UTAZZ
A Rovatból

Macskaköves utcák, római műemlékek, csodálatos középkori homlokzatok - Ptuj és Celje Szlovénia rejtett kincsei

Szlovéniáról sokaknak csak Ljubljana, vagy a Bledi-tó környéke ugrik be, pedig kisebb városait is érdemes felfedezni. Íme néhány látni- és kóstolnivaló, és pár hasznos utazási tipp.


Itt van a szomszédban, mégsem beszélünk eleget Szlovéniáról.

Ez a gondolat fogalmazódott meg bennem pár héttel ezelőtt, egy kirándulás utolsó napján; miközben a Dráva partján ültem, és egy tökéletes, tökmagos desszertet falatoztam.

Pedig Szlovénia északkeleti része, azaz Maribor és környéke abszolút elérhető távolságban van. Budapesttől mindössze 300-350 km, ami nagyjából 3 óra alatt teljesíthető is.

A közismertebb turistacélpontok, mint Ljubljana, a Bledi-tó és környéke, vagy a tengerparti Piran már kicsivel hosszabb utazást igényelnek. De Maribor környékének nem csak a közelség az egyetlen előnye.

A határt átlépve nem ér minket semmiféle kulturális sokk, ugyanakkor a magyaroknál a szlovénok jóval kiegyensúlyozottabbak, nyugodtabbak, mosolygósabbak, és ez könnyen átragad az emberre. Jól beszélnek idegen nyelveket is, így ha például mi is alapszinten kommunikálunk angolul, könnyen el lehet boldogulni.

A pénztárcánk szempontjából is előnyösebb ezen az északkeleti részen, a Muramente és Savinja-vidéken kalandozni.

Hiszen itt nagyjából budapesti árakon dolgoznak a hotelek, éttermek, kávézók.

Leginkább az Euro ingadozásából adódóan járhatunk rosszabbul.

Ezen a környéken rengeteg olyan település van, ami akár többnapos kikapcsolódásra is tökéletes lehet. Ha pedig autóval érkezünk, akár több helyet is megismerhetünk egy kirándulás alatt.

A hidegebb idő közeledtével pedig amúgy is vonzóbbak lesznek a városi látnivalók és programok, szóval most érdemes igazán útra kelni, akár csak egy hosszúhétvége.

Kilátás Celjére a Tehnoparkból
Ptuj egyik macskaköves utcája

Szlovénia legrégebbi városa: Ptuj

Ptujra tökéletesen illik a kifejezés: ékszerdoboz.

Mivel már a kőkorban lakott hely volt, és a rómaiak idejében is fontos településsé vált, rengeteg történelmi hagyatékkal rendelkezik. Macskaköves utcák, római műemlékek és csodálatos középkori homlokzatok várnak ránk séta közben.

Tudom, hogy bután hangzik, de itt csak úgy lenni, jönni-menni, kávézni, bámészkodni is jó.

Muzikafe nevű kávézó és kulturális térben például kötelező egy bemelegítőt inni, és kicsit ráhangolódni a város művészi oldalára. A hely egy világutazó pár fejéből pattant ki, és butikhotelként is üzemel. Jó időben a terasza és a belső kertje van tele élettel, de hidegebb napokon a pincében legalább olyan hangulatos egy zenei rendezvénybe csöppenni.

Ptuj november elején kifejezetten ajánlott kirándulási célpont, mert a városban a Szent Márton-napot elég komolyan veszik, és hozzá kapcsolódóan több aktivitást is tartanak.

Ami még ennél is populárisabb, az a februári karnevál. Ez Kurentovanje néven ismert, és nagyon hasonló a mi mohácsi busójárásunkhoz.

A városban van is egy múzeum, a Kurent's House, ami kifejezetten ennek az ünnepnek a bemutatására hivatott.

További kulturális programok és látnivalók

Domonkos kolostor – A város nyugati oldalán található domonkos kolostort III. Frigyes özvegye alapította 1230-ban. Egy részét múzeummá alakították, és kulturális rendezvények helyszíne áprilistól októberig.

A legrégebbi szlovén borospince – A Ptujska klet pincészet borospincéit körülbelül kétezer évvel ezelőtt alapították a rómaiak, így a pincebejárás azok számára is izgalmas program lehet, akiket inkább történelmi szempontból érdekel a borászat.

Ptuj Castle – A kastélyba már csak a kilátásért is érdemes felmenni, de a Ptuj-Ormož Regional Museum tárlatára is bőven megéri befizetni. Mi éppen elcsíptük a várjátékokat is, ami még elevenebbé tette a történelmi helyszínt.

Étel, ital, ágy

Ptuj jópár gasztronómiai csemegét tartogat.

Nagy hagyománya van a borkészítésnek, és a környék pincészeteiben rengeteg izgalmas tételt kóstolhatunk.

De ha a Hotel Mitrában foglalunk szállást, két legyet üthetünk egy csapásra. A hotelnek ugyanis van pinceszintje is, ahol egy borkóstoló alkalmával remek bevezetőt kaphatunk a környék boraiból.

Amúgy a hotel nagyon barátságos, és a klasszikus elegancia szövi át. Aki viszolyog a modern, vagy minimál szállodáktól, itt jól fogja érezni magát.

Ptujban van egy étterem, ami a magyar csárdaélmény szlovén megfelelője... legalábbis szerintem.

Az Amadeus fogadó kifejezetten helyi ételeket és borokat kínál.

Specialitásuk a štruklji, ami egy túróval töltött tészta. Húst és mártást kínálnak hozzá, és rendkívül laktató.

De itt érdemes megkóstolni a gibanicát, a mákos-túrós-almás-diós süteményt is.

Aki kicsit modernebb ízekre vágyik, annak a közvetlenül a Dráva mellett található Ribič étterem lesz a megfelelő választás.

Ez egy főként tengeri ételekre specializálódott étterem, de a kínálatból az is talál majd kedvére valót, aki nem eszik halat.
Én itt ettem a legizgalmasabb desszertet, ami a szlovénok által gyakran használt tökmag különböző variációjából állt.

Az árak talán kicsivel magasabbak, mint a többi helyen. Egy leves 7 Euro, és egy halas étel 20 Euro körül van.

Számomra az egész kirándulás tetőpontja a Kobal borászat üzletében eltöltött pár óra, és egy fantasztikus borkóstoló volt.

Nyilván ehhez kell ilyen irányú érdeklődés is, de ha ez megvan,

fantasztikus élmény megtapasztalni például azt, hogy a magyarok által is közkedvelt furminttal mit művelnek a szlovénok.

Hogy hol tartanak ők a borkészítési trendekben, és hogy milyen kísérleti tételeik vannak. A Kobal ebből a szempontból egy merész és élenjáró pincészet. Nálunk a klasszikus, száraz nagyborok mellett szép számmal ott vannak a buborékos és az édes tételek is.

Ha a wellness és a luxus a szempont

A mi kirándulásunk egészen mozgalmasra sikerült, így nem volt időnk lábat lógatni, masszázson feküdni, vagy wellnessben lazítani. De mindenképpen meg szerettem volna említeni azt, hogy Ptujban erre is van lehetőség.

A Grand Hotel Primus egy négycsillagos szálloda, ami kicsit kijjebb esik a városközponttól, cserébe viszont békés környezetben ad lehetőséget a relaxálásra.

Kilátás a szobám ablakából, a Grand Hotel Primusban

Szlovénia harmadik legnagyobb városa: Celje

Celjéből kicsit kevesebbet volt szerencsém látni, de az a pár dolog megfogott annyira, hogy ne menjek el mellett szó nélkül.

És egy ekkora város nyilván sok látnivalót is tartogathat, ha az embernek több ideje van rá.

Az egyik legjobb szlovén éttermi élményem a belvárosban elhelyezkedő LALU bistrohoz kötődik.

A belső design modern, és az étlap sem a hagyományokhoz ragaszkodik. Gyakorlatilag csak a szezonalítást tartják szem előtt, de ázsiai, francia, szlovén és olasz ízekkel szabadon variálnak.

És a koncepció működik. Egyszerűen nem érkezett az asztalunkra olyan falat, ami ne nyűgözött volna le. És közben remek borpárosításokat is kaptunk.

Az arcok mindent elárulnak.
A karfiolos-mogyorós étel volt a top

Kulturális programok, látnivalók:

Celjei Regionális Múzeum - Szlovénia második legrégebbi múzeuma. A város és környéke történetének emlékeit gyűjti és mutatja be. A múzeumot két önmagában is történelmi jelentőségű épületegyüttesben, a celjei grófi palotában és a celjei alsóvárban helyezték el.

Tehnopark – Gyerekekkel a legjobb program. Ez gyakorlatilag a szlovén megfelelője a Csodák Palotájának.

Celje vára - Szlovénia legnagyobb középkori vára. A kastély első alapjai a 12. század második feléből származnak. A múlt emlékeit izgalmas legendák, kiállítások és interaktív élmények őrzik. Érdemes idegenvezetést is kérni, úgy még tartalmasabb lehet a program.

A cikk elején már említettem Maribort, ami mellett természetesen szintén nem mennék el szó nélkül.

De ott tényleg annyi élmény várt, hogy kénytelen vagyok egy külön anyagot szánni neki.

Szóval a folytatás nemsokára következik...


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Ezzel az egyszerű trükkel lehet tiétek egy teljes sor a repülőn
Egy utazási szakértő szerint az ablak és a folyosó melletti helyek lefoglalásával játszhatjuk ki a rendszert. A középső ülés a legkevésbé népszerű, így jó eséllyel üresen marad a járaton.


Egyetlen klikkel két széknyi tér? A gondolat, hogy egy zsúfolt repülőúton extra helyhez juthatunk, a modern utazás Szent Gráljának tűnik.

Miközben a légitársaságok egyre keskenyebb ülésekkel optimalizálják a profitot, egy tapasztalt utazási szakértő szerint létezik egy pofonegyszerű, de annál hatásosabb stratégia, amellyel a párok jó eséllyel biztosíthatják maguknak a teljes üléssort.

A módszer nem garantált, de megfelelő járaton feltűnően gyakran működik, és még a legrosszabb esetben is egy kedvesen felajánlott csere menti meg a helyzetet.

A trükk, amelyet a Private Tours England egyik munkatársa népszerűsített a brit Expressben, a valószínűségen és az emberi pszichológián alapul.

Ha ketten utaznak egy tipikus, háromüléses sorral rendelkező gépen, a foglaláskor ne egymás mellé, hanem ugyanabban a sorban az ablak- és a folyosó melletti helyre kérjék a jegyüket.

A logika szerint a középső ülés a legkevésbé vonzó opció, amit az egyedül utazók a legutoljára hagynak. „Az emberek javarészt igyekszenek elkerülni a középső ülést, ezért ez a hely szinte mindig utolsóként jön szóba foglaláskor” – magyarázta Hamilton.

A taktika hatékonyságát növeli, ha a gép hátsó szekciójában választanak helyet, ahol általában alacsonyabb a foglaltság.

Ünnepi időszakban vagy népszerű útvonalakon a gép valószínűleg teltházas lesz, és a középső ülés is gazdára talál. Kevésbé forgalmas járatokon viszont, különösen, ha a légitársaság rendszere engedi az ülőhelyek indulás előtti módosítását, a módszer aranyat érhet.

A profik az utazás előtti órákban folyamatosan figyelik az üléstérképet, mert egy-egy upgrade vagy lemondás miatt hirtelen felszabadulhat egy teljes sor, ahová azonnal át lehet foglalni.

De mi történik, ha a beszálláskor valaki mégis a két lefoglalt szék közé tart? A helyzet kulcsa a proaktivitás és az udvariasság: a párnak azonnal fel kell ajánlania a választás lehetőségét a középre került utasnak.

Scott Keyes, a Scott’s Cheap Flights alapítója szerint a legtöbben örömmel élnek a lehetőséggel. „Általában az illető lelkes” – mondta a The Washington Postnak.

Ahogy Chelsea Dickenson utazási szakértő fogalmazott: „Még ha be is foglalják a középsőt, megkérheted, hogy az ablak és a folyosó közül válasszon, és így mindenkinek jobb lesz.”

A helyzetet azonban könnyen el lehet rontani. Rich Henderson légiutas-kísérő arról számolt be, hogy a személyzet pontosan felismeri a trükköző párokat. „Úgy bámulnak, mintha a sorsukra várnának” – emlékezett vissza.

Tapasztalt már olyat is, ahol a pár nem volt hajlandó cserét ajánlani, ami rendkívül kellemetlen helyzetet teremtett mindhárom utas számára.

Aki a véletlen helyett a bizonyosságra törekszik, legális úton is vásárolhat magának extra teret.

A Qantas légitársaság például „Neighbour Free”, szomszédmentes opciót kínál bizonyos járatain, ahol felár ellenében garantálják, hogy az utas melletti ülés üres marad.

Ez a szolgáltatás interkontinentális utakon nagyjából 49 ezer forintnak megfelelő dollárnál kezdődik. Más légitársaságoknál az extra lábteret kínáló ülések megvásárlása lehet megoldás, ami szintén több tízezer forintos plusz költséget jelenthet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
Berobban a Wizz Air a magyarok kedvenc nyaralóhelyére, akár fillérekért repülhetsz a tengerparti városba
Sokak álma válik valóra azzal, hogy Wizz Air elképesztő jegyárakon indít rendszeres járatot a horvát tenger gyöngyszeméhez.


Nagyot dob idén nyáron a Wizz Air.

A diszkont légitársaság heti háromszor indítja majd járatait Horvátország egyik legkedveltebb városába, így a nyaralók már az érkezés napját is a tengerparton tölthetik.

Június 8-tól ugyanis már Dubrovnikba is repülhetünk Budapestről, a jegyeket pedig 11 990 forintos induló ártól kínálják.

Az új útvonal bejelentéséről elsőként beszámoló AIRportal.hu szerint a gépek hétfőn, szerdán és pénteken, már kora reggel felszállnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.

A hétfői és pénteki járatok a tervek szerint 6:20-kor indulnak Budapestről és 7:35-kor landolnak, szerdánként pedig már 6:00-kor elhagyják a magyar fővárost, és 7:15-re érkeznek meg a dalmát tengerpartra.

Az útvonalon a légitársaság Airbus A321neo típusú gépei közlekednek majd.

A dubrovniki járat egy nagyobb budapesti kapacitásbővítés része. A Wizz Air májustól már 19 repülőgépét állomásoztatja a bázisán, ezzel párhuzamosan öt új, kizárólag a kínálatában elérhető útvonalat is bejelentett.

A horvát város mellett így már Kefalónia, Kalamata, Menorca, Várna és Krakkó is elérhetővé válik Budapestről.

A dubrovniki útra a jegyeket a légitársaság honlapján és mobilalkalmazásában lehet lefoglalni.

Via AIRportal.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Öt európai város, ahová egyetlen napra is elrepülhetsz Budapestről - Mennyibe kerül és mit nézz meg?
Nem kell vagyonokat költened egy külföldi kalandra, és szabadságot sem kell kivenned. Mutatjuk a trükköt, amivel egy nap alatt megjárhatod külön-külön ezt az öt várost.


Képzeld el, hogy a vasárnapi megszokott lassú reggelit egy milánói eszpresszóban fogyasztod el. Vagy a napot inkább a barcelonai Gótikus negyedben tervezed? Hangulatos vacsora Varsóban vagy Bariban és éjfél körül már a saját ágyában pihesz?

Ez a forgatókönyv nem egy távoli álom, hanem egy megvalósítható egy napos városi kalandozás, ami a Budapestről induló fapados járatokra épül.

A siker kulcsa a stratégiai tervezés:

kora reggeli indulás, késő esti visszaút, gyors reptéri transzferek és egy kompakt, hat-kilenc órába sűríthető városi program.

A közvetlen járatok és a heti sűrűség ellenőrzésének primer forrása a FlightsFrom.com útvonalakra specializálódott oldala.

A kiválasztott öt desztináció közös jellemzője a sűrű, télen is elérhető járatok, a hatvan percen belüli belvárosi transzferidő és az, hogy még

a hidegebb hónapokban is élvezhető programokat kínálnak, az olasz és spanyol helyszínek pedig kellemesen enyhe klímával is csábítanak.

Milánó kínálja a leghosszabb hasznos városi időt, köszönhetően a fapadosok sűrű járatainak, melyekkel akár a két reptér (Malpensa és Bergamo) is kombinálható egy „reggel oda, este vissza” felállásban.

A Malpensa Express vonattal 37-51 perc alatt a központban lehetünk, míg a bergamói busztranszfer 50-60 percet vesz igénybe.

A napba belefér a Dóm tetőterasza, a Galleria Vittorio Emanuele II, a Sforza-kastély, és estére egy hangulatos séta a Navigli csatornanegyedben.

Bár a januári átlaghőmérséklet ott is hűvös, a beltéri kínálat, mint a Pinacoteca di Brera, bőségesen kárpótol.

Aki a hűvös lombardiai tél helyett inkább a Földközi-tenger enyhe fuvallatára vágyik, annak Barcelona a tökéletes választás.

Napi több közvetlen fapados járat is üzemel ezen az uticélon. Az Aerobús 35 perc alatt ér a központi Plaça Catalunyára, ahonnan gyalogosan bejárható a La Boqueria piac, a La Rambla, a Gótikus negyed, és még a Sagrada Família külső megtekintése is belefér.

A 12 Celsius-fok körüli átlagos maximum-hőmérséklet és a téli napsütés ideálissá teszi a várost egy egynapos kiruccanásra.

„Még decemberben is csodás a fény ott” – írta egy felhasználó a Reddit street photography fórumán.

Ha valaki közelebb maradna, de egy teljes értékű nagyvárosi élményt keres, Varsó a leggyorsabb és legkiszámíthatóbb opciók egyike. A repülési idő alig több mint egy óra, a Chopin reptérről pedig az S2-es vagy S3-as elővárosi vonattal 20-25 perc alatt a centrumban lehetünk.

A napba kényelmesen belefér az Óváros és a Királyi út felfedezése, valamint a Kultúra és Tudomány Palotájának kilátójából megcsodálni a városi panorámát.

A tél itt valóban hideg, de a hangulat egyedi. „Ha van hó, gyönyörű és varázslatos… ha nincs, borús és szeles – de nekem tetszik ez a hangulat.” - mondta egy odalátogató.

Visszatérve délre, a tengerparti hangulatot és a villámgyors városba jutást Bari kombinálja a leghatékonyabban.

A fapados járatok ide is hetente több közvetlen járatot indít, a reptérről pedig egy mindössze 17 perces vonatút vezet a központi pályaudvarra.

A program gerincét Bari Vecchia, az óváros szűk utcái, a San Nicola-bazilika és a tengerparti sétány, a Lungomare adhatja, kiegészítve a helyi street food specialitásokkal, mint a focaccia és a sgagliozze.

Aki pedig egy dél-olasz villámlátogatásra vágyik, annak Palermo nyújt felejthetetlen élményt, bár itt a menetrend gondosabb tervezést igényel.

Ide is közvetlen járatok mennek, de a késő esti visszaút nem minden nap opció.

A reptéri transzfer vonattal körülbelül 50 perc. Ezért cserébe a város olyan látnivalókkal kárpótol, mint a Katedrális, a Normann Palota a Palatina-kápolnával és a nyüzsgő Ballarò piac. „Egy tanács: próbáld különválasztani a turistás helyeket az igazán jó street foodtól” – javasolta egy helyi a Reddit Palermo fórumán.

A fapados jegyárak dinamikusan változnak, de a legolcsóbb retúrjegyek csomag nélkül Milánóba és Varsóba már 14-17 ezer forinttól elérhetők, míg Barcelona és Bari 24 ezer forint környékén, a ritkább palermói út pedig 30 ezer forinttól foglalható.

Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
Videó: „30 defekt 2 óra alatt” – Sorra szedi áldozatait egy jókora kátyú a Nagykőrösi úton
Egy férfi, aki maga is a kátyú áldozata lett, láthatósági mellényekkel és dísztárcsákkal próbálta felhívni az autósok figyelmét a veszélyre, mivel tábla nem jelzi. Hiába hívta a segélyhívót, a rendőrség rövidre zárta az esetet.

HÍREK
Megszakadt Orbán Viktor beszéde: egy férfi rohant fel hozzá a színpadra a Mandiner estjén
Orbán Viktor éppen a kormány teljesítményéről beszélt, amikor a közönségből egy férfi hirtelen megjelent mellette a színpadon. A férfi sietségre hivatkozott, de az igazi meglepetés csak azután jött, hogy megkapta az aláírást.

Ajánljuk
KULT
„Homer Simpson figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” - egy 26 éves rajzfilmepizód hirtelen egészen más értelmet nyert
A Simpsons alkotóját, Matt Groeninget Epstein egyik áldozata nevezte meg a bírósági iratokban. Ami kiderült, teljesen új megvilágításba helyezi a sorozatot.

KÉK HÍREK
Saját lakása előtt lőtték meg Putyin egyik legfontosabb kémtábornokát Moszkvában
Vlagyimir Alekszejev altábornagyra, a GRU igazgatóhelyettesére egy ismeretlen fegyveres lőtte rá. A tábornokot kritikus állapotban szállították kórházba, a támadásért senki nem vállalt felelősséget.

KÉK HÍREK
Nyílt állkapocstöréssel hazaküldték a Kutyapárt passzivistáját Veszprémben, Ausztriában életmentő műtétet hajtottak végre rajta
Az aktivistát 2025. december 25-én küldték haza a magyar kórházból. A veszprémi zárójelentést napokkal később állították ki, miközben ő már az osztrák műtéten is túl volt.

HÍREK
A bíróság szembeszegült Orbán rendeletével: folytatódik Budapest pere, a Fővárosi Törvényszék az Alkotmánybírósághoz fordulhat
A Fővárosi Törvényszék megtartja a szolidaritási hozzájárulásról szóló pert március 16-án, dacára a tiltó kormányrendeletnek. A testület az Alkotmánybíróságtól egyedi normakontrollt és uniós eljárást is kezdeményezhet.

SZTÁRVILÁG
Drámai fordulat A Nagy Ő-ben: Stohl András váratlanul kosarat kapott
A rózsaceremónia végén a színész Mónikának nyújtotta a virágot. A nő azonban meglepő választ adott, amire Stohl sem volt felkészülve.

HÍREK
Gulyás: A főpolgármester rablásról sikítozik, de a kormányrendelet csak az alkotmánybírósági döntés végrehajtását szolgálja
A közmédia munkatársa kérdezte a Miniszterelnökséget vezető minisztert arról, hogy avatkozhat bele a kormány olyan módon az igazságszolgáltatás munkájába, ahogy azt tették a szociális hozzájárulás ügyében. Gulyás szerint egy politikai vita zajlik, amelyet az Alkotmánybíróság a döntésével le is zárt.

SZTÁRVILÁG
„Vágytam arra, hogy ismert legyek” - Jákli Mónika titka: ha jól ment az üzlet, hogy lett 15 milliós tartozása?
A tragikusan elhunyt influenszer utolsó interjújában még a precíz könyvelésről beszélt. A szlovák nyilvántartások azonban egészen más képet festenek anyagi helyzetéről.


UTAZZ
A Rovatból
Újévi feltöltődés Esztergomban: kipróbáltuk a megújult Portobello Wellness Hotel Esztergomot
Egy újévi kikapcsolódás, ahol a pihenés, a wellness élmények és a családbarát kényelem egyszerre kap főszerepet, ráadásul Esztergom egyik legszebb panorámájával. A megújult Portobello Wellness Hotel Esztergomban jártunk, ahol a feltöltődés minden korosztály számára garantált.


Egy impozáns wellness hotel kényelmével indítani az Újévet pont olyan jó döntés, mint amilyennek hangzik. Na de hol?

Esztergom városa mindenképpen kirándulásra és pihenésre érdemes desztináció, és számos szálloda közül válogathatunk. Mi most azonban a felújított Portobello Wellness Hotel Esztergomot szemeltük ki egy tesztelésre.

Két éjszakát töltöttünk a megújult szállodában, amely a Prímás-szigeten, a Kis-Duna festői kanyarulatában helyezkedik el, szobánkból pedig közvetlen kilátás nyílt az Esztergomi Bazilikára.

Családbarát kényelem minden szinten

Már szinte érkezéskor egyértelművé vált, hogy a hotel nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a családosak különösen kellemesen tölthessék a szabadidejüket, ugyanis számos szórakoztató és kényelmi funkció elérhető a számukra.

A lobbiban, a recepció környékén, az étterem hátsó részében és a bárban is találhatóak például modern, érintőképernyős játék asztalok, de számos gyereksarok is rendelkezésre áll, sőt, játszóház és gyermekfelügyelet is elérhető.

Stílusos szobák, panorámával fűszerezve

A szálloda összesen 95 elegáns szobával és lakosztállyal várja a vendégeket, így minden család könnyedén megtalálhatja a saját igényeihez illő kényelmet. A felújított szobák letisztult, modern hangulatot árasztanak, míg a tágas, kétlégterű családi lakosztályok akár nagyobb családok számára is praktikus és otthonos környezetet biztosítanak.

A megújult közösségi terek harmonikusan illeszkednek ehhez az összképhez, és még több lehetőséget kínálnak a pihenésre, a találkozásokra és a közös kikapcsolódásra.

A szobák kellemes atmoszféráját az impozáns berendezés és a természet által ihletett színvilág teremti meg, amely harmonikusan illeszkedik a környezethez és minden évszakban nyugodt, kiegyensúlyozott hangulatot áraszt. A kényelmes pihenéshez minden adott: kávéfőző, vízforraló, minibár és okostévé is rendelkezésre áll, így a nap végén egy nyugodt filmezés is könnyedén belefér a programba.

A hotel étterme is meggyőző élményt nyújtott.

A reggeli és a vacsora kínálata egyaránt változatos, külön figyelmet érdemel az alkoholmentes koktél- és üdítőválaszték.

Ha egyet kellene kiemelni, az alkoholmentes mojito küllemében és ízvilágában is tökéletesen hozta a klasszikus kedvenc frissítő hangulatát.

És ha már az esti kikapcsolódás szóba kerül, a környék nyújtotta lehetőségekről sem szabad megfeledkezni: az Esztergomi Bazilika sétatávolságra található a szállodától, így autóba sem kell ülni ahhoz, hogy egy panorámás sétával zárjuk a napot. Az aktívabb vendégek pedig a bőséges étkezések után könnyedén „lemozoghatják” a finom falatokat, hiszen a környék bővelkedik látnivalókban és kellemes sétalehetőségekben.

Wellness élmények kicsiknek és nagyoknak

Sokan persze a vízparton szeretnek koktélt szürcsölgetni, de pánikra itt sincs ok: a szálloda közvetlen összeköttetésben áll a Portobello wellnessrészlegeként is működő Aquasziget Élményfürdővel. A családosokra itt is gondoltak: játszószoba és vizes gyereksziget várja a legkisebbeket, miközben a felnőttek is nyugodtan átadhatják magukat a pihenésnek. Fitnessterem, négyféle szauna, hat különböző beltéri medence és kültéri strand áll rendelkezésre, a teljes ellazulásról pedig a beauty részleg többféle masszázskezelése gondoskodik.

Teljesen érthető, ha egy család számára mindez maga a paradicsom: kényelmes pihenés, miközben a gyerekek is tartalmasan szórakoznak. Év elején ráadásul kivételesen jó áron lehet megszállni a szállodában, és szinte mindig akad egy-egy tematikus csomagajánlat is, amelyet érdemes átböngészni a foglalás előtt – így könnyen összeállítható egy igazán gondtalan pihenés.

A Portobello Wellness Hotel Esztergom jó érzékkel találja el az egyensúlyt a pihenés és az élmények között. Elhelyezkedése és sokoldalú szolgáltatásai miatt nemcsak rövid kiruccanáshoz, hanem hosszabb, családi feltöltődéshez is ideális választás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk