KULT
A Rovatból

Sztárban sztár: minden idők talán legsúlytalanabb zsűrijével indult a 9. évad

A mezőny ugyanakkor erős, még ha néha nincsenek is egy súlycsoportban a versenyzők. Így láttuk az új évad első élő adását.

Link másolása

Vegyes érzéseim vannak ezzel a műsorral kapcsolatban. Szeretem, mert azzal, hogy az ismert énekeseket, színészeket kimozdítják a komfortzónájukból, sokszor teljesen új oldalukról ismerhetjük meg őket. Például a Sztárban sztár első évadában ébredtem rá, hogy Szandi nemcsak jó hangú, de kifejezetten sokoldalú énekesnő, aki sokkal jobb nótákat érdemelne, mint amiket a férje ír neki. Ugyanakkor egyre kínosabbnak érzem, amit a zsűritagok összeválogatásával művel a csatorna. Régebben a tehetségkutatók zsűrijébe igyekeztek jelentős szakmai múlttal és megkérdőjelezhetetlen életművel jelentkező művészeket és bármilyen csúnyán hangzik, szakembereket beválogatni.

A mostani zsűriben számomra az egyetlen, aki megfelel ennek a kritériumnak, az Kökény Attila.

Nem mondom, hogy a többi kollégájának nincs helye zsűriben, vagy ne lenne tehetséges a maga módján és szintjén.

Négy, sokat tapasztalt, sokszor bizonyított, fajsúlyos ítész mellé nyugodtan be lehet tenni ötödikként színfoltnak akár egy fiatal, feljövőben lévő énekest, vagy egy jobbára szappanoperákban és bulvárműsorokban játszó színésznőt.

De így együtt olyanok, mintha valaki úgy akarna kabaréjelenetet írni, hogy csak untermanok vannak benne.

Régen a Ki mit tudokon olyan nagyságok zsűriztek, mint Szinetár Miklós, Petrovics Emil, Major Tamás vagy Vásárhelyi László (tudom, a fiataloknak a legtöbb név már nem mond semmit, de a gugli a barátotok.)

A helyzet kínosságát csak fokozza, hogy itt ráadásul nem is klasszikus tehetségkutatóról van szó, hanem hírességek csapnak össze. Marics Petit például kifejezetten tehetségesnek tartom, de ő maga is megérezte, milyen visszás az a helyzet, amikor ő – akinek a nevét, lássuk be, egy éve még alig ismerte valaki az országban – pontozza Oláh Ibolyát. Ezért sűrű bocsánatkérések közepette mondta el amúgy teljes mértékben pozitív értékelését. (Ezért Petinek beírtam egy pirospontot.)

A műsor másik kínos aspektusa, amikor egy Kamarás Ivánnak vagy Judynak Halastyák Fannikkal kell versenyezni a nézők kegyeiért.

Egyszerűen méltatlan.

Tudom, tudom, miért mentek oda. De azért na…

No de elég a morgásból, lássuk, mit is kaptunk vasárnap este, mert azért volt pozitívum is bőven.

Kiss Ernő Zsolt indította a showt Hugh Jackmanként. A színész saját bevallása szerint a kislánya kedvéért vállalta a szereplést. A The Greatest Show nekem bevallom, kicsit vérszegény volt az eredetihez képest, de persze egy élő tévéshow-ban sokkal nehezebb tökéleteset alkotni, mint filmen.

Az átalakulás egyébként szerintem rendben volt, és a zsűri sem elégedetlenkedett, 48 ponttal jutalmazták.

A másodikként színpadra lépő Schoblocher Barbarától pontosan azt kaptam, amiért szeretem nézni a műsort. A véletlen úgy hozta, hogy a Blahalouisiana együttest már többször is volt alkalmam koncerten látni, de sosem tett nagy benyomást rám.

De amit Barbara Kovács Katiként művelt, az egyszerűen szenzációs.

Hogy ez mennyire nem könnyű feladat: a feketeöves tévénézők emlékezhetnek még Tóth Gabira, aki egy korábbi évadban szintén Kovács Katit kapta feladatul. Szenzációsan énekelte a Nem leszek a játékszered című slágert, de Tóth Gabiként. Kovács Kati karakterét, hangját egyáltalán nem tudta (szerintem nem is akarta) hozni. Schoblocher Barbaránál ugyanakkor tökéletes volt a hang és a karakter is. Maximális, 50 pontot kapott.

Az jól látható, hogy a TV2 a versenyzők összeválogatása során nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy indirekt módon promotálhassa más műsorait. Mint ahogy a zsűriben és a versenyzők között is láthatunk többeket az Ázsia expressz tavalyi szériájából, Kamarás Iván – és ha már itt tartunk, Lékai-Kiss Ramóna és Tóth Andi is – a Hazatalálsz című szappanoperát erősíti. Iván remek színész, annak idején még vizsgaelőadását is láttam az SZFE-n, de Chert nem igazán találta el.

Inkább paródiát láthattunk, mint utánzást.

A zsűri is érezte, hogy a produkció elmarad az első kettőtől, ezért „lepontozta”, „csak” 47 pontot adtak. (Az jól érezhető, hogy a t. zsűri fél igazán keményen pontozni a kollégákat.)

Gubik Petra Brian Johsont kapta, az AC/DC frontemberét. Johnsonként énekelni technikailag nagyon nehéz, viszont mégis azon férfi előadók közé tartozik, akit talán könnyebb nőként lehozni, mert magas hangja van. Petra nagyon jól tolta a Highway to Hellt. Másodszor visszahallgatva azért nem volt tökéletes a hangutánzás, de tagadhatatlan, hogy kevesen tudnák így elénekelni ezt a rock and roll alapművet.

Bevallom, én valamiért meg voltam győződve róla, hogy Sipos Tomi már szerepelt a Sztárban sztár valamelyik évadában, de ezek szerint tévedtem. Az Irigy Hónalj Mirigy sztárja leginkább attól tart, hogy a munkássága miatt minden produkciójában paródiát látnak majd. A kinézete nem segített leküzdeni ezt a benyomást, leginkább úgy nézett ki, mint egy nagyra nőtt óvodás, vagy ahogy Ramóna fogalmazott: mintha Törperős lenyelte volna Hókuszpókot.

Tomi jól hozta a kötelezőt, bár azéret lássuk be, Dr. Alban nem az énekesek énekese. Kíváncsian várom, a továbbiakban milyen kihívásokat kap a versenyző.

Halastyák Fanni alias Nemazalány kapcsán elfogultságot jelentek be: x-faktoros szereplése óta nem tudom igazán komolyan venni, és őszintén, amit eddig láttam munkásságából, nem igazán győzött meg a képességei tekintetében. Még az sem, hogy párjával megnyerte az Ázsia Expresszt. Első feladatként a zsűriben csücsülő Tóth Andi dalát kapta. Az Andi által képviselt popzene olyannyira távol áll tőlem, hogy még azt sem merem mondani rá, rossz,

maradjunk annyiban, hogy nem én vagyok a célközönsége.

Ezzel együtt úgy érzem, Fanni nem igazán adta vissza jól a Néztek című dalt, sokszor volt alulintonált. Feladatot oldott meg.

Zdroba Patrik viszont nagy kedvencem. Szurkoltam neki az X-Faktorban is, szimpatikus személyiség és jó énekes. Szerintem most is odatette magát. Férfiként nem nagyon lehet jobban lehozni Anastaciát.

Ugyanakkor Patrik szerepeltetése felvet egy érdekes kérdést. Bármennyire kedvelem, az x-faktoros harmadik helye ellenére sem nevezhetjük befutott sztárnak. Véleményem szerint inkább illene a Sztárban sztár leszekbe – ott megkockáztatom tovább is juthatott volna. De meg is fordíthatjuk: ha Zdroba Patrik jó a Sztárban sztárba, Bari Lacit miért szívatták az utánzó show tehetségkutatójával?

Azért is jó néha ilyen műsorokat nézni, mert megismerek olyan előadókat, akik amúgy nem kerülnének a radaromra. Ilyen Molnár Tibor. Miután a rap nem az én csésze teám, ahogy az angol mondaná, sem „Trap kapitány” sem az általa formált Desh munkásságát nem ismerem. Jó benyomást tett rám, érdekes személyiségnek tűnik. Örülök, hogy továbbjutott, kíváncsi vagyok, milyen arcai vannak még.

Valkusz Milán Lil Nas X bőrébe bújva megmutatta, amit azért egy ideje már lehetett sejteni, hogy nem csak rappelni tud. Persze felvethet kérdéseket, hogy tudja Marics Peti objektíven pontozni alkotótársát, de szerencsére Milán nem hozta kényelmetlen helyzetbe, jó produkciót nyújtott. 48 pontra értékelte a zsűri.

Judy Cserháti Zsuzsaként lépett színpadra. A hozzáértők szerint a Kicsi, gyere velem nehéz dal, és éneklésileg biztos így van, ezt nem tudom megítélni.

Én kicsit aggódtam, mert szerintem ez Cserháti talán leggagyibb slágere, miközben rengeteg olyan slágert énekelt, amivel igazán nagyot lehet menni.

Judy összességében jól megoldotta, 48 pontra volt elég.

Tarján Zsófinál is elfogultságot vagyok kénytelen bejelenteni, ezúttal pozitívat. Az utóbbi 15 évben feltűnt, kortárs popzenekarok közül messze a Honeybeast a kedvencem. Zsófit nagyszerű énekesnőnek tartom, azzal együtt, hogy a vele készült interjúim során nehezen megközelíthető, zárkózott személyiségnek ismertem meg. Épp ezért nagyon kíváncsi voltam, mit tud kezdeni Bangó Margittal, aki maga a vidámság és életigenlés. A zsűrit lehengerelte a produkció, maximális 50 ponttal értékelték. Való igaz, hogy a maszk és a jelmez fantasztikusra sikerült, és Zsófi elég jól levette Bangó Margit hangját, mozdulatait, stílusait. Én mégis hiányoltam belőle valamit.

Talán azt a pozitív kisugárzást, ami Margitból gyárilag árad, és amit Zsófi mélabús személyisége kicsit leárnyékolt

Utolsónak maradt Oláh Ibolya, aki vitathatatlanul az ország egyik legjobb és legizgalmasabb énekesnője. Ráadásul hozzá méltó, jó feladatot kapott: Freddie Pioneerjával hódított.

Nem csoda, hogy ő lett az adásgyőztes is. Lékai-Kiss Ramónaszerint ez a feladat nem volt nagy kihívás neki, kisujjából kirázta, és ő szívesen látná Ibit J-Loként, bugyiban. Nehéz volt eldönteni, hogy ebből J-Lo vagy a bugyi a fontos számára, mindenesetre utóbbit többször is megismételte.

Következett az eredményhirdetés. Új szabály, hogy a három legkevesebb szavazatot kapó versenyző közül egyet megmenthet a zsűri. Ennek ezúttal Molnár Tibi örülhetett. Kamarás Iván és Zdroba Patrik közül nem meglepő módon a kevésbé ismert volt x-faktoros esett ki.

Végül Tilla kiosztotta a feladatokat a jövő hétre. Lesznek érdekességek: sokat várok Tarján Zsófitól, aki James Brown lesz, és az eltérő kultúrák ígéretes találkozása lehet Trap kapitány Rátonyi Róbert-alakítása.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Zack Snyder tovább kínoz minket: itt a Rebel Moon második része, A sebejtő azonban ezer sebből vérzik
Bizony, ez lett a „scargiver” magyar megfelelője: sebejtő. Persze ez a legkisebb gond a filmmel, amely láttán tengernyi fékevesztett ökörség miatt foghatjuk a fejünket, a tavalyi első résznél mégis jobb lett. Mutatjuk, miben.

Link másolása

A kezdetekről, vagyis a Rebel Moon: 1. rész – A tűz gyermekéről netflixes premierje idején, vagyis 2023 decemberében mi is megírtuk, hogy nem az lett író-rendezője, Zack Snyder megváltó filmje. Pedig nagyon ráférne már egy kis üdvösség, hiszen amilyen ütősen indult a karrierje olyan darabokkal, mint a 2004-es Holtak hajnala, a 2006-os 300 vagy a 2009-es Watchmen: Az őrzők, olyan gyorsan ábrándította ki magából addigi rajongóinak többségét a hatalmas katyvasz Álomháborúval (2011), vagy a vérkomolyan vett, és nagy vehemenciával elkészített, ám jókora luftot rugó DC-s szösszeneteivel (Az acélember – 2013, Batman Superman ellen: Az igazság hajnala – 2016, Az Igazság Ligája – 2017), ráadásul a zombizsánerhez való reményteli visszatérése sem sikeredett túl fényesen Az élőhalottak hadseregével.

A csalódások sorozata pedig így olyan hosszú lett, hogy már egy olyan darab kapcsán sem tápláltunk vérmes reményeket az újjáéledésre, mint a Star Wars nyomdokain járó Rebel Moon című űropera.

Sajnos nem is cáfolt ránk Snyder az első résznek kikiáltott A tűz gyermekével, amiben nagyjából minden filmből volt valami nyúlás, amit a direktora életében látott. Alapvetően A hét szamuráj alapszituját turbósította fel vaskos Star Wars-lopásokkal, és még sorolhatnánk, mi minden mással.

Ha pedig már az első etapnál is ilyen komoly gondok adódtak, abban bízni, hogy a négy hónappal később streamingre felpattintott folytatásra (a két filmet természetesen egyszerre forgatták) Snyder hirtelen mindent kijavít, eléggé halott ügy.

Ritkán fordulnak elő csodák, és talán senki sem hökken nagyot, ha azt mondjuk, A sebejtő (ez a magyar cím de fincsi) sem lőtte ki a Rebel Moont sci-fi műfaj halhatatlanjait rangsoroló képzeletbeli listák élére. De nem lett rosszabb, és ez is valami…

A tűz gyermeke sztorija ott ért véget (vagy inkább maradt abba), hogy a Veldt békés népét gabonáért sanyargató gonosz Atticus Noble (Ed Skrein) a Korával (Sophia Boutella) való bunyóban szétzúzódott a sziklákon, így hőseink úgy hitték, megmenekültek, hiszen parancsnok nélkül nincs sanyargatás. Persze tévedtek. A szedett-vedett banda, köztük Kora, Gunnar (Michiel Huisman), Titus tábornok (Djimon Hounsou), Nemezis (Bae Doona), Tarak herceg (Staz Nair) és Milius (Elise Duffy) visszatérnek a Veldtre, hogy meghozzák a jó hírt, miszerint a szorgos hangyáknak nem kell a náci felhangokkal és dizájnnal pöffeszkedő Anyavilág katonáinak átengedni a megélhetésüket és élelmüket, amikor jön az értesítés: Noble nem halt meg, és öt nap múlva ott is van óriás űrhajójával, hogy begyűjtse a gabonát.

Szóval Koráéknak ennyi idejük van felkészíteni a békés farmereket a harcra, plusz kigondolni egy taktikát, amely segítségével legyőzik majd a jókora túlerőt. Ja, és az Anthony Hopkins hangján beszélő, palástot viselő agancsos robot, Jimmy is itt kószál valahol. A sebejtő tehát folytatja A hét szamuráj-A hét mesterlövész-A három amigó-Egy bogár élete-tematikát, amiben a kis közösséget veszélyeztető gonosz hadakat kell néhány bátor hősnek kitessékelnie a faluból.

Viszont, vagy tán épp ezért, annyi hülyeségre ez a terep nem adott alkalmat, mint A tűz gyermekében, ahol a harcosgyűjtés közepette ide-oda csapódtunk, és csak néha csücsültünk le egy kis dombra egy szusszanás erejéig.

Oké, hülyeségre Snydernél mindig lehet számítani, így most is kapunk olyan jeleneteket, mint pl. amikor a királygyilkosságos puccshoz az élőben ott játszó csellókvartett szolgáltatja rendíthetetlenül, egy pillanatra sem kizökkenve szerepéből a zenei aláfestést, vagy amikor azt látjuk, hogy Noble gigantikus űrhajójának van egy gigantikus kazánháza, amelyben emberek lapátolják a kemencékbe (vagy mikbe) a szenet (vagy mit). Igen, ezzel megy az űrhajó. (Vagy ezzel fűtenek?) És nem gépek végzik a melót, hanem emberek... A Rebel Moonnak kétségkívül van némi steampunkos beütése, na de azért abban is van egy határ…

Az viszont mindenképp A sebejtő számlájára írandó, hogy az akciók ezúttal jobban sikerültek, A tűz gyermeke ugyanis ebben is harmatgyengének számított. A Veldten játszódó ostrom kétségkívül a filmduó legjobb akcióit foglalja magába, Kora és Gunnar pedig ezalatt becsempészik magukat Noble hajójára, hogy belülről robbantsák fel a fenevadat, s itt is találunk megkapó csörtéket.

Na de körülbelül ennyi az a pozitívum, amivel A sebejtő szolgálhat, mivel a karakterek szintjén ezúttal is falakba ütközünk.

Egy csomót mesélnek magukról (hiszen van egy jelenet, amelyben egy asztalnál ülnek hőseink, és szépen sorban mindenki elmeséli a háttérsztoriját, amit persze meg is mutat Snyder, szóval ez is letudva), mégsem ismerjük meg őket igazán, a drámájuk hatástalan marad, és ha meg is hal valaki (márpedig A hét szamuráj alapján nem élheti túl mindenki a kalandot), nem valószínű, hogy krokodilkönnyeket hullatunk majd érte.

Aki pedig azt hitte, hogy mivel A sebejtő a két film közül a második, így végre megnézhetjük Koráék sztorijának lezárását, nos, annak korai volt az öröme. Kapunk egy minifinálét, az igaz, de még sok minden van itt hátra, Snyder tehát valóban arra a merényletre készül, hogy Star Wars-méretű franchise-á dúsítsa vérszegény sci-fi-eposzát. Alig várjuk…

Link másolása
KÖVESS MINKET: