SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Szabó Zsófi üzent a „károgó nagymamáknak, akiknél rosszindulatúbbat nem hordott a hátán az Insta”

Azt írta, hangot kell adnia annak a bántalmazásnak, amiben nap mint nap részesítik őt a kommentekben.


Szabó Zsófi igyekszik óvni a magánéletét, ezért kisfiáról sem gyakran posztol a közösségi oldalán, ha mégis, akkor ügyel arra, hogy a gyerek arca sose látszódjon. Az utóbbi időben azonban sok támadás érte, miután bejelentette, hogy elválik a férjétől.

A műsorvezető márciusban Istenes Bence internetes műsorában elmondta, hogy nagyon fájt neki, hogy sok rosszindulatú, gyűlölködő kommentet kapott a közösségi médiában, és az volt a legmegdöbbentőbb számára, hogy a legdurvább hozzászólásokat "két-három unokával mosolygó, cuki nagymamák" írták neki.

Úgy látszik, ez azóta is így van, mert a Reggeli című műsor egyik házigazdája most is a "károgó nagymamákat" emlegette egy Instagram-posztjában. Azért fakadt ki, mert állítása szerint rendszeresen bántalmazzák őt a kommentekben, és ő ezt nem akarja eltűrni.

"Több mint egy éve már, hogy nem posztolok a kisfiamról. Nem mondom, hogy soha, de nagyon, nagyon ritkán. Nem azért mert nem egészséges, gyönyörű, okos és mert nincsenek csodálatos gondolatai amiket ne osztanék meg Veletek, és nem azért mert nem Ő a legnagyobb büszkeség az életemben, (csakúgy mint a legtöbb szülőnek) hanem azért mert időről időre bebizonyosodik, hogy ez így vagy rendjén és kész. Ez az én értékrendem, az én döntésem. Megvan rá az okom amiért és akiktől védem őt.

A károgó nagymamáknak, akiknél rosszindulatúbbat nem hordott hátán az Insta, pedig üzenem: mióta anya vagyok, egy éjszakát leszámítva amikor kórházban voltam, mindig a kisfiammal alszom. MINDEN ÉJJEL. Nem magyarázkodás. Nem tartozom senkinek vele. De hangot kell adnom annak a bántalmazásnak amiben nap mint nap részesítenek. Nem kötelességem eltűrni. Anya vagyok. Hiszem, hogy jó anya. Remélem ez így is marad és a kisfiam majd büszke lesz rám

- írta bejegyzésében, amit ide kattintva érhetsz el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Nagy Feró beszólt a színpadról: Azahriah, olyan, mint a malária
A veterán énekes kijelentése a Beatrice szombat esti ingyenes koncertjén hangzott el. A fellépés az állami szervezésű Szent István Nap programsorozat része volt, és talán ha ezren álltak a színpad előtt, szemben Azahriah 60 ezres Puskás-koncertjeivel.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 17.



Nagy Feró szombaton a Tabánban lépett színpadra a Beatrice zenekarral. A koncert a Szent István Nap programsorozat része volt, amely Retro Tabán néven futott. A fesztivált a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség szervezte, többnyire kormány vagy Fidesz-közeli előadók lépnek fel rajta négy napon keresztül. Pikáns, hogy ma már felléphet itt a Beatrice mellett a Neoton is, amely a rendszerváltás előtt a Kádár-korszak kegyeltje volt, szemben Nagy Feróékkal, akik a fél országból ki voltak tiltva.

A HVG egyik olvasója arról számolt be, hogy

az énekes a fellépésen úgy fogalmazott: „Azahriah, olyan, mint a malária”. A lap azt is írta, hogy a közönség száma viszonylag alacsony volt,

aminek hátterében a nagy hőség állhatott.

Nem ez volt az első alkalom, hogy a Beatrice frontembere bírálta fiatal kollégáját. Korábban Azahriah egy nyilatkozatában azt mondta, hogy már csak szektás, értelmileg és mentálisan is visszamaradottak szavaznak a Fideszre. Erre Nagy Feró így reagált: „Egy szerencsés kor gyermeke, hiszen nem kényszerül arra, hogy gondolkodjon, vagy legalább meggondolja a szavait. Szabad neki zagyvaságokat beszélni, énekelni és írni anélkül, hogy bárkitől vagy bármitől tartania kellene.”

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
Molnár Áron szerint Byealexék augusztus 20-i koncertjének lemondása jó lehetőség a magyar zenészeknek, hogy szolidaritásképpen bojkottálják a NER rendezvényeit
ByeAlex és a Margaret Island kikerült az augusztus 20-i programból. A színész és aktivista szerint a zenészeknek közösen kellene kiállniuk a jogaikért.


Mint lapunk is megírta, az augusztus 20-i állami ünnepség programjából kikerült ByeAlex és a Margaret Island. A szervezők közlése szerint politikamentes eseményt szeretnének, a fellépések lemondása miatt azonban a zenészek milliós bevételtől eshetnek el.

A döntésre eddig egyik érintett zenész sem reagált a közösségi oldalán. Molnár Áron színész és közéleti aktivista azonban Instagramon osztotta meg véleményét, írja a Blikk.

„Hm.. magyar zenészek.. bizony jó lehetőség ez arra, hogy szolidaritásképpen bojkottáljátok a NER rendezvényeit és ezt kommunikáljátok is. Miért csak ti lehettek arrébb rakva? A NER-t is lehet negligálni. Minél tovább vártok, vagy hallgattok, annál legitimebb lesz a hatalom ezen fegyvere. Minél többen megszólaltok, annál több léket kap a NER hajója”

– fogalmazott az Insta-sztorijában, amelyben egy cikk fotóját is megosztotta a koncertek lemondásáról.

A Margaret Island nemrég Tusványoson is fellépett, ahol az énekesnő, Lábas Viki szivárványszínű papírzászlókat osztott a közönségnek. Az együttes tavasszal jelentette be, hogy idén feloszlik, búcsúkoncertjük október 2-án lesz. Az augusztus 20-i fellépés ennek előfutára lehetett volna.

A két zenekar szereplését korábban bejelentették, ám a programból végül csütörtökön vették ki őket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
ByeAlex: a lemondott augusztus 20-i koncert gázsiját felajánlom a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványnak
Azt is írta még: Ha Az én országom című dal miatt ma hazánkban koncertet mondanak le, és listázásokkal bélyegzik meg őt, az szerintem egy rossz módja a szabadelvű művészekkel való diskurzusnak.


ByeAlex koncertjének lemondása még további hullámokat vetett az elmúlt napokban. Az augusztus 20-ára lekötött koncertet a szervezők lemondták, de nem indokolták. Az előadó szerint viszont "erősen egybecseng" Az én országom című dalának megjelenésével.

Most a Facebookon meg is írta, hogy az ilyesmi, valamint a listázás nem jó módszer a művészekkel szemben.

Bejelentette azt is, hogy mivel "kötbérezés miatt a zenekarunk és stábunk gázsiját teljesen korrekt módon megtérítik," ezért ő a saját részét felajánlja a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványnak. Amúgy szerinte nincs harag, teszi a dolgát úgy, mint eddig.

Íme, a poszt:

"drága véreim!

gondolom, mostanra már mindenki hallotta, hogy egy augusztus 20.-i koncertünket meg nem indokolt okokból kifolyólag lemondták.

a lemondás ideje erősen egybecseng az ‘az én országom’ c. dalom megjelenésével, amiben egyébként egyetlen kifejezetten lázító, uszító gondolat sincsen megfogalmazva a kormányunk ellen, pedig két hete ezt kiabálják rá.

szerintem, egy rendkívül elegáns, igaz valóban csípős, kritikus, de hazafias dal lett.

ha egy ilyen dal miatt ma hazánkban egy előadónak koncertet mondanak le, és listázásokkal bélyegzik meg őt, az szerintem egy rossz módja a szabadelvű művészekkel való diskurzusnak.

a szervezők a szerződésből fakadó kötbérezés miatt a zenekarunk és stábunk gázsiját teljesen korrekt módon megtérítik. a hamarosan beérkező összegből az én gázsimat viszont felajánlom a HEIM PÁL GYERMEKKÓRHÁZ FEJLESZTÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNYNAK, mert én nem fogadok el olyan munkáért pénzt, amit nem végeztem el.

az utalásról, amint a szervezők részéről a teljesítés megtörténik, screenshotot fogok nektek készíteni és megosztom majd itt. (ahogy ezt sok hasonló esetben tettem már.)

leszögezném: bennünk semmi harag nincs senki irányába. én pedig személy szerint teszem tovább azt, amit eddig is. futok, videójátékozom, játszom a macskámmal, hétvégente ezrekkel bulizom és iszogatok, meg néha-néha magamra haragítom ezt meg amazt."


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Magyar Péter fotókkal jelentkezett: „Én, miközben a propagandisták vergődnek”
A TISZA Párt vezetője megmutatta, mivel lazít éppen. A politikus a jelek szerint élvezi a szabadságot.


Magyar Péter az országjárás közben lazításra is fordít egy kis időt. És hogy mivel tölti azt, arról pár képben számolt be a közösségi oldalán. Azt írta a fotókhoz:

"Én, miközben a propagandisták vergődnek".

Kommentben még annyit tett hozzá:

"Megafonosok? Challenge accepted?"


Link másolása
KÖVESS MINKET: