 444


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Hétfőn a rendszerváltás fontos állomásához érkezünk, bejelentjük a TISZA jelöltjeit mind a 106 egyéni választókerületben
A Tisza Párt elnöke arra kérte támogatóit, hogy minden körzetben álljanak ki a jelöltek mellett és védjék meg őket a hatalom aljas támadásaitól.


November 17-én, hétfőn a rendszerváltás fontos állomásához érkezünk: bejelentjük a TISZA képviselő jelöltjeit mind a 106 egyéni választókerületben – írta Magyar Péter a Facebookon.

„Orvosokat, tanárokat, ápolókat, gyermekvédelmi szakembereket, vállalkozókat, gazdákat, jogászokat, művészeket, mérnököket. Hús-vér embereket, bátor magyar hazafiakat. Olyan embereket, aki önzetlenül szeretnének tenni a hazájukért és a választókerületükben élőkért.

Fogadjátok őket nyitottsággal és bizalommal! Kérem a TISZA milliós közösségét, hogy minden körzetben álljon ki a jelöltek mellett és védje meg őket a hatalom aljas támadásaitól!”

– fogalmazott a Tisza Párt elnöke.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Rosszul lett egy forgalmista, órákra megbénult a forgalom a váci vasútvonalon
Az utasokat pótlóbuszokkal kellett tovább szállítani a lezárt szakaszról. A Nyugati pályaudvaron óriási tömeg és teljes tanácstalanság fogadta a hazaindulókat.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2025. november 14.



Estére helyreállhat a menetrend a Budapest–Vác–Szob vasútvonalon, miután pénteken 16 órakor újra megindult a forgalom Gödön. A MÁVINFORM tájékoztatása szerint a Szobról 15:56-kor, valamint a Nyugati pályaudvarról 16:08-kor induló Z70-es járat már a teljes útvonalon közlekedett.

A délutáni csúcsforgalmat megbénító káoszt egy váratlan rosszullét okozta: Göd állomáson lett rosszul a forgalmi szolgálattevő.

A Nyugati pályaudvaron várakozó utasok ebből annyit érzékeltek, hogy az indulás előtt egy perccel bemondták, a vonat „váratlan forgalmi okok” miatt nem közlekedik, írta a Telex.

A gödi állomás lezárása miatt a szerelvények órákon át csak Dunakeszi és a Nyugati pályaudvar, illetve Vác és Szob között jártak.

A fennakadás a nemzetközi járatokat sem kímélte, a Prága felől érkező Metropolitan EuroCitynek Göd előtt kellett vesztegelnie. A Prágába tartó, 15:30-as járat pedig várhatóan másfél órás késéssel indulhat el.

Az átmeneti időszakban a MÁV a 300-as és 371-es Volán-járatokon 17:30-ig elfogadta a vasúti jegyeket és bérleteket. Emellett a veresegyházi vonalat javasolták kerülőútként.

A Dunakeszi és Vác közötti szakaszon pótlóbuszok szállították az embereket, amelyek Gödön a városházánál, Felsőgödön a Duna útnál, Sződ-Sződligetnél és Vác-Alsóvárosnál a megállóhelynél, Vácott pedig az autóbusz-állomáson álltak meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk