KÉK HÍREK
A Rovatból

Szexuális zaklatás miatt vádat emeltek a volt New York-i kormányzó ellen

A feljelentés szerint Andrew Cuomo „szándékosan és jogtalanul, erőszakkal tette a kezét áldozatai blúza alá és az intim testrészeikre”.


Szexuális bűncselekmény miatt vádat emeltek Andrew Cuomo volt New York-i kormányzó ellen csütörtökön, a New York állambeli Albany Városi Bíróságon.

A 63 éves, demokrata párti politikus ellen benyújtott büntetőfeljelentés szerint Cuomo "szándékosan és jogtalanul, erőszakkal tette a kezét áldozatai blúza alá és az intim testrészeikre". Az eset a kormányzó hivatalos rezidenciáján történt. Az állítólagos áldozat nevét törölték a feljelentésből, de az állítások egybevágnak azzal az esettel, amelyről Cuomo korábbi asszisztense, a 33 éves Brittany Commisso számolt be.

A feljelentésben foglalt vádak alapján - amennyiben elítélik - a volt kormányzóra akár egy év börtönbüntetést is kiszabhatnak. Ha bűnösnek találják, Cuomót szexuális bűnelkövetőként fogják regisztrálni, és amennyiben a bíró úgy ítéli meg, hogy közepes vagy magas kockázatot jelent a közösségre, akkor a fényképét, a nevét és a címét is közzéteszik az interneten. Egyelőre hivatalos információk nem jelentek meg arról, hogy mikor tartóztathatják le a politikust, de a New York Post című napilap forrásai szerint erre már jövő héten sor kerülhet.

A demokrata párti politikus augusztusban mondott le, miután egyre többen vádolták meg szexuális zaklatással. Cuomo akkor azzal védekezett, hogy sértései nem voltak szándékosak, egyúttal vitatta, hogy az ellene szóló állítások a bíróságon is megállják a helyüket.

Letitia James, New York állam főügyésze egy héttel a volt kormányzó lemondása előtt ismertette az általa vezetett független vizsgálat részleteit. James akkor kijelentette: a kormányzó több nőt is szexuálisan zaklatott, köztük olyanokat, akik a politikus irodájában dolgoztak. A vizsgálat azt is megállapította, hogy Andrew Cuomo és támogatói bosszút álltak az egyik korábbi alkalmazotton, aki vádakkal állt elő.

"A kormányzó és csapata lépéseket tett annak érdekében, hogy megtoroljon legalább egy volt alkalmazottat, amiért elmondta történetét. A független vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy Andrew Cuomo kormányzó szexuálisan zaklatott több nőt, és ezzel megsértette a szövetségi és a tagállami törvényeket egyaránt"

- fogalmazott akkor a főügyész. Hozzátette: a zaklatási vádak mellett Cuomót felelősség terheli az "ellenséges és mérgező munkahelyi légkörért" is.

Az ügy miatt nyáron már állami és országos politikai vezetők is követelték Cuomo lemondását. A Demokrata Párt prominensei közül például Bill de Blasio, New York polgármestere, Charles Schumer, az amerikai szenátus többségi, demokrata párti vezetője, és Andrea Stewart-Cousins, New York állam szenátusának többségi, demokrata párti vezetője is felszólította a politikust, hogy hagyja elhivatalát. Joe Biden amerikai elnök a Cuomo elleni vizsgálat ismertetése után szintén azt mondta: a New York-i kormányzónak le kellene mondania.

A zaklatási botrányokat megelőzően februárban szövetségi vizsgálat is indult Andrew Cuomo ellen. A demokrata párti politikust és munkatársait azzal gyanúsítják, hogy adatokat titkoltak el a nyilvánosság elől a New York államban lévő idősotthonokban történt, koronavírus okozta halálesetek számával kapcsolatban. A kormányzó egyik hivatali munkatársa korábban beismerte: azért hamisították meg az adatokat, mert attól féltek, hogy a republikánusok és Donald Trump elnök felhasználja ezeket ellenük és az egész Demokrata Párt ellen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Vonat elé vetette magát egy 15 éves lány, miután szakítottak a barátjával – a fiú próbálta megmenteni az életét, de már túl késő volt
A fiatal lány búcsúlevelet is hagyott, és a tragédia előtt a közösségi oldalán is megosztott egy vészjósló üzenetet.


Meghalt egy 15 éves lány, miután a vonat elé lépett Isaszegnél a napokban. A tragédia hátterében egy szakítás állhatott, a tinédzser búcsúlevelet is hagyott, a barátja pedig még megpróbálta megmenteni, de már késő volt - írja a Blikk.

„Gyönyörű, okos kislány volt, szépen tanult, sokan szerették. Úgy tudom, a végzetes döntése előtt szakítottak a barátjával, és még egy búcsúlevelet is hagyott. Ezt meg is találták, a srác utána is sietett, de már túl késő volt. A vonat vezetője tudtommal észrevette, hogy a lány a síneken fekszik, próbált lassítani, de már nem kerülhette el a gázolást”

– mondta a lapnak a fiatal lány egyik ismerőse a lapnak.

A Blikk úgy tudja, a lány a közösségi oldalára kiposztolt e egy vészjósló üzenetet, amit sokan észre is vettek, de már nem segíthettek rajta.

A rendőrség vizsgálja a haláleset körülményeit.

A lap megkeresésére a MÁV Kommunikációs Igazgatósága közölte: „A MÁV pályahálózatán az idei évben 128 személyi gázolás történt, amelyből 88 öngyilkosság. Ebben a számban már a sajnálatos, öngyilkos szándékú isaszegi baleset is benne van”. A vasúttársaság szerint a baleset után a kollégájuk leváltó mozdonyvezetőt kért, a vonatot nem vitte tovább.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Brutálisan megverték a nyílt utcán a Virtuózokból ismert zenészt Kaposváron
Az utcán sétált, amikor egy banda belekötött. Leütötték, majd többször megütötték az arcát, kicsavarták a vállát és megzúzódott az alkarja is.


Ismeretlenek verték meg vasárnap este a Virtuózok című műsorból ismert fiatal zenészt Kaposváron - írja a sonline.hu. György-Horváth Zente egy – azóta eltávolított – TikTok-videóban számolt be a támadásról. A felvételen elmondta, hogy édesanyjával és testvérével mentek vásárolni, de különváltak, így egyedül sétált az utcán, amikor egy társaság megszólította.

A banda egyik tagja kötekedni kezdett vele, mire ő menekülni próbált, de támadója fejbe ütötte, amitől előre esett. Ezt követően többször is arcon ütötték ököllel.

A fiatalember kérte a társaság – amiben lányok is voltak – többi tagját, hogy szóljanak a barátjukra, de ők semmit sem tettek.

A támadás során a hegedűművésznek kicsavarták a vállát és megzúzódott az alkarja is.

Kétségbeesésében bement egy közeli bevásárlóközpontba, ahol egy ruhaüzlet eladójától kért segítséget, de nem kapott. Végül édesanyját hívta fel, aki a testvérével együtt a helyszínre sietett.

György-Horváth Zente elmondása szerint hívták a rendőröket, akik hosszas várakozás után érkeztek meg. Végül a sürgősségin látleletet vetetett, majd feljelentést tett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Fejbe lőtte magát egy idős férfi Veszprémben, életveszélyes állapotban vitték kórházba
A drámai eset hétfőn kora este történt, a kiérkező mentők sokáig küzdöttek a férfi életéért. Úgy tudni, a féri túlélte, de állapota továbbra is válságos.


Egy idősebb férfi hétfőn kora este öngyilkosságot kísérelt meg Veszprémben, a Barátság parkban. A 24.hu értesülései szerint

a férfi fejbe lőtte magát, de túlélte az esetet, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Nagy Judit arról tájékoztatta a portált, hogy „eljárást indítottak az ügyben”. A rendőrség a helyszínelés idejére lezárta a park egy részét.

Veszprémben az elmúlt évben több öngyilkosság történt, leginkább a Szent István völgyhídnál, ezekben az ügyekben a rendőrség közigazgatási vizsgálatot folytatott. A városvezetés korábban jelezte, hogy a völgyhíd biztonságosabbá tételét célzó terveken dolgoznak, de a folyamatot lassítja az építmény műemléki státusza. A mostani eset azonban innen messzebb történt.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Videón, ahogy az ellopott újszülött babával menekül a parókás nő, majd egy kórházban hagyja a gyereket
A 31 éves nő hazugsággal férkőzött a csecsemő anyjának bizalmába, így tudta ellopni a gyermekét. Később azonban felhívta az édesanyát és bocsánatot kért tőle.


Nyilvánosságra hozta a rendőrség azokat a biztonsági kamerafelvételeket, amelyeken látni lehet azt a nőt, aki múlt hétvégén ellopott egy újszülött gyermeket Budapesten.

Először egy utcai kamera rögzítette, ahogy a szőke parókát viselő nő a takaróba bebugyolált babával fut. Később pedig a Semmelweis Egyetem II. számú szülészeti klinikájára sietett be az alig nyolcnapos csecsemővel a karjában, onnan viszont már nélküle távozott, láthatóan sietősen.

Mint megírtuk, a 31 éves nő akkor tudta ellopni az újszülöttet, amikor annak édesanyja múlt szombaton az otthonában fogadta őt. Úgy tudott a bizalmába férkőzni, hogy egy alapítvány munkatársának adta ki magát, és azt ígérte, adományokat tud biztosítani az anya és a baba számára. Ehhez azonban az alapítvány másik munkatársával kellett találkoznia a közelben, ezért a nő felajánlotta, hogy amíg az anya odamegy, addig vigyáz az újszülöttre. A megadott helyszínen azonban senki sem jelent meg, és mire az édesanya rájött, hogy átverték, a nőnek és a babának már hűlt helye volt a VIII. kerületi lakásban – olvasható a police.hu oldalon.

A nő hívta a rendőrséget, akik megkezdték a szükséges intézkedéseket, közben viszont értesítették őket, hogy egy kerületi kórházban egy szőke parókát viselő nő otthagyott egy csecsemőt, ugyanabban az öltözetben, amelyet az eltűnt baba viselt. A rendőrök elvitték az anyát a klinikára, ahol megbizonyosodhatott arról, hogy a kicsi épségben van.

A nyomozóknak sikerült azonosítani az újszülöttet ellopó nőt, aki nem volt otthon, amikor a rendőrök kimentek hozzá, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene. Végül vasárnap dél körül egy VI. kerületi gyorsétteremben fogták el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányságon a 31 éves nőt tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A nő beismerte tettét és a rendőrök őrizetbe vették.

Azt a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatóján is elmondták, hogy a fiatal nő a vallomásában azt mondta, neki nem lehetett gyereke, ezért döntött úgy, hogy magával viszi a babát. A 24.hu információi szerint

Renáta elhitette a saját családjával és az élettársával is, hogy gyermeket vár, az újszülött ellopásával ezt akarta bizonyítani nekik.

A lap arról is ír, hogy a vallomásában azt állította, hogy eredetileg csak kölcsön akarta kérni a babát az anyától, de végül másképp döntött.

A cikk szerint

Renáta később felhívta az édesanyát és bocsánatot kért tőle a történtek miatt, be is vallotta neki, hogy miért lopta el a gyerekét.

Azt is elmondta neki, hogy a Semmelweis Egyetem II. számú szülészeti klinikáján hagyta a babát.

A 24.hu szerint a nő taxival érkezett az anya lakásához és azzal is ment a saját családjához, majd ismét taxival vitte a babát a kórházhoz is. Akkor fogták el a rendőrök, amikor másnap újra találkozott az édesanyával.

Az ijesztő eset során a nyolcnapos csecsemőnek nem esett baja, testi épsége nem volt veszélyben. Egy-másfél óra telt az ellopása és a kórházban hagyása között.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk