SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Hot Magazin: Szabó Zsófi és Shane Tusup gyakorlatilag már együtt élnek

A lap szerint a pár kapcsolata már hónapok óta tart, szerelmüket pedig egész nyáron sikerült titokban tartani.


Cikkünk korábbi változatában tévesen azt állítottuk, hogy Szabó Zsófi elismerte a Hot magazinnak azt, hogy együtt él Shane Tusuppal. Ez azonban nem történt meg, a valóság az, hogy a műsorvezető nem nyilatkozott idén még erről senkinek, ahogy most sem.

Szeptemberben kezdett el terjedni a pletyka arról, hogy Szabó Zsófinak, aki év elején bejelentette, hogy elválik férjétől, új párja van, méghozzá Shane Tusup személyében. Hosszú Katinka exférje egy ideje már kitartóan bókolt a műsorvezetőnek kommentekben az Instagramon, és úgy tűnik, hogy nem hiába, ugyanis sikerült meghódítania Zsófi szívét.

A pár kapcsolata a pletykák szerint már hónapok óta tart, szerelmüket pedig egész nyáron sikerült titokban tartani. Nemrég azonban lefotózták őket együtt egy kávézóban, ahol már nem is akarták palástolni az egymás iránt érzett érzéseiket.

A Blikk fotósa korábban már lencsevégre kapta, hogy Tusup Zsófi házánál parkolt le este és csak másnap reggel indult útnak. Most egy neve elhallgatását kérő közeli ismerős azt is elárulta a hot! magazinnak, hogy

„Szerencsés találkozás az övék, remekül passzolnak egymáshoz! Eleinte Shane csak egy-egy napot aludt Zsófinál, de olyan nagy a szerelem, hogy gyakorlatilag már együtt élnek.

Azt is hozzátette, hogy Zsófi már természetesen a kisfiát is bemutatta új párjának, aki teljes jogú családtag lett náluk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Már a boltig sem jut el – így él magányosan a 90 éves Koltai János az ádándi otthonában
A Szomszédok egykori sztárja felesége halála óta egyedül él, lábfájdalmai miatt alig mozdul ki. Örömöt már csak a kertészkedés és az alkotás jelent számára.


Koltai János, a Szomszédok sorozat Gábor Gábora, kilencvenévesen él egyedül ádándi (Somogy megye) otthonában. Felesége, Pap Éva halála óta a magány is része lett a mindennapjainak. Mint mondta: „Amióta a feleségem, Pap Éva átlépett a nem ismert tartományba, nem igazán fantasztikus az élet. Nehéz, ha az embernek nincs kihez szólnia” - írta a Blikk.

A színész jelenleg lábfájdalmak miatt már csak nehezen tud kimozdulni. A mozgás számára kihívás, az egyensúlyát könnyen elveszíti, ezért mindig ügyel arra, hogy legyen, amibe kapaszkodhat. A vakondtúrások a kertben még veszélyesebbé teszik a közlekedést. „Ezért

mindig ügyelek arra, hogy legyen mellettem valami, amibe kapaszkodni tudok, hogy ha netán elesnék, fel tudjam magam segíteni”

– mondta.

A meleg időszak szintén megnehezíti a napjait, így ilyenkor a kertészkedés is háttérbe szorul. „Nem viselem jól ezt a meleget, pedig lenne tennivaló az udvaron. Sajnos a hőségben nem tudok kimenni a kertbe” – fogalmazott. Hozzátette, hogy szerencsére a ház vastag falai kellemes hűvöst biztosítanak számára.

Bár fia Budapesten él és ritkán tudják látni egymást, Koltai nincs teljesen egyedül: egy jó barátja segít neki a bevásárlásban és az ügyintézésben is.

„A fiamat a munkája Budapesthez köti, így sajnos ritkán tudunk találkozni. Van viszont egy jó barátom, aki sokat segít, elmegy helyettem a boltba, intézi az ügyeket. Persze, én is elindulnék, de mire a saját tempómban odaérnék, már besötétedne”

– mondta.

A művész jelenleg is dolgozik: egy monológot készít, amelyen évek óta dolgozik kisebb megszakításokkal. A felvételhez használt videórögzítője ugyan nemrég elromlott, de egy másik barátja új kamerát hozott neki Budapestről, így újra folytathatja a munkát. Elmondása szerint már közel jár a befejezéshez: „Ha lehet így fogalmazni, a főpróbahét előtt vagyok, már nem sok kell hozzá, hogy elkészüljek vele.”

Idén júniusban töltötte be a 90. életévét, amit néhány barátjával ünnepelt. „Jólesett, hogy tudtunk kicsit beszélgetni. Szerencsére a fejem még jól működik, csak a lábammal vannak gondok” – tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Fejbe lőtték a „miniszterelnököt” Majka koncertjén a Campus Fesztiválon
A rapper korábbi fellépésein lapiformációk szerint még egyszer sem adták elő ezt a jelenetet, így vélhetően Debrecenben mutatkozott be az új elem.


A Campus Fesziválon az idén minden nap számos előadó koncertjét kísérték a közönség részéről a „Mocskos Fidesz!” – skandálások, írja beszámolójában a Debreciner. Majka koncertjén sem volt ez másként, a produkció alatt többször is szidalmazták a kormánypártot.

A rapper, ahogy máshol is, többször is eljátszotta a Bindzsisztán nevű fiktív ország korrupt miniszterelnökéről szóló, Csurran, cseppen című dalát.

Az áthallásos, rendszerkritikus sláger végén a korrupt miniszterelnököt megszemélyesítő Majka egy „Isten áldja Bindzsisztánt, baszd meg!” felkiáltással tisztelgett, majd

az egyik közreműködő egy fordítva megfogott mikrofonnal eljátszotta, hogy fejbelövi a rappert.

Majka ezután összeesett a színpadon. Az esetről videó is felkerült a világhálóra:

A lap szerit Majka korábbi fellépésein még egyszer sem adták elő ezt a jelenetet, így vélhetően Debrecenben mutatkozott be az új elem.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Összeházasodott Hujber Ferenc és Szőke Krisztina – feketében vonultak az oltárhoz
A sztárpár már régóta jegyben járt, korábban a pandémia miatt kellett elhalasztaniuk a ceremóniát.


Sejtelmes sztorivideót osztott meg az Instagramon Varga-Hrovatin Csenge néhány napja: „úton, de vajon hova…?!” – írta a felvételhez, majd férje rákontrázott, és egy ünnepi vacsoráról készült videót mutatott a követőinek.

Aztán Varga Miklós Joe szombat este le is rántotta a leplet a titokzatos eseményről: megosztott fotóján párjával, valamint Hujber Ferenccel és Szőke Krisztinával láthatóak. A képhez azt írta:

„Ez a Nyerő Páros átok megint csak bebukott! Van aki(k)re nem hat!! Nagyon szeretünk Titeket! Sok boldogságot kívánunk!”

Ami azt jelenti, hogy Hujber Feri és volt felnőttfilmes párja összeházasodott. A ceremónián egyébként mindketten talpig feketébe öltöztek. Varga Miklós mondataival pedig minden bizonnyal arra utal, hogy számos pár szakított már nem sokkal azután, hogy szerepeltek a realityben.

A 24.hu emlékeztet arra, hogy Hujber korábban Londonban kérte meg kedvese kezét, de egy ideig a Covid-járvány miatt nem tudták megtartani az esküvőt. Az újdonsült házaspárnak van egy közös fia: Regő 2020-ban született.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Majka kiakadt a Hír TV beszámolójára: Aki hülyének nézi a közönséget, az a hülye
A rapper most sem rejtette véka alá a véleményét, miután kiderült, hogy a Hír TV hogyan tudósított a debreceni koncertjén történtekről.


Nem fogta vissza magát Majka, amikor meglátta a Hír TV egyik anyagát: „kattintásvadász írás, újságíróknak csúfolt csinovnyikok” – fakadt ki a Facebookon rapper, aki szerint egyenesen kontraproduktív, amit a csatorna művel.

Majka nem rejtette véka alá a véleményét, amikor eljutott hozzá a Hír TV egyik friss hírműsorának címe és tartalma. A rapper közösségi posztban írta meg a véleményét, és nem finomkodott.

„Ez tényleg egészen hihetetlen... Kattintásvadász írás, újságíróknak csúfolt csinovnyikoktól… És a torta tetején a dísz: a direkt áthallásos cím”

– fogalmazott Majka.

Ahogy már beszámoltunk róla, Majka, ahogy máshol is, többször is eljátszotta a Bindzsisztán nevű fiktív ország korrupt miniszterelnökéről szóló, Csurran, cseppen című dalát. Az áthallásos, rendszerkritikus sláger végén a korrupt miniszterelnököt megszemélyesítő Majka egy „Isten áldja Bindzsisztánt, baszd meg!” felkiáltással tisztelgett, majd az egyik közreműködő egy fordítva megfogott mikrofonnal eljátszotta, hogy fejbelövi a rappert. Majka ezután összeesett a színpadon.

A rapper szerint nemcsak a tartalommal van baj, hanem az egész gondolkodásmóddal is:

„Nincs egy olyan ember ott, aki átlátja, hogy ez mennyire kontraproduktív? Nincs egy ember, aki felteszi azt a kérdést, hogy vajon mi értelme ennek? Mit hoz ez nekünk?” – írta a rapper.


Link másolása
KÖVESS MINKET: