KÉK HÍREK
A Rovatból

"Tőlem 3 méterre élesztettek újra egy lányt" – magyar szemtanúk a terrorról

Sok magyarnak kellett átélnie a londoni késelős-gázolós merénylet borzalmait. Beszéltek véres bárdokról és megkéselt emberekről is.


Nem sokon múlott, hogy magyarok is meghaljanak a szombati londoni terrortámadásban. Az angol fővárosban élő magyar szemtanúk a Borsnak és az RTL Klubnak nyilatkoztak a borzalmas éjszaka eseményeiről.

A bulvárlapnak egy Antal nevű férfi, aki több éve Londonban él, elmondta: egy olyan étteremben dolgozik, amely nyitva volt a támadás idején. Az egyik közeli étteremben dolgozó pincérlány barátnője hívta fel, hogy késes emberek vannak az utcán, azonnal csukják be az ajtókat.

"Épp hogy bezavartunk mindenkit az utcáról és becsuktuk az ajtót, amikor a három férfi már ott is termett. Nem volt rajtuk maszk. Nagy kések voltak, 20-30 centis pengével. Amikor megláttak valakit az utcán, egyből elkezdtek felé menni, hogy elkapják. Az éttermek igyekeztek az arra járóknak menedéket nyújtani" – mesélte a történteket a férfi. Antalék üzletén túlhaladtak a merénylők, de azt hallották, hogy azt kiabálják, hogy

"
Nem vagyunk turisták, vissza fogunk még jönni!

Ezután már a kommandósok kopogtak be az étterembe, hogy nyissák ki az ajtót, és ha mindenki jól van, akkor kiürítik a helyet és biztonságos utcákba terelik az embereket.

"Futás közben láttam egy lányt, akinek a nyakához szorítottak egy ruhadarabot. Őt megkéselték. Tőlem három méterre lehetett. A mentősök próbálták újraéleszteni. A rendőrök egyfolytában mondták, hogy ne álljunk meg, ne foglalkozzunk semmivel, csak szaladjunk a biztonságos helyre. Az utcán mindenfelé táskák, ruhák, cipők hevertek, káosz uralkodott" – mondta a férfi, aki csak később tudta meg, hogy a London Bridge-en előtte mi történt, és hogy a terroristákat tőlük ötven méterre lőtték le végül. Az RTL Klubnak egy szintén Londonban dolgozó magyar nő, Kovács Judit nyilatkozott, aki azt mesélte, látták, hogy jön három ember, akik véres késekkel és bárdokkal vannak felfegyverezve. A nő azt mondta, bár bezárkóztak egy hátsó helyiségbe, a három férfi ütni kezdte az ajtót, hogy bejussanak.

"Mindenki meg volt ijedve, mindenki sikítozott, próbáltunk volna menekülni, de mivel be voltunk zárva, sok lehetőségünk nem volt. Hozzánk az étterembe bejöttek, és meg is késeltek egy vendéget. Amikor kimentem az étterembe, csak magam elé néztem és nem néztem körül, hogy megnézzem, hogy mi van, hogy meghaltak-e a kollégáim, de láttam pár vérfoltot. A rendőrök meg csak kiabáltak, hogy fussál, fussál."

The CSI people were investigating the scene after the attack #london #londonbridge #londonattack

@logicallylunatic által megosztott bejegyzés,

Az RTL Klubnak egy szintén Londonban dolgozó magyar nő, Kovács Judit nyilatkozott, aki azt mesélte, látták, hogy jön három ember, akik véres késekkel és bárdokkal voltak felfegyverezve. A szemtanú az exkluzív interjúban azt mondta: amikor meglátták a késes terroristákat, egy hátsó helyiségbe zárkóztak be. Később a rendőrök engedték ki őket és azt mondták nekik, fussanak és 10 percig meg se álljanak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Sajnálom, nem fogom túlélni. Szeretlek benneteket” - családját megmentette a hős férfi a texasi áradásban, ő viszont belehalt sérüléseibe
A férfi akkor szenvedett végzetes sérülést, amikor betörte a lakókocsijuk ablakát, hogy menyasszonya, két gyermeke és édesanyja kijuthasson onnan.


Július 4-én hajnalban hirtelen áradás öntötte el a Guadalupe folyó környékét a texasi Ingram városában. A víz gyorsan betört Julian Ryan lakókocsijába, ahol menyasszonya, két gyermekük és édesanyja aludt, adott hírt egy megdöbbentő történtetről az Unilad.com.

Julian azonnal cselekedett:

betörte a hálószoba ablakát, hogy szerettei kijuthassanak. Közben súlyosan megsérült, elvágódott egy artériája, és szinte teljesen leszakadt a karja.

Menyasszonya, Christinia Wilson elmondása szerint a férfi utolsó szavai ezek voltak: „Sajnálom, nem fogom túlélni. Szeretlek benneteket.”

A családnak sikerült kijutnia, amikor a lakókocsi kettétört. Julian holttestét csak később találták meg, miután visszahúzódott a víz. Édesanyja szerint fia hősként viselkedett, és úgy gondolja, fontos lenne, hogy a jövőben hatékonyabb riasztórendszerek védjék az embereket.

A térségben több települést is elöntött az áradás, a hatóságok közlése szerint eddig legalább 50 ember veszítette életét, köztük 15 gyermek.

A Guadalupe folyó vízszintje elérte a 7,9 métert. A mentésben több mint 100 állami rendőr, búvárok, mentőcsónakok és hét helikopter vett részt.

Greg Abbott texasi kormányzó arról beszélt, hogy minden rendelkezésre álló eszközt bevetnek a segítségnyújtásra. Donald Trump elnök részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak, és támogatásáról biztosította az államot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő videó: Ilyen gyorsan öntött el mindent az árvíz Texasban – Továbbra is eltűnt lányok után kutatnak
Több mint 20 táborozó lány tűnt el, ők mindannyian a Camp Mystic tábor lakói voltak. Az eddigi adatok szerint legalább 51 ember életét vesztette a hirtelen áradásban, köztük 15 gyermek is.


Egy friss videofelvétel mutatja be, milyen gyorsan emelkedett meg a vízszint a texasi Guadalupe folyónál, és hogyan öntötte el teljesen a Camp Mystic nevű lánytábort Kerr megyében, írja az Unilad.com.

A timelapse-videón jól látszik, ahogy a part menti épületeket percek alatt elárasztja az ár, és egy csónakot is elsodor a folyó.

Egy másik videón egy csoport ember látható, akik egy mélyedés felé sétálnak az úton, amikor hirtelen megérkezik az árvíz, és a szabad utat halálos területté változtatja.

A villámárvíz következtében legalább 51 ember életét vesztette, köztük 15 gyermek.

Több mint 20 táborozó lány jelenleg is eltűntként szerepel a nyilvántartásban.

Ők mindannyian a Camp Mystic tábor lakói voltak.

A videót a @texaslens nevű felhasználó osztotta meg az Instagramon. A felvétel tanúsága szerint az áradás szinte pillanatok alatt söpört végig a területen.

A mentési munkálatok azonnal megkezdődtek, miután az áradás elérte a tábort. A hatóságok tájékoztatása szerint legalább 20 személyt továbbra is keresnek. Greg Abbott, Texas kormányzója rendkívüli állapotot hirdetett, és szövetségi segítséget kért a FEMA-tól.

A Camp Mystic honlapján az olvasható, hogy a tábor „egy keresztény nyári tábor fiatal nők számára, akik 13 és 17 év közöttiek”. A leírás szerint a program célja, hogy „a lányok erősebbé váljanak keresztény hitükben, és közben új barátokat szerezzenek, sokat játsszanak és jól szórakozzanak”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Súlyos buszbaleset: egy 17 éves lány karját amputálni kellett
A Kunszentmárton közelében történt balesetnek 19 sérültje van. Az ukrán nagykövetség megerősítette, hogy ukrán gyerekek voltak a buszon.


Mi is írtunk róla, hogy súlyos buszbaleset történt vasárnap reggel Kungyalu külterületén, Kunszentmárton irányába. Az autóbusz eddig tisztázatlan körülmények között letért az útról, az árokba hajtott, majd a vasúti töltésnél az oldalára borult. A balesetben 19-en megsérültek, közül 11 gyerek. Egy 17 éves lány állapota életveszélyes, egy 14 éves fiú pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

Napközben Ukrajna magyarországi nagykövetsége a közösségi oldalon közzétett bejegyzésben megerősítette, hogy a buszon ukrán gyerekek utaztak. Az utastérben 77-en voltak. Ők 19 sérültről tudnak, és tudomásuk szerint 4 súlyos sérült van - írja a 24.hu.

A sérülteket a helyszíni ellátás után a szolnoki, a szentesi és a kecskeméti kórházakba vitték. Akik nem sérültek meg, a kunszentmártoni művelődési központban tartózkodnak. Róluk a helyi önkormányzattal közösen gondoskodnak, ideiglenes szállást és étkezést biztosítanak.

A Telex információja szerint a buszon utazó Polunicska (Szamóca) táncegyüttes egy táncdalfesztiválra indult Lvivből az észak-macedóniai Ohridba. A lap értesülése szerint a 17 éves lánynak a karját amputálni kellett. A sérültek közül két másik gyereket is meg kellett műteni.

VIDEÓ: A helyszínről


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Az járt a fejemben, hogy néhányan közülünk nem fogják túlélni” – Egy kutya mentette meg a baráti társaságot a texasi áradásból
Az egyik férfi beszámolója szerint többen nem tudtak úszni közülük, és a rohamosan emelkedő víz láttán nem tudták, hogy fognak kijutni szurolt helyzetükből. Ő már a családját is felhívta és elbúcsúzott tőlük.


Ricky Gonzalez és egy tucat barátja Texasban töltötte a július 4-i hétvégét, amikor hirtelen drámai vége lett a nyaralásnak. A víz percek alatt elárasztotta azt a szállást, ahol megszálltak. Az áradásnak pedig kis híján tragédia lett a vége - írja a CNN.

A férfi elmesélte, hogy

egy kutyának köszönhetik az életüket: az állat vette észre elsőként, hogy az egyik autójukat elsodorta a víz, és felébresztette a társaságot.

A víz olyan gyorsan emelkedett, hogy rövid idő alatt elérte a ház második szintjét. Ekkor már tudták: ha nem lépnek azonnal, nem biztos, hogy túlélik.

„Közülünk többen nem tudnak úszni. A víz majdnem 9 méter mély volt. Én sem tudok úszni”

– mondta Gonzalez. „Felfújtunk minden úszógumit, matracot, hűtőládát, mindent, amit csak tudtunk, hogy ha kell, legyen mibe kapaszkodnunk.”

A helyzet annyira kilátástalannak tűnt, hogy Gonzalez már el is búcsúzott a családjától: „FaceTime-on hívtam a nővéremet, gyakorlatilag elköszöntem tőle.”

A baráti társaság végül úgy döntött, hogy a padlástér két nagy ablakán keresztül próbálnak kimenekülni. A férfi elmondta: ekkor már komolyan attól tartott, hogy nem mindenki éli túl.

„Az járt a fejemben, hogy lehet, nem mindenki jut ki élve. Arra gondoltam: lehet, hogy néhány barátom ma reggel meghal.”

A szerencse azonban melléjük állt. Egy arra járó család meglátta őket, és azonnal segített. Kimentették őket, ételt adtak nekik, majd kivitték a társaságot a repülőtérre.

Gonzalez „védőangyalaiknak” nevezte a családot, és azt mondta, a történet is megmutatja, mennyire tudnak összefogni az emberek, ha baj van.

„Bármennyi minden történik is a világban, az embereknek még mindig van szívük, és hajlandók segíteni idegeneken is” – fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: