KÉK HÍREK
A Rovatból

Testközelből élte át a strasbourgi lövöldözést egy magyar újságíró – elmondta, mire emlékszik

Dörrenésket, sikolyokat hallott, majd rémülten rohant a tömeggel együtt. Fogalma sem volt, mi történik körülötte.


Strasbourgban kedd este nyitott tüzet egy férfi a tömegre a karácsonyi vásár közelében. Három embert megölt, és egy tucatnyit megsebesített. Az elkövetőt még keresik a rendőrök.

A Mandiner újságírója, Gacsályi Sára testközelből élte át az eseményeket: egyik pillanatban még az Európai Parlamentben volt, a következőben már a tömegpánik kellős közepén sodródott a tömeggel Strasbourg főterén.

Az újságírónő először néhány dörrenést, majd sikolyokat hallott. Sokan futni kezdtek, ő pedig a tömeg részeként rohant rémülten, miközben fogalmuk sem volt, mi elől is menekülnek.

"A pulzusom megugrik, egy pillanatig hezitálok, majd rohanni kezdek én is. Azonnal végigfut bennem a gondolat: mi van, ha nincs semmi? De ennél jóval erősebb a gondolat: mi van, ha van valami?"

- írja cikkében.

Az újságírónő egy barátnőjével együtt menekült, előbb egy kapualjba, majd egy ház lépcsőházába húzódtak be, innen mentek át a szemközti pizzériába, ahol a bent ülőknek fogalmuk sem volt róla, mi történik kint. Innen a szállására szeretett volna menni, de az gyalog 45 percre lett volna a belvároson keresztül, ezért úgy döntött, villamossal megy. Épp arra a villamosra próbált felszállni, amiről mindenkit leszállítottak - a tömegközlekedést leállították.

Ezután már rendőrök terelték az embereket az úton, együtt lépdeltek teljes tanácstalanságban. Az egyik egyenruhást megkérdezte, mi történik, mire csupán azt a választ kapta: "még nem tudom, csak bátorság, édesem!".

"Összerezdülök minden meglátott nagyméretű hátizsáktól és kellemetlenül érzem magamat a tömegben – de mint a lépcsőházban kiderült, egyedül is. A biztonságvesztés egy olyan szintjét tapasztalom, amit még soha"

- írja.

Végül taxival jutott el a szállására, közben jelzett ismerőseinek, hogy biztonságban van, pedig még fogalma sem volt, valóban volt-e veszély.

"Hazaérek, addigra breaking news, hogy mi történt. Lövöldözés történt Strasbourg karácsonyi vásárán, tőlem alig ötven méterre. Egy halott, sok sebesült, eddig" - olvasható a beszámolójában.

A teljes cikkét ide kattintva tudod elolvasni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Mellényzsebből fizette ki a közel félmilliós büntetést az ötvöskónyi gyorshajtó
A 27 éves kutasi sofőrt Ötvöskónyiban mérték be. 126 km/órával ment lakott területen belül.


Szeptember 2-án Ötvöskónyi belterületén mértek be egy járművet, amely a megengedett 50 helyett 126 km/órával haladt – közölte a police.hu. A járművet a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai állították meg.

A volánnál egy 27 éves kutasi férfi ült, akit a maximális, 8 előéleti pontra és 468 ezer forint közigazgatási bírságra büntettek meg. A rendőrség szerint a sofőr a helyszínen azonnal rendezte a közel félmilliós összeget, amit a mellényzsebéből vett elő. Az előéleti pontokat ezzel nem tudta kiváltani. A jogosítványt 18 pont után vonják be.

Két nappal később, szeptember 4-én mozgó sebességellenőrzés közben egy másik járművezetőt is bemértek Sántos belterületén, aki 23 km/órával lépte túl az 50-es sebességhatárt. A rendőrök megállapították, hogy a 26 éves kaposvári férfit korábban jogerősen eltiltották a járművezetéstől, mégis volán mögé ült.

A férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A gyorshajtás miatt 50 ezer forint közigazgatási bírságot és 4 előéleti pontot is kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
„Addig vert egy bottal, amíg szét nem törte rajtam” - Polgárőrök bántalmazhattak egy férfit a kenderesi városnapon
A rendőrség személyi szabadság megsértése és bántalmazás miatt nyomoz. Az Országos Polgárőr Szövetség szerint az érintettek közül hárman azonnal kiléptek a polgárőrségtől.


A rendőrség nyomoz személyi szabadság megsértése és bántalmazás közfeladatot ellátó személy eljárásában bűntett gyanújával a kenderesi városnapon történt incidens miatt. Az Országos Mentőszolgálat közölte, hogy augusztus 17-én a Jász-Nagykun-Szolnok megyei településről fejsérüléssel szállítottak kórházba egy negyven év körüli férfit – írja helyszíni tudósításában a hvg.hu.

Az Országos Polgárőr Szövetség tájékoztatása szerint három érintett helyi polgárőr azonnal kilépett, és leadta az igazolványát. A szövetség ezt írta:

„A rendezvényen valaki folyamatosan zavarta a szórakozó vendégeket, magatartása közösségellenes volt, ezért a polgárőrök a teremből újra és újra kivezették.”

A lap információi szerint a polgárőrök a békésen szórakozó emberek biztonsága érdekében jogszerűen távolították el a közösségellenesen viselkedő személyt, hogy később mi történt, azt a nyomozás állapítja meg.

Hozzátették:

„A megindult büntetőeljárás, valamint gyanúsítotti kihallgatásukat követően az ügyben érintett három polgárőr azonnali hatállyal kilépett a polgárőrségtől és a megszűnt tagságukkal egyidőben leadták az igazolványukat is.”

Közölték továbbá: „Az Országos Polgárőr Szövetség (amennyiben beigazolódnak a vádak) elhatárolódik a történtektől, amelyek súlyosan sértik a polgárőrségről szóló törvényben foglaltakat és ellentétesek mindazon elvekkel, amelyeket a szövetség vall. A polgárőrség nem tolerál semmilyen jogszabálysértést egyetlen tagja esetében sem.”

Az érintett, Roland a HVG-nek elmondta, hogyan kezdődött az ügy:

„A városnapon voltam, vásároltam magamnak egy sört, amikor hátulról hirtelen elkapott a tarkómnál fogva és elkezdett rángatni. Nagy nehezen ki tudtam szabadulni a szorításából és próbáltam elfutni. Hazajutottam, de a ház előtt utolértek.”

A férfi szerint helyi polgárőrök kergették, majd folytatta:

„Amikor utolértek, betuszkoltak egy kocsiba, amin a polgárőrség felirat volt, és szomszéd falu határába vittek. Egyikük elővett egy kisebb botot, majd vert, amíg szét nem törte rajtam.”

Elmondása alapján a bántalmazás után több flakon vizet kapott, és rászóltak, hogy mossa meg magát. Azt állította, egy telefont is elővettek, és neki azt kellett mondania, hogy a ház előtt többször elesett, a polgárőr pedig segített neki felállni. A kenderesi háza előtt homlokán sebet mutatott, bedagadt térdéről és a bordáiról beszélt a HVG-nek.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nem közölt részleteket az ügyről, és arról sem számoltak be, hány ember ellen indult eljárás. A rendőrség utalt rá, hogy polgárőr lehetett az elkövető.

Az ügyről a Magyar Hang is írt. Az érintett polgárőrt a lap nem érte el, a portál szerint az illető állítólagosnak nevezte a bántalmazást. Ugyanakkor a város polgármestere sem nyilatkozott az ügyben.

A városban többeket megkérdeztek a polgárőrségről és a mindennapokról. Többen azt mondták, egyre többen fogyasztanak olcsó kábítószereket, vannak városrészek, ahová nem engedik a gyerekeket, és sötétedés után nem szívesen járnak az utcákon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megint üvegszilánkos ételt kaptak a gyerekek Iregszemcsén - megszólalt az alpolgármester
Tavaly már milliós bírság és hónapokra bezárás követte a menza botrányát. Most ismét üvegszilánk került az ételbe, egy tanár jelezte a problémát, a hatóságok pedig vizsgálódnak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 06.



Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, egy évvel ezelőtt nagy port kavart Iregszemcsén, hogy a menza ételében üvegszilánkokra és egy edénysúroló darabjára bukkantak. Akkor a konyhát üzemeltető céget többmilliós bírsággal sújtották, és hosszabb időre be is zárták. Most pénteken ismét hasonló eset történt, ami újra felzaklatta a helyieket, írja a Blikk.

Matus Tibor alpolgármester a lapnak azt mondta,

jelezték a történteket a hatóságok felé, és a jegyző is értesítette a menzát működtető céget, miután kiderült, hogy újabb üvegszilánk került az ételbe. A szilánkot egy tanár vette észre, aki azonnal jelezte a problémát.

Tavaly májusban az iregszemcsei Göllesz Viktor Általános Iskolában több adag ételben is szilánkokra és egy fém edénysúroló darabjára bukkantak. Május 2-án egy óvodai dolgozó ételében a nyelőcsövéig jutott egy üvegszilánk, amit sürgősségi ellátás során kellett eltávolítani. Másnap egy óvodás szájából húzták ki az edénysúroló darabját, amely szintén a helyi főzőkonyháról származó ételben volt.

Az eset után a Tamási Rendőrkapitányság vizsgálatot indított, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanújával. Három ember ellen vádat emeltek, a konyhát üzemeltetőnek pedig 9,4 millió forintos bírságot kellett kifizetnie, a főzőkonyhát hónapokra bezárták.

A konyhát később felújították, majd a kormányhivatal helyszíni szemlét tartott. „Ennek eredményeként a Tolna Vármegyei Kormányhivatal 2024. szeptember 1-jével a konyha működését újra engedélyezte. Az üveg eredete nem volt megállapítható” – közölték akkor.

A mostani, szeptember 5-i esetről Bódog Zsolt képviselő számolt be a település Facebook-csoportjában.

„Ma ismételten valamilyen szilánk volt az ebédben. Elszomorít, hogy ez ismételten megtörténhetett”

– írta.

Később hozzátette: „A másik ügy még le sem zárult. Mélységesen együttérzek a szülőkkel, és szégyellem magam a kialakult helyzet miatt.” Bejegyzésében arra is kitért, hogy annak idején sokat foglalkoztak a konyha anyagi helyzetének rendezésével és az épület fejlesztésével.

„Így került közbeszerzés kiírására a szolgáltatás. Én nem vagyok nyomozó és belefáradtam abba, hogy azt ellenőrizgessem, hogy az általam megszavazott szolgáltató hogyan végzi a munkáját. Én személy szerint nem szeretném, ha az Atroplusz továbbra is itt szolgáltatna Iregszemcsén” - tette hozzá Bódog Zsolt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Elképesztő videó: rosszul lett a sofőr, átrepült az autópálya felett a maga után porcsíkot húzó Hondája
Egy 70 éves brentwoodi férfi lett rosszul vezetés közben, és a jármű kilőtt a szervizútról, majd az autópálya felett a levegőben repült át. A sofőrt kórházba vitték.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 06.



Egy 2012-es Honda szerdán a levegőbe emelkedett, majd négy sávon átrepülve zuhant le a Long Islanden futó Sunrise Highway felett, írja a New York Post. A döbbenetes jelenetet egy fedélzeti kamera rögzítette.

A felvételen látszik, ahogy az autó a szervizútról felhajt a töltésre, majd

kilő a magasba, átszeli a keleti irányú sávokat, végül a nyugati oldalon ér földet.

A hatóságok szerint egy 70 éves brentwoodi férfi ült a volánnál, aki rosszul lett vezetés közben.

„Egészségügyi probléma miatt elvesztette az uralmát az autó felett, felhajtott a felvezető töltésre, átrepült a sávok fölött, és végül túloldali töltésben landolt” – mondta Dennison DeNatalie, a Bay Shore-i tűzoltóság szóvivője a lapnak.

A sofőr könnyebb sérülésekkel megúszta, és mivel más jármű nem ütközött vele, senki más nem sérült meg. A férfit a South Shore Egyetemi Kórházba vitték, az orvosok szerint valószínűleg teljesen fel fog épülni.

A helyszínen készült fotókon és videókon az összetört Honda fejre állva, fák közé szorulva látható a Sunrise Highway mellett, miközben a mentők biztosították a területet.

„Mi a picsa volt ez?!” – hallatszik annak az autósnak a hangja, akinek a kocsija fölött elrepült a Honda. A felvétel azóta gyorsan terjed az interneten:


Link másolása
KÖVESS MINKET: