SZEMPONT
A Rovatból

„Senki nem akarja önként feladni magát” - interjú az egyik legtapasztaltabb magyar poligráfos szakértővel

Kerekes Tamás, a hazugságvizsgálat egyik nagy hazai veteránja megcsalásokról, gyilkosságokról és az igazságérzetről.


Dolgozott az ORFK-nál, máig felkérik bűnügyekben, közel tízezer hazugságvizsgálatot végzett. Az egyik legrejtélyesebb és legérdekesebb szakterület komoly hazai szakértőjével, Kerekes Tamással beszélgettünk. Interjúnk apropója az, hogy épp idén 100 éves a modern poligráf, illetve YouTube-csatornánkon október 12-től megtekinthető videosorozatunk, a 20 perc őszintén, amelyben ismert embereket kötünk hazugságvizsgálóra. Nem utolsó sorban pedig az, hogy a krimimániás ember ki nem hagyna egy olyan lehetőséget, amikor egy poligráfos szakértővel beszélgethet műhelytitkokról.

– Milyen értékeket vizsgál egy hazugságvizsgálat során?

– Az egész hazugságvizsgálat arra épül, hogy a testi reakciókat mérjük. A félelmi reakciók fiziológiai változásként jelennek meg, a légzés, a vérnyomás, az izzadtság, az izomreakciók, a pulzus értékeiben. Az értékelés során összehasonlító elvvel dolgozunk.

– Említette, miért is érdekes, hogy épp most beszélgetünk.

- Igen, aktuális a témakör, hiszen épp 100 éve 1921-ben történt, hogy az első gép elkészült. Amerikában egy végzős egyetemista srác, John Larson az első munkanapján a kaliforniai Berkeley rendőrségén összerakta a gépet. Másrészt az is izgalmas, hogy az, aki utána egy, ennél kompaktabb gépet rakott össze, szintén arra a kapitányságra került segédként hozzá dolgozni - és ez a két ember vált a modern poligráf atyjává, Larson és Keeler. Ez az időszak az, amikor a bűnügyi munkában a technikai eljárások, műszeres vizsgálatok (pl. az írásszakértés) váltak a bizonyítás eszközeivé. Érdekes, hogy mindez egy helyen történt.

– Ön is dolgozott a rendőrségen, ugye?

– Igen. 1996-tól 2013-ig. 2011-től szervezték össze a hazugságvizsgálókat az egykori BSZKI-ba (ma Nemzeti Szakértői és Kutató Központ), azzal a céllal, hogy akik poligráffal foglalkoznak, azok együtt dolgozzanak.

– Milyen képesítése van egy poligráfos szakértőnek?

– Én pszichológusként végeztem az ELTE BTK-n. Kisebb kitérők után kerültem a BRFK-ra, ott találkoztam először egy poligráfos készülékkel, amit nem nagyon használt senki. Egy első generációs Stoelting típusú számítógépes rendszer volt.

Ez nagyon izgatott engem, de az osztályon nem igazán tudta senki, hogyan kell ezt használni. Akkor még internet is csak alig volt,

így nem lehetett hozzáférni a korszerű poligráfos szakirodalomhoz. 1999-en aztán átkerültem az ORFK Kriminálpszichológiai Laborjába, itt már azt megelőzően is komoly poligráfos munka folyt, így az alapokat Krispán Istvántól megtanulva itt szinte már csak hazugságvizsgálattal foglalkoztam.

Később az ORFK-n voltam vezető bűnügyi pszichológus is, de végül 2011-ben létrejött az említett poligráfos osztály, ahová a budapesti kollégákat összegyűjtöttük. Ehhez a szakmához jól jön, ha valaki pszichológusi képzettséggel rendelkezik, de ez nem alapfeltétel. A 2009-es rendőrségi műszercserék után volt egy ötletem, hogy valamilyen hivatalos amerikai rendszerű tanfolyamot is el kéne végeznünk, és

megkerestem egy Amerikában élő, magyar származású poligráfost, Arno Horvathot azzal a kéréssel, hogy mi lenne, ha ő segítene nekünk ebben. Nagy megtiszteltetésnek vette a megkeresésünket, és megígérte, mivel ismeri a poligráfos szakma krémjét az USÁ-ban, be is tudja szervezni őket oktatóknak.

Közben 2013-ban otthagytam a rendőrséget, de 2016-ban aztán mégis létrejött a képzés, aminek lebonyolításához, a fordításokhoz nyújtottam segítséget, mivel közben én is folytattam a hazugságvizsgálást saját cégem keretében. Innentől kezdve kapott valamilyen képzési bizonyítványt a hazai poligráfosok egy része.

– Most egy saját poligráfos cége van, a Transparent Human Kft. Széles profilú, azaz nemcsak bűnügyekkel foglalkoznak, ugye?

– Igen, vannak például cégek, akik poligráfosokat kérnek fel arra, ha bizalmi állásba szeretnének felvenni valakit, és utána szeretnének menni, hogy vajon az előéletéből van-e olyan kockázati tényező, ami a felvételét akadályozhatná. Egy interjúval egybekötött hazugságvizsgálaton kiderülhet, követett-e el a múltban olyan dolgot, ami összeegyeztethetetlen lenne a felkínált állással.

– Milyen állás az, ahová így felvételiztetnek?

- Bármilyen bizalmi állás, ahol nagy veszteség érheti a céget, ha az illető hibázik vagy visszaélést követ el. Például ha valaki információkkal bánik, vagy pénzzel.

– Még milyen típusú megkereséseket kap?

– Továbbra is végzek igazságügyi vizsgálatokat rendőrségi, ügyvédi vagy magánszemélyek megkeresésére. Egyébként pedig jönnek az emberek mindenféle problémával. Egy ideig nem végeztem magánjellegű, párkapcsolati vizsgálatokat, mivel mindig durva lett a vége.

– Mi történt?

– Például egy féltékeny férj odahozta a feleségét, majd vizsgálat közben berontott, hogy szerinte biztosan épp most fizet le az asszony. Egy időre elment ettől a kedvem, aztán azóta mégis csinálom.

– Milyen gyakran keresik meg párkapcsolati kérdéssel?

– Gyakran.

– És amit említett, az egy tipikus helyzet? Elhozza valaki a párját, akiről szeretné tudni, hogy megcsalja-e és ön rákapcsololja a hazugságvizsgálót?

– Előtte átbeszéljük, hogy ki kit, mivel gyanúsít. Az is fontos, hogy meggyőződjek róla, hogy akit vizsgálok, tényleg önszántából vállalja a vizsgálatot és nincs kényszer alatt. Az emberek hajlamosak arra, hogy a másik szabadságjogait sértsék.

Gyakran látom, hogy például házasságon belül a férj tulajdonának tekinti a nőt, és lényegében azt csinál vele, amit akar. Én ezt a fajta vizsgálatot feleslegesnek is tartom.

– Ezt közli is velük?

– Persze, elmondom nekik, hogy ha negatív vizsgálati eredmény is születik, nehogy azt gondolják, hogy ez hosszabb távon bármilyen hatással is lesz a további életükre. Például, ha valaki féltékeny, és igazolódik, hogy feleslegesen aggódott, és nem csalta meg a felesége, a vizsgálat után kimegy az ajtón, és nemsokára újra féltékeny lesz. Sokszor öt percig sem tart a vizsgálat hatása.

– Nagy vonalakban mit kell tudni erről a műszeres vizsgálatról?

– Ülni kell egy székben, nem szabad mozogni, felhelyezem az érzékelőket, és a kérdéseket többször feltéve vizsgálom az illetőt. Kérdéssorokat alkalmazunk.

– Amikor egy kulcsfontosságú kérdésre kiugró érzelmi reakciót adok a hazugságvizsgálaton, honnan tudja, hogy hazudtam - vagy csak heves érzelmi reakciót váltott ki belőlem?

– A többi kérdésre adott válaszhoz hasonlítom a reakciót.

– Hogyan értékeli ki a hazugságvizsgálat eredményét?

– Pontozásos rendszerrel.

– Ha valaki hazudik a legfontosabb kérdésre, például, hogy "Megölte ön Marika nénit?", akkor minden mért értéke látványosan magasra ugrik?

- Nem. Az emberek reakciói különböznek hazugság esetében. A vizsgálat előtti bemutató teszt során nagyrészt tisztába kerülök vele, hogy aki hazudik, miképp reagál. Sőt, egy kérdéssoron belül is reagálhatnak másként.

Nem mindig ugyanazt a mintázatot kell keresni, és próbálnak is hatással lenni a hazugságvizsgálóra. Senki nem akarja önként feladni magát. Bár a verejtékezését meg a vérnyomását az ember nem is tudja szabályozni.

– Egy bűntetőügyi tárgyaláson bizonyító értékű a hazugságvizsgálat eredménye?

– 2018-tól a büntetőeljárásról szóló törvény erősített a poligráfos vizsgálat bizonyító erején. Régen a poligráfos vizsgálat a pszichológiai szakértői vélemény részét képezte. Aztán ezt követően évekig csak a nyomozás során volt használható. Ez azért volt így, mert nyomozati szakaszban, amíg nem kerülnek nyilvánosságra az ügy részletei, akár ezekre is tehetek fel kérdéseket, azonban később a bírósági szakaszban már nyilvánossá válnak ezek a tények. 2018-tól megint engedték, hogy a tanúkat is lehessen vizsgálni rendőrségi eljárásban.

Ma már bizonyítási cselekmény a magyar büntetőjog szerint. Bizonyítási cselekmény például a szembesítés, a felismertetés, és ugyanilyen erősségű már a hazugságvizsgálat eredménye is.

Most már mindenképpen figyelembe kell venni, míg korábban a nyomozati szak módszere volt, sokszor nem került a bíró elé a szakvéleményünk.

– Hány százalékosan hiteles a poligráfos vizsgálat?

– 90-95 százalék. Ha jók a kérdések.

– Ha sikerül hazugságon "kapnia" egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét, nyilván sikerélménye van.

– Persze. Előfordul, hogy odahoznak egy embert úgy, hogy „hát, lehet valami köze van hozzá, de semmi bizonyíték nincs". Aztán kijövök a vizsgálat végén, és szólok a nyomozóknak: "igen, már be is ismerte" Persze olyan is előfordult már nem egyszer, hogy megvizsgáltam valakit, az eredmények alapján ő volt a tettes, de nem tudtak ellene felhozni semmit, vagy azt mondták, hogy ah, ez hülyeség... Eltelt egy év, akkor már végképp sokan kételkedtek, majd egy év múlva azt mondják, hogy na, meglett a hulla, tényleg ő volt, és olyan helyen volt a holttest, ahol te mondtad.

– Egy pszichopata át tudja verni a hazugságvizsgálót?

- Nem tudom. Volt olyan, akire azt mondták, hogy pszichopata, majd amikor megvizsgáltam, ugyanúgy reagált, mint más.

– Milyen technikai feltételei vannak a pontos hazugságvizsgálatnak?

- Teljes csendben kell lennünk, nem vonhatja el semmi a figyelmét a vizsgált alanynak, és teljes mozdulatlanságban kell ülnie, miközben mereven előre nézi a vele szemben lévő falfelületet.

– Szokott álmodni az esetekkel?

– Soha, ez nagyon érdekes. Valószínűleg úgy vezetem le az egészet, hogy hazamegyek és elkezdem mesélni. De már mindenki unja otthon.

– Van olyan, hogy valakire ránéz és rájön, hogy ő az elkövető?

– Nagyjából tízezer embert vizsgáltam már, és ennyi tapasztalat után az ember már nagyjából tudja, hogy egy hazug ember hogyan viselkedik. De azért érnek meglepetések

– Fogadjunk, hogy irtó nagy az igazságérzete.

– Nagyon nagy. Ezért sem tetszik, amikor egy párkapcsolati hazugságvizsgálatnál az említett módon viselkednek a férjek.

Ezeknek az eseteknek körülbelül szerintem hetven százaléka arról szól, hogy a férj megcsalta a feleséget, emiatt lelkiismeret-furdalása van - de jön a projekció, ezt átvetíti az asszonyra, és idehozza a feleséget hazugságvizsgálatra.

– Ezzel szokta szembesíteni őket?

– Mindenkit. Megkérdezem, hogy "kedves uram, ön nem csalta meg a feleségét?" Aztán habogva felelnek, hogy igen, de ők el is mondták... Aztán közlöm vele, hogy a felesége ettől még nem fogja jobban érezni magát, másrészt pedig lehet, hogy a saját bűntudata miatt rángatta ide a feleségét. Persze a nőket sem kell félteni, bár tapasztalataim szerint ők alaposabbak ezen a téren. Amikor ők elhozzák a férjüket, ott nagyobb eséllyel tényleg van valami a háttérben. A női megérzések biztosabbak. Sok férfi azonban azt gondolja, hogy ha egész nap nőket akarok fűzni, akkor biztos a feleségem is így van a pasikkal.

– Ön sokat hazudik?

– Biztos, mindenki sokat hazudik.

– Most hazudott a beszélgetésünk alatt?

– Nem, talán most nem hazudtam.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Kikérem magamnak, hát menjenek a kurva anyjukba” – Az Integritás Hatóság elnöke szerint Tuzsonék le akarták állítani, a feleségét és a gyerekeit is traumatizálták, hogy megtörjön
Biró Ferenc a De! Akcióközösségnek adott interjújában tálalt ki arról, hogyan próbálták elérni az Orbán-kormány tagjai, hogy távozzon. Elmondása szerint az elmúlt másfél évben „nagyon-nagyon nehéz” lett az életük, az otthonukban tartott házkutatás után a családja már attól is retteg, ha csengetnek, vagy hivatalos iratot kapnak. Az interjúban a rendszerszintű korrupcióról is részletesen beszélt.


Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke a De! Akcióközösség csatornájának adott interjút, amelyben rendkívül súlyos állításokat fogalmazott meg a magyarországi korrupció mértékéről és a kormányzati nyomásgyakorlásról.

Az interjú elején elmondta, a versenypiacról érkezve, egy gyenge pillanatában döntött úgy, hogy megpályázza a pozíciót. „Amikor én megpályáztam a hatóság vezetését 2022-ben, (...) eljutottam az életembe arra a pontra, hogy azt gondoltam, hogy én most már, hát hogy mondjam, tudok annyit erről a témáról, hogy azt én szívesen az ország szolgálatába állítanám” – fogalmazott. Szerinte a kormányzat akkor tévedett, amikor őt kiválasztotta. „Ahol szerintem tévedtek, hogy azt gondolták, hogy akkor majd én vagy megvehető vagyok, vagy megfélemlíthető vagyok, vagy majd nem akarok dolgozni” – jelentette ki. Kinevezése után Brüsszelben is bizonyítania kellett függetlenségét. „Elmentem Brüsszelbe, leültem a bizottsággal tárgyalni, (...) az első másfél óra az arról szólt, hogy így forgattak, hogy »ugye, hogy akkor most téged is az Orbán hozott létre«” – idézte fel.

Állítása szerint korábban a családját, a munkáját és az általa felépített hatóságot is féltette, ezért nem beszélt, de a politikai helyzet megváltozása miatt most már szabadabban nyilatkozik. Hangsúlyozta, hogy komolyan vette a közszolgálati esküjét.

Elmondása szerint 2024 májusában az akkori igazságügyi miniszter, Tuzson Bence és az európai ügyekért felelős miniszter, Bóka János egy találkozón egyértelműen arra utasították, hogy ne végezze a munkáját.

A beszélgetésre azután került sor, hogy a hatóság helyszíni szemlét tartott az Országos Kórházi Főigazgatóságnál (OKFŐ), ami Biró szerint komoly negatív visszhangot váltott ki kormányzati körökben. A minisztériumi találkozó légkörét érzékeltetve elmondta, hogy az asztalon két, lehallgatást megakadályozó eszköz volt.

„Felszólított az igazságügyi miniszter, hogy ne végezzem a munkámat. Ez így úgy hangzott, hogy »ne csináljanak ilyeneket«” – idézte fel a miniszter szavait.

Biró állítása szerint erre ösztönösen úgy reagált, hogy biztosította a minisztert, a hatóság minden rendelkezésére álló eszközzel élni fog. Elmondása szerint a legmegdöbbentőbb az volt, hogy a felszólítás mögött nem volt semmilyen érvrendszer. Amikor visszakérdezett, hogy miért ne végezzék a munkájukat, a miniszter nem volt vitaképes, és nem tudott indoklást adni, ami Biró szerint azt mutatta, hogy „a rendszer elszokott attól, hogy indokolnia kelljen”.

A találkozó után szerinte a kormányzat különböző eszközökkel próbálta ellehetetleníteni a hatóság munkáját, például egy rendelettel nehezítették meg az állami intézményekbe való bejutásukat, és megpróbálták visszatartani az információkat.

Biró Ferenc beszélt az ellene és családja ellen indított nyomásgyakorlásról is. Elmondása szerint a feleségének egy megrendezett autóbalesetet szerveztek, amit egy titkosszolgálati műveletnek tart. Az eset után a helyszínre érkező, a hatóság által megbízott biztonsági vezető megzsarolta a feleségét.

„Figyelj Judit, te vagy a Feri gyenge pontja, valld be, hogy te csináltad, akkor téged most börtönbe viszünk, ő abbahagyja, amit csinál, és akkor kiengedünk” – idézte a zsarolás szavait.

Az esetet követően, 2024 januárjában egy összehangolt akció keretében ötvenen – a TEK, a Készenléti Rendőrség, a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai – tartottak házkutatást a hatóság irodájában és az otthonában is. Állítása szerint az akció célja az volt, hogy megtörjék és lemondásra kényszerítsék.

Elmondása szerint 15-18 egyenruhás jelent meg a házuknál, amikor a felesége és két gyerekük volt otthon. Mindhármukat a konyhába állították, majd az akció vezetője némi kérdezésködés után a nő fejére olvasta, hogy bűnsegédként gyanúsított. Mivel elvették a telefonját, és nem is akarták visszaadni neki, így még ügyvédet sem tudott hívni.

„Menjenek ezek a picsába, bocsánat, már elnézést. Hogy létezik az, kikérem magamnak, hát menjenek a kurva anyjukba. Szóval hogy létezik? Hogy létezik?”

– háborgott az interjúban Biró.

A történteket rendkívül súlyosnak ítélte meg. „Képzeljék el azt az eltorzult, szemét, mocskos agyat, ami azt gondolja, hogy aki egyébként jót akar tenni az országnak, és meg akarja fogni a korrupciót, annak a feleségét elvisszük és rabosítjuk. Azért, hogy hagyja abba, amit csinál. Milyen ember az ilyen?” – tette fel a kérdést. A házkutatás szerinte traumatizálta a családját, és az elmúlt másfél évben „nagyon-nagyon nehéz” lett az életük.

„Hát annak azért van egy svungja, amikor azt mondják a rendőrök, hogy anya nem biztos, hogy hazajön”

– fogalmazott, hozzátéve, hogy a történtek óta állandó feszültségben élnek. „Traumatizálták a feleségemet. Ha csönget a postás, akkor így összenéz a család, hogy akkor akkor ki jön és mivel. Ha hivatalos iratot kapunk, akkor mindenkinek görcsben áll a gyomra. Ugye ezt hívták régen csengőfrásznak.”

Biró szerint az ellene indított büntetőeljárás, amelyben hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel gyanúsítják, teljes mértékben koholt vádakon alapul. Úgy véli, az egész egy előre megtervezett akció volt, aminek az volt a célja, hogy eltávolítsák, és egy engedelmesebb vezetőt ültessenek a helyére.

Arra a kérdésre, hogy ki hozhatta meg a döntést egy ilyen szintű támadásról, Biró azt válaszolta, hogy ezt egyértelműen a legfelsőbb politikai körökből kellett elindítani. Rogán Antal szerepével kapcsolatban feltett kérdésre úgy felelt: „Voldemort. Most így nagyon leegyszerűsítve.” Majd hozzátette: „Az, hogy ez felülről volt vezérelve... én azt gondolom, hogy ezt nem lehetett volna megcsinálni, hogyha nincsen hozzákellő politikai akarat”.

Az interjúban Biró Ferenc a rendszerszintű korrupcióról is beszélt. Bár korábban azt nyilatkozta, nem hisz ebben, most elismerte, hogy ez a kijelentése „nem öregedett olyan jól”, és a köznyelvi értelemben vett korrupciót rendszer szinten űzték Magyarországon.

Konzervatív becslése szerint az elmúlt 16 évben a korrupció miatti kár elérhette a 60 ezer milliárd forintot. Szerinte a korrupciós ügyek felderíthetőek. „Ahol füst van, ott általában tűz is van” – jegyezte meg.

Beszélt a pénzmozgásokról is: „Vannak olyan viszonylag magas rangú politikusok, akiknek komoly készpénzelhelyezési gondjaik vannak.” Több konkrét ügyet is megemlített. Szerinte a lélegeztetőgép-beszerzések során a kormányt előre figyelmeztették egy külföldi partneren keresztül, hogy az egyik beszállító „egy köztudott gengszter”, a szerződést mégis megkötötték. A Gondosóra programot egy ezer milliárdos nagyságrendű problémás ügynek nevezte. Az atlétikai világbajnoksággal kapcsolatban elmondta, hogy az egyik évben 12 700 forintba került egy bíró képzése, míg a következő évben már 640 ezer forintba, és több száz főre volt szükség.

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) működését egy olyan rendszerként írta le, amely a teljes állami kommunikációs költést egyetlen cégcsoporthoz, a Balásy Gyula nevével fémjelzett vállalkozásokhoz csatornázta be. Balásyt „végrehajtónak” nevezte, és valószínűtlennek tartotta, hogy Orbán Viktor ne tudott volna a rendszerről.

Mészáros Lőrinc felemelkedését pedig „gyalázatosnak” minősítette, de hozzátette, hogy nem az oligarchákkal van a baj, ha azok tisztességesen működnek.

A rendszer csúcsán lévők mentalitásáról pedig azt mondta: „Teljesen elvesztették a kapcsolatukat a realitással. Amikor valakinek ennyi pénze van, amiért nem biztos, hogy olyan nehezen kellett megdolgozni, (...)  akkor 100 millió forint egy táskáért az abszurdum. Teljes realitásvesztés, teljes talajvesztés.”

Biró Ferenc arról is beszélt, hogy miért nem állt ki korábban a nyilvánosság elé. Szerinte akkoriban ez egy „nem megnyerhető harc” lett volna az egész államgépezettel szemben, és a hatóságot is tönkretették volna. Rámutatott, hogy a hivatalos csatornák is bezárultak előtte: „Az, hogy 2025-ben a Magyar Országgyűlésnek a gazdasági bizottsága nem volt kíváncsi az Integritás Hatóság elnökének a beszámolójára, az nagyon sokat elmond.”

Most azért beszél, mert úgy látja, az ország egy történelmi esélyt kapott, és szembe kell néznie a múltjával.

A teljes beszélgetés:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
VDSZ: A Tisza vendégmunkás-rendelete a kínai akkumulátor-beruházásokra nem érvényes
Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint a kormány nem akarta az épülő vagy a termelést éppen elindító gyárak munkaerőproblémáját fokozni. Ugyanakkor azt nem érti, miért pont az a három ország került tiltólistára, amelyeket megneveztek.


Pénteken jelent meg a kormányrendelet, amely szombattól leállította az új vendégmunkás-tartózkodási engedélyek kiadását, és megtiltotta a tömeges beáramlást a Fülöp-szigetekről, Georgiából (Grúziából) és Örményországból.

Székely Tamás Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) elnöke a Szeretlek Magyarországnak azt mondta, a rendelet egy felemás intézkedés, mivel nem mindenkire vonatkozik. „Az én olvasatom szerint például a kínai és a dél-koreai országokból érkező munkaerőre nem terjed ki” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a korlátozások így nem érintik a nagy akkumulátorgyártáshoz kapcsolódó beruházásokat.

„Ez azt jelenti, hogy a CATL esetében, vagy a BYD-nál zajló kínai beruházásoknál ezek a korlátozások nem élnek.”

A kormányzat ezzel a rendelettel szerinte azokat próbálja korlátozni, akik elsősorban ügynökségeken keresztül érkeztek. Csakhogy a BYD és a CATL esetében a Kínából érkező dolgozók nem ügynökségen keresztül jönnek, hanem maguk a gyárak szervezik őket.

A szakszervezeti vezető úgy véli, a kormány a rendelettel szándékosan nem húzta be teljesen a féket. „Én azt látom, hogy a kormányzat nem akarta az épülő vagy a termelést éppen elindító gyárak munkaerőproblémáját fokozni.”

„Itt konkrétan szerintem a BYD és a debreceni beruházásokról van szó, de nemcsak a CATL-ről, hanem például a nyíregyházi Sunwoda is ide sorolható.” Úgy látja, a kormányzat célja az volt, hogy ne akadályozza meg „ezeknek a cégeknek az elindítását és felépítését egyik napról a másikra.”

A VDSZ elnöke  ugyanakkor értetlenül áll a korlátozások alá kerülő országok listája előtt. „Arra azért kíváncsi lennék, hogy milyen megfontolásból választották ki ezt a három országot” – vetette fel. „Lehet, hogy valami sorsolás alapján történt, ezt nem tudom megmondani.”

A döntést azért is furcsállja, mert a munkáltatók a grúz és a kirgiz munkavállalókkal szemben éppen a fülöp-szigetiekről nyilatkoznak a legpozitívabban. „Azt mondják, hogy nagyon precízen dolgoznak és megbízhatóak.”

Az tény, hogy a különböző nemzetiségű munkások társadalmi láthatósága között  különbség van. „A fülöp-szigetiek esetében sok esetben látjuk őket az utcán és egyéb területeken is. Ami viszont a kínai munkaerőt illeti: ők elsősorban az iparon belül, kevésbé látható területeken dolgoznak.” A láthatóbb munkakörökben, például futárként, főleg fülöp-szigeteki és indiai munkavállalók dolgoznak, de utóbbiak az üzemekben is jelen vannak.

Székely Tamás szerinte a mostani egy első, viszonylag logikus lépés volt a kormány részéről, próbáltak gyors intézkedéssel valamit tenni, „ami ebből a szempontból valószínűleg helyes.” Pozitívumként értékelte, hogy a kormány nem egy mindent elsöprő megoldást, „fűnyíróelvet” választott. Másrészt úgy gondolja, lesznek még következő lépések is, mert a mostani, három országra vonatkozó korlátozás nem elégséges a munkanélküli magyarok helyzetbe hozására.

A probléma ugyanakkor bonyolult. Magyarországon súlyos munkaerőhiány van, ami a szakképzettség szintjétől függetlenül jelentkezik. „Nemcsak képzett, hanem képzetlen munkaerőből is hiány van” – fogalmazott Székely. „Például azokon a területeken, ahol ezek a vendégmunkások operátori tevékenységet végeznek, hiányzik a magyar munkaerő.” Éppen ezért a munkáltatók ragaszkodnak a külföldi munkaerőhöz.

A szakszervezeti vezető is úgy látja, hogy hirtelen eltűnésük komoly problémát okozna. Nélkülük komoly bajba kerülne a gazdaság, „akkor leáll a magyar ipar, ami amúgy is elég rossz helyzetben van.”

A munkáltatók „ezért hördültek fel, amikor arról volt szó, hogy június 1-jétől teljes mértékben megszüntetik a vendégmunkások bejövetelét.”

Ugyanakkor Székely Tamás szerint a munkáltatóknak vannak más szempontjaik is. „A vendégmunkások a magyar munkavállalókkal szemben könnyebben túlóráztathatóak, nem dumálnak vissza.”

Azt az érvet sem tartja teljesen igaznak, hogy a nagyberuházásoknál speciális szakképzettségre van szükség „Ezt mondják, igen. Azért nálunk is vannak mérnökök, és valószínűleg azokat a mérnököket, akik Magyarországon vannak, jobban el lehetne helyezni.” Úgy látja, a probléma inkább az elvándorlásban gyökerezik. „Azt látjuk, hogy a magyar mérnökök nem Magyarországon keresik a boldogulásukat, hanem külföldön.”

A további lépések előtt Székely Tamás szerint egyeztetésre lenne szükség. „Először le kéne ülni a szociális partnerekkel, munkáltatókkal, szakszervezetekkel, és végig kellene gondolni egy teljes foglalkoztatási stratégiát a jövőre nézve.”

Szerinte egy ilyen stratégiának több területet kellene átfognia. „Ebben a foglalkoztatáspolitikának és az oktatáspolitikának közös stratégiát kell alkotnia annak érdekében, hogy a magyar gazdaság hosszabb távon stabilan működjön.” Meggyőződése, hogy a kormányzat részéről van egyeztetési szándék, és bízik benne, hogy hamarosan az ipari szereplőkkel is megkezdődnek a tárgyalások.  A VDSZ felkészült erre. „Konkrét elképzeléseink vannak” - jelentette ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk