HÍREK
A Rovatból

Törvényt módosítanának, újra állami kézbe tennék az egyetemeket – így reagáltak az ellenzéki pártok az Erasmus-program leállítására

Az EU bekeményített, de döntésével az Orbán-kormány miatt sok tízezer magyar diákot fosztanának meg attól, hogy részt vehessenek az Erasmus+ külföldi csereprogramjaiban.


Mi is beszámoltunk róla, hogy kizárja az Erasmusból azokat a magyar egyetemeket az unió, amelyek alapítványi fenntartásúak. Brüsszel azért hozta ezt az intézkedést, mert a privatizált, de még állami finanszírozásban részesülő egyetemek kuratóriumai — amelyekben főként fideszes politikai kinevezettek ülnek — teljhatalmat élveznek az egyetemek irányításában.

A hírre máris reagáltak az ellenzéki pártok. A DK, a Jobbik, a Momentum és az LMP is felemelte a szavát az ellen, hogy az alapítványi irányítású egyetemek kuratóriumaiban politikusok is részt vesznek.

A Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese hétfői online sajtótájékoztatóján azt mondta, pártjuk

egy törvényjavaslattal tiltaná meg, hogy állami vezetők és hivatalban lévő képviselők kapjanak helyet az alapítványi irányítású egyetemek kuratóriumában.

Arató Gergely magyarázatként úgy fogalmazott: az Európai Bizottság már korábban is jelezte, nem elfogadható, hogy a kormány „politikusok által vezetett kuratóriumok kezébe adta” az állami egyetemeket.

Brenner Koloman, a Jobbik frakcióvezető-helyettese közleményében azt kéri, hogy ne az egyetemistákat és az oktatókat büntessék a kormány hibájából. A politikus egyúttal

felszólította a kabinetet, azonnal kezdje meg az alapítványi fenntartású intézményekkel a tárgyalásokat, hogy azok, különösen a nagy tudományegyetemek, minél előbb visszakerüljenek állami fenntartásba.

A képviselő azt is kijelentette, hogy aktív fideszes minisztereknek és „a párthoz köthető személyeknek semmi keresnivalójuk a kuratóriumokban”.

Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője közölte, arra kérik az Európai Bizottságot, hogy ne zárják ki a magyar egyetemistákat az Erasmusból Orbánék korrupciója miatt. Az EP-képviselő szerint ezer és egy módon lehetne szankcionálni a Fidesz-kormány korruptságát - a jogállamisági mechanizmus ennek például megfelelő eszköze -,

a magyar diákok külföldi tanulásának akadályozása viszont nem tartozik a megfelelő eszközök közé, mert nem azoknak rossz, akik ellen irányul.

„Ezért Donáth Annával levelet írtunk a Bizottságnak, amiben azt kérjük, hogy a megfelelő eszközöket találják meg a jogállamisági követelmények és az intézményi függetlenség betartatására - anélkül, hogy a magyar egyetemisták legyenek ennek a vesztesei” - írta Cseh Katalin.

Az LMP közleményében kifogásolta, hogy az Orbán-kormány sok tízezer magyar diákot foszt meg attól a lehetőségtől, hogy részt vegyen az Erasmus+ külföldi csereprogramjaiban.

Mint írták, a Fidesz másokkal nem, csupán önmagával egyeztetett, amikor önmaga képére formálta a hazai egyetemi rendszert. Most ezért nem kaphatnak a fideszes irányítás alatt álló alapítványi egyetemek támogatásokat az Európai Unió által finanszírozott Erasmus+ együttműködési és oktatási csereprogramból, valamint a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramból sem.

Felidézik, hogy az LMP korábban okkal mondta azt, hogy az egyetemi rendszer megújítása össznemzeti ügy, mert a ma feladata a holnap boldogulását készíti elő. A fideszes politikusok vezette egyetemi alapítványok megújításának első lépéseként

az LMP szigorú összeférhetetlenségi szabályok kialakítását kezdeményezi

- közölték.

A Párbeszéd szerint „a korrupt és kormányzásképtelen Fidesz bűneinek az árát megint a diákok fizetik meg”.

„Amíg az Orbán-kormány továbbra is a fideszes haverok irányítása alatt tartja az alapítványi egyetemeket, addig az EU felfüggeszti az alapítványi egyetemeken a magyar diákok külföldi tanulását segítő Erasmus-programokat” - írta közleményében a párt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fekete-Győr Andrást nem engedték be Angliába, mert felfüggesztett börtönbüntetést kapott, amiért 2018-ban füstszóróval tüntetett a rendszer ellen
A politikus a testvérét szerette volna meglátogatni: „Ez volt az első alkalom, hogy ez a szürreális ítélet a hétköznapok szintjén akadályozott a szabad mozgásban, ráadásul a külföldön élő családommal való személyes kapcsolattartásban”.


Komoly problémával szembesült a Momentumos politikus, mikor Angliába utazott volna. Fekete-Győr András a közösségi oldalán számolt be arról, hogy milyen következménye lett annak, hogy idehaza megbüntették, mert füstszóróval tüntetett.

Azt írta:

"A húgom, Alexa, és az unokaöcsém, Timo érkezett hozzánk Angliából Magyarországra. Mivel én nem tudtam menni, ők jöttek.

Számomra a nyár közepén derült ki, én nem utazhatok be egykönnyen Nagy-Britanniába azért, hogy meglátogassam őket. A NER bíróságának tavalyi ítélete miatt (felfüggesztett börtönbüntetés azért, mert 2018-ban füstszóróval tüntettem a rendszer ellen) a beutazási kérelmemet napokkal az indulás előtt indoklás nélkül elutasították,

majd a brit nagykövetség munkatársai, együttérezve a helyzettel, hosszadalmas vízum-eljárást tanácsoltak, de ez az idő rövidsége miatt már nem valósulhatott meg".

A politikus beszámolója szerint:

"Ez volt az első alkalom, hogy ez a szürreális ítélet a hétköznapok szintjén akadályozott a szabad mozgásban, ráadásul a külföldön élő családommal való személyes kapcsolattartásban".

Bejegyzésében írt arról, hogy testvére Angliában dolgozik, mert a magyarországi "megalázó munkakörülmények és a rezidenseket megszégyenítő orvosbárók gyakorlatilag kéz a kézben üldözték el Magyarországról".

A fiatal aneszteziológust Londonban megbecsülik, hiszen kiváló munkaerő és a tudományos területen is aktív. Bár a kinti egészségügy sem tökéletes, "de a betegközpontú szemléletmód és az átlátható, megbízható betegutak követendő lehetne a magyar ellátás számára is" - írta.

A politikus arról is írt:

"Szeretném visszakapni a mindennapjainkba a húgomat, mások a kivándorolt gyereküket, unokájukat, barátjukat, szerelmüket. Hiszem, hogy van megoldás: leváltani az Orbán-rendszert és építeni egy modern, szabad, európai köztársaságot! Nagyon sokan térhetnek majd haza, ha megteremtjük a feltételeket. Alexa is."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter szerint csak egy dolog működik: a hazug, uszító propaganda, miközben a felelősök nyaralnak
A TISZA Párt politikusa felsorolta, hogy milyen gondok jelentkeztek az utóbbi időben, és az egyes felelősök most éppen mit csinálnak.


Magyar Péter vasárnap este a közösségi oldalán sorolta fel, hogy milyen problémákkal kellene foglalkoznia a kormánynak, miközben a vezetők éppen nyaralnak.

A TISZA Párt vezetője azt írta:

"Ismét teljes vasúti összeomlás - Lázár János közlekedési miniszter nyaral.

3 hete fertőző víz a székesfehérvári kórházban - Takács Péter egészségügyi államtitkár nyaral.

Földbe állt magyar gazdaság, zuhanó ipar, szárnyaló infláció - Orbán Viktor nyaral.

Kirabolt katonai reptér, “háborús veszélyhelyzet”- a honvédelmi miniszter nyaral.

Egy dolog működik: a hazug, uszító propaganda. A mi pénzünkön.

A végső visszaszámlálás megkezdődött."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hatoslottó: kihúzták a nyerőszámokat, valaki hatalmasat kaszált
Elvitték a csaknem 1,4 milliárd forintos főnyereményt a Hatoslottón! Mutatjuk a komoly összeget érő számokat.
F. O. Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. augusztus 17.



Vasárnap négy órakor kihúzták a Hatoslottó nyerőszámait. Mivel a múlt héten sem volt telitalálatos szelvény, a 33. játékhéten a főnyeremény már 1 milliárd 390 millió forintra nőtt.

A 33. játékhéten ezeket a számokat sorsolták ki a Hatoslottón:

• 5 (öt)

• 15 (tizenöt)

• 29 (huszonkilenc)

• 33 (harminchárom)

• 37 (harmincöt)

• 44 (negyvennégy)

Mint kiderült, ezúttal volt 1 darab telitalálatos szelvény, vagyis valaki elvitte a csaknem 1,4 milliárd forintot. A jövő heti várható főnyeremény várhatóan 110 millió forint lesz.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„A kormányváltás rajtad múlik!” – indul a Momentum plakátkampánya, szellemes karikatúrákkal
A párt még a nyáron döntött úgy, hogy nem indul a 2026-os országgyűlési választáson, mert nem akarta megosztani az ellenzéki szavazatokat, de minden eszközzel segíteni akarják a változást.


A Momentum új plakátkampányt indított, amelynek központi üzenete: „A kormányváltás rajtad múlik!”.

A párt még a nyáron határozott úgy, hogy nem indul a 2026-os országgyűlési választáson, mert nem akarta megosztani az ellenzéki szavazatokat, ugyanakkor továbbra is mindent meg kíván tenni a kormányváltásért.

A most kihelyezett 13 plakát közül több első ránézésre mesterséges intelligenciával készült grafikának tűnik. Ezeken fideszes politikusok és a kormánypárthoz köthető szereplők karikatúrái jelennek meg.

Egyes plakátokon dollárhoz hasonló bankók, másokon például Matolcsy György aranyrudakat számol. A sorozatban felbukkan az ereszen lecsúszó Szájer József, a hajón bulizó Borkai Zsolt, valamint a Megafon is.

A párt közösségi oldalán azt írta: „Mindent megteszünk a kormányváltásért, amihez az is kell, hogy bemutassuk országrombolásukat, az ellopott vagyonból folytatott luxizásukat.”

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: