KAPCSOLAT
A Rovatból

„Szeretem a férjemet, de mindig lefekszem más férfiakkal és nőkkel, ha távol van”

Minden stimmel az angol nő életében és házasságában, de amikor a férje üzleti útra indul, azonnal megcsalja.


„Miért vagyok ilyen buja?” - tette fel a kérdést egy házas nő a Daily Star párkapcsolati, család- és pénzügyi szakértőjének. Az olvasói levélből kiderül, hogy bár minden rendben van a házasságukkal, nincs gond a hálószobában sem, mégsem tud ellenállni a csábításnak, és amint a férje lelép itthonról, azonnal megcsalja. A hűtlen asszony még azzal is tisztában van, hogy ha kiderülnének az afférok, a férje teljesen összeomlana, ám ennek ellenére sem tud leállni.

„Házas vagyok, de nem tudom abbahagyni, hogy más nőkkel és férfiakkal lefeküdjek”

- kezdte a levelet a nő.

A folytatásból kiderül, hogy a férje sokat utazik, ilyenkor pedig a nő azonnal a kedvenc kocsmáiban és klubjaiban köt ki, ahol rendre elcsábít valakit. A nők a mosolyára, a férfiak pedig a hízelgésére buknak. A hűtlen feleség felhívja a kiszemelteket a lakásukra, ahol még tovább isznak, majd ágyba is bújnak, végül kora reggel kiadja az útjukat. Ezután mindig forró zuhany következik, ahol addig súrolja magát, ameddig csak bírja.

„Soha nem találkozom kétszer ugyanazzal, egyszerűen élvezem a vadászat izgalmát”

- írja a levélben.

A félrelépés után alaposan kitakarítja a házat, még külön ágyneműje is van, amit ilyen alkalmakkor használ.

„A férjem jó ember, aki szeret engem. Tisztességes szexuális életet élünk, és tudom, hogy összeomlana, ha rájönne, hogy a háta mögött kavarok”

- teszi hozzá a kéjenc asszony.

A nő egyszerűen nem tud rájönni, hogy miért lett ilyen: dolgozik, van pénze, szereti a családját és a gyerekkora is rendben volt. Mostanra azonban a helyzet odáig fajult, hogy a megcsalásai miatt az egyik legjobb barátja is elfordult tőle, már az utcán sem hajlandó köszönni neki.

A lap tanácsadója szerint a legfontosabb az lenne, hogy a sorozatosan félrelépő nő találja meg tettének okát. Gondolja végig, hogy nem hibáztatja-e valami miatt a férjét, akit ezzel szeretne büntetni. Kérdés az is, hogy esetleg az ital vagy a drogok nem játszanak-e szerepet a kalandokban.

De érdemes azt is mérlegelni, hogy az első barát elvesztése után következhet még több is, pláne ha kiderülnek a félrelépések. Egy ilyen botrány után gyorsan megváltozhat egy ember megítélése. A szakértő szerint a levél alapján ráadásul nagyon közel lehet az a pont, amikor borul minden és a helyzet kontrollálhatatlanná válik.

Végül azt tanácsolja, hogy ha egyedül nem jön rá a megoldásra, érdemes ilyen helyzetben egy közeli családtaggal vagy megbízható baráttal beszélgetni, mielőtt az egész élete összeomlik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KAPCSOLAT
Ezért nem szabad háromnál többször kitörölni a fenekünket – hallgass a szakértőre!
Fontos kérdésre kaptunk választ egy Tiktokon posztoló fizioterapeutától.
K. A., fotó: Unsplash - szmo.hu
2024. március 25.



Fontos kérdésre adott választ egy Tiktokra posztoló fizioterapeuta. A George néven futó szakértő ugyanis arról beszélt egy videóban, hogy hányszor érdemes kitörölni a fenekünket kakilás után.

A válasz az, hogy legfeljebb háromszor, mivel a túlzásba vitt törölgetés aranyeret okozhat.

„Amikor kettőnél vagy háromnál többször törlöd meg, azt székletkenésnek hívják. Lényegében arról van szó, amikor túl sok széklet marad a végbélnyílás bejáratánál még azután is, hogy befejezted a kakilást”

- fejtette ki George.

Szerinte az egyik technika, amivel csökkenthetjük a törlések számát az, hogy vízesésszerűen összeszorítjuk a medencefenekünket.

„Tehát kezdd azzal, hogy 20 százalékkal, majd 50 százalékkal, 80 százalékkal és 100 százalékkal összenyomod a végbélnyílást, így a kakilás végére ez négyszer is megtörténik. Ez segíthet lezárni a végbélnyílás záróizmát – ha kis székletdarabok lógnak ki a bejáraton, az általában a külső záróizom gyengeségéből adódik.”

Ha pedig ez sem működik, akkor George szerint érdemes orvoshoz fordulni.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KAPCSOLAT
Egyesek szerint beteges, mások szerint kapcsolatokat menthet meg – mi az a hotwifing?
Egyes felmérések szerint már a férfiak 10 százaléka nyitott arra, hogy feleségük mással is intim kapcsolatot létesítsen. Sokan nyíltan beszélnek erről az élményről, ami szerintük akár a kapcsolatot is megmentheti.


Egyre több pár próbálja megmenteni a kapcsolatát egy új szexuális trenddel, amit hotwifingnak neveznek. A férfiak ebben örömüket lelik abban, hogy nézik, ahogy a feleségük más férfiakkal létesít szexuális kapcsolatot. Van, aki még tovább megy, és egyszerre két másik férfit is bevon az élménybe.

Logan, egy brit férj a Daily Mailnek mesélt erről. Így fogalmazott:

„Ez olyan, mintha hagynád a barátodnak, hogy kipróbálja a kocsidat. Megnézi, milyen jól megy. Vissza kell adnia, de közben büszkeséggel tölt el. Egy kis ízelítőt kap abból, milyen az én életem.”

Egy másik férfi, Alex, a feleségétől, Rebeccától hallott először erről. A nő arról fantáziált, hogy két férfival egyszerre bújik ágyba. Rebecca ezt mondta: „Nincs ahhoz fogható érzés, mint amikor ezt az élményt megoszthatod azzal, akit szeretsz – és közben tudod, hogy ez semmit nem vesz el abból, ami köztetek van. A szex és a szerelem két teljesen külön dolog. Ez az egész még erősebbé tette a kapcsolatunkat. Furcsa kimondani, de sokkal jobban szeretem őt emiatt.”

Richard még extrémebb dolgot szeretne. Azt mondta, hogy a feleségét az esküvői ruhájában szeretné látni, miközben mások „meggyalázzák”. Azt is állította, hogy a hotwifing „a szerelem és a bizalom építőkockája, és ez egyre csak erősebbé válik.” Hozzátette: „Így erősítjük meg a kapcsolatunkat, én pedig szórakozást és adrenalint kapok a meggyalázásból.”

Shannon Lofland, aki korábban seriffhelyettes volt Coloradóban, vissza akar térni a felnőttiparba. Azt tervezi, hogy egy másik pornóssal szexel a férje szeme láttára. Azt mondta:

„Reméljük, sikerült egy kis betekintést adnunk a hotwife-életmódba, és megmutattuk, hogy egy pár akkor is tud mélyen szeretni és erős maradni, ha más partnerekkel is élnek át élményeket. Éreztem a férjem feltétel nélküli szeretetét és támogatását. Ez életünk egyik legkülönlegesebb élménye volt, és még erősebbé tette a köteléket köztünk.”

A jelenség egyre népszerűbb a fiatal férfiak körében. A brit férfiak 10 százaléka szívesen kipróbálná. Egyes párok pornószínészeket is felkeresnek, hogy azok segítsenek az élmény megvalósításában. A trend annyira népszerű kezd lenni, hogy hamarosan egy ilyen tematikájú fesztivált is rendeznek az Egyesült Királyságban.

(via LADbible)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KAPCSOLAT
A Rovatból
Szeretjük egymást, de nem szexelünk – túlélhet-e egy házasság testiség nélkül?
Egy 48 éves nő kért tanácsot miután észrevette: bár szeretik egymást a férjével, de már nincs köztük testiség. A szakértő rövid válasza az, hogy túlélheti a házasságuk, de a helyzet nem feltétlenül egyszerű.


Egy 48 éves nő kért tanácsot Coleen Nolan-től, a Mirror tanácsadó rovatában: az olvasói levél szerzője arról írt, hogy bár ő és a férje szeretik egymást és jó barátok, az elmúlt években valami megváltozott közöttük.

„Azt mondanám, hogy lelki társak vagyunk, ragyogó barátok, és nagyon szeretjük egymást. Azonban az elmúlt néhány évben fokozatosan belecsúsztunk ebbe a mintába, hogy nem szexelünk”

– áll a levélben. Az olvasó arra kíváncsi: van-e jövője a házasságuknak akkor, ha nincsen közöttük szexuális kapcsolat. Coleen határozott igennel válaszolt:

„Nos, a válasz igen, egy házasság túlélhető szex nélkül is, ha mindkét partner 100%-ban benne van.”

A tanácsadó szerint minden kapcsolat keresztül megy különféle fázisokon, ami teljesen normális. Hangsúlyozza azonban, hogy „ha az egyik fél szexet akar, a másik pedig nem”, az bizony probléma. Azt javasolja, hogy beszéljenek nyíltan a helyzetről, hogy tudják, mit szeretne a másik. Emellett azt tanácsolja, hogy próbáljanak „mélyebb szinten újra kapcsolódni egymáshoz”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KAPCSOLAT
A Rovatból
„Folyamatosan csak feszengtem” – Megszólalt a Virgin Island szexuális segítője, aki egy kínos megjegyzés után azonnal félbeszakította a foglalkozást
A brit Channel 4 Virgin Island című műsorában tizenkét felnőtt, még szűz résztvevő próbál megoldást találni szexuális bizonytalanságaira egy radikális terápiás folyamat segítségével, ahol a testi intimitás is szerepet kap..


A formabontó valóságshow célja, hogy a szereplők a műsor végére magabiztosabbá váljanak, és képesek legyenek megélni az intimitást.

Az egyik epizódban a nézők szemtanúi lehettek egy feszült jelenetnek, amikor a Zac nevű szereplő Kat Slade terapeuta társaságában vett részt egy foglalkozáson. A beszélgetés annyira kényelmetlenné vált, hogy Kat végül megszakította az alkalmat - írta meg a LADBible.

Zac a foglalkozás előtt határozottan beszélt arról, hogy akár orális szexben is része lehet, vagy el is veszítheti a szüzességét. A terapeuta megkérte, hogy nézzen a szemébe, és mondja el, mit érez.

Zac így fogalmazott: „Szeretnék továbblépni… meg akarom érinteni Önt, és azt is szeretném, hogy Ön megérintsen engem.” Kat ettől kényelmetlenül érezte magát, mert úgy érezte, Zac kizárólag a testi érintésre koncentrál, és nem érzékeli az érzelmi kapcsolatot.

Kat szerint Zac hozzáállása benne egyfajta védelmező érzést váltott ki. A helyzet még feszültebbé vált, amikor Zac így folytatta: „Magabiztosan és izgatottan jöttem be ide, és nem tudom, mennyire van Ön ehhez hozzászokva ebben a szakmában, és azt sem tudom, hogy Ön ezt ijesztőnek találja-e.” Hozzátette, hogy talán nem is illenek össze. Ekkor Kat megkérte, hogy öltözzön fel, és befejezték a foglalkozást.

Az esetet Kat és kolléganője, Aisha Paris Smith együtt nézték vissza. Egy közösségi médiás videóban osztották meg a gondolataikat. Kat ezt mondta: „Folyamatosan csak feszengtem – végig feszengtem.”

Majd hozzátette: „De jó értelemben kínos”, mire Aisha így válaszolt: „A legjobb fajta kínos helyzet, amikor büszkék vagyunk arra, amit csináltunk, és a résztvevőkre is büszkék vagyunk.”

A műsorban a résztvevők olyan terápiás folyamaton mennek keresztül, ahol a testi intimitás is szerepet kap. A terapeuták – köztük Kat is – akkor vállalnak szexuális kapcsolatot, ha minden érintett fél komfortosan érzi magát a helyzetben. Zac esetében ez nem történt meg.

A Virgin Islandből már csak egy epizód van hátra. A zárórészből az is kiderülhet, hogy lesz-e olyan résztvevő, aki eljut a szexuális kapcsolatig.


Link másolása
KÖVESS MINKET: