HÍREK
A Rovatból

Tíz évig titok, hogy mennyibe kerül az augusztus 20-i tűzijáték és a programok

A 2021-es rendezvény összköltsége 12 milliárd forint volt, ám ezt is csak adatigénylés után, három és fél hónappal később közölték.


Cikkünket frissítettük a Magyar Turisztikai Ügynökség közleményével.

Nem árulja el a Magyar Turisztikai Ügynökség, hogy mennyibe fog kerülni az augusztus 20-ra tervezett óriási tűzijáték és az ünnephez kapcsolódó programok - írja az Átlátszó.

Az összeget a Párbeszéd szerette volna megtudni közadatigényléssel, de kormányzati szerv arra hivatkozott, hogy az infotörvény alapján

„a közfeladatot ellátó szerv feladat- és hatáskörébe tartozó döntés meghozatalára irányuló eljárás során készített vagy rögzített, a döntés megalapozását szolgáló adat a keletkezésétől számított tíz évig nem nyilvános.”

A költségekből egy adat megtudható a Nemzeti Kommunikációs Hivatal K-Monitor által kiszúrt közbeszerzési eljárásának egyik részletéből:

„Rendezvényszervezési feladatok ellátása az Államalapító Szent István ünnepe alkalmából tartandó tűzijáték kapcsán a Visit Hungary Nemzeti Turisztikai Szervezet Nonprofit Zrt. részére. Mennyisége: A műszaki leírásban részletesen meghatározott kommunikációs feladatok elvégzése legfeljebb a nettó 1 400 000 000,- Ft + Áfa (…) keretösszeg kimerüléséig.”

A K-Monitor szerint azonban ez valószínűleg csak a rendezvény előkészítése, a nagyobb kiadás ugyanis a harmadik negyedévre esik.

Jelenleg annyit már elárult Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár, hogy

40 ezer pirotechnikai eszközt lőnek fel 4,3 kilométer hosszan a Margit híd és a Petőfi híd között, a látványt pedig hatszáz drónnnal támogatják meg.

Az Átlátszó cikke emlékeztet rá, hogy 2021-ben is csak decemberben tudhatták meg, hogy az augusztus 20-i rendezvény összköltsége 12 milliárd forint volt, de akkor sem adták ki az összes szerződő cég adatait. Az azonban kiderült, hogy például a rendezvény biztosításának költsége több mint 3 milliárd forintba került.

FRISSÍTÉS:

A Magyar Turisztikai Ügynökség hétfőn szerkesztőségünkhöz elküldött közleményében tisztázta, hogy

a hozzájuk érkezett közérdekű adatigénylés a tűzijáték előzetes költségbecslését kérte.

"Az előzetes költségbecslés egy döntéselőkészítő dokumentum, amely jelen esetben már nem releváns, hiszen az idei tűzijáték ára pontosan tudható, mivel azt a Magyar Turisztikai Ügynökség az év első felében már beszerezte.

A rakéták beszerzési ára nettó 1,3 milliárd forint, azaz bruttó 1 650 000 000 forint, amely megegyezik a tavalyi tűzijáték árával"

- írták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Autóra dőlt fák, leszakadt vezetékek, bokáig érő jég, eldőlt hajó: így söpört végig az ország felén a hétfői vihar – galéria
Kora délutánig több mint 500 helyre riasztották a katasztrófavédelmet a Dunántúlon. Közleményük szerint eddig a legtöbb alkalommal Veszprém, Fejér, Somogy, Komárom és Baranya megyében kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak.


Több mint ötszáz helyre riasztották a tűzoltókat a vihar miatt hétfőn kora délutánig a Dunántúlon – írta honlapján a katasztrófavédelem.

Mint írták, eddig a legtöbb alkalommal Veszprém, Fejér, Somogy, Komárom és Baranya megyében kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak, jellemzően kerítésekre, épületekre dőlt fákat távolítanak el.

Alsóőrsön két személygépkocsira szakadt egy nagy méretű fa, amely egy villanyvezetéket is leszakított.

Szintén Alsóőrsön, a strandon és környékén több fa kidőlt, Csopakon pedig egy fa és három villanyoszlop dőlt ki, egy fa itt is személygépkocsira borult. Balatonalmádiban egy tábor területén dőlt ki öt fa, az ott tartózkodókat biztonságba helyezték.

Balatonkenesén is parkoló autóra szakadtak faágak. Kaposváron egy lakóház udvarán lévő üvegházra dőlt egy nagy méretű diófa.

Az M7-es autópálya Fejér megyei szakaszán, Polgárdi közelében lehasadt faágak akadályozzák a forgalmat.

Pécsett parkoló autókra hasadtak nagy méretű faágak, Villánykövesdnél pedig a vasúti pályaszakaszt zárták el a kidőlt fák

– sorolták.

A tűzoltók folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán – emelték ki.

Ahogy arról korábban írtunk, a MÁV bejelentette: a 150-170 km/órás sebességgel érkező viharos szél a Balaton északi partján leszakította a felsővezetéket, a déli parton fák dőltek a vasúti pályára, sérült a felsővezeték is.

Itt megnézheted, milyen károkat okozott a vihar az ország különböző pontjain (kattintás után galéria nyílik):

Tiszaföldváron így esett nemrégiben:

(MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Súlyosbodik a helyzet: már piros riasztás van érvényben a viharok miatt
A keleti országrészben a legmagasabb, harmadfokú riasztást adták ki. Heves zivatarok, orkánszerű szél és akár nagyobb mennyiségű jég is várható.


Heves zivatarok veszélye miatt a legmagasabb, harmadfokú, piros riasztásokat is kiadta a HungaroMet Zrt. hétfő délután Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád, Békés és Hajdú-Bihar megye területére.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint a négy megye egyes járásaiban a következő órákban hevesebb zivatarokra kell számítani, az ezeket kísérő szél, jégeső is jelentős kockázatot jelent.

Hétfőn kora délután előbb Somogy, Baranya, Tolna és Fejér megye egyes járásaira adott ki másodfokú riasztást a HungaroMet Zrt., majd ahogyan a vihar északkelet felé haladt, a fővárosra és több, az agglomerációban lévő járásra is, a hevesebb zivatarok veszélye miatt.

A vihar továbbhaladásával később már a Dunától keletre lévő járásokra is kiadták a másodfokú riasztást, miközben a nyugati országrészben elsőfokúra mérsékelték, illetve megszüntették.

A HungaroMet ezt követően szinte a teljes Tiszántúlra kiadta a legmagasabb, harmadfokú riasztást.

Hétfő éjfélig harmadfokú figyelmeztetés van érvényben hevesebb zivatarok kialakulásának veszélye miatt Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Másodfokú a figyelmeztetés Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

A Dunától keletre eső vármegyékben pedig elsőfokú figyelmeztetést adtak ki felhőszakadás veszélye miatt.

Az előrejelzés szerint hétfő késő estig több hullámban többfelé várhatóak zivatarok, egyre keletebbre, miközben északnyugaton csökken a valószínűségük. A zivatarokhoz viharos, óránként 60-80 kilométeres széllökés, lokálisan jelentős mennyiségű, akár 15-30 milliméternyi csapadék, 2 centiméter körüli jég társulhat. Helyenként heves zivatarok is kialakulhatnak, akár óránkénti 90 kilométeres széllökésekkel és 2-3 centiméteres jéggel, valamint felhőszakadás, főként a Dunától keletre.

Az Alföldön délután, kora este a zivatarrendszer hatására óránként 110 kilométeres vagy efeletti széllökések is előfordulhatnak, akár a piros riasztás kiadása sem zárható ki.

Késő estétől keleten is csökken a zivatar valószínűsége, majd hajnaltól délnyugat felől ismét valószínű zivatarok kialakulása. Kedden napközben újra több hullámban várhatóak zivatarok a hétfőihez hasonló kísérőjelenségekkel, a délutáni óráktól egyre inkább már csak a Dunától keletre. Este, késő este már csak északkeleten fordulhatnak elő zivatarok.

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője javasolta, mindenki figyelje az időjárási előrejelzéseket, és tegye meg a szükséges biztonsági intézkedéseket. A viharos szél érkezése előtt célszerű zárt helyre vinni azokat a tárgyakat, amelyeket a szél felkaphat, valamint áramtalanítani azokat a helyiségeket, amelyeket a víz elérhet.

Azt kérte, hogy ahol hevesebb zivatarok miatt van érvényben riasztás, ott az emberek fokozottan figyeljenek a fák, fasorok, állványzatok közelében, és lehetőleg senki ne parkoljon villanyvezetékek és fák alá, a fasorok mellett pedig kellő figyelemmel közlekedjünk.

Az úton lévőket is óvatosságra intik; autóval és gyalogosan is veszélyes a magasan álló vízen áthaladni, a villámárvizek ugyanis komoly veszélyt jelentenek, embereket és tárgyakat sodorhatnak el. Azt tanácsolják, ha autóval közlekedünk, amikor lecsap a vihar, álljunk meg valahol, ha pedig erre nincs lehetőség, legalább lassítsunk.

Zivatar idején kerülni kell a kilátókat, a villanyoszlopokat. Ne álljunk fa alá és ne használjunk esernyőt, akit pedig erdőben ér a villámlás, keressen egy olyan helyet, amely legalább 4-5 méterre van a fák törzsétől.

Azt kérte továbbá, hogy aki bajba jutott embert vagy leszakadt vezetéket lát, jelezzen a 112-es segélyhívón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Teljes káosz alakult ki a MÁV-nál a vihar után: az ország több pontján megbénult a vonatközlekedés
Több helyen a tájékoztatás is hagy kívánnivalót maga után. De a hétfő délutáni égszakadás és rohamos széllökések nem kímélik a légiközlekedést sem.


Az átvonuló vihar jelentős fennakadásokat okozott a vasúti közlekedésben több magyarországi vonalon, köztük a győrin, a ceglédi és a balatoni szakaszokon is. A vihar következtében a Balaton északi és déli partján is megrongálódott a felsővezeték, emiatt mindkét vonalon pótlóbuszok közlekednek.

A MÁVINFORM tájékoztatása szerint

a déli parton Székesfehérvár és Lepsény, míg az északi parton Székesfehérvár és Balatonfüred között közlekednek a pótlóbuszok. A Balaton körül közlekedő valamennyi vonat helyjegy nélkül vehető igénybe a fennakadások elhárításáig.

Egy olvasó arról számolt be 444-nek, hogy a MÁVINFORM Facebook-posztjának megjelenése után 50 perccel még nem tájékoztatták a székesfehérvári vasútállomáson várakozó utasokat a pótlóbuszokról. Azt írta, hogy a kijelzőkön továbbra is a menetrend szerinti vonatok szerepeltek, és 14:40-kor még nem érkeztek meg a pótlóbuszok az állomásra.

A vihar a légiközlekedésben is problémákat okoz.

A Budapest Airport közleménye szerint a zivatarlánc hétfőn és kedden járatkéséseket, valamint járattörléseket is eredményezhet.

A biztonságos légi közlekedés érdekében átmeneti légtérkorlátozások léphetnek életbe, ami növeli a késések valószínűségét. Ezek az intézkedések a Liszt Ferenc-repülőtér és a magyar légtéren áthaladó forgalom esetében is hatással lehetnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Lezárták a ferihegyi repülőteret a vihar miatt
Nemcsak a vasúti közlekedésben okozott nagyobb károkat a hétfői vihar, de a ferihegyi repülőtér védelmi kerítése is megrongálódott. A javítás idejére határozatlan időre felfüggesztették a légiforgalmat.


Az országon átvonuló vihar miatt nemcsak a vasúti, hanem a légi közlekedésben is komoly fennakadások alakultak ki.

A budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret hétfőn 14:37-kor határozatlan időre lezárták.

A 444 olvasójának elmondása szerint a forgalmi irányítás tájékoztatása alapján a szél konténereket sodort a forgalmi előtérre, amelyek megrongálták a védelmi kerítést. A repülőteret azért kellett lezárni, hogy ezeket a sérüléseket helyreállítsák.

A Tudásmorzsák a repülésről nevű Facebook-oldal információi szerint

a repülőtér várhatóan legalább 16:15-ig nem fogad és nem indít járatokat.

A repülőtér hivatalos weboldalán több induló és érkező járatnál is jelentős késés szerepel. Az érkező gépek között van olyan is, amelyet másik repülőtérre irányítottak át.

A Budapest Airport korábban közölte, hogy a hétfői és keddi zivatarlánc járatkéséseket és akár járattörléseket is okozhat. A biztonságos légi közlekedés érdekében átmeneti légtérkorlátozásokat is bevezethetnek, ami miatt az érintett járatok csak kerülőútvonalakon tudják elérni úti céljukat. Az intézkedések a Liszt Ferenc-repülőtér forgalmára és a magyar légtéren áthaladó járatokra is hatással lehetnek.

FRISSÍTÉS 16:10-KOR: NYITVA A REPTÉR!

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET: