SZEMPONT
A Rovatból

Sok kormánytisztviselő nem hitelképes, 2-3 diplomával is csak nettó 250–300 ezer forintot keres - mondja az 1 milliós otthonteremtési támogatásról a szakszervezet

Azonban azoknak, akik igénybe tudják venni, valóban nagy segítség az új kormányzati lépés Boross Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint.


A kormány új otthontámogatási javaslatot dolgozott ki a közszolgálatban dolgozók lakhatási helyzetének javítására. Évente egymillió forintos támogatást kapnak azok, akik az állami szférában, például az egészségügyben, a rendvédelemben, a honvédségnél, az oktatásban vagy a közigazgatásban dolgoznak. A támogatás lakáshitel-törlesztésre vagy új lakáshitel önrészének kifizetésére fordítható, és összevonható az Otthon Start Hitellel is.

A Bankmonitor elemzése szerint a havi 83.333 forintos állami hozzájárulás fedezheti például egy 17 és félmillió forintos, 3 százalékos kamatozású Otthon Start vagy CSOK Plusz hitel teljes havi törlesztőrészletét, illetve egy 12,3 millió forintos, 6,5 százalékos kamatozású piaci hitelét is, 25 éves futamidő mellett. Ugyanakkor azt Gulyás Gergely is elismerte, hogy jelenleg csak az érintettek 18%-ának van lakáshitele, mindez elsősosorban nekik lehet segítség. Az új bejelentésről Boross Péternét, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnökét kérdeztük.

– A közszolgálatban dolgozóknak egy évi egymillió forintos hiteltámogatást vagy hitelkedvezményt adna a kormány. Mit gondolnak erről?

– Ez egy fontos lépés a kormány részéről. Ez minden hitelképes közszolgálati dolgozó esetében évente egymillió forintig segítheti akár az önerő előteremtését, akár a hitel törlesztését. Igaz, még sok a nyitott kérdés, hiszen a feltételeket a jövő heti, szerdai kormányülésen véglegesítik, és velünk ezt semmilyen módon nem egyeztették. Ettől függetlenül ez egy pozitív lépés. Az is kérdés, hogyan lehet felhasználni az önerőre szánt támogatást, például a régi hitelek törlesztésére is igénybe vehető-e. Emellett nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy

az állam szolgálatában nem csak közszolgálati dolgozók vannak, hanem közszolgáltatási dolgozók is, például a vasúti és közlekedési szektorban, akik szintén állami alkalmazottak. Ők miért nem kapnak ebből a lehetőségből?

Ez is egy jogos kérdés. Fontos továbbá, hogy hányan lesznek egyáltalán hitelképesek. Az MKKSZ által képviselt ágazatokban (kormánytisztviselők, önkormányzati köztisztviselők, szociális, ágazati, kulturális dolgozók) a bérek le vannak szakadva, hosszú ideje alacsonyan tartották őket. A szociális ágazatban például

a diplomás szociális munkás nettó átlagkeresete 297 ezer forint. Kérdés, hogy ez elég-e a bankok által elvárt hitelképességhez?

A bankok jövedelemarányos törlesztési mutatót számolnak: a havi hiteltörlesztőt elosztják a havi nettó jövedelemmel, és megszorozzák százzal. Alacsony jövedelem mellett sokan már most is eladósodtak, ami akadályozhatja a támogatás igénybevételét. Ahogy mondani szokták: az ördög a részletekben rejlik. Ezzel együtt is biztos vagyok abban, hogy aki hitelképes, és igénybe tudja venni ezt a lehetőséget, annak havi bontásban 83 ezer forint támogatás komoly segítséget jelenthet. Ez például fedezheti egy 17,5 millió forintos, 3%-os kamatozású otthonteremtési vagy CSOK+ hitel teljes havi törlesztését. Tehát aki jogosult rá, annak ez mindenképp pozitív lehetőség.

– Kik azok, akik biztosan nem tudják igénybe venni ezt a támogatást? Gondolom, elsősorban a szociális szférára gondol.

– Nem csak rájuk. Hasonlóan nehéz helyzetben vannak az önkormányzati köztisztviselők is, akik most kapnak majd fizetésemelést, de 16 éve 38 650 forintos állami illetményalappal dolgoznak. A nettó összegek alig térnek el a szociális ágazatétól. Magyarország sajnos le van maradva az európai átlagkeresethez képest, a bankoknál pedig nincs kivételezés: aki alacsony jövedelmű vagy eladósodott, nem számít hitelképesnek. Sok kormánytisztviselő 2-3 diplomával is csak nettó 250–300 ezer forintot keres. Ez egyszerűen nem elegendő. A közszolgálatban tartósan alacsony bérek mellett dolgoznak.

Most ugyan kapnak keresetnövelést, részben az MKKSZ sztrájkkövetelésének köszönhetően, részben nyilván a választásokra való felkészülés miatt,

de még mindig messze vannak a tisztességes megélhetést biztosító szinttől. Szerintem az embereket meg kell fizetni: olyan béreket kell adni, amelyekből meg tudják oldani a lakhatásukat, a családjuk fenntartását és a pihenésüket. Ezt persze még a minimálbérnek is biztosítania kellene. A bérfelzárkóztatás nálunk nehéz ügy, de a mostani lépések kezdetnek jók. Folytatni kell őket, és fel kell zárkóztatni a leszakadt jövedelmeket.

– Most azt jelentette be Navracsics Tibor, hogy szeptembertől 15%-kal emelik a kormánytisztviselők bérét. Ez elegendő lesz ahhoz, hogy sikerrel pályázhassanak egy ilyen hitelre?

– Szeptember 15-től jön az első, 15%-os lépés. Ha valaki most 232 ezer forintot keres, mert garantált bérminimumot kap, középfokú végzettséggel, vagy 250–260 ezret, az sajnos még nem elegendő a hitelfelvételhez.

Talán, ha a család jövedelme összeadódik, akkor igen, de sokaknál az sem elég.

A bérfejlesztést azért követeltük, mert a jelenlegi keresetekből nem lehet előrelépni. Ha most kialakul egy magasabb bázis, és jön januárban még egy 15%-os emelés, az már jelenthet valamit. Nem éves szinten 30%, de így is egy jó lépés.

– Ezeknek a százmilliárdoknak talán jobb helyük lenne a bérfelzárkóztatásban...

– Valóban. Elsősorban a bérek rendezésére kellene fordítani ezeket a forrásokat. A lakáspiac támogatása a gazdaságot is élénkíti,

de felveri a lakásárakat, ami tovább nehezíti a hitelképességet.

Az államnak olyan béreket kell biztosítania, amelyekből meg lehet élni, lakhatást lehet biztosítani hitelfelvétel nélkül is. Nem lehet mindent tűzoltással megoldani, tervszerű, átfogó bérfelzárkóztatásra van szükség.

– Akkor is pozitív ez az intézkedés, ha feszültséget okozhat, mert miközben a magasabb jövedelműek igénybe tudják venni a támogatást, az alacsonyabb jövedelműeknek elérhetetlen marad ez a segítség?

– Így van. De ettől még nem mondhatom, hogy ez negatív intézkedés, mert van akinek valóban segít. Ha rajtam múlna, inkább béremelést adnék, méghozzá tartósan, szisztematikusan és egyeztetve. De a kormány másként gondolkodik.

– Mennyi pénzbe kerülne a közszolgálatokban mindenkinek elfogadható szintre emelni a fizetését?

– Ezt nem tudom kiszámolni. Hat-hétszázezer emberről van szó, és nem átlagokban kell gondolkodni, hanem pontos adatok alapján. A kormány feladata, hogy célt tűzzön ki, például egy ciklus alatt öt-hat helyet előrelépni az európai rangsorban, és ehhez ütemtervet készítsen. Nekünk az a dolgunk, hogy a problémákat összegyűjtsük, feltárjuk, javaslatot tegyünk, és nyomást gyakoroljunk. Ezt meg is tettük: leveleztünk,

sztrájkot szerveztünk, új tagokat toboroztunk. Ennek köszönhető a most bejelentett 15%-os keresetnövelés.

Elég-e ez? Nem. De ez is a mi munkánk eredménye.

– A kormány ezt az intézkedést is úgy jelentette be, hogy nem kérte ki az önök véleményét. A részletszabályok kidolgozásánál számítanak az önök javaslataira?

– Nem jellemző, hogy igénybe vennék a szakszervezetek munkáját. Saját elképzeléseiket valósítják meg. Nem ez az egyeztetésre hajlamos kormány.

– Azt is mondta, hogy 2022-ben volt utoljára béremelés a szociális ágazatban, választási évben. Most is választási év lesz. Amikor nincs választási év, nincs előrelépés sem?

– Akkor csupán a minimálbér és a garantált bérminimum szintjén történnek lépések. Átfogó emelés nincs. Hiába követeljük, nem rajtunk múlik.

– Önök hogyan folytatják a munkát?

– Most a szociális területért fogunk kiállni, közös akciókat szervezünk a kollégákkal. Bemutatjuk, hogy a közszolgálatban a szegénység és a luxus egyszerre van jelen. Nem várjuk, hogy a kormány magától bejelentse a szociális ágazat emelési terveit, nyomást fogunk gyakorolni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Lakner-Ruff: Orbán a fél országról kijelenti, hogy az élet helyett a halált akarja
A két szakember közös nyilatkozatban bírálta, hogy a kormányzati kommunikáció „Háborúpárti Menetként” emlegeti az ellenzéki demonstrációt. Úgy látják, a cél a társadalmi árkok mélyítése és a politikai feszültség fokozása.


Lakner Zoltán politológus és Ruff Bálint poltikai tanácsadó közös nyilatkozattal estek neki a kormányzati retorikának. A politikai szakemberek szerint a miniszterelnök és köre „Háborúpárti Menetnek” bélyegzi az október 23-i ellenzéki megmozdulást – áll a Lakner és Ruff közös posztjában.

„Orbán a fél országról kijelenti, hogy az élet helyett a halált akarja” – írják. Szerintük a cél a feszültség fokozása. „Nem elég már a régi »nóta«: egyre feljebb és feljebb kell tekerni a gyűlölet lángját, még nagyobbat kell ásni az amúgy sem kicsi árkon, hogy senki se gondolja, hogy átléphet rajta, és senki se gondolhassa a másik oldalon lévőről, hogy a hazájáért aggódó, tenni akaró magyar ember.”

Szerintük a „Háborúpárti Menet” elnevezés a Rákosi-korszak propagandáját idézi. Október 23. az 1956-os forradalom 69. évfordulója, a szerzők élesen kifogásolják a megbélyegző címkézést ezen a napon is.

„Orbán, aki saját maga vezeti a Fidesz–kormány–CÖF–DPK–HK nevű konstrukciót, ami valójában egy kampány, most a fél országot azzal vádolja, hogy háborúpárti”

- olvasható a bejegyzésben.

Úgy látják, a miniszterelnök nem az egész országot akarja képviselni.

„Nem arra törekszik, hogy miniszterelnökként képviselje az egész országot, és nem is arra, hogy pártelnökként visszanyerje azok bizalmát, akik csalódtak benne, ehelyett életellenesnek nevez mindenkit, aki október 23-án és azon kívül nem vele tart, hanem azokkal demonstrál vagy egyszerűen csak azokkal rokonszenvezik, akik kritizálják Orbán politikáját” - teszik hozzá.

A két szerző példaként említi a kormányoldalhoz köthető megyei lapokban megjelent AI‑generált képet is, amelyen Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke pórázon vezeti Magyar Pétert. A végén kérdésekkel zárnak. „tényleg október 23-án, tényleg „Háborúpárti Menet”, tényleg a fél országot kiírni a nemzetből? Tényleg ez a közös jövőnk?”

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Gerendai az újabb Sziget-szavazásról: Nem fogok azon gondolkodni, hogy milliárdos kockázatokat a nyakamba vegyek úgy, hogy nem látom reálisnak, hogy meg tudom oldani
Másodszor se történt előrelépés a fővárosban: egyelőre nem biztosított a Sziget jövője. Gerendai Károly nyilatkozott a lapunknak arról, hogy látja a mostani helyzetet, van-e még remény a Sziget Fesztivál megmentésére.
Fischer Gábor - szmo.hu
2025. október 22.



A mai napon a Fővárosi Tulajdonosi Bizottság másodszor sem szavazta meg a Sziget Zrt.-vel fennálló területhasználati megállapodás felmondását. Ezt a külföldi tulajdonos kezdeményezte, mert jövőre ők már biztosan nem rendezik meg a Szigetet. Karácsony Gergely szerint a megállapodás felmondása lenne az első lépés a Sziget megmentéséhez, vagyis ahhoz, hogy egy új szervezővel új szerződést köthessen a főváros. A Tisza frakciója és a Fidesz viszont úgy látja, így önként mondanának le a jövőre szerződés szerint még járó 200 millió forintról, anélkül, hogy garanciát kapnának arra, ténylegesen megrendezik a fesztivált.

A Sziget sorsa azután lett kérdéses, hogy a Superstruct több évnyi veszteséges működés után úgy döntött, kiszáll. A tulajdonrész egy Gerendai Károly vezette konzorciumhoz kerülhetne, amennyiben a Sziget eredeti tulajdonosa ki tud dolgozni egy fenntartható koncpeciót.

Az idő mindenesetre sürget, a nagy fesztiválok már javában szervezik a jövő évi programot.

Gerendai Károlyt váratlanul érte a mai szavazás eredménye.

„Szívesen megpróbálom megmenteni a Szigetet, de innentől fogva, ha azt látom, hogy a fővárosban nem adnak ennek zöld utat, akkor nagyon nem lesz miről beszélgetnünk” - mondta a Szeretlek Magyarországnak.

Szerinte egyetlen lehetőségük maradt. „Nem értem, mi történik, ez az igazság. Most egyetlen reményem van: hátha a Közgyűlés elé ezt még újra be lehet terjeszteni, mert ha jól tudom, ebben a hónapban még lesz egy lehetőség erre. Most azon gondolkodunk, van‑e értelme ott ennek újra nekifutni. De azt már többször elmondtam: nem az a helyzet, hogy nekünk van időnk gondolkodni azon, kell‑e vagy nem kell a Sziget.”

Gerendai Károly azért sem érti a bizottsági szavazás mai eredményét, mert korábban mindenki azt mondta, fontos a Sziget megmentése.

„Állítólag mindenki azt mondta, hogy persze, szükség van a Szigetre, de attól még nem fogadták el, hogy ebben tovább tudjunk lépni. Innentől nem értem magát a helyzetet: ha szükség van a Szigetre, miért nem fogadjuk el, hogy csak úgy lesz Sziget, ha meg tudok állapodni a külföldi tulajdonossal? Addig nem tudok megállapodni vele, amíg ehhez nincs meg a fővárosi felhatalmazás. Most patthelyzet van.”

Ha nem lesz előrelépés, akkor szerinte nem lesz miről beszélni.

„Októberben még remélem, hogy lesz valami megoldás, ha nem lesz, onnantól már nem fogok azon gondolkodni, hogy milliárdos kockázatokat a nyakamba vegyek úgy, hogy nem látom reálisnak, hogy meg tudom oldani” - fogalmazott.

A Fidesz és a Tisza garanciákat szeretne látni. Szentkirályi Alexandra, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője úgy fogalmazott: „a Sziget Budapest és az egész hazai turizmus egyik kiemelt eseménye. Támogatjuk, hogy megmaradjon, de nem azon az áron, hogy a csődben lévő főváros lemondjon 200 millió forintról, anélkül, hogy biztosan tudnánk, 2026-ban is lesz-e Sziget Fesztivál. Ha lesz garancia, lesz Sziget – ez a mi álláspontunk.”

A Tisza Párt is a biztosítékokat hiányolja. Közlésük szerint csak olyan javaslat jöhet szóba, amely „100 %-os garanciát nyújt a fesztivál jövőbeni megszervezésére”. Emellett a párt egy erős városi beleszólást ígérő konstrukciót dobott be.

„A TISZA-val segítő kezet akarunk nyújtani a Sziget Fesztiválnak. Ezért a városvezetéssel szemben nekünk javaslatunk is van. Például, hogy legyen aranyrészvénye a Fővárosi Önkormányzatnak a Sziget Fesztiválban, hogy Budapestnek innentől mindig legyen beleszólása a fesztivál sorsába – beleértve a kulturális programokat, a környezeti terhelést és akár a kedvezményes jegyárakat is a magyar fiatalok számára. Ez valódi garanciát jelentene a budapestieknek, és valódi beleszólást Budapestnek.”

Karácsony Gergely szerint azonban nincs idő. „Így se Sziget nem lesz, se kedvezményes Sziget-bérlet a budapesti fiataloknak, se fővárosi bevétel a közterület-használat után, se iparűzésiadó-bevétel a Szigetből" - írta a főpolgármester.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Holoda Attila az olajfinomító-tűzről: Az ilyen meghibásodások többségét valamilyen emberi mulasztás okozza
Arra a kérdésre, hogy terrorcselekmény, szabotázs történhetett-e Százhalombattán, a szakértő azt válaszolta, első körben ezt a lehetőséget kizárja. Holoda Attila szerint az üzemanyag-ellátással nem lesz gond, és az árak is csak akkor emelkedhetnek, ha tartós lesz a kiesés.
Fischer Gábor - szmo.hu
2025. október 22.



Még a kárfelmérést sem tudták megkezdeni a MOL százhalombattai finomítójában, ugyanis ehhez meg kell várni, hogy kihűljön az üzem. A hétfő éjjel keletkezett tüzet kedd délutánra sikerült eloltani, majdnem 100 tűzoltó dolgozott a lángok megfékezésén. A baleset miatt a teljes finomítót leállították.

Orbán Viktor azt írta: egyeztetett a Mol vezetőivel és a belügyminiszterrel, „Magyarország üzemanyag-ellátása biztonságban van”, a tűzeset körülményeit szigorúan kivizsgálják. A tűzről és a lehetséges következményekről Holoda Attila energetikai szakértővel beszélgettünk.

– Magyarországon ez a MOL az egyetlen olajfinomítója. A MOL már bejelentette, hogy hozzányúl a stratégiai készletekhez. Ennyire súlyos a helyzet?

– Nem azt jelentették be, hogy hozzányúlnak, hanem csak azt, hogy megfontolják a stratégiai készletekhez való hozzányúlást. Ez egy fontos üzeme a MOL-nak, része a finomítónak, de nem az egész finomítót érinti. Nem arról van szó, hogy leállt a finomító, csupán csökken a kibocsátási kapacitás. Ezért jelentette be a MOL, hogy jelenleg a belföldi üzemanyag-forgalomra fókuszál. Feltehetően vannak exportkötelezettségei is, de ezeket most háttérbe sorolják, hogy elsősorban a hazai igényeket tudják ellátni. Ezért mondták, hogy megvizsgálják, szükséges-e a stratégiai készletekhez hozzányúlni.

Magyarországon a stratégiai készletek jelenleg 96 napra elegendők: ez feldolgozott üzemanyagot és nyersolajat is jelent arra az esetre, ha például a Barátság vezetékben lenne probléma.

Nagy valószínűséggel a belföldi üzemanyag-ellátásban ez nem okoz gondot. Persze a MOL logisztikáját át kell szervezni. Miután eloltják a tüzet, akkor lehet megállapítani a károk mértékét, és azt, hogy mennyi idő alatt küszöbölhetők ki. Nem mindegy, hogy az érintett berendezéseket teljes egészében cserélni kell-e. Ezért sem tudták még megmondani, hogy egy hét alatt helyrehozható-e, vagy hosszabb idő kell. Egy desztilláló torony sérült meg.

– Azt mondják, hogy ez 40 százalékos kapacitás-kiesést jelent. Ezek szerint ilyen desztilláló toronyból nem csak egy van?

– Nagy üzemről beszélünk Százhalombattán, párhuzamos sorokkal. Az a sor állt le, amelyhez a sérült fő alkatrész tartozik, de mellette ott vannak a más, párhuzamos sorok. Ha a tűz nagyobb kiterjedésű, megelőzésképpen azokat is leállítják, nehogy továbbterjedjen. Újraindítás után felmérik a károkat: ha kisebb alkatrészcserékkel helyrehozható, megoldják, ha viszont új tornyot kell gyártani, az hosszabb kiesést jelent.

– Ez eleve veszélyes üzem, biztosan megvannak a biztonsági protokollok. Tipikusan mi okozhat ilyen hibát, hogy lángokba borul egy egység?

– Ipari tapasztalatom alapján az ilyen meghibásodások többségét valamilyen emberi mulasztás okozza. Nagyon komoly protokoll szabályozza azt is, hogyan tárják fel a hibát és a felelőst. Lehet anyagmeghibásodás is, például szeleptömítés-hiba, ahol kifúj a közeg; ilyenkor azt is vizsgálják, miért nem sikerült korábban leállítani. A MOL-nál összetett, magas szintű üzembiztonsági és környezetvédelmi rendszer működik, a térség egyik legjobbja.

Megnézik, hogyan vizsgáztak az automatikus biztonsági és szállítói rendszerek, könnyen lehet, hogy ha ezek nincsenek, nagyobb lett volna a baj.

Hál’ istennek személyi sérülés nem történt. Az ilyen finomítók, főleg éjszaka nagyrészt automatikus üzemmódban működnek, emberi és számítógépes felügyelettel. Feltehetően a vészhelyzeti rendszerek bekapcsoltak. Hogy miért lett mégis ilyen nagy a tűz, azt a vizsgálat tisztázza majd. Az ilyen zavarok, és ez már komoly üzemzavarnak minősül – általában tanulságokkal járnak a jövőre nézve: ha kiderül egy hiba, akkor a rendszert még stabilabbá teszik. A MOL mutatói ilyen téren kiválóak: baleseti, személyi sérüléses és műszaki incidensek szempontjából is jók a rendszereik. De kizárni semmit nem lehet; a meghibásodások jelentős részét valamilyen figyelmetlenség okozza, ugyanakkor előfordulhat ritkán anyag- vagy szelephiba is.

– A repülőtereknek saját, speciálisan kiképzett tűzoltóságuk van, szigorú normaidőkkel az oltás megkezdésére. Ilyen protokollok vannak az olajfinomítóban is?

– Van saját tűzoltóság, ők a finomító területén vannak és azonnal megkezdik a beavatkozást. Információim szerint most is azonnal elkezdték az oltást és a tűz lokalizálását. Ilyenkor az a legfontosabb, hogy ne terjedjen tovább a tűz, és ki kell zárni a személyi sérülés lehetőségét. Ez az állomány felkészültségben és eszközökben komolyabb, mint egy városi tűzoltóságé: a veszélyesség miatt nagyon erős csapat van ott.

– Hogyan oltottak? Gondolom, hagyományos módszerekkel nem lehet. Mi a speciális technológia?

– A vizet ilyenkor elsősorban hűtésre használják, hogy ne hevüljenek tovább a környező berendezések. Az oltás általában habbal történik: el kell zárni az oxigén utánpótlását, hogy az égés megszűnjön. A víz a hűtést szolgálja, mert ha egy másik, túlhevült berendezés eléri a gyulladási hőmérsékletet, az lángra kaphat. A beavatkozó személyzetet is hűtik, miközben speciális védőruhában dolgoznak, mert nagyon magas hőmérséklet alakul ki.

– Hány fok lehet ott, ahol a tűzoltók dolgoznak?

– Pontos értéket nem tudok, de akár több száz fok is lehet.

Az ottani tűzoltók felkészültsége kiváló, folyamatosan gyakorolnak, és komoly technikai eszközökkel rendelkeznek.

Ezért mondtam, hogy az ellátottságuk erősebb, mint egy nagyobb városé. Sok járművük van, de a nagy kiterjedés miatt ilyenkor meg szokták mozgatni a budapesti, érdi és más környékbeli egységeket is.

– Tehát a saját állomány végzi a kifejezetten szénhidrogéntüzek oltására szakosodott feladatokat, a hívott egységek pedig a lokalizálási, hűtési munkákban segítenek?

– Így van. A külső egységek körbehűtik a rendszert, és segítenek a kevésbé specializált feladatokban. A helyreállítás időt igényel, de ha a tüzet habbal és más oltóanyagokkal „nullázzák”, onnantól nincs további veszély.

– Az ellátásbiztonsággal kapcsolatban: a MOL-nak ott van még a pozsonyi finomító. Onnan ki tudják egészíteni a magyarországi ellátást?

– Természetesen. A két nagy finomító egy supply chain rendszerben működik. Százhalombattán magasabb és jobb a dízel-kihozatal, ezért Szlovákiát rendszerint innen látják el dízellel, míg a benzin-kihozatal a pozsonyi finomítóban jobb, tehát főként onnan látják el benzinnel Magyarországot is. Azaz nem úgy van, hogy minden magyarországi kúton lévő üzemanyag Százhalombattáról jön: a rendszert összehangolják. Ha a pozsonyi finomítóban tudnak kapacitást növelni, megteszik, és ezzel kisegítik a teljes üzemanyag-ellátást.

A MOL nemcsak e két országban rendelkezik hálózattal, Szerbiában is, Horvátországban is, a csoporthoz tartozó INA révén, és az INA is besegíthet, ha szükséges.

Csoportszintű programozás és optimalizálás van: ha a három finomító közül bármelyikben hiba adódik, a másik kettő tud kapcsolódni.

– Ennek fényében a MOL nyilatkozata, miszerint most a hazai ellátásra koncentrálnak, hogyan értelmezendő? Ha összehangoltan működnek, a szlovákiai ellátás is „hazainak” számít, ha a MOL-tól érkezik?

– A MOL feldolgozott üzemanyagot Nyugat-Európába és máshová is exportál, nemcsak oda, ahol saját kút-hálózata van. Ilyen esetben viszont a saját hálózatra fókuszál, beleértve a szlovákiai, szerbiai, romániai rendszert is. Ha szükséges, az adott országban más cégek finomítóiból is vásárolhatnak. Alapvetően törekszenek rá, hogy saját termékkel lássák el például a romániai kútjaikat, de ha Romániában, például Ploiești környékén több finomító elérhető, és onnan is beszerezhetnek, és akkor nem innen szállítanak.

– A benzinárra lehet-e ennek hatása Magyarországon?

– Biztos vagyok benne, hogy nem. Az ilyen jellegű műszaki problémák nem szoktak közvetlenül megjelenni az árban. Ha tartós és nagy mennyiségű kiesés lenne, a kereslet-kínálat hatásaként elképzelhető lenne némi emelkedés, de az árakat sokkal inkább a régiós termékjegyzési árak befolyásolják.

– Végül: a politikai helyzet ismert. Az Északi Áramlatot annak idején felrobbantották. Magyarország különutas energiapolitikáját több ország hangosan rosszallja. Kizárható-e, hogy akár nem állami, de valamilyen szimpatizáns terrorszervezet részéről szabotázs történt?

– Kizárni soha semmit nem lehet, de a százhalombattai finomító őrzés-védelmi rendszere rendkívül szigorú, szinte katonai szintű. Ha erre utaló jel lett volna, azt azonnal kommunikálták volna kormányzati, vagy MOL-szinten.

Első körben ezt a lehetőséget kizárnám.

Soha ne mondjuk, hogy soha, de ha lett volna bármilyen jel, legalább utalást tettek volna rá; így ezt ebben a helyzetben vissza lehet utasítani.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Nemzeti Menet: itt vannak a legjobb fotók Magyar Péterék október 23-i rendezvényéről
Táblákkal üzentek a hatalomnak az emberek, akik a szakadó esőben egymás ernyői alá álltak. Volt, aki könyvet tartott a mellette álló feje fölé. Magyar Péter fáklyák fényénél fejezte be a beszédét.


Már javában zajlik az üzengetés arról, hogy Orbán Viktorék Békemenetén, vagy Magyar Péterék nemzeti Menetén voltak-e többen. Az biztos, hogy röviddel egymás után két olyan tömegrendezvény zajlott október 23-án Budapesten, ami egyenként is több tízezer embert mozgatott meg.

A Tisza Párt rendezvénye akkorára sikerült, hogy a tömeg eleje már beért a Hősök terére, míg a vége el sem indult a Deák térről. A jó hangulatú csoportot az sem zavarta meg igazán, hogy nem sokkal a pártvezér ünnepi beszéde előtt zuhogni kezdett az eső. Az emberek egymás esernyője alá bújva kerestek menedéket, de volt, aki egy becsomagolt könyvet tartott a mellette álló feje fölé.

Magyar Péter beszéde már sötétben ért véget, ekkor a tér jelentős részén fáklyák és gyertyák tették még bensőségesebbé a hangulatot.

A Nemzeti Menetről készült legjobb fotóinkat itt láthatjátok:


Link másolása
KÖVESS MINKET: