KULT
A Rovatból

Tilla új filmje nem tesz úgy, mintha az alkoholizmus egy apró jellemhiba lenne - És mi van Tomival? kritika

Ahogy Till Attila korábbi filmjeiben megszokhattuk, ismét egy fontos társadalmi problémát feszeget kendőzetlen nyíltsággal, nagyszerű színészekkel. Úgy, hogy minderre az állam egy fillért sem adott, mondván, a közönséget nem érdekli a téma.


FIGYELEM, A CIKK KISEBB SPOILEREKET TARTALMAZ!

Till Attila zavarba ejtő figura a magyar médiában. Talán nincs még egy sztár Magyarországon, aki ennyire simán járna ide-oda a gagyi bulvár és az igényes kultúra között. Bár első és máig futó műsora, a Propaganda üdítő kivétel, Tilla országos ismertségét a Big Brothernek köszönheti. Annak a valóság show-nak, ami tulajdonképpen megtestesít mindent, ami rossz a kereskedelmi tévézésben.

Azóta is folyamatosan képernyőn van olyan műsorok arcaként, mint a Megasztár, a Sztárban sztár, és még sorolhatnánk.

Ráadásul hűen kitartott a TV2 mellett, hiába a politikai hátterű tulajdonosváltás.

És Tilla mindezek ellenére valahogy nem lett „celeb”, legalábbis abban a kissé pejoratív értelemben, ahogy ezt a szót egy Győzikére vagy Kiszel Tündére használjuk.

Van valami hiteles és szerethető a személyiségében, amitől egyszerűen elfogadjuk úgy, ahogy van.

Talán ez lehet az oka, hogy amikor 2008-ban bemutatta első filmrendezését, a Pánikot, nem kapott a szívéhez senki. Pedig nincs kínosabb annál, mint amikor a kereskedelmi média botcsinálta sztárjai elhiszik magukról, hogy mindenhez is értenek, lásd az énekesi karrierről álmodó pornósztárokat vagy a könyveket ontó műsorvezetőket.

Tilla kifejezetten jó és népszerű filmeket készít, ráadásul mindig kényes témákhoz nyúl. A Pánikban a hétköznapi neurózist járja körül, a Csicskában a modernkori rabszolgatartást, a Tiszta szívvel fókuszában pedig kerekesszékes bűnözők állnak.

Mind olyan téma, amit nagyon könnyű ízléstelenül megragadni, és a színészek számára épp annyi buktatót rejt, mint az írónak és a rendezőnek.

Tillának többlé-kevésbé sikerül elkerülnie a sekélyességet, nem fulladnak olcsó poénkodásba a filmjei. Igaz, ebben fontos alkotótársai a remek színészek, akikkel körülveszi magát. Ilyen szempontból az És mi van Tomival? is a legjobb tillai hagyományokat folytatja.

Az új film - aminek az elkészítéséhez azért nem adott a Nemzeti Filmintézet egy fillért sem, mert szerintük "a közönséget nem érdekli a téma", - az alkoholisták komor világába kalauzol minket. Sanyi (Thuróczy Szabolcs) bábszínész, akinek egész pályafutására rányomja a bélyegét, hogy apja országosan ismert sztárszínész volt, és súlyos alkoholista. Felesége (Fodor Annamária) és lánya (Tóth Zsófia) az örökös rettegést megelégelve elhagyja őt, miután egy veszekedés odáig fajul, hogy a lány dulakodás közben hasbaszúrja az apját.

Sanyi nehezen, de szembenéz a problémájával, amiben nagy segítségére van új szerelme (Sodró Eliza). Segítséget kér, és hamarosan egy anonim alkoholista csoport tagja lesz. Egy alkalommal feltűnik neki és a liftszerető Palinak (Polgár Tamás), hogy napok óta nem látták egyik társukat, Tomit (Patkós Márton). Alkoholistáknál ez általában azt jelenti, hogy az illető visszaesett és újból inni kezdett.

Furcsa nyomozás veszi kezdetét, amiben nem csak Tomi hollétét nyomozzuk ki, hanem apró mozaikonként kiderül, hogyan alakult Sanyi élete az elmúlt években, és milyen az alkoholisták élete.

Az És mi van Tomival? nagyon kemény film, ami semmit nem akar szépíteni, nem romantizálja a témát.

Nem tesz úgy, mintha az alkoholizmus holmi apró jellemhiba lenne csupán, hogy könnyebb legyen szeretnünk a főszereplőket.

Sőt! Pont attól lesz olyan erős, hogy az amúgy aranyos, kedves, rejtői alakok egy pillanat alatt válnak fenyegető agresszorrá, tomboló örültté, aki mellett az ember az életét félti. Ráadásul a film minket sem ment fel a felelősség alól, szembesít vele, milyen nehéz egy őszintén megtisztulásra váló betegnek talpon maradni egy olyan társadalomban, ahol perceként éri a kísértés.

A barátkozni próbáló idegen, aki sértésnek veszi, amiért Sanyi nem akar inni vele egyet. Tomi anyja (Básti Juli), aki lazán odatol pármilliót a ficsakájának, hogy elszakítsa az anonim alkoholistáktól, mert szerinte nincs semmi baja. A barátnő aspiráns, aki Sanyi tiltakozását – nem szabad innom – semmibe véve győzködi, hogy „egy korty mit számít”?

Azt is láthatjuk, hogy ezek a súlyos alkoholisták mennyire a társadalom szélére sodródnak, Palinak például elég annyi, hogy szakít vele a barátnője (a nagyszerű Szilágyi Csenge), és már is a hajléktalanok közt találja magát.

Fontos eleme a filmnek az operatőri munka. Tilla most először nem Juhász Imrével dolgozott, hanem Győri Márkkal. A film „Jancsó-snittekkel” operál – bár Jancsó Miklós előtt többek között már Orson Welles és Antonioni is szívesen dolgozott ezzel a megoldással –, amitől sokkal életszerűbbek a jelenetek. Nem ringat a „mindenütt jelenvalóság” illúziójába. Úgy kerülgeti a kamera a színészeket a legpörgősebb jelenetekben is, mintha ott állnánk közöttük.

Thuróczy Szabolcs ijesztően hitelesen játssza az alkoholista főszereplőt annak minden fáziásban. Polgár Tamástól Tóth Zsófián át Sodró Elizáig mindenki hozza, amit kell, se többet, se kevesebbet.

A filmben apró szerepekben olyan óriási színészlegendák jelennek meg, mint a már említett Básti Juli, Cserhalmi György vagy Ujlaky Dénes.

Külön ki kell emelnem Fodor Annamáriát, akire sokáig nem figyeltem fel. Persze láttam a Munkaügyekben, sőt, egy időben a Rádiókabaréban is megfordult – habár sajnos az én jeleneteimben amennyire tudom nem játszott –, de nem szenteltem kiemelt figyelmet neki.

Pedig – ahogy a Pintér Béla társulat előadásaiban is – ebben a filmben is megmutatja, hogy a legjobb színésznőink egyike.

Egyetlen pillantásába bele tudja sűríteni a szerencsétlen sorsú nő minden szenvedését, aki nem egyszerűen egy tomboló állatot hagyott ott, amikor úgy döntött, minden kapcsolatot megszakít az alkoholista Sanyival, hanem a szerelmét.

Aki igazságtalanságnak éli meg, amikor megtudja, hogy férje tényleg felhagyott az ivással és új életet kezdett egy másik nő oldalán, aki hamarosan gyereket szül neki. Mellette miért nem tudott megtisztulni? Miért másnak jut az új életet kezdő Sanyi, aki talán most megint hasonlít arra az emberre, akit ő szeretett, és talán szeret a mai napig? Mindezt nem mondja ki, de ott van minden rezdülésében.

Az És mi van Tomival? nem hibátlan film. Például határozottan az volt az érzésem, hogy a forgatókönyvet jegyző Tilla és Kapitány-Föveny Máté egy ponton elfeledkezett Tomiról, aztán hirtelen ráébredt, hogy most már ki kéne találni, mi a válasz a film címétben feltett kérdésre. Az ő rejtélyes eltűnésének a feloldása bennem hagyott hiányérzetet.

Ezzel együtt, jó és fontos film született, ami talán segít abban, hogy megértsük, az alkoholizmus sem fekete-fehér történet. És talán néhány nézőt sikerül meggyőznie arról, hogy jobb nem megismerni, milyen az élet ebben a pokolban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Elhunyt Simor András
Vasárnap, 88 éves korában meghalt Simor András költő, író és pedagógus. Életműve a spanyol és latin-amerikai líra magyarországi megismertetésében, valamint a magyar klasszikusok spanyolra ültetésében is kulcsfontosságú volt.


Életének 88. évében, vasárnap elhunyt Simor András költő, író, műfordító és pedagógus, a magyar–hispán irodalmi kapcsolatok egyik legfontosabb alakja – írta a Szombat Online. Munkássága a hazai kulturális élet és a folyóirat-kiadás több területén is meghatározó volt.

Simor András 1938. július 5-én született Budapesten.

Irodalmi pályája az 1960-as évek elején, a Tűz-tánc-antológiában indult, első verseskötete pedig 1962-ben jelent meg Tereld a felhőket címmel. Terjedelmes költői életműve mellett számos tanulmányt és esszét is írt, időnként pedig a szépirodalmi prózával is kísérletezett.

Pályájának későbbi szakaszaiban a szatírikus költészet nagymesterévé vált, amit a Z-füzetek sorozatában és önálló versesköteteiben publikált művei is bizonyítanak.

Irodalomszervező tevékenységének csúcsa az Ezredvég című folyóirat volt, amelynek főszerkesztőjeként szellemi műhelyt és publikációs felületet biztosított mind az idősebb, mind a pályakezdő írógenerációnak. A lapot mindvégig a kritikus, társadalomközpontú szellemiség jellemezte.

Kulcsszerepet játszott abban, hogy a magyar olvasók megismerhessék a spanyol nyelvű költészetet, de hatalmas munkát fektetett abba is, hogy a magyar klasszikusok verseit spanyolra ültesse át.

Műfordítóként a spanyol klasszikusok, valamint a huszadik századi spanyol és latin-amerikai líra egyik legjelentősebb hazai tolmácsolója volt. Kétirányú kultúraközvetítő tevékenységét nemzetközileg is elismerték, többek között a Kubai Írószövetség érdemrendjével, valamint a Venezuelai Köztársaság rangos érdemrendjével is kitüntették.

Pedagógusként több mint négy évtizeden át tanított spanyol nyelvet: 1962-től 1977-ig a Szinyei Merse Pál Gimnázium és Általános Iskolában, majd 2004-es nyugdíjba vonulásáig a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Tankönyvírói munkássága, köztük a korszakos jelentőségű Spanyol nyelvkönyv, generációk számára számított alapműnek.

Gazdag életművét számos díjjal ismerték el. Megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, a Táncsics-gyűrűt, a Nagy Lajos irodalmi díjat és az MSZOSZ-díjat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Kicsit olyan, mintha a szádba hánynál” – Anya-fia csók csattant el a Sárkányok házában, még a főszereplők szerint is sokkoló a jelenet
A nézők igencsak kiakadtak a Sárkányok háza harmadik évadának premierjében látott jeleneten. Az Aemondot alakító színész, Ewan Mitchell és az Alicent karakterét megformáló Olivia Cooke is elmondta, mit gondolnak a polgárpukkasztó anya-fia csókról.


„Kicsit olyan érzést kelt, mintha a szádba hánynál” – így jellemezte az Aemond Targaryent alakító Ewan Mitchell azt a jelenetet a Sárkányok háza 3. évadának premierjében, amelyben karaktere szájon csókolja az édesanyját, Alicentet. A főszereplők a People magazin exkluzív interjújában reagáltak, miután a nézők igencsak kiakadtak a sorozat eddigi legmerészebb jelenetén.

A sorozat harmadik évadának vasárnapi amerikai premierjében Aegon király eltűnése utáni káoszban Aemond egy feszült beszélgetés során csókolja meg anyját. Mitchell szerint a jelenet „elég sokkoló” volt, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy karakterét új oldaláról mutassa meg.

„Elég nehéz falat, nem? Szájon csókolni az anyádat, pláne így” – mondta a színész.

Úgy véli, Aemond torz szeretetkifejezése a gyermekkori elhanyagoltságban gyökerezik.

Az Alicentet alakító Olivia Cooke szerint a jelenetnek „ödipuszi aláfestése” van, amiről karaktere, Alicent mit sem sejt. A színésznő szerint a helyzet rendkívül veszélyes, mivel Aemond kiszámíthatatlan.

„Tudja, hogy egy rossz arckifejezés, egy vélt elutasítás az életébe kerülhet. Úgyhogy nagyon-nagyon óvatosan próbál lépkedni” – mondta Cooke.

Ewan Mitchell szerint Aemond anyja iránti rendíthetetlen hűsége az első évad egyik kulcsjelenetére vezethető vissza, amikor a fiú elvesztette a szemét, és egyedül Alicent állt ki mellette. „Azt a pillanatot biztosan soha nem fogja elfelejteni. Örökre hozzá van kötve” – fogalmazott a színész.

A sorozat ezzel a jelenettel rögtön beváltotta a korábbinál is kegyetlenebb évadra vonatkozó ígéreteket. Az események lassú építkezése nem új, hiszen már az első évadot is sokan egy hosszúra nyúlt bevezetőnek tartották. A történetet jegyző George R. R. Martin korábban úgy nyilatkozott, a teljes cselekmény elmeséléséhez legalább négy évadra lenne szükség.

A Sárkányok háza új részei Magyarországon hétfőtől láthatók az HBO-n és a Max streaming-szolgáltatón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt a Jóbarátok rendezője, megható sorokkal búcsúzik tőle Ross és Joey
James Burrows, a legendás sitcom-rendező 85 éves korában elhunyt. A stábtagok, köztük David Schwimmer és Matt LeBlanc is, személyes hangvételű posztokban emlékeztek a pilotot is jegyző szakemberre.


Elhunyt James „Jimmy” Burrows, a 85 éves rendező, aki a Jóbarátok pilot epizódját is a pályára állította. A hírre a sorozat több főszereplője is reagált. A Ross-t játszó David Schwimmer egy apafiguraként emlékezett a rendezőre, aki mellett a stáb biztonságban érezhette magát.

„Melegség, alázat, nagylelkűség jellemezte. Biztonságban éreztük magunkat körülötte, mintha egy család lennénk” – írta Schwimmer.

Joey karakterét megformáló Matt LeBlanc az Instagramon köszönt el tőle. „Jimmy, szavakkal nem lehet kifejezni, mekkora hatással voltál ránk és mindenki másra, akit az a szerencse ért, hogy ismerhetett. Igazi ikon vagy, oly sok téren. Hiányozni fogsz. Isten áldjon.” Lisa Kudrow (Phoebe szerepében láthattuk) egy közös fotóval emlékezett egykori kollégájára az Instagramon – írta az Associated Press.

Burrows szerepe a sorozat indulásánál kulcsfontosságú volt. Ő rendezte a pilot epizódot, és a stábtagok szerint neki volt köszönhető az a tempó és kémia, ami a Jóbarátokat a kezdetektől sikeressé tette. A többkamerás sitcom-formátum mesterének számított, ami biztonságot adott a fiatal színészeknek.

A rendező családja a People magazinnak adott közleményében azt írta, Burrows pénteken, szerettei körében, békésen távozott.

Kiemelték, hogy ritka képessége volt arra, hogy mindenkit jobbá tegyen, és a stáb minden tagját névről ismerte.

Burrows a Cheers társalkotójaként írta be magát a tévétörténelembe, de a nevéhez fűződik a Taxi, a Frasier és a Will & Grace számos epizódja is. Pályafutása során több mint ezer sorozatrészt rendezett, munkáját tizenegy Emmy-díjjal ismerték el. 2016-ban az NBC külön gálaműsorral tisztelgett életműve előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Több mint 1400 világító selyemlámpás költözött Budapestre – ingyenesen látogatható a különleges koreai kiállítás
A lenyűgöző fényinstallációkon keresztül a látogatók megismerhetik a dél-koreai Csindzsu városának selyemkultúráját és világhírű lámpásfesztiválját.


A fénynek története van, a selyemnek pedig emlékezete. Legalábbis Dél-Korea egyik legismertebb kulturális városában, Csindzsuban, ahol évszázadok óta összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások különleges világa. Ennek az örökségnek egy látványos szelete érkezett most Budapestre: a „Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai” című kiállítás június 19. és szeptember 4. között várja a látogatókat a Koreai Kulturális Központban.

Egy dél-koreai város, amelyet a selyem és a fény tett híressé

Csindzsu Dél-Korea egyik legfontosabb kulturális központja, ahol évszázadok óta szorosan összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások világa. A most Budapestre érkezett kiállítás ezt az örökséget mutatja be látványos, kortárs formában.

A tárlat középpontjában olyan különleges installációk állnak, amelyek fényből és selyemből készültek.

Ezek az alkotások egy több mint ezeréves kulturális hagyományt fordítanak le a mai vizuális nyelvre, miközben megőrzik annak eredeti jelentését és hangulatát.

A kiállítótérben több mint 1400 selyemlámpás kapott helyet, amelyek szinte teljesen átalakítják a teret. A színes, világító alkotások között sétálva könnyű úgy érezni, mintha az ember egyszerre járna egy művészeti installációban és egy távoli koreai fesztiválon. A látvány különösen azok számára lehet emlékezetes, akik szeretik az olyan kiállításokat, ahol nemcsak nézni, hanem átélni is lehet a műveket.

Egy több száz éves történet, amely ma is él

A csindzsui lámpások története egészen az 1592-es Imdzsin-háborúig vezethető vissza.

A korabeli feljegyzések szerint a Nam folyón lebegő fényeket kommunikációs célokra használták, ugyanakkor reményt és üzeneteket is közvetítettek azok számára, akik a háború nehézségeivel néztek szembe.

Az évszázadok során a lámpások jelentése fokozatosan átalakult. Ma már a közösséghez tartozás, az emlékezés és a béke szimbólumaiként tekintenek rájuk. Ez a hagyomány ma is élő része Csindzsu mindennapjainak: a város minden évben megrendezi a világhírű Csindzsui Lebegő Lámpások Fesztiválját, amelynek idején több tízezer fény ragyogja be az utcákat és a folyópartot.

Ahol a selyem több mint textil

A kiállítás másik főszereplője a selyem. Csindzsu a világ egyik meghatározó selyemközpontjának számít, ahol több mint száz éve készülnek kiemelkedő minőségű selyemtermékek. A város azonban ma már nem csupán textilipari központként tekint önmagára.

A selymet a design, a képzőművészet és a városi identitás részeként értelmezik újra, így a hagyományos alapanyag kortárs kulturális eszközzé válik. A budapesti tárlat pontosan ezt a szemléletet mutatja meg: hogyan lehet egy történelmi örökséget úgy megőrizni, hogy közben a jelenhez is szóljon.

A világ több pontja után Budapestre érkezett

A kiállítás a KOFICE Traveling Korean Arts nemzetközi program részeként valósul meg, amely a koreai művészetet és kultúrát mutatja be a világ különböző országaiban.

A tárlat már Délkelet-Ázsiában és Németországban is sikeresen bemutatkozott, most pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt a különleges kulturális utazást.

A látogatók nemcsak a fényinstallációkat csodálhatják meg, hanem közelebb kerülhetnek Csindzsu történetéhez, selyemkultúrájához és ikonikus fényfesztiváljához is. A kiállítás egyszerre szól a múltról és a jelenről, a hagyományról és az innovációról, miközben olyan atmoszférát teremt, amelyből nehéz egyetlen fotóval visszaadni az élményt.

A Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai nemcsak azoknak lehet érdekes, akik rajonganak az ázsiai kultúráért, hanem mindenkinek, aki szeretne néhány órára egy másik világba csöppenni. Egy olyan világba, ahol a fény emlékeket őriz, a selyem történeteket mesél, és ahol a több száz éves hagyomány a jelenben talál új formát.

Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai

Koreai Kulturális Központ (1023 Budapest, Frankel Leó út 30–34.)

2026. június 19. – szeptember 4.

A belépés ingyenes, a Koreai Kulturális Központ nyitvatartási idejében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk