SZTÁRVILÁG

Schobert Norbi megmagyarázta újabb nagy felháborodást kiváltó megjegyzését

„Ha a nemiség lehet sokszínű, akkor a vélemény is legyen sokszínű” - jelentette ki a fitneszguru.

Link másolása

Schobert Norbinak sikerült ismét olyat mondania, amin sokan kiakadtak. A fitneszguru az apák napja kapcsán nyilatkozott a Fókusznak, és miközben azt fejtegette, hogy miért könnyebb apának lenni, mint anyának, megjegyezte, hogy

"nem kell éjszaka felkelnünk (a kicsi gyerekhez), legalábbis, ha normális a feleségünk".

Megjegyzésén sokan felháborodtak, a negatív kommentek pedig természetesen Norbihoz is eljutottak. Ezért hétfő este egy Facebook-élőben magyarázta meg, hogy is értette, azt amit. Szerinte ő csak azt mondta, hogy a felesége egy csodálatos asszony, mert Rékának köszönhetően neki nem kellett 12 óra munka után felkelni éjszaka a gyerekekhez.

"Én azt gondolom, és bátran kimondom: ha a gyönyörű feleségünk megszüli a gyönyörű gyerekünket és otthon szoptat, és délután is eteti és elalszik vele, és este is eteti és elalszik vele, és éjszaka netán fel kell kelnie, mert a gyerek megint éhes, és a gyesből nem jövünk ki, mert ugye az a kajára nem elég, akkor mi férfiak, mi férjek 12 órákat dolgozunk, én is annyit dolgoztam. Tizenkét órás munka után nem biztos, hogy az a célszerű, hogy 'kelj fel te is, mert sír a pici, meg kell etetni'. Én azt gondolom, hogy nem vágjuk el az igahúzó lónak a lába szárát"

- fejtette ki a véleményét.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Nagy Feró: Magyar Péter ügyesen csinálja a dolgát
A Beatrice frontemberének eleinte nem tetszett, hogy Magyar Péter már másképp gondolkodik, mint a fideszesek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

A Fidesz Millenárison rendezett kampányindítójára érkezőket kérdezte többek között a kormánypárt esélyeiről és Magyar Péterről a Blikk. A vendégek között felbukkant Nagy Feró is.

A Kossuth-díjas rocker azt mondta, hogy nem foglalkozik Magyar Péterrel, és szerinte a politikus hangfelvételei nem ártanak a Fidesznek.

„Eleinte nagyon nem tetszett a dolog, hogy oda szarik, abba a fészekbe, amelyikben jól érezte magát ezek szerint. Most meg már máshogy gondolom. Kicsit liberálisabban azt gondolom, hogy éli az életét.

Ügyesen csinálja a dolgát, ezért nem kell valakit megszólni, mert éli az életét és próbál érvényesülni. Meg kell bocsátani neki. Menjen, csinálja a dolgát, aztán majd meglátjuk, hogy az idő mit hoz”

– mondta a Blikk riporterének a zenész.

Magyar Péter közben péntek délután bejelentette, hogy 95 ezernél is többen szavaztak két nap alatt pártja lehetséges EP-képviselőjelöltjeire. A voksolást a TikTokon népszerű egészségügyi influenszer, Dr. Kulja András nyerte:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
44 évesen szerzett jogosítványt Makranczi Zalán, de hogy vezethetett akkor a Renitensben?
Tavaly decemberben szerezte meg, hogy kisfiát óvodába vihesse. Sosem izgatta, hogy volán mögé ülhessen.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

A Blikk interjúzott Makranczi Zalánnal, aki elmesélte, miért is szerzett tavaly jogosítványt, noha sohasem érezte ennek szükségességét. Eddig.

Fontos volt számunkra, hogy Benji Waldorf-óvodába járhasson, s erre Szentendrén volt lehetőség, ami nagyjából egy órai utazásra van tőlünk tömegközlekedéssel. Mivel – érthető módon – nem akartam kitenni a gyereket ennek a hercehurcának, úgy döntöttem, megszerzem a jogosítványt, és autóval tíz percre redukálom az egyórás utat” – kezdte mondandóját. Azt is elárulta, hogy

rendesen voltak félelmei, biztosra is akart menni, így nyolcvan vezetéstechnika órát vett, mielőtt vizsgázni ment.

Bevallotta, hogy mélyen átérezte a felelősséget, hiszen „pontosan tudtam, hogy a jövőben majd a gyermekem ül mögöttem, ami hatalmas felelősség. Ezért is döntöttem úgy, hogy a kötelező harminc helyett nagyjából nyolcvan órát veszek, hogy ténylegesen biztos legyek a tudásomban. Mindemellett szerettem volna minden terepen és helyzetben kipróbálni magam, amire aztán volt is lehetőség: vezettem éjszaka, autópályán, hóban-sárban, csúszós utakon is.

Már csak az a kérdés maradt, hogy ha eddig nem volt jogosítványa, hogyan pattant autóba Dobler százados a RTL-en futó Renitens nyomozója?

Erre a vártnál is egyszerűbb választ adott a színész: természetesen akkor sem vezetett igazából autót, mindez csak játék volt.

Az autó meg sem mozdult, egy tréleren húzták, miközben ő „vezetett”.

Makranczi szerint most, hogy van jogosítványa, a következő évadban már a trélerre sem lesz szükség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szekér Gergő élő adásban comingoutolt az RTL reggeliben
A 29 éves énekes félt, hogy ha felvállalja homoszexualitását, munkáktól fog elesni, de azt érezte, nem titkolózhat tovább.
VB / Fotó: RTL - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

„Nem akarom rásózni az emberekre az életemet, de fontos, hogy szabadságban éljünk” – mondta az X-Faktorból és a The Voice-ból is ismert Szekér Gergő az RTL Reggeliben, majd

a kamerák előtt vallotta be, hogy meleg.

Az énekesnek civil szakmája is van, vezető vágóként dolgozik, és korábban már azért is esett el munkától, mert sejtették, hogy meleg.

Szakács szerint viszont „nem lehet félelemben élni”, és hozzátette, nem tetszik neki, hogy sokan politikai állásfoglalásként tekintenek arra, ha valaki a melegségéről beszél.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Bombanőre lett féltékeny Zacher Gábor felesége egy fesztiválon
A hölgy egy falatka ruhában lépett elé, és megkérdezte, hogy megismeri-e. A feleségének „jött az orrából a füst, lángolt a feje” úgy nézett rá.

Link másolása

Egy bomba nőre lett féltékeny Zacher Gábor felesége az egyik fesztiválon. Mónika haragja azonban gyorsan elillant, amikor kiderült, hogy kicsoda a hölgy, aki leszólította a férjét.

A toxikológus a Blikk Címlapsztori vendége volt, itt osztotta meg a különös történetet. Mint kiderült: Zacher minden évben meghívják a szervezők a Strand fesztiválra egy másfél órás beszélgetésre. Ezt általában olyan napra szokta kérni, amikor valami olyan van a produkciók között, amit amúgy is meghallgatnának a feleségével.

„Na az egyik ilyen alkalommal battyogunk a feleségemmel, és jön velem szembe egy tíz per tízes versenyző kis falatka ruhában, kendőcskével a nyakában és oda perdül elém mosolyogva, majd kérdezi: doktor úr, megismer? Feleségemnek jött az orrából a füst, lángolt a feje és úgy nézett rám.

Én meg állok ott, mint lónak a nemi szerve a lakodalomban és mondtam a hölgynek: nem ismerem. Erre elhúzza a kendőt és kérdezi: most? Mondom: na, most már megismerem” - mondta Zacher.

Mint kiderült, a hölgyet még gyerekként ismerte meg, amikor a budai mentőállomáson dolgozott a rohamkocsin.

„Behoztak egy kisgyereket, valamelyik Pest környéki településről, akinek volt egy ilyen gégefedő-gyulladása, ami a krupp. A gyereknek a BAH- csomópontnál a leállt a légzése és meghalt” - emlékezett vissza Zacher Gábor. Mivel más esélyt nem látott, torokvágást végzett el a kicsin, így dugta be a tubust.

„Lélegeztettük, újraélesztettük és a gyerek visszajött, majd bevittük a kórházba és utána nem is foglalkoztam ezzel a történettel, mert tényleg nagyon rövid volt az oxigénhiányos állapot. Na és ez volt az a kislány”

- mondta a toxikológus. Azt is hozzátette, hogy a tényeket megismerve a felesége féltékenységből fakadó bosszúsága is azonnal elszállt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk