SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Szilágyi Liliána modellkedik és szállodát takarít Mexikóban, közben megszűntek az apja által indított perek

Mostanra megszűnt az utolsó eljárás is, amelyet Szilágyi Liliána ellen apja indított, miután az úszónő kitálalt a sajtónak. Szilágyi Zoltán korábban két feljelentést is tett.


Az Európa-bajnoki ezüstérmes korábbi úszónő, Szilágyi Liliána 2021 végén bántalmazással vádolta meg egykori olimpikon, ügyvéd édesapját, aki jogi úton próbált elégtételt venni. Mostanra megszűnt az utolsó eljárás is - írja a Blikk.

Szilágyi Zoltán, az édesapa két feljelentést tett a lánya ellen becsületsértés, illetve becsületsértés és kegyeletsértés miatt. A tárgyalásokat addig felfüggesztették, ameddig a rendőrség vizsgálta Liliána kijelentéseit, de a nyomozást decemberben – elévülésre hivatkozva – befejezték, így folytatódhattak az édesapa által indított perek. Az egyik feljelentést Liliána legelső kiállása után tette Szilágyi Zoltán: ebben az ügyben már korábban született egy elsőfokú, megszüntető végzés, mivel Szilágyi Zoltán nem jelent meg az egyik tárgyaláson.

A második eljárást a 27 esztendős sportolónő Kadarkai Endrének adott interjúja miatt indította az édesapa: abban az úszónő többek között arról is beszélt, hogy Szilágyi Zoltán többször tettleg bántalmazta a nagyapját, a vízilabda-legenda Gyarmati Dezsőt, illetve, hogy az apai nagyanyja gyerekként molesztálta őt. Utóbbiról Szilágyi Liliána ügyvédje, Keviczki István erről most azt mondta a Blikknek:

„Az édesapa az április 30-i tárgyaláson ejtette a vádat, ami azt jelenti, hogy megszűnik az eljárás. Az indoklása szerint nem azért állt el a vádtól, mert elfogadja Liliána szavainak a valóságtartalmát, hanem más okból. Az ügy így mindenesetre nyugvópontra került. Mivel Liliána jelenleg Mexikóban él, így aligha erőlteti tovább a jogi lépéseket Szilágyi Zoltán.”

Arról, hogy Szilágyi Liliána új életet kezdett Mexikóban, korábban mi is írtunk:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kiderült, hogy miért halt meg tragikus hirtelenséggel az Operettszínház énekese, Vadász Zsolt
A szervezetét megtámadó fertőzés következtében hamar lélegeztetőgépre került, és sajnos a szervei feladták a küzdelmet. A család és a barátok mélyen gyászolnak.


Megrendítő hírt kaptak pénteken a magyar operett rajongói: elhunyt Vadász Zsolt, a Budapesti Operettszínház népszerű énekese és színésze. A szomorú hír kapcsán a Blikk megdöbbentő részletekkel szolgált. Kiderült, hogy egy húsevő baktérium okozta fertőzés néhány nap alatt végzett vele.

A család és a barátok értetlenül állnak a tragédia előtt.

"Még mindenki keresi a szavakat. Egyszerűen senki sem érti, mindez hogyan történhetett meg. Két hete még színpadon volt, nem sokkal később pedig már rosszul lett otthonában"

– mondta egy közeli ismerős. A mentők azonnal kórházba szállították, ahol kiderült, hogy egy húsevő baktérium fertőzte meg. Az orvosok minden tőlük telhetőt megtettek, de Vadász Zsolt állapota gyorsan romlott.

A szervezetét megtámadó fertőzés következtében hamar lélegeztetőgépre került, és sajnos a szervei feladták a küzdelmet.

"Döbbenet, hogy szinte egy pillanat alatt itt hagyott minket"

– mondta könnyeivel küszködve a közeli ismerős. A család és a barátok mélyen gyászolnak, különösen Vadász Zsolt 95 éves nagymamája, édesanyja és özvegye, Lukács Anita, akiért most szerettei vigyáznak éjjel-nappal.

A magyar operett világa pótolhatatlan veszteséget szenvedett Vadász Zsolt halálával.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
Pásztor Anna elszólása után robbant a bomba: a 60 éves Bochkor Gábornak jóval fiatalabb barátnője van
A rádiós egy hónappal ezelőtti születésnapi buliján, a Kongresszusi Központban mutatta be boldogan választottját. És nemcsak a barátai, hanem a legfontosabb személy, Nóra, Bochkor lánya is ott volt az eseményen.
Fotó: YouTube - szmo.hu
2024. június 24.



Már nem szingli a 60 éves műsorvezető! A híres énekesnő egy rádiós műsorban kotyogta ki, hogy Bochkor Gábor új barátnője már találkozott is a lányával, Nórával. A sztori igazán pikáns, hiszen amióta a Retro Rádió műsorvezetője szakított Várkonyi Andreával, nem szívesen beszél a magánéletéről. Most azonban a Blikk megírta ezt a friss információt, amit Anna nem tudott magában tartani.

A dolog úgy derült ki, hogy Pásztor Anna Bochkor Gábor és Lovász László műsorában viccelődött arról, hogy a műsorvezető tartozik neki. És ebben a humoros szituációban elszólta magát, hogy találkozott már Bochkor új kedvesével. „De mivel tiszteletben tartom a párkapcsolatod, hiszen volt is alkalmam találkozni a kedves hölggyel, ezért gondoltam, nem rontanék bele, és legyen édes hármas” – poénkodott Anna.

A Blikk szerint a rádiós egy hónappal ezelőtti születésnapi buliján, a Kongresszusi Központban mutatta be boldogan választottját. És nemcsak a barátai, hanem a legfontosabb személy, Nóra, Bochkor lánya is ott volt az eseményen.

„Látszott rajta, hogy boldog, és nemcsak azért, mert a születésnapját ünnepelték, hanem mert ott volt mellette a lánya és a barátnője is, aki egyébként láthatóan fiatalabb nála, de persze, ez nem meglepő”

– árulta el egy bennfentes, aki szintén részt vett a bulin.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Várkonyi Andrea 90 millió forintos szettben jótékonykodott egy szegedi iskolában
Csak az öt karkötő 63 millió forintot ért. Ehhez képest szinte értéktelen az a 170 ezer forintos öv, amit Mészáros Lőrinc felesége viselt az eseményen.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. június 23.



Megközelítőleg 90 millió forintot viselt magán ékszerekben és kiegészítőkben Várkonyi Andrea, amikor adományokat vitt egy szegedi iskolának, írja a Népszava a Szeged TV beszámolója alapján.

Mészáros Lőrinc felesége a csatorna beszámolója szerint egy Medium Lady Dior táskával érkezett, amely közel 2,6 millió forintba kerül. Csuklóján egy 2018-as évjáratú Patek Philippe Nautilus karóra volt, mely 20 millió forintnál is többe kerülhet.

Várkonyi egy 3,3 millió forintot érő Cartier LOVE nyakláncot viselt. Karján két egyforma Cartier Love Bracelet, Diamond Pave karkötő volt, melyeket egyenként 204 kétkarátos gyémántkövecske díszít. A karkötők darabja közel 16,5 millió forint.

Az üzletasszony ezen felül még két Cartier Love Bracelet, Small Model Paved karkötőt is viselt, melyeken 177 gyémántkövecske található. Ezekért egyenként nagyjából kicsivel több mint 10 millió forintot kell leszurkolni. De volt még egy ötödik karkötője is: egy Cartier-típus, fehérarany színben, amely körülbelül 11 millió forintot érhet.

A tévé számításai szerint csak az öt karkötő értéke 63 millió forint lehet. Ehhez képest szinte elenyésző annak a 170 ezer forintos Dolce & Gabbana övnek az értéke, melyet Várkonyi Andrea az eseményen viselt.

Az egyébként szegedi születésű Várkonyi Andrea a Gregor József Általános Iskolába ment jótékonykodni ebben a szettben az adományozó, a Mészáros Csoport támogatásával működő Alapítvány az Innovatív Oktatásért kuratóriumi elnökeként.

Amikor a Szeged TV rákérdezett a felcsúti milliárdos feleségénél a család vagyonának gyarapodására, Várkonyi Andrea egy személyeskedő megjegyzés után otthagyta a csatorna riporterét.

A Szeged TV beszámolóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szandi visszautalta a pénzt az alapítványnak és közös fotót is csinált a rászoruló családdal
Mivel Szandi és férje úgy ítélték meg, hogy a koncerten kevesen vannak, ezért nem léptek fel, csak a gázsit vették fel, amiről később többször jelezték, hogy visszautalnák. Ez végül megtörtént.
Fotó: Facebook - szmo.hu
2024. június 24.



Visszautalta a pénzt Szandi annak az alapítványnak, amely Madaron szervezett le egy koncertet az énekesnővel.

Korábban írtunk róla, hogy a madari jótékonysági koncertnek a szervezői annak ellenére kifizették Szandi 600 ezer forintos gázsiját, hogy az énekesnő végül a kevés eladott jegy miatt nem lépett fel.

Mivel Szandi és férje úgy ítélték meg, hogy a koncerten kevesen vannak, ezért nem léptek fel, csak a gázsit vették fel, amiről később többször jelezték, hogy visszautalnák, ha megkapnák az adatokat arról, hogy hova.

Végül pénteken visszautalták a pénzt.

"Megnyugodott a lelkem, pénteken visszautaltuk a pénzt a jótékonysági Alapítvány számlájára! A férfi aki a múlt heti madari rendezvényre kiközvetített engem, az Alapítvány vezetője, Daniela kérésére sem adta meg Neki a telefonszámunkat, így előzetesen semmit sem tudtunk arról, hogy a rendezvény egy mélyszegénységben élő család megsegítéséről szól.

Az interneten való hosszas keresgélés után pénteken sikerült felvennünk telefonon a kapcsolatot Danielával. Mostanra kiderült, hogy mind a ketten félre voltunk informálva. Ma egy felvidéki fellépésre menet Danielával, ezzel a csodálatos, segítőkész emberrel meglátogattuk a rászoruló családot."

- írta Szandi a közösségi oldalán.

"Rendkívül kedves emberek akik nagyon rossz körülmények között élnek és komoly segítségre szorulnak. Nagyon fáj a szívem, hogy csak utólag tudtuk meg, hogy kiknek a megsegítéséről szól ez a rendezvény. Ott a helyszínen hoztunk egy rossz döntést amit azóta is bánunk. Nagyon sajnálom, hogy így történt és elnézést kérünk azoktól akiket ezzel megbántottunk. Remélem, lesz még mód kárpótolni őket, mert mi nem ilyen emberek vagyunk, számunkra mindig is fontos volt a rászorulók megsegítése."

- tette hozzá az énekesnő.

- áll a bejegyzésben.

Link másolása
KÖVESS MINKET: