KULT
A Rovatból

Sztárban sztár: minden idők talán legsúlytalanabb zsűrijével indult a 9. évad

A mezőny ugyanakkor erős, még ha néha nincsenek is egy súlycsoportban a versenyzők. Így láttuk az új évad első élő adását.


Vegyes érzéseim vannak ezzel a műsorral kapcsolatban. Szeretem, mert azzal, hogy az ismert énekeseket, színészeket kimozdítják a komfortzónájukból, sokszor teljesen új oldalukról ismerhetjük meg őket. Például a Sztárban sztár első évadában ébredtem rá, hogy Szandi nemcsak jó hangú, de kifejezetten sokoldalú énekesnő, aki sokkal jobb nótákat érdemelne, mint amiket a férje ír neki. Ugyanakkor egyre kínosabbnak érzem, amit a zsűritagok összeválogatásával művel a csatorna. Régebben a tehetségkutatók zsűrijébe igyekeztek jelentős szakmai múlttal és megkérdőjelezhetetlen életművel jelentkező művészeket és bármilyen csúnyán hangzik, szakembereket beválogatni.

A mostani zsűriben számomra az egyetlen, aki megfelel ennek a kritériumnak, az Kökény Attila.

Nem mondom, hogy a többi kollégájának nincs helye zsűriben, vagy ne lenne tehetséges a maga módján és szintjén.

Négy, sokat tapasztalt, sokszor bizonyított, fajsúlyos ítész mellé nyugodtan be lehet tenni ötödikként színfoltnak akár egy fiatal, feljövőben lévő énekest, vagy egy jobbára szappanoperákban és bulvárműsorokban játszó színésznőt.

De így együtt olyanok, mintha valaki úgy akarna kabaréjelenetet írni, hogy csak untermanok vannak benne.

Régen a Ki mit tudokon olyan nagyságok zsűriztek, mint Szinetár Miklós, Petrovics Emil, Major Tamás vagy Vásárhelyi László (tudom, a fiataloknak a legtöbb név már nem mond semmit, de a gugli a barátotok.)

A helyzet kínosságát csak fokozza, hogy itt ráadásul nem is klasszikus tehetségkutatóról van szó, hanem hírességek csapnak össze. Marics Petit például kifejezetten tehetségesnek tartom, de ő maga is megérezte, milyen visszás az a helyzet, amikor ő – akinek a nevét, lássuk be, egy éve még alig ismerte valaki az országban – pontozza Oláh Ibolyát. Ezért sűrű bocsánatkérések közepette mondta el amúgy teljes mértékben pozitív értékelését. (Ezért Petinek beírtam egy pirospontot.)

A műsor másik kínos aspektusa, amikor egy Kamarás Ivánnak vagy Judynak Halastyák Fannikkal kell versenyezni a nézők kegyeiért.

Egyszerűen méltatlan.

Tudom, tudom, miért mentek oda. De azért na…

No de elég a morgásból, lássuk, mit is kaptunk vasárnap este, mert azért volt pozitívum is bőven.

Kiss Ernő Zsolt indította a showt Hugh Jackmanként. A színész saját bevallása szerint a kislánya kedvéért vállalta a szereplést. A The Greatest Show nekem bevallom, kicsit vérszegény volt az eredetihez képest, de persze egy élő tévéshow-ban sokkal nehezebb tökéleteset alkotni, mint filmen.

Az átalakulás egyébként szerintem rendben volt, és a zsűri sem elégedetlenkedett, 48 ponttal jutalmazták.

A másodikként színpadra lépő Schoblocher Barbarától pontosan azt kaptam, amiért szeretem nézni a műsort. A véletlen úgy hozta, hogy a Blahalouisiana együttest már többször is volt alkalmam koncerten látni, de sosem tett nagy benyomást rám.

De amit Barbara Kovács Katiként művelt, az egyszerűen szenzációs.

Hogy ez mennyire nem könnyű feladat: a feketeöves tévénézők emlékezhetnek még Tóth Gabira, aki egy korábbi évadban szintén Kovács Katit kapta feladatul. Szenzációsan énekelte a Nem leszek a játékszered című slágert, de Tóth Gabiként. Kovács Kati karakterét, hangját egyáltalán nem tudta (szerintem nem is akarta) hozni. Schoblocher Barbaránál ugyanakkor tökéletes volt a hang és a karakter is. Maximális, 50 pontot kapott.

Az jól látható, hogy a TV2 a versenyzők összeválogatása során nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy indirekt módon promotálhassa más műsorait. Mint ahogy a zsűriben és a versenyzők között is láthatunk többeket az Ázsia expressz tavalyi szériájából, Kamarás Iván – és ha már itt tartunk, Lékai-Kiss Ramóna és Tóth Andi is – a Hazatalálsz című szappanoperát erősíti. Iván remek színész, annak idején még vizsgaelőadását is láttam az SZFE-n, de Chert nem igazán találta el.

Inkább paródiát láthattunk, mint utánzást.

A zsűri is érezte, hogy a produkció elmarad az első kettőtől, ezért „lepontozta”, „csak” 47 pontot adtak. (Az jól érezhető, hogy a t. zsűri fél igazán keményen pontozni a kollégákat.)

Gubik Petra Brian Johsont kapta, az AC/DC frontemberét. Johnsonként énekelni technikailag nagyon nehéz, viszont mégis azon férfi előadók közé tartozik, akit talán könnyebb nőként lehozni, mert magas hangja van. Petra nagyon jól tolta a Highway to Hellt. Másodszor visszahallgatva azért nem volt tökéletes a hangutánzás, de tagadhatatlan, hogy kevesen tudnák így elénekelni ezt a rock and roll alapművet.

Bevallom, én valamiért meg voltam győződve róla, hogy Sipos Tomi már szerepelt a Sztárban sztár valamelyik évadában, de ezek szerint tévedtem. Az Irigy Hónalj Mirigy sztárja leginkább attól tart, hogy a munkássága miatt minden produkciójában paródiát látnak majd. A kinézete nem segített leküzdeni ezt a benyomást, leginkább úgy nézett ki, mint egy nagyra nőtt óvodás, vagy ahogy Ramóna fogalmazott: mintha Törperős lenyelte volna Hókuszpókot.

Tomi jól hozta a kötelezőt, bár azéret lássuk be, Dr. Alban nem az énekesek énekese. Kíváncsian várom, a továbbiakban milyen kihívásokat kap a versenyző.

Halastyák Fanni alias Nemazalány kapcsán elfogultságot jelentek be: x-faktoros szereplése óta nem tudom igazán komolyan venni, és őszintén, amit eddig láttam munkásságából, nem igazán győzött meg a képességei tekintetében. Még az sem, hogy párjával megnyerte az Ázsia Expresszt. Első feladatként a zsűriben csücsülő Tóth Andi dalát kapta. Az Andi által képviselt popzene olyannyira távol áll tőlem, hogy még azt sem merem mondani rá, rossz,

maradjunk annyiban, hogy nem én vagyok a célközönsége.

Ezzel együtt úgy érzem, Fanni nem igazán adta vissza jól a Néztek című dalt, sokszor volt alulintonált. Feladatot oldott meg.

Zdroba Patrik viszont nagy kedvencem. Szurkoltam neki az X-Faktorban is, szimpatikus személyiség és jó énekes. Szerintem most is odatette magát. Férfiként nem nagyon lehet jobban lehozni Anastaciát.

Ugyanakkor Patrik szerepeltetése felvet egy érdekes kérdést. Bármennyire kedvelem, az x-faktoros harmadik helye ellenére sem nevezhetjük befutott sztárnak. Véleményem szerint inkább illene a Sztárban sztár leszekbe – ott megkockáztatom tovább is juthatott volna. De meg is fordíthatjuk: ha Zdroba Patrik jó a Sztárban sztárba, Bari Lacit miért szívatták az utánzó show tehetségkutatójával?

Azért is jó néha ilyen műsorokat nézni, mert megismerek olyan előadókat, akik amúgy nem kerülnének a radaromra. Ilyen Molnár Tibor. Miután a rap nem az én csésze teám, ahogy az angol mondaná, sem „Trap kapitány” sem az általa formált Desh munkásságát nem ismerem. Jó benyomást tett rám, érdekes személyiségnek tűnik. Örülök, hogy továbbjutott, kíváncsi vagyok, milyen arcai vannak még.

Valkusz Milán Lil Nas X bőrébe bújva megmutatta, amit azért egy ideje már lehetett sejteni, hogy nem csak rappelni tud. Persze felvethet kérdéseket, hogy tudja Marics Peti objektíven pontozni alkotótársát, de szerencsére Milán nem hozta kényelmetlen helyzetbe, jó produkciót nyújtott. 48 pontra értékelte a zsűri.

Judy Cserháti Zsuzsaként lépett színpadra. A hozzáértők szerint a Kicsi, gyere velem nehéz dal, és éneklésileg biztos így van, ezt nem tudom megítélni.

Én kicsit aggódtam, mert szerintem ez Cserháti talán leggagyibb slágere, miközben rengeteg olyan slágert énekelt, amivel igazán nagyot lehet menni.

Judy összességében jól megoldotta, 48 pontra volt elég.

Tarján Zsófinál is elfogultságot vagyok kénytelen bejelenteni, ezúttal pozitívat. Az utóbbi 15 évben feltűnt, kortárs popzenekarok közül messze a Honeybeast a kedvencem. Zsófit nagyszerű énekesnőnek tartom, azzal együtt, hogy a vele készült interjúim során nehezen megközelíthető, zárkózott személyiségnek ismertem meg. Épp ezért nagyon kíváncsi voltam, mit tud kezdeni Bangó Margittal, aki maga a vidámság és életigenlés. A zsűrit lehengerelte a produkció, maximális 50 ponttal értékelték. Való igaz, hogy a maszk és a jelmez fantasztikusra sikerült, és Zsófi elég jól levette Bangó Margit hangját, mozdulatait, stílusait. Én mégis hiányoltam belőle valamit.

Talán azt a pozitív kisugárzást, ami Margitból gyárilag árad, és amit Zsófi mélabús személyisége kicsit leárnyékolt

Utolsónak maradt Oláh Ibolya, aki vitathatatlanul az ország egyik legjobb és legizgalmasabb énekesnője. Ráadásul hozzá méltó, jó feladatot kapott: Freddie Pioneerjával hódított.

Nem csoda, hogy ő lett az adásgyőztes is. Lékai-Kiss Ramónaszerint ez a feladat nem volt nagy kihívás neki, kisujjából kirázta, és ő szívesen látná Ibit J-Loként, bugyiban. Nehéz volt eldönteni, hogy ebből J-Lo vagy a bugyi a fontos számára, mindenesetre utóbbit többször is megismételte.

Következett az eredményhirdetés. Új szabály, hogy a három legkevesebb szavazatot kapó versenyző közül egyet megmenthet a zsűri. Ennek ezúttal Molnár Tibi örülhetett. Kamarás Iván és Zdroba Patrik közül nem meglepő módon a kevésbé ismert volt x-faktoros esett ki.

Végül Tilla kiosztotta a feladatokat a jövő hétre. Lesznek érdekességek: sokat várok Tarján Zsófitól, aki James Brown lesz, és az eltérő kultúrák ígéretes találkozása lehet Trap kapitány Rátonyi Róbert-alakítása.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Amikor a múlt színpadra lép: így kel új életre Cseh Tamás és Bereményi Géza klasszikusa
Cseh Tamás és Bereményi Géza közel félévszázados, helykereső albuma, a Frontátvonulás fiatal színházcsinálók kezei között született újjá – a különleges előadás július 28-án látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon.


Az, hogy egyelőre viszonylag kevesen ismerik a Sicc Production nevét, véletlenül sem az általuk készített előadások minőségéről, sokkal inkább arról tanúskodik, hogy milyen nehéz ma a minket körülvevő zajban kiszűrni a tiszta hangokat.

Aki ugyanis már látta és hallotta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Novák Eszter és Selmeczi György irányítása mellett 2024-ben végzett zenés színészosztály valamelyik produkcióját, az azonnal függő lesz.

És bár első ránézésre a tegnaphoz mintha több közük lenne, mint a mához, jegyezzük meg jól a nevüket, mert valójában ők a jövő.

Kapkodás nélkül, ütemesen épül a repertoárjuk. Eddig bemutatták Nagy Feró kis híján elfeledett, punk-rockoperaként emlegetett Hamletjét, illetve Majd, ha fagy! címmel neoreneszánsz rallyt vezényeltek, éles párhuzamot vonva többek között a százévekkel ezelőtti London és a mai Budapest között. És ha nem is épp Shakespeare korához, de azért a mából szemlélve erősen a régi időkhöz látszik kötődni a 2024 nyarán bemutatott, azóta folyamatosan játszott, fesztiváljáró Frontátvonulás is.

Koncert, színház, koncertszínház a műfaj: Cseh Tamás és Bereményi Géza azonos című albuma jelenti a kiindulópontot a delikát találkozáshoz. Ha már találkozás: Ecsedi a pesti flaszteren futkos fel s alá, hogy rátaláljon barátjára, Vizire, aki két liter kávélikőr elfogyasztása után megvilágosodik, és a Keleti pályaudvarra megy, ami azonban csak egy álpályaudvar, ahova és ahonnan „nem érkeznek és nem is indulnak” vonatok... A játszók szülei (óvatosan mondjuk: nagyszülei...) generációjának jól ismert a létező szocializmusban, a hetvenes évek legvégén fogant kerettörténet, de vajon mi közük mindehhez a mai pesti srácoknak?

Krasznai Vilmos zene- és szövegérzékeny, a muzikális helyzeteket színházivá emelő rendezésében hat fiatalember kelti életre az összes karaktert. Kerek Dávid, Liber Ágoston, Fülöp Kristóf (egyben az előadás zenei vezetője), Turi Péter, Sas Zoltán és Vatamány Atanáz magabiztosan teremt néhány gesztussal és minimális számú kellékkel hiánytalan világot, ami véletlenül sem másolja a nyolcvanas évek egyszerre áporodott és kedélyes hétköznapjait. A frissdiplomás színészek ennél vakmerőbbek, de nagyon is jól teszik, hogy mernek kockáztatni: a mai magyar fiatalok kilátástalansága, reményvesztettsége, a sokakat nyomasztó politikai és társadalmi légkör nem erőszakolt üzenetként, hanem megélt tapasztalatként jelenik meg a színen.

Cseh Tamás-estet sokat láttunk már, fogunk is még, de a Sicc Production Frontátvonulása nem áll be a sorba:

egyes dalokat teljesen újrahangszereltek, másoknak a vokális előadásmódját változtatták meg, és az egész zenei világot szigorú dramaturgiai megfontolások mentén gondolták tovább.

Céljuk egyértelmű: ez az est nem az üres tiszteletről, hanem az emblematikus album és mondanivalója mély értéséről és feltétel nélküli szeretetéről szól. A hat szereplő kézről kézre adja a nyolc hangszert, már csak azért is, mert a szűk, de átjárható cellákból épült jelzésszerű díszlet összezárja őket. És épp ez a lényeg, vagyis az, hogy ők is szorosan összezárnak, és így néznek kihívóan a holnap szemébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Túl gyorsan lopott, imád hokizni, és nem volt hajlandó levetkőzni a Playboynak – 35 dolog, amit nem tudtál a 35 éves Margot Robbie-ról
Ő játszotta az első biszexuális karaktert az ausztrál tévében, és egy partin összetévesztette Harry herceget Ed Sheerannel – ilyen és ehhez hasonló érdekességekkel ünnepeljük a színésznőt.


1. 1990. július 2-án, hétfőn, reggel 7:45-kor született Ausztráliában, a queenslandi Dalbyban Margot Elise Robbie néven.

2. A Focus – A látszat csal című filmben játszott szerepéhez trükköket tanult a tanácsadó Apollo Robbinstól, aki „úri tolvajnak” nevezi magát. Robbins olyan jól tanította őt, hogy a produkció azt kérte Margot-tól, hogy lassabban csinálja, mert a kamerák nem csípik el, ahogy más szereplőktől lop.

3. Szeret leveleket és képeslapokat küldeni a barátainak és a családtagjainak a világ minden tájáról, ahol épp forgat, mert úgy gondolja, hogy az emberek nem kapnak elég levelet, vagy legalábbis olyat, ami nem számla.

4. A Wall Street farkasa (2013) című filmért kapott gázsijának (347 ezer dollár) egy részét az anyja házán lévő jelzálogkölcsön törlesztésére fordította.

5. Tíz évvel később, a 2023-as Barbie-ért már 50 millió dollárt kapott az alapgázsival és a bevételi bónuszokkal együtt.

6. A hatalmas vagyona ellenére Robbie állítólag nem költ sokat, és míg nem volt férjnél, inkább szobatársakkal élt, hogy ezzel is pénzt takarítson meg. Azt állítja, hogy gyerekkori élményei, amikor nem volt mindenhez hozzáférése, örök életére alázatossá tették.

7. Nem volt hajlandó lefogyni Jane Porter szerepéért a Tarzan legendája (2016) című filmben, és azt mondta, hogy inkább az egészségére koncentrál, mint a karcsúságra.

8. A Suicide Squad – Öngyilkos osztag (2016) című filmben a kaszkadőrmunkák nagy részét ő maga végezte. A rendező, David Ayer elmondta, hogy a dublőre több időt töltött a lakókocsiban, mint a forgatáson, mert Robbie mindent maga akart csinálni.

9. Londonban részt vett egy partin jó barátnője, Cara Delevingne társaságában, és közös képeket készített egy fotóautomatában Harry herceggel. Csak Margot nem tudta, hogy az Harry volt, ugyanis összetévesztette őt a brit énekes-dalszerző Ed Sheerannel.

10. 8 éves korában Ausztráliában cirkuszórákat vett, és trapézoklevelet szerzett. A Suicide Squad – Öngyilkos osztagban Harley Quinn szerepéhez újra elővehette ezt a tudását.

11. Miután otthagyta a Neighbours, azaz a Szomszédok című ausztrál szappanoperát (2008 és 2011 között szerepelt benne), azt akarta, hogy a karakterét drámai módon megöljék. A sorozat írói azonban úgy döntöttek, csak főiskolára küldik, így lehetőséget adva Robbie-nak, hogy visszatérjen a sorozatba, ha nem jön össze a hollywoodi karrierje.

12. Mint tudjuk, nagyon is összejött a karrier Margot-nak, aki ettől függetlenül 2022-ben egy epizód (a 8903.) erejéig mégis visszatért a Neighboursbe Donna Freedmanként, aki egyébként az első biszexuális karakter volt az ausztrál tévézés történelmében.

13. Lehúzott egymás után három tequilát, mielőtt leforgatta a szexjeleneteit Leonardo DiCaprióval A Wall Street farkasában.

14. Elutasította a Playboy magazin ajánlatát, hogy pózoljon nekik, mondván, ő csak művészi célból vetkőzik meztelenre (erre egyébként eddig csak A Wall Street farkasa kedvéért volt hajlandó).

15. Három hónapig tanult korcsolyázni, hogy eljátszhassa Tonya Hardingot az Én, Tonya (2017) című filmben. Mivel dublőrökre sem lehetett számítani, hiszen a történelem során csupán 8 nőnek sikerült versenyen tripla axel ugrást végrehajtania, CGI-t, azaz számítógépes animációt használtak a jelenet megalkotásához.

16. A természetes hajszíne a barna, de szőkére festette azt a karrierje elején, miután rájött, hogy a filmipar a szőke színésznőket részesíti előnyben.

17. Robbie épp egy hátizsákos utazáson volt Európában, amikor jött a hívás, hogy részt vehet egy Will Smith-szel közös utolsó meghallgatáson a Focus – A látszat csalhoz. 48 óra alatt ért át a horvátországi Hvar szigetéről Párizsba, majd onnan New Yorkba, és alig pár órával a meghallgatás kezdete előtt ért oda. A légitársaság útközben elvesztette a poggyászát, így új ruhákat kellett vásárolnia a castingra.

18. Allergiás a csirke tojásának fehérjére. A Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) (2020) című filmben, ahol Harley Quinn tojásos szendvicset eszik, a produkciónak kacsatojást kellett biztosítania neki, hogy elkerüljék az allergiás reakciót.

19. 2013-ban a Francia szvit (2014) című háborús dráma forgatásán ismerkedett meg Tom Ackerley-vel, aki harmadik asszisztens rendezőként dolgozott a filmen. 2016. december 19-én házasodtak össze az ausztráliai Byron Bayben.

20. Imádja a hokit, az Egyesült Államokba való költözése után csatlakozott is egy amatőr jégkorongligához. Gyerekkora óta rajong e sportért, amióta látta a Kerge kacsák (1992) című filmet, de Ausztráliában, a lakóhelye környékén nem volt jégpálya, ahol gyakorolhatott volna.

21. A queenslandi Somerset College-ban tanult, miközben három állásban is dolgozott: titkárnő volt, szörfdeszkákat árult, és szendvicseket készített a Subwayben. 17 évesen, miután leérettségizett, Melbourne-be költözött, hogy teljes munkaidőben színészkedjen.

22. A Suicide Squad – Öngyilkos osztag forgatása alatt kezdett el érdeklődni a tetoválások iránt. A felvételek közben megnyitotta a Harley's Tattoo Parlour nevű tetoválószalont, ahol a többi színésznek, a stáb tagjainak és a rendezőnek, David Ayernek is csinált tetoválást, illetve egyet magának is. Will Smith-nek és Jared Letónak nem.

23. A rajongótáborát „Robbersnek” (rablóknak) nevezi.

24. Az Édesanyja, Sarie kísérte őt az oltár elé, mivel az apjától, Dougtól régen elhidegült a család. A nővére, Anya volt a koszorúslánya.

25. Az öccse, Cameron a nővére sikereit látva úgy döntött, hogy ő is színész lesz. A bátyja, Lachlan pedig szintén a filmiparban dolgozik, ő kaszkadőrként.

26. Elutasította Sam Thomson szerepét a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) (2014) című, később a legjobb film Oscar-díját is elnyerő filmben. A szerepet végül Emma Stone kapta, aki ezzel kiérdemelte az első Oscar-jelölését.

27. Mindig magával hordja az anyjától kapott kvarcot, mert szerinte szerencsét hoz neki, és állítása szerint még mindig a gyerekkori játék nyuszijával alszik.

28. Sokan fiús lányként hivatkoznak rá, mert szeret szörfözni, motorozni és barkácsolni.

29. A filmek közül az egyik legnagyobb kedvence a Tony Scott által rendezett 1993-as Tiszta románc. Jó választás.

30. A saját nevét „furcsa, formális, öregasszonyos névnek” tartja.

31. Már a 30. születésnapja előtt két színészi Oscar-jelölése volt: az Én, Tonyáért és a Botrányért (2020). Azóta begyűjtött még egyet, csak produceri minőségében a Barbie-ért.

32. Skót és német származású.

33. Margot ADHD-s, ezért 6 éves kora óta Ritalint szed. A hiperaktív-impulzív típusú rendellenességben szenved.

34. Josh Trank rendező első választása volt Sue Storm szerepére a Fantasztikus négyes (2015) című filmben, de a stúdió végül Kate Marát választotta. Utólag már tudjuk, hogy Robbie járt jól.

35. 2024. október 17-én lett először anya, egy kisfiút hozott a világra. Az apa a férje, Tom Ackerley.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Ezt még Scarlett Johansson sem menthette meg: miért bukik el a Jurassic World: Újjászületés?
A Jurassic World: Újjászületés nem megújulás, hanem egy kaotikus, ötlettelen lehúzás, amelyből hiányzik minden kreativitás. Ez a film nem megidézi az eredeti Jurassic Park varázsát, hanem fájdalmasan emlékeztet arra, milyen mélyre süllyedt a franchise.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. július 02.



A Jurassic World: Újjászületés pontosan az a film, amely után az ember elgondolkodik, vajon miért is ülte végig ezt a több mint kétórás mozgóképes szenvedést.

Ez nem újrafelfedezés, nem tisztelgés az eredeti előtt, hanem az egyik legnagyobb összevisszaság, színtelen-szagtalan lehúzás a franchise történetében.

Érezni a stúdió kézlenyomatát az egész projekten, látni minden jegyzetet, amit a producerek rákényszerítettek a rendezőre: ide kell egy gyerekkarakter, itt muszáj egy Jeep-es rész, ha már itt vagyunk, hol vannak a raptorok? T-Rex is van, Űber Homlok Rex is van, mi kell még?

A történet akár egy közepesen érdektelen videojáték küldetéslistája is lehetne. Egy gyógyszergyártó cég titkos megbízással küldi ki a „teljesen megbízható” reprezentánsát (Rupert Friend), hogy három DNS-mintát szerezzen nekik. Erre egy korszakalkotó gyógyszer miatt van szükség, mellyel megelőzik a szívbetegségeket. A halott dinoszauruszvér már „nem jó” a film saját lehetetlen, körmönfont logikája szerint.

Kapunk egy nagy adag tudományos blablát, magyarázatnak álcázott hülyeséget, ami egy pillanatig sem hihető, hogy miért kell élő dinókból vér.

Az eredeti Jurassic Park történet azért is volt félelmetes, mert meglepően reálisnak tűnt. Nem volt az, csak annak tűnt. Itt semmi ilyet nem érzünk, ez gyakorlatilag videojáték története. Felbérelnek tehát egy zsoldost, Zorát (ténylegen egy órával a vetítés után rá kellett keresnem a neten, mi volt a főszereplő neve, annyira jellegtelen volt – Scarlett Johansson), hogy szervezzen meg egy elit alakulatot, akivel nekivághat a feladatnak. Persze nem lehet egyszerű a küldetés: a legnagyobb szárazföldi, vízi és repülő dinoszaurusz élő példányából kell kinyerni az említett mintát.

A nagy tervhez csatlakozik Dr. Loomis (igen, szerintem is egy Halloween utalás a neve - Jonathan Bailey), aki megalkot egy csodamódszert a vérlecsapolásra.

Mellette Duncan (Mahershala Ali), a vén tengeri róka is elkíséri a csapatot, aki eljuttat mindenkit a tiltott, ki tudja hányadik „új” dinószigetre, ahol persze mindent ellepnek a mutáns szörnydinók.

Mert ezek már nem egyszerű őshüllők, hanem genetikai förmedvények: potrohos-tokanyakú repülőszatyor raptorivadékok, vagy éppen a Bucihomlokú MegaRex, amelyek látványterve ugyan érdekes, akár egy újabb Godzilla-filmből is szabadulhattak volna, de ez nem dícséret, az összkép így is kiábrándító.

A készítők egyszerre akarták folytatni az eredeti Jurassic Park örökségét, és közben minden egyes sikeres klisét felhasználni, amit csak engedett a költségvetés. Ez látszik a mellékküldetésen (mert ilyen is van): egy apuka két lányával, valamint a nagyobb lány együgyű fiújával (nem orvosi diagnózis, csak szimplán rendkívül idegesítően buta) sodródtak bele a történetbe, miután vízi dinoszauruszok támadják meg vitorlásukat.

Az alkotók döntéshelyzet elé állítják a „szupercsapatot”: vagy hagyják meghalni a családot, ezzel tovább növelve nézői ellenszenvet, vagy – és itt jön a „briliáns” dramaturgiai húzás – megmentik a családot a biztos haláltól, hogy legalább legyen valakikért szorítani a film alatt.

Mintha kötelező lenne gyereket írni egy Jurassic-sztoriba, mert az első Jurassic Parkban is volt, tehát a produceri logika szerint itt is kell. Minden filmben volt, itt is kell, ennyi a magyarázat.

A film egyszerűen sértő a közönség intelligenciájára nézve. David Koepp forgatókönyvíró karrierjében voltak zseniális szövegkönyvei, de ezúttal az Indiana Jones és a sors tárcsája szintjén alkotott: ötlettelenül, rutinból, legnagyobb alkotói eszköze a káosz volt.

Újra felhasznált jelenetekkel próbál a nézőre hatni, például a konyhás raptoros rész a Jurassic Parkból CTRL+C, CTRL+V módszerrel került át csak a helyszín és a szörnyek mások picit.

Nincs nosztalgiaértéke, csak üres másolat. Az akciójelenetek sokszor követhetetlenek, a CGI olcsó hatású, mosott textúrák, vértelen leszámolások, nincs valódi tét, nem is értem a 16-os besorolást.

Pedig Gareth Edwards rendező elvileg a hatalmas szörnyek bemutatásának specialistája. A 2014-es Godzilla és a Zsivány egyes után azt hihetnénk, ha valaki, akkor ő majd képes feledhetetlenné tenni a dinoszauruszok látványát. Ehelyett egy alultervezett és rendezetlen látványkavalkádot kapunk, amelyből hiányzik a grandiózusság és a földhözragadtság.

Az olcsóság ott is észrevehető, hogy nincs IMAX-verzió, nem invesztált bele a stúdió. Olyan, mintha a stúdió pénzt akart volna spórolni a konverzión és a felvételi technikán.

Bár azt hozzá kell tenni, hogy Edwards forgatási szokásaihoz nem illik egy batár nagy IMAX kamera. Ő tényleg megmutatta már, hogy képes minimál költségvetésből is maximális képi világot bemutatni, mint például a 2023-as Az alkotóban. Hát itt ez nagyon nem sikerült.

A film legnagyobb hibája mégsem a látvány vagy a rendezés, hanem a karakterek és a történet. Egyszerűen nincs kiért izgulni. A zsoldosok sablonfigurák, a család idegesítő, a Don Juan comic relief srácot pedig a néző már az első veszélyes jelenetnél sorsára hagyta volna.

Vannak feszült jelenetek a filmben, például a gumicsónakos rész, amelyet Michael Crichton eredeti Jurassic Park regényéből emeltek át.

Ez a szcéna képes hozni az igazi klasszikus hangulatot, de ez is csak emlékeztet, hogy milyen minőségű lehetne az egész film, ha van mögötte valódi vízió, és tartják a forgatókönyvi fegyelmet. Érdekesség, hogy amikor nem akciójelenet van, hanem a feszültség dominál, akkor tényleg működik Edwards-mozija – lehet, hogy tényleg kéne már egy 18+-os Jurassic-horror.

A zene szintén csalódás: legalább John Williams klasszikus témái megmentik, amikor felcsendülnek, de az új dallamok teljesen feledhetők. A film egészét áthatja a kapkodás, a kreatív döntések hiánya, a sablonos dramaturgia és a stúdiókapzsiság fojtogató szaga. Ez a Jurassic World-rész nem újjászületés, hanem egy kétségbeesett pénzlehúzási kísérlet. Az eredeti 1993-as Jurassic Park óta egyetlen folytatás sem tudott valódi, méltó utódja lenni Spielberg klasszikusának, és ez a film sem fogja megváltoztatni ezt a tényt.

Az első Jurassic World legalább a klasszikus nosztalgiát visszaadta a nézőnek, de ezen kívül tényleg semmit sem tudok mondani a franchise mellett.

Scarlett Johansson kedves mosolya nem éri meg a mozijegy borsos árát. A Jurassic World: Újjászületés túl hosszú, kaotikus, felesleges alkotás, amelyből hiányzik a lélek. A legnagyobb bűne azonban nem az, hogy rossz – hanem az, hogy unalmas és kiszámítható, igazi elvesztegetett potenciál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Amikor a múlt színpadra lép: így kel új életre Cseh Tamás és Bereményi Géza klasszikusa
Cseh Tamás és Bereményi Géza közel félévszázados, helykereső albuma, a Frontátvonulás fiatal színházcsinálók kezei között született újjá – a különleges előadás július 28-án látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon.


Az, hogy egyelőre viszonylag kevesen ismerik a Sicc Production nevét, véletlenül sem az általuk készített előadások minőségéről, sokkal inkább arról tanúskodik, hogy milyen nehéz ma a minket körülvevő zajban kiszűrni a tiszta hangokat.

Aki ugyanis már látta és hallotta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Novák Eszter és Selmeczi György irányítása mellett 2024-ben végzett zenés színészosztály valamelyik produkcióját, az azonnal függő lesz.

És bár első ránézésre a tegnaphoz mintha több közük lenne, mint a mához, jegyezzük meg jól a nevüket, mert valójában ők a jövő.

Kapkodás nélkül, ütemesen épül a repertoárjuk. Eddig bemutatták Nagy Feró kis híján elfeledett, punk-rockoperaként emlegetett Hamletjét, illetve Majd, ha fagy! címmel neoreneszánsz rallyt vezényeltek, éles párhuzamot vonva többek között a százévekkel ezelőtti London és a mai Budapest között. És ha nem is épp Shakespeare korához, de azért a mából szemlélve erősen a régi időkhöz látszik kötődni a 2024 nyarán bemutatott, azóta folyamatosan játszott, fesztiváljáró Frontátvonulás is.

Koncert, színház, koncertszínház a műfaj: Cseh Tamás és Bereményi Géza azonos című albuma jelenti a kiindulópontot a delikát találkozáshoz. Ha már találkozás: Ecsedi a pesti flaszteren futkos fel s alá, hogy rátaláljon barátjára, Vizire, aki két liter kávélikőr elfogyasztása után megvilágosodik, és a Keleti pályaudvarra megy, ami azonban csak egy álpályaudvar, ahova és ahonnan „nem érkeznek és nem is indulnak” vonatok... A játszók szülei (óvatosan mondjuk: nagyszülei...) generációjának jól ismert a létező szocializmusban, a hetvenes évek legvégén fogant kerettörténet, de vajon mi közük mindehhez a mai pesti srácoknak?

Krasznai Vilmos zene- és szövegérzékeny, a muzikális helyzeteket színházivá emelő rendezésében hat fiatalember kelti életre az összes karaktert. Kerek Dávid, Liber Ágoston, Fülöp Kristóf (egyben az előadás zenei vezetője), Turi Péter, Sas Zoltán és Vatamány Atanáz magabiztosan teremt néhány gesztussal és minimális számú kellékkel hiánytalan világot, ami véletlenül sem másolja a nyolcvanas évek egyszerre áporodott és kedélyes hétköznapjait. A frissdiplomás színészek ennél vakmerőbbek, de nagyon is jól teszik, hogy mernek kockáztatni: a mai magyar fiatalok kilátástalansága, reményvesztettsége, a sokakat nyomasztó politikai és társadalmi légkör nem erőszakolt üzenetként, hanem megélt tapasztalatként jelenik meg a színen.

Cseh Tamás-estet sokat láttunk már, fogunk is még, de a Sicc Production Frontátvonulása nem áll be a sorba:

egyes dalokat teljesen újrahangszereltek, másoknak a vokális előadásmódját változtatták meg, és az egész zenei világot szigorú dramaturgiai megfontolások mentén gondolták tovább.

Céljuk egyértelmű: ez az est nem az üres tiszteletről, hanem az emblematikus album és mondanivalója mély értéséről és feltétel nélküli szeretetéről szól. A hat szereplő kézről kézre adja a nyolc hangszert, már csak azért is, mert a szűk, de átjárható cellákból épült jelzésszerű díszlet összezárja őket. És épp ez a lényeg, vagyis az, hogy ők is szorosan összezárnak, és így néznek kihívóan a holnap szemébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET: