KAPCSOLAT
A Rovatból

„Kiábrándultam ebből az egészből” – a randiappos szerelemről beszélgettünk egy 30 éves sráccal

„Úgy tapasztaltam, hogy míg a lányok komoly kapcsolatra vágynak, párkeresésre használják az appokat, a fiúk egyéjszakás kalandokat keresnek.”


Amikor a harminc éves Gábor először beszélt nekem a randiappos ismerkedésről, meghűlt bennem a vér. Találatok, „jobbra húzom”, „balra húzom”, „válaszolni fog-e”, „ez sem lesz komoly”.

Gyorsan pörgő telefonos felületek, gyorsan lepörgő kapcsolatok. Néhány hetes viszonyok. Ez volt az első benyomásom erről a közegről.

Számomra idegen terep a telefonos randialkalmazás és az ezekkel való ismerkedés. Korábban csak másodkézből hallottam információkat. Az „ismerős ismerősének a kollégája” vagy „a szomszéd unokahúgának a barátnője” ezt és azt mesélte.

Szerettem volna többet megtudni arról, hogy az Y generáció hogyan ismerkedik a randiappokon keresztül és milyenek ezek a kapcsolatok. Gábort régóta ismerem, ezért arra kértem, mondja el a tapasztalatait.

- Miért kezdtél el randiappon ismerkedni?

Az időhiány miatt, az időmmel akartam spórolni. És tudod, egyszerűnek tűnt, hogy van egy ismerkedős applikáció, amin úgy lehet válogatni, mint egy ruházati áruházban. Azt éreztem, hogy nem lesz lehetőségem máshogyan ismerkedni, és ez jó lehetőségnem tűnt.

- Milyen tapasztalatokat szereztél?

- Kezdetben érdekesnek és izgalmasnak tűnt volt ez az ismerkedési forma. De úgy tapasztaltam, hogy míg a lányok komoly kapcsolatra vágynak, párkeresésre használják az appokat, a fiúk egyéjszakás kalandokat keresnek. Merőben mások a srácok és a csajok igényei. A lányok egyébként el is mondják, mit akarnak, van, aki már az elején tudatosítja, mi a célja.

Hosszú távon pedig borzasztóan fárasztóak ezek az ismerkedések, mert a kezdő beszélgetéseket, a kötelező köröket le kell futni: „mivel foglalkozol, hol dolgozol, mik a terveid” stb. Tudom, ezek fontosak, de az egymással párhuzamos ismerkedések kiölik az érdeklődést az emberből.

Harmadrészt itt szembesültem először a ghostinggal, arról, hogy szó nélkül és figyelmeztetés nélkül felszívódik a partner. Eddig azt sem tudtam, mi az.

- Ghosting?

- Csajoktól hallottam randiappos történeteket arról, hogy bár el vannak halmozva az alkalmazásban pasikkal, de a fiúk a szexen kívül másra nem hajtanak, ezzel sok lányt megbántanak, sokan csalódnak, és egy idő után már nem bíznak senkiben. Ehhez kapcsolódik a ghostingolás, az, hogy felszívódik az, akit az appon keresztül ismersz meg.

A ghostingot egyébként lányok is csinálják. Velem is megtörtént, hogy a lány, aki érezte, hogy ez nem igazán működik köztünk, többé nem írt, és szó nélkül törölt az ismerősei közül. Nem vettem rossz néven, mert én is éreztem, hogy nem tudunk úgy beszélgetni, nem történt semmi komoly. Bár egy búcsúüzenetet azért hagyhatott volna, hogy úgy látja, ez nem fog működni, más irányba megyünk.

- Azt mondod, a fiúk célja az egyéjszakás kaland. Te is ezért jelentkeztél be az alkalmazásba újra meg újra?

- Nem keresem tudatosan az egyéjszakás kalandokat, talán egy ilyen volt. Inkább az történik, hogy az elején próbálkoztunk, ismerkedtünk, ám nem lesz belőle hosszú távú kapcsolat. Most pedig már kiábrándultam ebből az egészből, ritkán jutok el a személyes találkozókig, mert unom a beszélgetéseket és ezt a másik fél is érzékeli.

Szóval volt egy randiappos egyéjszakás kalandom, de a többi online ismerkedésnél mindketten azon dolgoztunk, hogy valami kialakuljon a dologból.

- Említetted az egymással párhuzamos ismerkedéseket. Ez azt jelenti, hogy amíg udvarolsz, egyszerre több vasat tartasz a tűzbe?

- Folyamatosan. Az elmúlt 2 évben, amióta randiappozok, ezek a lányok párhuzamosan futottak.

Nagy a választék, és ilyenkor arra gondolunk, hogy biztosan jön majd egy jobb, egy másik, akivel minden rendben lesz, és nem akarjuk elszalasztani azt a lehetőséget.

A lányokban már nem vagyok ennyire biztos, nem árulták el, hogy egyszerre több fiúval is ismerkednek-e. Csak egy lány mondta azt őszintén, hogy nyitott kapcsolatban él, és eleve a szex a célja a srácokkal, azért ismerkedik.

- Az online vagy randiappos ismerkedésben mi a nehéz?

- Nem fektetünk energiát a másik minél mélyebb megismerésébe és a kapcsolatba. Mivel egyszerre több vasat tartunk a tűzben, az első problémánál azonnal ugrunk a másik kapcsolatba, és lecseréljük egymást másra, hiszen van másik, hiszen lehet nála jobb. Ez rendkívül felszínessé teszi a kapcsolatokat, nem is tartanak sokáig. Másrészt a kötelező körök miatt, mint mondtam, unalmassá válik az ismerkedés. Próbáltam kreatív lenni unalmamban, de az nem jöttbe, mert nem önmagam voltam, nem volt hiteles.

Nekem egyetlen egy komolyabb kapcsolatom sem társkereső app segítségével alakult ki.

Azok a komoly kapcsolatok, amelyekről úgy éreztem, hogy engem motiválnak, mind véletlen, személyes megismerkedéssel kezdődtek. Randiappos ismerkedésnél nem volt meg az a kémia, az a késztetés, az a vágy, ami a hosszú távú kapcsolatokhoz kell.

Azért a randiappokra regisztrált lányokban is benne van ám az, hogy majd úgyis lesz másik. Úgy tudom, el vannak halmozva pasikkal, gondolkodás nélkül húzzák őket jobbra, rendkívül sok találatuk van, óriási halmazból meríthetnek. Így ők is könnyebben váltanak.

- Mennyi randi után van szex?

- Ez csak pár hét kérdése. Rohanó világunkban rövid távon gondolkodunk: ha tőled nem kapom meg, akkor majd megkapom a következőtől.

Olvastam nálatok azt a cikket, amiben egy huszonéves lány mondja el, hogy az ő generációjának a kapcsolatait a szex mozgatja. Abban az időben, amikor párhuzamosan volt egyszerre több barátnőm, és persze mindegyikükkel volt szex is, volt, akivel jobban működött, mással kevésbé. Bár a szex olyan, mint a pizza, ha nem jó, igazából akkor is jó, utána hiányérzete támad az embernek, hosszú távon pedig egyenesen kiábrándító. Semmi másról nem szól, mint az igények egyszerű kielégítéséről.

- Abban az interjúban az is szerepel, hogy „Mi is azt nézzük, hogy egy kapcsolatban minden megvan-e: ha működik a szex, oké. Ha még beszélgetni is tudunk, oké. Ha látod, hogy a srác megbízható, dolgozik, vannak céljai, jó jel.” Te is pipálgatsz, hogy mi működik és mi nem?

- Szerintem ez a pasiknál is működik. Azonnal végiggondolom: a haveroknak bemutatnám? Ha igen, akkor vajon otthon, a családomnak bemutatnám-e. El tudunk beszélgetni egymással? Hosszú távon nem fogunk-e egymásra unni? Hamar végiggondolom ezeket.

Ha való életben ismerkedem meg valakivel, és felvetem, hogy találkozzunk, igyunk meg valamit, akkor is ugyanazok az időkorlátok vannak, mint a randiappos ismerkedésnél.

- Bocsáss meg a kérdésért, de miért van ez az időkorlát? Hova rohantok ennyire? Ráértek, nem? Fiatalok vagytok, előttetek az élet.

- Hát ez azért nem így van. Senki sem szereti feleslegesen fecsérelni az idejét.

Én is úgy vagyok vele, hogy k.va sokat dolgozom, és ha végre van időm találkára, az inkább hétvégére esik, hétköznap nagyon ritkán érek rá. De az ugye azt jelenti, hogy csak 5-6 naponta találkozunk. Ezért sem akarom húzni az időt, és várni a szexszel, mert akkor már hetekről beszélünk.

És ugye, amiről beszéltem, ott van az is, hogy ha Erika nem jön be, akkor ott van Ági, mindenki könnyen lecserélhető. De ezek a randiappok ezt a fajta gondolkodást erősítik.

- A korosztályodban, a harminc évesek között sokan ismerkednek így? Vagy a többség már megállapodott?

- Szerintem az én korosztályomból többen ismerkednek így, mint mondjuk a 18-19 évesek vagy a húszasok közül.

Mindenki kezd rájönni arra, hogy ez olyan mint a székfoglalós játék: elfogynak a jó partik.

Sok ember számára fontos a karrierépítés, a munkahelyeken meg elvárják, hogy sokáig bent legyél. Hétköznap sem időm, sem energiám, hogy kimozduljak, megigyak valamit valahol, szemezzek valakivel. Sokkal egyszerűbb bejelentkezni az appba és jobbra húzni, aki tetszik. Mert a beszűkült magánéletünkben ez költségmentes lehetőség a gyors ismerkedésre.

- Ennyire lehajtanak benneteket a munkahelyeteken?

- Én 9-10 órákat dolgozom minden egyes napon, mert kötetlen a munkaidőm, és velem ezt meg lehet tenni A 9-10 órát a munka olyan intenzíven tölti ki, hogy leszívja az erőmet. Örülnék, ha fix lenne a munkaidőm, és csak 8 órát kellene dolgoznom.

A környezetemben azt látom egyébként, hogy mindenki ezzel küzd, sokat bent vagyunk a munkahelyünkön.

Én most kezdtem el irigyelni az informatikusokat, akiknek fix a munkakörük, és jól keresnek.

- Látsz rá esélyt, hogy legyen egy kis szabadidőd, hogy el tudj menni valós térbe ismerkedni, hogy valakivel komolyabb kapcsolatod alakulhasson ki?

- Ma már ritka, hogy valaki annyira felkeltse az érdeklődésemet, hogy abból komoly kapcsolat alakulhasson ki. Egyszerűen nem látok rá esélyt, hogy személyesen ismerkedjek meg valakivel, a randiappokból pedig kiábrándultam az utóbbi időben.

Bár most elég borúsnak tűnik a helyzet, remélem, hogy közben belefutok valakibe, akivel normális kapcsolatom lehet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KAPCSOLAT
A Rovatból
Túrára hív a pasid, majd magára hagy a vadonban – Nők ezrei számolnak be a brutális szakítási trendről
Az „alpesi válásnak” nevezett módszerrel a férfiak a kényelmetlen beszélgetést kerülik. Az elhagyott nőkre a lelki megrázkódtatás mellett fizikai veszély is leselkedik.


Elvisz a hegyre, ott hagy téged a sötétben: ez az úgynevezett „alpesi válás”, a szakítás egyik kegyetlen formája.

Ilyenkor a férfi túrára hívja a barátnőjét, majd egyszerűen magára hagyja a vadonban. A jelenség nemcsak érzelmileg, hanem fizikailag is kiszolgáltatottá teszi az áldozatot, és egyre több ilyen történet kering róla a közösségi oldalakon.

Az jelenségről a nagy sajtóvisszhangot kiváltó Großglockner-tragédia után kezdtek egymás után megjelenni a beszámolók. Ott egy férfi egyedül hagyta a párját megfelelő védőfelszerelés, étel-ital és takaró nélkül, a nő pedig meghalt.

Mint arról a Sassy.hu írt nemrég, az 'alpesi válás' nem újkeletű, és a nők történetei kísértetiesen hasonlóak.

Egy nő a TikTok-videóban arról beszélt, hogyan tette pokollá az estéjét a volt párja, miután szakított vele. „Az exem szakított velem… miután éjszaka elvitt túrázni, olyan megjegyzéseket tett, hogy rám ijesszen, én pedig pánikrohamot kaptam.”

Egy másik nő arról számolt be, hogy kétségbeesetten próbálta tartani a tempót a hegyen a barátja mellett. Azt mondta, hiába könyörgött, hogy nem bírja és lassítson, a barátja csak gyorsított. A nő szerint ez volt élete egyik legijesztőbb élménye.

A jelenség nemcsak lelki sebeket okoz, hanem életveszélyes is lehet. A hegyvidéki terep, a hirtelen változó időjárás, a sötétség és a térerő hiánya mind komoly kockázatot jelent.

A februári osztrák bírósági ügy is bizonyítja, hogy a magára hagyásnak jogi következményei lehetnek: azt a férfit, aki magára hagyta a barátnőjét a hegyen, öt hónap felfüggesztett börtönre és közel tizenegyezer eurós bírságra ítélték.

Shannon Chavez Qureshi pszichológus szerint a módszer hátterében a konfrontáció kerülése áll. A szabadtéri környezet „kevésbé konfrontatívnak” tűnhet, így a szakító fél könnyebben elkerülheti a szemkontaktust és a felelősségvállalást. Golee Abrishami szakértő ehhez hozzáteszi, hogy a gyenge érzelemszabályozás arra késztetheti az embereket, hogy a saját kényelmetlenségük elől egy gyors cselekvéssel meneküljenek el. Az idegrendszer számára egy ilyen elhagyás olyan, mint „az érzelmi biztonság elvesztése.”

Azok pedig, akik évek, évtizedek óta foglalkoznak családon belüli erőszakkal, vagy maguk is elszenvedték, egyöntetűen azt mondják, hogy ez valójában a bántalmazás egyik formája.

Előfordul, hogy a férfi büntet szándékosan teremt életveszélyes helyzetet, hátha megtörténik a tragédia.

Az „alpesi válás” elnevezés egyébként Robert Barr 1893-as novellájából származik, amelyben egy férfi a hegyekben akarta a szakadékba lökni a feleségét, hogy megszabaduljon tőle. Az író használta először a kifejezést, de a közösségi média felerősítette a témát.

Szakértők ugyanakkor óva intenek attól, hogy minden túrára szóló meghívás mögött rossz szándékot sejtsünk, de a tudatosság és az óvatosság indokolt. Ha valaki túrázni indul a partnerével, érdemes megfelelő felszerelést szerezni, gondoskodnia a megfelelő élelmiszerekről, előre megosztania az útvonalat egy barátjával, és feltöltött telefonnal elindulnia.

Viszont a felelősség minden esetben azé, aki a másikat veszélyes helyzetben magára hagyja.

Aki hasonló helyzetbe kerül, mint a történetekben szereplő nők, kérjen segítséget barátoktól, szakemberektől, és ne habozzon megtenni a szükséges jogi lépéseket.

Via Vice


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KAPCSOLAT
A Rovatból
Párkapcsolati pszichológus: ez a 7 mondat segít, hogy elmélyítsd a szerelmeteket a pároddal
A klinikai szakértő úgy véli, az elköteleződés nyílt kimondása teremti meg a biztonságérzetet. Warren szerint a stabil párkapcsolat ott kezdődik, hogy az ember méltónak látja magát a szeretetre, és partnere elfogadja a jó és a rossz időkben egyaránt.


Egy Harvardon végzett pszichológus szerint hét egyszerű mondat napi szintű használatával a párok megerősíthetik a bizalmat és elmélyíthetik a szeretetet a kapcsolatukban. Dr. Cortney Warren klinikai szakpszichológus a CNBC-n publikált cikkében fejtette ki, hogy a tudatos kommunikáció hogyan járul hozzá az érzelmi biztonsághoz, ami egy hosszú távú, egészséges kapcsolat alapja.

Warren szerint a stabil párkapcsolat ott kezdődik, hogy az ember méltónak látja magát a szeretetre, és bízik abban, hogy a partnere elfogadja és elkötelezett mellette a jó és a rossz időkben egyaránt:

„Az érzelmi biztonság egy kapcsolatban azzal kezdődik, hogy szeretetre méltónak látod magad, és bízol abban, hogy a partnered elfogadó, gondoskodó és valóban elkötelezett – a hullámhegyeken és a hullámvölgyeken egyaránt”

– mondta a szakember, aki szerint az általa javasolt mondatoknak „mindannyiunk számára párkapcsolati céloknak kellene lenniük.”

1.

Az első ilyen mondat a „Olyannak látsz, amilyen valójában vagyok.” Ez azt üzeni a partnernek, hogy az illető meg meri mutatni a valódi, sebezhető énjét, mert bízik abban, hogy együttérzéssel, nem pedig ítélkezéssel fogadják.

2.

A második a bizalom nyílt kimondása: „Bízom benned.” Ezzel megerősíti, hogy biztonságban érzi magát, hisz a másik szándékaiban, és tudja, hogy a partnere a legjobbat akarja neki.

3.

Konfliktusok és kihívások idején a „Túl fogunk jutni ezen” mondat azt jelzi, hogy mindketten továbbra is egy csapatot alkotnak. Ez a megerősítés segít, hogy a partner nagyobb biztonságban érezze magát, és készen álljon a közös küzdelemre.

4.

Egy egészséges kapcsolatban fontos a másik függetlenségének tiszteletben tartása is, amit a „Menj és érezd jól magad a barátaiddal!” mondattal lehet kifejezni. Ez azt mutatja, hogy értékelik a külön töltött időt és a személyes szabadságot is.

5.

Bár a távolság jót tehet, a kötődés fenntartása is lényeges. Az „Hiányzol” egy egyszerű módja a gondoskodás kimutatásának, és nem a ragaszkodást fejezi ki, hanem azt, hogy gondol a partnerére és várja a találkozást.

6.

A nehéz beszélgetések elengedhetetlenek egy erős kapcsolathoz. A „Beszélhetnénk?” kérdés azt jelzi, hogy valami fontos a másiknak, és egyben felkérés a figyelmes meghallgatásra.

7.

Végül a „Tervezzünk együtt!” mondat a közös jövő iránti elköteleződést mutatja. Legyen szó egy randevúról vagy nagyobb léptékű álmokról, a közös tervezés emlékezteti a partnert arra, hogy fontos része a másik életének.

Via mymodernmet.com


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KAPCSOLAT
A Rovatból
A párkapcsolati pszichológus feketelistája: 3 ártalmatlannak tűnő mondat, amivel észrevétlenül kivégzed a szerelmet
Egy klinikai pszichológus nevezte meg azt a három dolgot, ami minden kapcsolatot kicsinál.


Egy vita hevében szinte reflexből csúsznak ki olyan mondatok, amelyek látszólag csak a pillanatnyi feszültséget hivatottak levezetni. Ártalmatlannak tűnnek, mégis, mint a lassan ható méreg, hosszú távon

képesek erodálni a legstabilabb kapcsolatok alapjait is: a bizalmat, a biztonságérzetet és az intimitást.

Három ilyen, hétköznapinak álcázott, de valójában rendkívül káros mondatot azonosított egy párkapcsolati pszichológus, akinek elemzése idén februárban ismét nagyot futott az online médiában, rávilágítva, milyen könnyen válhat a kommunikáció a kapcsolat csendes gyilkosává.

A téma hátterét Dr. Jeffrey Bernstein klinikai pszichológus Psychology Today szaklapban megjelent, nagy hatású cikke adja, amelyben elemzi a verbális agresszió finomabb formáit. A szakértő szerint

a probléma gyökere gyakran az, hogy a felek nincsenek tudatában annak, milyen mély sebeket ejtenek a partnerükön egy-egy odavetett megjegyzéssel.

Bernstein három konkrét kifejezést emel ki, amelyek vörös zászlóként szolgálnak minden párkapcsolatban: „Túl érzékeny vagy.”, „Túlreagálod.” és „Nem nagy ügy.”

Mindhárom ugyanazt a célt szolgálja: a másik fél érzéseinek érvénytelenítését, leértékelését. „Haragot csillapítani próbálhatsz, de az ilyen válaszok lekezelőek és ítélkezők” – magyarázza Dr. Jeffrey Bernstein. Amikor valaki azt mondja a partnerének, hogy „túl érzékeny”, valójában azt üzeni: az érzelmeid hibásak, irracionálisak, és a probléma nem a helyzetben, hanem benned van. Ez szégyent és bizonytalanságot szül, és

arra készteti a másikat, hogy a jövőben inkább elfojtsa az érzéseit, ami egyenes út az érzelmi eltávolodáshoz.

Hasonlóan destruktív a „Túlreagálod/Csak vicceltem.” mondat, amely a gázlángolás nevű manipulatív technika egyik klasszikus eszköze. A beszélő ezzel megkérdőjelezi partnere valóságérzékelését, azt sugallva, hogy

a reakciója aránytalan, és a probléma valójában „csak a fejében létezik”.

Bernstein egy esettörténeten keresztül mutatja be a folyamat pusztító hatását. Egy Lisa nevű páciense arról számolt be, hogy kapcsolata elején partnere, Aaron még rajongott érte. „A kezdeti időkben Aaron azt mondogatta, hogy megőrül értem…” – idézte fel Lisa. Később azonban a dinamika megváltozott. Amikor Lisa valamilyen sérelmét fejezte ki, Aaron rendszeresen azzal hárított, hogy a nő túlreagálja a dolgokat. A folyamatos érzelmi érvénytelenítés odáig vezetett, hogy Lisa teljesen elvesztette a kapcsolatba vetett hitét, és a terápián már csak egyetlen, végső mondat hangzott el tőle: „Végeztem!”

A harmadik mondat, a „Nem nagy ügy.”, az érzelmek bagatellizálásával éri el ugyanazt a hatást. Minimalizálja a másik fájdalmát, és azt az üzenetet közvetíti, hogy az ő problémája jelentéktelen, nem érdemel figyelmet.

Ezek a mondatok ritkán állnak magukban; gyakran két másik romboló viselkedési minta kíséri őket.

Az egyiknél a felek fejben listát vezetnek a másik okozta sérelmekről, hibáiról vagy éppen a jó cselekedetekről.

„Ki kért utoljára bocsánatot? Ki tett többet a házimunkáért?” Ez a mentalitás a partneri viszonyt egy folyamatos versengéssé, hatalmi harccá silányítja. A másik veszélyes kísérőjelenség a falépítés, amelyet a Gottman-kutatások a válás egyik legbiztosabb előrejelzőjeként tartanak számon.

Ez az a pont, amikor az egyik fél a vita során teljesen lezár: nem válaszol, elfordul, kivonul a helyzetből, érzelmi falat emelve maga és a partnere közé.

„A falépítés nem sok jóval kecsegtet bármely kapcsolat jövőjét illetően” – figyelmeztetett Bernstein a Psychology Today-ben.

Aki felismeri ezeket a mintákat a saját kommunikációjában, tudatos váltással javíthat a helyzeten. A minősítő, hibáztató mondatok helyett érdemes úgynevezett „én-üzeneteket” használni, amelyek a saját érzéseinkre és élményeinkre fókuszálnak. Ahelyett, hogy „Túl érzékeny vagy”, mondhatjuk azt: „Amikor ez történik, én sebezhetőnek és meg nem értettnek érzem magam.” Ez a megfogalmazás nem támad, hanem párbeszédre hív.

Ha a vita elmérgesedik, konstruktívabb egy rövid, előre egyeztetett szünetet kérni. Például:

„Most túl feszült vagyok ahhoz, hogy ezt megbeszéljük. Szükségem van húsz perc szünetre, de utána folytassuk, mert fontos, hogy megoldjuk.”

A kulcs a garantált visszatérés; a szünet nem menekülés, hanem az érzelmi szabályozás eszköze. Az érzelmek érvényesítése szintén kritikus fontosságú. Egy olyan mondat, mint „Hallom, hogy ez most nagyon rosszul esik neked, és fontos nekem, amit mondasz. Beszéljük át, amikor mindketten nyugodtabbak vagyunk”, képes lehet deeszkalálni a legfeszültebb helyzetet is, mivel elismeri a másik fájdalmát anélkül, hogy feltétlenül egyetértenénk a helyzetértékelésével.

 


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KAPCSOLAT
A legrombolóbb kapcsolati viselkedés, amitől láthatatlannak érzed magad: a stonewalling lassan tönkre teszi a szerelmet
Amikor a szavak lepattannak a párodról, az jobban fájhat, mint a veszekedés. Sokan nem is tudják, hogy ez a viselkedés vészreakció, nem szándékos gonoszság.


Amikor a párod rád se néz, csak a semmibe bámul, miközben te kéred, hogy szólaljon meg, az borzasztó.

A szoba megtelik feszültséggel, te pedig úgy érzed, a falnak beszélsz. Mintha ott sem lennél.

Ez a dermesztő csend, a stonewalling, vagyis a kőfalazás, az érzelmi bezárkózás egyik legkegyetlenebb formája. Kapcsolatok ezreit teszi tönkre.

Ilyenkor az egyik fél a vita hevében érzelmileg teljesen kivonul, és megtagad mindenféle kommunikációt. Elhallgat, nem szól a másikhoz, ráadásul üres tekintettel néz, karba teszi a kezét, vagy egyszerűen kisétál a szobából, elérhetetlenné válva.

Sokan azt hiszik, ez szándékos gonoszság, pedig sokszor csak a félelem áll mögötte.

„Egyfajta védekező mechanizmus, amikor az idegrendszer egyszerűen lekapcsol, mert úgy érzi, nem bírja el a feszültséget” – mondta lapunknak egy pszichológus. A Gottman Intézet kutatásai, melyeket a ted.com is ismertetett, alátámasztják, hogy

ez a viselkedés az egyik legrombolóbb egy párkapcsolatban, mert a túlterheltségből fakadó lezárkózás a másik fél számára elutasításként csapódik le.

Míg a néma büntetés szándékos bántalmazás, a kőfalazás többnyire egy belső vészfék behúzása.

A falat emelő fél egyébként nem nyer semmit, mert a megoldatlan konfliktusok miatt egyre jobban eltávolodnak egymástól a partnerével.

A kimondatlan szavak lassan felgyülemlenek, és egy nap a felek arra ébrednek, hogy két idegen él egymás mellett. A csend mérgezi a bizalmat, megöli az intimitást, és egyenes út a tartós elégedetlenséghez vagy a szakításhoz. A kör azonban megtörhető, de ehhez mindkét fél elszántsága szükséges. Az első lépés, hogy a pár nyugodt körülmények között beszéljen erről a mintáról.

A legfontosabb a közös szabályok megalkotása. Például ha valaki érzi, hogy lekapcsolna, jelezze, hogy szüksége van húsz percre, de utána visszajön és megbeszéli a konfliktust.

Így lehet felelősséget vállalni a problémák mélyítése helyett.

Ez idő alatt a visszavonuló félnek nem a sérelmein kell rágódnia, hanem meg kell nyugtatnia magát, például egy sétával vagy légzéstechnikával.

A feleknek türelmesnek kell lenniük egymáshoz, hiszen a nyomásgyakorlás csak ront a helyzeten. Ha a minták mélyen gyökereznek, egy terapeuta segíthet elsajátítani azokat a kommunikációs technikákat, amelyekkel megelőzhető a teljes bezárkózás.

A "kőfalazás" láthatatlan falakat épít, ám ezeket le lehet bontani. A cél nem a vita nélküli élet, hanem az, hogy a legnehezebb pillanatokban se engedjék el egymás kezét.

Ha pedig menthetetlen a kapcsolat, jobb a szakítás.

Via PsychologyToday


Link másolása
KÖVESS MINKET: