SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Szandi ki se szállt a kocsiból, elvette a 600 ezres gázsit, majd távozott a segélykoncertről, mert szerinte túl kevesen voltak

A szerződésben legalább 50 néző szerepelt, de Szandiék szerint nem voltak ennyien. A szervezők igazolni tudják, hogy 60 jegyet eladtak a koncertre.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. június 20.



Hatalmas botrány lett egy jótékonysági koncertből a szlovákiai Madaron. A rendezvény legnagyobb sztárja, Szandi ugyanis nem volt hajlandó fellépni, miután meglátta, hogy hányan vesznek részt a rendezvényen, tudta meg a Blikk.

„Szandi az esti órákban érkezett meg, majd amilyen gyorsan jött, úgy távozott is. Nem lépett színpadra, mert állítólag túl kevesen voltunk. Úgy láttam, az autóból sem szállt ki, csak elvette a pénzt a leengedett ablakon keresztül.

Szerencsére a többi fellépő feledtette velem a döbbenetem. Ettől függetlenül sokan fel voltak háborodva, a műsorvezető be is számolt róla a színpadon, a történtek részletei pedig futótűzként terjedtek” – mondta a lapnak az egyik néző.

Szavait a jótékonysági koncert egyik szervezője is megerősítette:

„Sajnos, minden így történt. Szandi megérkezett, majd – arra hivatkozva, hogy kevesen vannak – még a kocsiból sem volt hajlandó kiszállni. Átvette a gázsit, 1500 eurót (kb. 600 ezer forint), majd távozott. Azt mondta, a szerződésében benne van, hogy ötven fő alatt nem ad koncertet, de mi igazolni tudjuk, hogy hatvan jegyet adtunk el a helyszínen, és még további 40-50 fő volt önkéntesként jelen, akik szintén szerették volna őt látni. Igaz, hogy elszórva volt a közönség, de ha a művésznő a színpadra lépett volna, biztos mindenki odamegy nézni őt, hiszen van, aki csak miatta jött el. Beismerem, kezdők vagyunk, nem csináltunk még ilyen rendezvényt, így voltak hibák, de a technikai feltételeket biztosítottuk” - részletezte a történteket a szervező. A komáromi Angyali Kezek Nonprofit Szervezet december óta gyűjt egy Madaron élő családnak, ahol a mentálisan sérült anyuka nehéz körülmények között él a három gyermekével, akik közül kettő szintén beteg.

A szervező elmondása alapján Szandi annak ellenére hajthatatlan volt, hogy kérték: ha nem is ad egyórás koncertet, legalább 3-4 dalt énekeljen el. Végül egyáltalán nem lépett színpadra. A lap megkereste Szandi férjét, Bogdán Csabát is az elmaradt koncert miatt.

„Rendszeresen járunk a Felvidékre koncertezni, mindig jól sikerült, és most is azért utaztunk több száz kilométert, hogy Szandi énekeljen. Közvetítőn keresztül mentünk, a helyi szervezőkkel semmilyen kapcsoltban nem álltunk.

Arról sem tudtunk, hogy egy család megsegítéséről szól a rendezvény, a helyszínen szembesültünk ezzel, ahogyan a szervezetlenséggel és azzal is, hogy alig volt ott valaki. Szerintem az is nagy hiba volt, hogy a plakáton nem tüntették fel, ki mikor lép színpadra”

– magyarázta Bogdán Csaba, aki elismerte, hogy a szerződésükben valóban kitétel a minimum 50 fős közönség.

„Ha ez meglett volna, minden gond nélkül leadjuk a koncertet. De azt gondolom, ilyen megalázó helyzetbe nem lehet hozni egy előadót, pláne úgy, hogy a tévé is kint volt. Mi próbáltunk együttműködni, fél órán át várakoztunk, hátha jönnek még emberek, illetve törtük a fejünket további megoldásokon, de a szervezők részéről semmilyen ötlet nem volt, így csalódottan és szomorúan távoztunk Másnap beszéltünk telefonon a hangosítóval, aki elmondta, hogy miután eljöttünk, kinyitották a kaput és ingyen beengedték az embereket, így lett 50-60 néző az egy órával később kezdődő Happy Gang-koncerten. Ha ezt előbb megteszik, Szandi is színpadra lépett volna” – tette hozzá az énekesnő férje.

Szandi elismerte, hogy valóban nem lépett ki az autóból, de szerinte azért, mert nem nagyon volt hova.

„Egy nagy focipályán volt egy színpad kivilágítva és ennyi. A szervező hölgy nagyon együttműködő volt, mondta, hogy tökéletesen megérti, hogy így nem állok színpadra, majd sűrűn elnézést kért, a könnyeivel küszködve. Meg is sajnáltam őt, még a kezét is megszorítottam. Könyörgésről azonban szó sem volt”

– tette hozzá az énekesnő.

„Szeretnénk felajánlani, hogy ha a szervezők küldenek egy számlaszámot, visszautaljuk a pénzt, ezzel is támogatva a családot, hiszen mindig is szívügyem volt a rászorulók megsegítése. Sajnáljuk, hogy így alakult, hiszen a 35 éves pályafutásom során ilyenben még sosem volt részem”

– mondta a Blikknek Szandi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Mi hármunkat, a zenekar tagjait senki meg nem hívta” – ezért marad távol Szikora, Dolly és Novai Fenyő Miklós megemlékezésétől
Novai Gábor közleményben tudatta, miért nem vesznek részt a Hősök terén tartandó gyertyagyújtáson a Hungária tagjai. A szervezők a felvetésre úgy reagáltak, hogy a megemlékezés egy spontán, nyitott esemény, nem pedig hivatalos rendezvény.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 06.



Pénteken gyertyagyújtással búcsúzik a közönség a rock and roll királyától a Hősök terén, a megemlékezésről azonban a Hungária három meghatározó alakja, Szikora Róbert, Novai Gábor és Dolly is távol marad – döntésüket pedig mindannyian megindokolták.

A Budapesti Show-színház által szervezett nyilvános eseményen DJ Várkonyi Attila és DJ Rákász Béla gondoskodik a zenéről. A szervezők ígérete szerint a zenész barátai és családtagjai is jelen lesznek, Fenyő Miklós párja, Erika azonban jelezte, hogy bár hálás a lehetőségért, nem vesz részt a megemlékezésen.

A zenekar tagjai közül elsőként Szikora Róbert jelezte, hogy nem megy el. Közösségi oldalán azt írta,

egyrészt a médiából értesült a gyertyagyújtásról, másrészt a zenekar tagjai senkitől nem kaptak meghívást.

Később Novai Gábor is tudatta, hogy Dollyval egyetértésben ő is távol marad – írta a Blikk.

Novai Gábor a következőket írta: „A pénteki Miki emlékére rendezett gyertyagyújtáson egyetértésben Dollyval és Robival nem veszek részt, részint mert csak a médiából értesültem, részint mert mi hármunkat, a zenekar tagjait senki meg nem hívta.” Hozzátette, hogy ők másképp gyászolnak:

„A mi gyertyáink már szombat óta égnek a szívünkben, azt hirdetve, hogy ‘sosem felejtünk el, mindig velünk maradsz’.”

Szikora Róbert korábban ehhez hasonlóan fogalmazott: „A mi gyertyáinkat a szívünkbe helyeztük és kiolthatatlanul ég, hirdetve, sosem felejtünk el és imádkoztunk tovább érted a lelked nyugalmáért!”

A zenészek felvetésére a szervezők úgy reagáltak, hogy egy spontán szerveződésről van szó, nem pedig hivatalos rendezvényről.

„Nem hívtunk meg külön senkit, hanem egyben, MINDENKIT” – hangsúlyozták.

Fenyő Miklós január 31-én, szombat hajnalban hunyt el 78 éves korában.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
A Nagy Ő: Forró jelenetek a fürdőben – elcsattant az első csók Stohl András és Kiara Lord között!
Stohl András már korábban bevallotta, hogy könnyen beleszerethetne Kiarába, aki rámenősen küzd a szívéért. A wellnessrandin elcsattant csók után vajon a többi lánynak maradt még esélye a színésznél?
M.M. / Fotó: TV2 - szmo.hu
2026. február 05.



Úgy tűnik, megvan az idei évad abszolút befutója? Kiara Lord nem bízza a véletlenre a dolgokat: céltudatos fellépésével teljesen levette a lábáról Stohl Andrást. A színész-műsorvezető sem titkolja vonzalmát, sőt kijelentette: Kiarába bizony nagyon könnyű belehabodni.

A csütörtöki adásban Stohl „szabad jelzést” ad a fizikai közeledésnek, Kiara pedig azonnal él is a lehetőséggel. Kiara Lord Lékai-Kiss Ramóna segítségével egy forró wellnessrandit szervez, ahol végre elcsattan a várva várt első csók is.

A kémia már a kezdetektől működik köztük, még a volt felnőttfilmes Stohl kancsalításra tett, kissé nyers megjegyzése sem tudta elrontani az összhangot.

A kapcsolatuk komolyságát jelzi, hogy a volt felnőttfilmes sztár – aki civilben a Sapkin Katalin nevet viseli – kész lenne feladni karrierjét a féltékeny típusú Stohl kedvéért. Sőt a színész már a kollégáinak is bemutatta a hölgyet, akinek elmondása szerint nemcsak a külseje, hanem az esze is lenyűgözte. Bár Kiara ezzel a „pole pozícióba” került, kérdés, hogyan reagálnak a vetélytársak a látványos előnyre.

A csütörtöki adás előzetesét itt tudjátok megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Jobb volt, mint amire számítottam!” - Kiara Lord egy epres trükkel csábította el Stohl Andrást, de a java csak a csók után jött
Kiara Lord a kezdeti zavar után egy merész trükkel hidalta át a távolságot Stohl Andrással a jakuzziban. Ezután olyan részletességgel elemezte a színész csókját, ami sokakat meglephet.
F. O. / Fotó: TV2 - szmo.hu
2026. február 06.



Gyertyafény, pezsgő, eper – és egy csók, ami után Kiara Lord kendőzetlen őszinteséggel vallott Stohl Andrásról. A TV2 A Nagy Ő című műsorának csütörtöki adásában elcsattant első csók nemcsak a képernyőn forrósította fel a hangulatot, de a verseny erőviszonyait is átrendezhette.

A romantikus pillanatra egy jakuzzis randevún került sor, az ötlet Kiaráé volt, a körülményeket pedig Stohl András teremtette meg.

A páros kezdetben kissé zavarban volt, de Kiara egy merész trükkel oldotta a feszültséget: egy epret rejtett Stohl szájába, amit aztán együtt fogyasztottak el, a pillanatot pedig egy szenvedélyes csókkal koronázták meg. Hogy milyen volt a csók, arról a versenyző részletesen is beszámolt.

„Meglepően finom a csókja, jobb volt, mint amire számítottam! Pedig aggóggtam, hogy nem lesz jó, és hogy emiatt kiábrándulok majd Andrásból.

Érzéki, nagyon finom a szája, az ajkai, tökéletes nyálmennyiséggel csókol, amikor érzed, hogy ez jó, ez tetszik. Nagyon kellemes, sokat sejtető és nem színészies! Számomra a csók sokkal intimebb dolog is, mint a klasszikus szexuális behatolás, közel sem mindenkit engedek be a számba” – fejtette ki Kiara, aki szerint Stohl magas lángon ég.

„Rájöttem, hogy András kifejezetten magas lángon ég, fontos neki a flört, a játszdozás, de igazán elegánsan teszi mindezt!”

- mondta az egykori felnőttfilmes a Blikknek.

A színész a műsorban korábban a többi lánynak is jelezte, hogy nyitott a közeledésre. „Ha esetleg valakiben erre van késztetés, akkor nyitott ajtókat dönget” – mondta Stohl, aki a privát randin Kiarának azt is elárulta, hogy nagy szüksége van a közelségére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szikora Róbert nem búcsúzik Fenyő Miklóstól a Hősök terén – szerinte őt és a zenekart sem hívta senki
A Budapesti Showszínház által szervezett pénteki eseménytől az énekes a hivatalos meghívás hiánya miatt marad távol. A szervezők hangsúlyozzák: a nyilvános búcsúztatóra mindenkit szeretettel várnak.


Péntek este a Hősök terén gyújtanak gyertyát Fenyő Miklós emlékére, a megemlékezést azonban máris vita árnyékolja be: Szikora Róbert, a zenész egykori társa bejelentette, nem megy el, mert meg sem hívták. A rock and roll királya január 31-én, 78 éves korában hunyt el.

A legendától a rajongók február 6-án, pénteken 18 és 21 óra között búcsúzhatnak a budapesti Hősök terén. Bár zenei aláfestés is lesz, a szervezők halk, méltóságteljes és csendes eseményre készülnek.

Az eredeti helyszín a Szent István park lett volna, de a terület csupán pár száz ember befogadására alkalmas, így a nagy érdeklődésre való tekintettel esett a választás egy tágasabb helyszínre.

„Az eredeti elképzelés szerint egy nagy méretű Fenyő Miklós-fotó előtt bárki leróhatja a tiszteletét. Ez mára kicsivel nagyobbra nőtt, mint gondoltuk, köszönhetően a két lemezlovasnak is, akik zenével is készülnek” – mondta a Storynak Tóth Ádám, a Budapesti Show-színház igazgatója.

Azonban lesz, aki nem megy el a megemlékezésre:

„A pénteki Miki emlékére rendezett gyertyagyújtáson nem veszek részt, részint mert csak a médiából értesültem, részint mert mi hármunkat, a zenekar tagjait senki meg nem hívta. A mi gyertyáinkat a szívünkbe helyeztük és kiolthatatlanul ég, hirdetve ,,sosem felejtünk el és imádkoztunk tovább érted a lelked nyugalma ért!” – írta közösségi oldalán csütörtökön Szikora Róbert, az R-Go frontembere.

A szervezők azonban úgy vélték: „Ez egy spontán szerveződés volt, nem hivatalos rendezvény. Nem hívtunk meg külön senkit, hanem egyben, MINDENKIT” – közölte a Budapesti Showszínház.

Az eseményen Fenyő Miklós élettársa, Erika sem vesz részt, de köszönetét fejezte ki a szervezőknek a lehetőségért. A szervezők ígérete szerint a Hősök terén a zenész barátai és családtagjai is jelen lesznek.

A megemlékezés Facebook-oldalán arra kérik a gyászolókat, hogy egy mécsessel vagy egy szál virággal érkezzenek. A zenei aláfestésről két lemezlovas, DJ Várkonyi Attila és DJ Rákász Béla gondoskodik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk