KÉK HÍREK
A Rovatból

Sérülést okozott egy babának, amikor kővel dobálta a buszokat, börtönbe mehet

A 40 éves férfi korábban konfliktusba keveredett egy buszsofőrrel, ezért bosszúból dobálta a buszokat.
Fotó: police.hu - szmo.hu
2022. szeptember 06.



Vádat emelt a Budapesti Ügyészség egy férfival szemben, aki tavaly nyáron kockakővel dobálta be buszok ablakait Józsefvárosban, az egyik buszon pedig megsérült egy 4 hónapos csecsemő.

A vádirat szerint a 40 éves férfi korábban a Rákóczi úton keveredett konfliktusba egy busz sofőrjével. Ezt követően határozta el, hogy bosszúból ezen az útszakaszon közlekedő buszokat dobál meg.

Ezért egy kocka alakú kővel a kezében megállt a járdán, majd egy arra közlekedő autóbusz egyik oldalsó ablakának üvegét a kővel bedobta. A busz ablaka betört, az üvegszilánkok az utastérbe hullottak, a kockakő pedig ráesett az egyik utasra, aki azonban nem sérült meg. A rongálással okozott kár több mint 200 ezer forint volt.

Nyolc nappal később a kezében egy nagy méretű kockakővel ismét megjelent, majd amikor elhaladt mellette egy a Blaha Lujza tér felől a Keleti Pályaudvar irányába közlekedő autóbusz, annak az ablakát is megdobta.

A busz egyik oldalsó ablaka betört, és a kockakő az utastérbe esett. Az üvegszilánkok egy 4 hónapos csecsemőt sebesítettek meg könnyebben, amikor a fejét felsértették. A rongálással okozott kár ebben az esetben csaknem 300 ezer forint volt.

A férfi a közlekedő járművek elleni támadásokkal veszélyeztette a buszvezetők, az utasok, valamint a buszok közvetlen környezetében közlekedő más személyek életét és testi épségét.

Az esetet a busz kamerája is rögzítette, az erről készült videót itt tudod megtekinteni.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a 40 éves férfit mindkét esetben közlekedés biztonsága elleni bűntettel és rongálással vádolja, ezért az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását kéri a háziőrizetben lévő férfira - írja a Fővárosi Főügyészség honlapján.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy hónapja kérte meg gyerekkori szerelme kezét József, az ausztriai baleset egyik áldozata
A két magyar férfi szombat hajnalban szenvedett baleset Ausztriában, amikor egy háturlól érkező autó beléjük rohant.


Ahogyan lapunk is beszámolt róla, halálos autóbaleset történt Ausztria A9-es autópályáján szombat hajnalban. Fél 2 körül egy hátulról érkező autó belerohant egy dél felé tartó magyar kocsiba, ami az ütközés után kigyulladt.

A balesetben a vétlen autó sofőrje és utasa meghalt. Az egyikőjük az ötgyermekes József, és Dominik, NB II-es futballista – írja a Blikk. A vétkes sofőr egy dél-stájerországi férfi volt, aki ittasan vezetett. Könnyebb sérülésekkel kórházban fekszik, a rendőrök a helyszínen elvették a jogosítványát. Az áldozatokat csak fél nap után tudták azonosítani.

József Tésenyből ingázott, három hónapja dolgozott Ausztriában egy villanyszerelő vállalkozásnál. Menyasszonya és öt gyermeke várták haza. Tizennégyen szorongtak egy kétszobás házban, ezért egy közeli, leromlott állapotú ingatlant szemelt ki 1–1,5 millió forintért, az adásvételt napokon belül aláírták volna. Egy hónapja kérte meg élettársa kezét, 16 éves koruk óta voltak együtt.

„Józsi a szerelménél mindvégig kitartott, de korábbi munkahelyein nemigen maradt meg 1–2 hónapnál tovább. Dolgozott az önkormányzatnál és a dohánygyárban is. Azt mondják, előfordult, hogy elfelejtett bemenni. Most viszont Ausztriában biztosan a pénz is sokkal jobb volt, ő pedig megbecsülte a munkáját. Távol a családjától nem is lett volna miért ellinkeskedni a munkát.

Nagyon sokat dolgozott, 2–3 hetente járt csak haza a családjához, biztosan most is úton volt hozzájuk”

mondta egy utcabeli a Blikknek.

A faluban mindenkit megrázott a tragédia, Józsefet gyerekkorától ismerték. Sokan a „legendás szerelemről” beszélnek, ami a családi nehézségek ellenére is kitartott.

„Én drága testvérem, a jó isten vigyázzon rád odafent, nagyon szeretlek téged, Isten nyugosztaljon” – búcsúzott tőle a húga a közösségi oldalán. Dominiktól korábbi csapattársai megemlékezéssel búcsúztak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Elszabadult egy Bizmut Mátészalkán, 4 kilométert száguldott és 3 váltót letarolt, mielőtt megállt
A Mávinform vasárnap közölte az ügy részleteit, miután a motorkocsi Nyírcsaholynál megállt. A hajnali késések után pótlóbusz járt, 7:30-ra újraindult a forgalom.


Hajnali 2 órakor Mátészalkán egy műszaki hiba miatt leállított Bz motorkocsi önmagátül elindult. Az eset során három váltót megrongált, majd mintegy 4 kilométer után Nyírcsaholy közelében megállt.

„Éjjel 2 órakor eddig tisztázatlan körülmények között Mátészalka állomásról egy műszaki hiba miatt szombaton leállított Bz motorkocsi elindult, 3 váltót megrongálva kigurult az állomásról és mintegy 4 kilométer megtétele után Nyírcsaholy közelében megállt”

közölte a Mávinform vasárnap.

A hajnali járatok az incidenst követően késtek. Egy darabig pótlóbusz közlekedett az érintett szakaszon. Reggel fél nyolcra újraindult a forgalom Mátészalka és Tiborszállás között. Az eset körülményei egyelőre tisztázatlanok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megrázó részletek derültek ki az ausztriai balesetről: egy ötgyermekes családapa is az áldozatok között van
A rendőrség szerint egy dél-stájer sofőr előzés közben, ittasan ült a volánnál. Az áldozatok Ausztriába ingáztak a jobb megélhetés reményében.


Szombat hajnalban tragédia történt az ausztriai A9-es autópályán: egy ittas sofőr előzés közben hátulról belerohant egy magyar rendszámú autóba. A kocsi a brutális ütközéstől lángra kapott, a benne ülők nem tudtak kijutni.

Az osztrák rendőrség szerint a gázoló egy dél-stájerországi férfi. A hatóságok a helyszínen elvették a jogosítványát, és most kórházban ápolják.

Az áldozatok Baranya megyéből származtak:

egyikük Királyegyházán élt, a másik pedig Tésenyből indult munkába, ötgyermekes édesapa volt. Mindketten Ausztriába ingáztak, hogy eltartsák a családjukat

– írja a Bama.hu.

A megyei lap olvasói szerint az egyik férfi korábban a Szentlőrinci SE, az NB II-ben szereplő csapat, játékosa volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Mondta, hogy felrobbant a feje” - szomszédja segített az életveszélyesen megsérült nagymamának és két éves unokájának kimenekülni a gázrobbanás után
A nő a fején, a nyakán, hátán és a kezén szenvedett égési sérüléseket. Az állapota válságos.


Monoron este hat körül hatalmas detonáció rázta meg a környéket, ablak is betört. „Arra lettünk figyelmesek, hogy nagy robbanás történt, betört egy ablak, és egy hölgy jajveszékelve az életéért kiabált. Átmentünk megnézni, mi lehet a probléma” – mondta az egyik szomszéd az RTL Híradónak.

A férfi átment, kimentette a sérülteket, hívta a mentőket, majd a saját lakásában hűtötte a nő sebeit.

„A hölgy jajveszékelve azt mondta, hogy rá akart gyújtani egy szál cigarettára, és ‘felrobbant a feje’. Leégett a haja is”

– idézte fel a szomszéd a Híradónak. A két éves kisfiú a robbanáskor egy másik szobában volt.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a csatornának azt mondta, hogy a nő a fején, a nyakán, hátán és a kezén szenvedett első- és másodfokú égési sérüléseket. A gyerek enyhe füstmérgezés miatt szorult ellátásra; mindkettőjüket kórházba szállították.

Az asszony állapota válságos.

„A jobb oldala teljesen megégett, az arca és a haja is, lélegeztetőgépen van”

– fogalmazott az élettársa.

„Hat óra húsz perckor kaptam a hívást a párom fiától, hogy robbanás történt, haza tudok-e jönni a munkahelyemről. Egyből jöttem haza; itt voltak a rendőrök és a tűzoltók, a mentő már nem volt itt” – mondta a férfi.

Mint kiderült: pár napja leszerelték az ablak alatti konvektort, az odavezető gázcsövet rendőrségi matrica fedi. A robbanás feltehetően itt történt. A tűzoltóság tűzvizsgálatot indított, az asszony élettárs pedig nem érti, hogyan keletkezhettek égésnyomok a konyhától távolabbi hálószobában.


Link másolása
KÖVESS MINKET: