MÚLT
A Rovatból

Sandokant 1984-ben húszezren várták a Skálánál

A férfiaknak példakép volt, a nőknek férfiideál: az egész ország rajongott érte. Igazi népünnepély volt, amikor Budapesten járt.


A Napi Történelmi Forrás szerkesztősége történész kutatókból álló progresszív csapat, amely 2015-től napról napra, képekkel illusztrált, idézeteket és visszaemlékezéseket interpretáló cikkeivel kívánja bemutatni a múlt történéseit, megragadni a hátunk mögött hagyott évszázadok hangulatát. Céljuk, a "nem mindennapi történelem" bemutatása.

Miért szerettük a Sandokan, a maláji tigris című sorozatot az 1980-as évek elején? Talán azért, mert a maláji tigris, a képzeletbeli kalóz – aki eredetileg hercegnek született, de az angolok megfosztották vagyonától – egy ismeretlen távoli, XIX. századi világba kalauzolt el bennünket, és a sorozatban végig az igazságért harcolt. Hihettünk abban, miközben izgultunk érte, hogy az igazság – ha nehézségek árán is – de végül mindig győz. És mi ebben a küzdelemben ott lehetünk vele.

VIDEÓ: Neoton együttes/Sandokan

Másrészt a sorozat szerelmi szála is romantikus volt, olyan, amibe könnyen beleélhettük magunkat: izgulhattunk, egymásra talál-e a szépséges Lady Mariann-nal, akit persze tiltottak a kalóztól, de a szerelem mindent legyőzött. Mindezt olyan időkben nézhettük, amikor alig volt sorozat a televízióban. Sandokant Kabir Bedi indiai színész formálta meg, aki 1984-ben, a Skála meghívására Budapestre látogatott. 1984. június 1-jén a Budai Skála előtt fogadta rajongóit. Köztük jómagamat is, kilenc évesen. Ez volt az első sorozat, amit megengedtek a szüleim, hogy nézzek (Az Onedin családot még nem.) és nem szabtak gátat rajongásomnak, elvittek a rendezvényre.

Ma, visszanézve a korabeli filmet, amely látogatásáról készült, a színész közvetlensége, sztárallűröktől mentessége és az óriási tömeg tűnik fel.

VIDEÓ: 35-38. perc között látható Kabir Bedi a Budai Skála előtt

A magyar közönségnek virágokat dobált, volt nála egy kis tigris is – vajon honnan szerezték? – és azt mondta:

Igazán meg vagyok hatva és nagyon hálás vagyok azért a meleg vendégszeretetért, amelyben részesültem. Tudom, hogy önök közül sokan messziről érkeztek, csak azért, hogy itt lehessenek. Én is nagyon messziről jöttem. Ez az első látogatásom Magyarországon, de ígérem, nem ez lesz az utolsó. Köszönöm.

20 ezer ember üdvözölte és a Neoton eljátszotta a Sandokan című számot. Úgy emlékszem, hogy Sandokan végtelenül türelmesen fogadta a rajongókat és írta alá nekem az erre az alkalomra kiadott Neoton Sandokan kislemezemet. Bevallom, a sorozatban az is tetszett, hogy történelmi film volt. Sandokan címmel magazint is megjelentettek a látogatására. Tehát amennyire a szocialista időszakban beindulhatott a reklámgépezet, beindult. Kulcstartót, matricát, szatyrot, pólót is lehetett kapni Sandokannal. Sandokanról az első híradás 1976-os volt a magyar sajtóban:

Az olasz újságok Sandokan-lázról tudósítanak: egyre- másra hozzák Kabir Bedi fényképét, interjúkat készítenek vele. A Sandokan című film főszereplője Kabir Bedi indiai filmszínész, akinek neve anyanyelvén annyit jelent, mint "győzelemre született", e jelentésnek megfelelően meg is hódította filmjének nézőit Sandokan: mesebeli hős, csaknem kétméteres, karcsú termetű, s mint a képregények hősei, szerelme kedvéért megküzd nemcsak a leány zord családjával, hanem egy jól fejlett tigrissel is.

(Forrás: Film Színház Muzsika, 1976. április 3. 22. o.)

ladymariann

A Lady Mariannt alakító színésznő Carol André "divatba hozta a filmben hordott exotikus (sic!) népviseletet, amely a klasszikus „s(z)árihoz” hasonlít." (Forrás: Film Színház Muzsika, 1976. május 29. 24. o.)

1978. november 23-án a mozik játszották a Sandokan, a maláji tigris című mozifilmet, de az átütő sikert a tévésorozat hozta meg, melyet a magyar televízió – a jugoszlávhoz képest késve – 1983-ban vetített. (Forrás: Népszabadság 1978. október 29. 22. o.) A mozifilm bemutatásával egy időben cikk jelent meg a Népszabadságban:

Sandokan, a hetvenes évek kalandkirálya. A maláji tigris két méter körüli, vállig érő hajú, bajszos-szakállas, sasorrú, villogó (kék!) szemű színész: Kabir Bedi.

(Forrás: Népszabadság 1978. november 23. 7. o.)

Kabir Bedi életével 1983-ban ismerkedhettek meg az olvasók. Édesapja Oxfordban tanult, ott ismerkedett meg angol származású feleségével. Előbb Lahore-ban, majd Delhiben telepedtek le. Három gyermekük született, köztük Kabir, a legidősebb.

A feltűnően csinos, jóképű Kabir az Indiai Tv megszületésének első pillanataiban ráérzett, hogy eljött a lehetőség a „kiugrásra!” Kitalálta és létrehozta a „Tükör a világra” című műsorát. (…) Tökéletes angol tudásával és jó megjelenésével magára vonta a figyelmet, a nézők kedvence lett.(…) Innen egyenes volt az út Bombaybe, a filmesek álomvárosába. Napközben jóképűségével kereste a kenyerét: manekenkedett, fürdőnadrágokat reklámozott. Esténként pedig, angoltudásának köszönhetően, művész lehetett: (…) tucatnyi Broadway-sikerdarabban szerepelt, mindig angolul és mindig elismerést aratva.” Majd hindi filmekben szerepelt. (…) Megjelentek Bombayban A maláji tigris alkotói, sok fiatal színész közül Kabir került ki győztesen, megkapta Sandokan szerepét, és úgy érezte, ezzel most megütötte a főnyereményt ! Külső és belső adottságai sikerre vihettek végre egy filmet! Sandokan szerepe adta meg neki a sztárélményt.

(Forrás: Film Színház Muzsika, 1983. december 31. 15. o.)

Kabir Bedi második feleségével látogatott Budapestre, fia akkor töltötte be a harmadik életévét. A színész 38 éves volt, és Los Angelesben élt a családjával.

A futball istenét, Pelét, a régi világsztárok utolsó mohikánját, Richard Burtont nem vette körül olyan rajongás, kíváncsiság nálunk, mint a fergeteges sikert józanul tudomásul vevő Kabir Bedit. A belvárosban sétálunk pár percet – autogramkérők gyűrűje veszi körül (van, aki egyszerre tíz aláírást kér), majd készül a közönségtalálkozóra, amelyet a Televízió szervezett a budapesti Skálában. Másnap Vácra indulunk – ő érdeklődik, ki az, aki rosszul lett az előző nap a rendezvényen, igaz-e, hogy valaki kórházba került, mert akkor ha lehet, meglátogatná.(…) A váci fogadtatás elsöprő: aznap negyvenezer ember várja. Kéri, hogy ne zárják el őt a közönségtől, fölöslegesnek érzi a biztonsági intézkedéseket, szívesen találkozik mindenkivel, hiszen – többek közt – ezért is fogadta el a meghívást: érdekli a másik ország társadalma, kultúrája, tradíciója és elsősorban lakói.

(Forrás: Film Színház Muzsika, 1984. június 30. 16. o.)

sandokan1

Sandokan a Skála előtt, rajongói körében

Árkus József a Népszabadságban ezt írta (Forrás: Népszabadság, 1984. június 9. 12. o.)

A mi kis országunknak ugyan már jó ideje nincs tengere, ám Sandokan jöttére megint csak lett. Embertenger lepte el a budai Skála-parkolót, ahol Bedi dedikált, és tengernyi ember hömpölygött a váci búcsún, ahol szintén megjelent a maláj tigris, és Vágó István halált megvető bátorsággal játszott vele egy röpke Fele sem igaz vetélkedőt. Óriási tömeg verődött össze a Nagykörút egyik étterme előtt is, amikor híre ment, hogy Sandokan ott ebédel. Mindenki látni akarta, hogy mit eszik a tigris.

Sandokant jeligének is választották a Szabad Föld levelezési rovatában (Forrás: Szabad Föld, 1983. november 26. 15. o.):

"Sandokan" jeligére vár leveleket egy tizenhat éves, a zenét, a sportot, a természetet, az utazást kedvelő városi lány.

Fekete Gyula 1986-ban írt nagyon plasztikusan a Sandokan-jelenségről szintén a Népszabadságban (Forrás: Népszabadság, 1986. március 29. 8. o.)

azon tűnődtem: vajon észrevesszük-e végre — ez a Sandokán-jelenség észrevéteti-e végre —, micsoda erő a romantikaéhség, milyen ellenállhatatlanul ragadja magával kiváltképp a fiatalokat, a tizenéveseket. A győzelem, a diadal mámoros élményét kapják a mesehőstől, hiszen azonosulnak vele, beleképzelik, beleélik magukat a helyzetébe, hol kapnának ilyen élményt a szürke mindennapoktól?(...) Életre szóló elhatározások, törekvések forrása lehet az ilyen gyerekkori élmény: azonosulni a regényhőssel, a filmhőssel, miáltal nemcsak nagy tetteikből meg dicsőségükből, tennivalóikból is részt vállalhat a képzelet.

Mélységesen egyet tudok érteni soraival. A 80-as évek fiataljainak Sandokan az igazságért minden körülmények között harcoló hőst megtestesíthette.

Ha a tankönyveken kívül is érdekelnek a nem mindennapi történelmi pillanatok, a Napi Történelmi Forrás lesz a legjobb választás.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
„Hipós vízzel, szinte négykézláb sikáltuk fel ott a véres, csutakos padlót” – 30 éve történt az ország legsúlyosabb vonatbalesete, amiben 31-en haltak meg
1994. december 2-án 16 óra 46 perckor kisiklott a Szajol állomáson áthaladó Nyíregyháza–Nyugati pályaudvar között közlekedő gyorsvonat több kocsija is. 31-en haltak meg, az áldozatok közül a legidősebb 84, a legfiatalabb alig 8 éves volt.


1994. december 2-án szörnyű tragédia rázta meg az országot. 16 óra 46 perckor kisiklott a Szajol állomáson áthaladó Nyíregyháza–Nyugati pályaudvar között közlekedő gyorsvonat második kocsija, majd a kocsik 110 kilométer/órás sebességgel egymásba, illetve az állomásépületbe rohantak.

A balesetben összesen 31-en vesztették életüket, 27-en a helyszínen, négyen a kórházban haltak meg, 52-en pedig megsérültek. Az áldozatok közül a legidősebb 84, a legfiatalabb alig 8 éves volt.

Később kiderült, a balesetet emberi mulasztás okozta. A vonat érkezése előtt negyed órával az első vágányon tolatást végeztek, csakhogy a váltók ekkor már át voltak állítva a második vágányra, amelyen a gyorsvonatnak át kellett volna haladnia. A tolató szerelvény a kerekeivel átállította a váltót az első vágányra.

A gyorsvonat az egyenes haladásnál engedélyezett sebességgel, azaz körülbelül 110 kilométer/órával érkezett az állomás felé, a kitérő állású váltót ebben az állásban viszont legfeljebb 40 kilométer/órás sebességgel közelíthette volna meg a szerelvény. A mozdony és az első kocsi kitért és haladt tovább az első vágányon, viszont a szerelvény többi kocsija leszakadt, majd kisiklott, és egy része az állomásépületbe rohant.

A mentést a baleset után közvetlenül az állomáson szolgálatot teljesítő vasúti dolgozók és az utasok kezdték meg. Aztán megérkeztek a mentők, tűzoltók, és katonák is. Még ők sem láttak még ehhez fogható katasztrófát, de az első újságírók sem tudták eleinte felfogni, mi történt.

Mészáros János a Szoljon.hu fotóriportere az elsők között ért oda, a szirénák hangját követte.

„Láttam, hogy egymáson vannak a vagonok. Akkor már hallottam zajokat, síró, jajveszékelő embereket a roncsok alól. Néhol mozogtak elemlámpák, a tűzoltók és a mentők ekkor már bemásztak a roncsok közé és próbálták megtalálni a túlélőket, sérült embereket”

– mondta a fotós korábban a XXI. Századnak.

Huszonhét ember a helyszínen meghalt, a holttesteket először a váróba fektették.

„Nem kívánom senkinek azt a látványt, érzést, amit az váróterem látványa nyújtott, ahová korábban a holttesteket fektették. Néhány kolléganőmmel hipós vízzel, szinte négykézláb sikáltuk fel ott a véres, csutakos padlót. Az egyik munkatársnőnk épp babát várt, mondtuk neki, ő ne jöjjön, máshol segítsen, ha tud. Borzasztó emlék”

– emlékezett vissza szörnyű tragédiára a Szoljon.hu-nak egy asszony, aki már akkor is a vasútnál dolgozott. Azt mondta, sokan bementek aznap éjjel dolgozni közülük, olyanok is, akik nem voltak szolgálatban.

Kárándi Béla nyugalmazott alezredest is a helyszínre rendelték. Az ő feladatuk a halottak azonosítása volt.

„Csendben dolgoztunk, senkinek nem volt kedve megszólalni. Szavakkal nem is lehet elmondani, milyen érzés volt látni, amikor az egyik fiatal mellé lefeküdt a földre az édesanyja. Átölelte a fiát, és perceken át zokogott. Az áldozatok között volt az ORFK egyik középvezetőjének az anyósa is. Amikor bejött az asszony férje, összetört egy széket. Rajta így jött ki a mérhetetlen düh és fájdalom, hogy elveszítette a feleségét”

– mesélte a tragikus éjszakáról a keleten.hu-nak.

A balesetben hatan életveszélyes, húszan súlyos, tizenketten könnyű sérüléseket szenvedtek. A sérülteket több kórházba szállították. Tizennégy embert elsősegélynyújtás után haza is engedtek, négy ember életét viszont már nem tudták megmenteni. Az áldozatok száma így később harmincegyre nőtt.

A Legfelsőbb Bíróság 1996 februárjában hozott ítéletet a balesetet okozók ügyében. A vasúti közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlan veszélyeztetéséért Szűcs Ferenc váltókezelőt öt és fél év, Farkas István tolatásvezetőt két év, Illyés Ferenc kocsirendezőt pedig másfél év fogházbüntetésre ítélte a bíróság. Szűcs Ferenc három év letöltése után kegyelemmel szabadult.

A MÁV az elhunytak hozzátartozóinak, a sérülteknek és azoknak, akik anyagi veszteséget szenvedtek kártérítést fizetett. Az esetenkénti összeg 20 ezertől 6 millió forintig terjedt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
A magyar származású Albrecht Dürer az önmarketing mestere is volt, nemcsak a reneszánszé
Elképzelt orrszarvú, forradalmi sokszorosítási eljárás és botrányos önarckép: a németalföldi festészet zsenije Nürnbergből hódította meg Európát. Bejártuk a házat, ahol élt és dolgozott 20 évig.
Tóth Noémi - szmo.hu
2024. november 18.



Tele a történelemkönyv világhírű magyarokkal: a festő-grafikus-könyvkiadó géniusz Albrecht Dürerről is kevesen tudják, hogy aranyműves apja révén magyar vér csörgedezett az ereiben, bár ő már Németországban született 1471-ben. A festőinasnak szegődött fiúban csak úgy buzogott a tudásvágy és az újítási hajlam, és elképesztően pontosan tudta ábrázolni a természetet vagy az emberi vonásokat. Kortársai megítélése szerint ráadásul Dürer csupa meglepő dologra vetemedett. Például humánus témákat választott – gondoljunk csak ’A nagy nyúl’ című akvarellje és önarcképére –, amelyek akkoriban nem voltak divatosak.

1505-ben elkészítette egyik legismertebb grafikáját egy orrszarvúról, amelynek az a különlegessége, hogy Dürer soha nem látott élőben orrszarvút, és egy leírás alapján készítette el a művet. Ez a grafika rendkívül népszerű lett, és sokan csak ezen keresztül ismerték meg az állatot. Azonban nem minden alkotása lett az ismertségen felül sikeres is: az önarcképeit sok kritika érte, mondván, Dürer túlságosan is egoista – főleg az okozott botrányt, amelyen Krisztusként áldja gyakorlatilag önmagát. Önbizalomban és provokációban nem szűkölködött, az biztos…

Viszont szakmai érdemei elvitathatatlanok:

Dürer egyfajta „művész-influencerként” forradalmasította a művészeti alkotások terjesztését. Fametszeteivel és rézkarcaival felfedezte a sokszorosítás újfajta technikáját, amelynek segítségével képes volt műveit széles körben terjeszteni könyvszerű formában, ezzel növelve a bevételét és a hírnevét szerte Európában.
Munkásságának egyik fontos aspektusa volt a könyvnyomtatás iránti szenvedélye, amelyet nagybátyja, Anton Koberger, Nürnberg egyik vezető nyomdásza segítségével fejlesztett tökélyre. Dürer fametszet-illusztrációi, mint az ’Apokalipszis’, jelentős mértékben hozzájárultak a kor művészetéhez.

A Dürer-ház nem csak múzeum, hanem skanzen is

A művész Nürnbergben található otthona, a Dürer-ház ma múzeumként üzemel a bajor város turisztikai központjában, egy gyönyörű téren a vár aljánál. Dürer már eleve százéves házként vásárolta meg az ingatlant, ahol édesanyjával, illetve feleségével élt és alkotott – utódok nélkül – két évtizedig. A festő 1528-ban bekövetkezett halála után még a felesége lakott benne egy évtizedig, aztán több tulajdonosváltás után visszavásárolta a város, hogy közkinccsé tegye a házat. A Dürer-házon szerencsére a II. világháború sem hagyott akkora nyomot, mindössze a tetőt kellett megjavítani rajta, pedig a város nagy részét lebombázták annak idején. Úgyhogy ma is szinte egykori hangulatában tekinthető meg a jellegzetes stílusú, ötemeletes, és belül kissé puritán berendezésű épület.

A termeket róva az ember úgy érzi, időutazásba csöppent, miközben a korabeli technikákkal is megismerkedhet. A házat korhű bútorokkal rendezték be, és rekonstruálták Dürer műtermét is. Jó érzés úgy barangolni a házban, hogy azon ritka, fennmaradt reneszánsz-kori ház Európában, amely egy művész tulajdonát képezte. Még akkor is, ha sok alkotás a tárlaton csak másolat (élén a botrányos önarcképpel), hiszen az eredeti festményeket a világ nívós múzeumai birtokolják.

Albrecht Dürer élete és művészeti tevékenysége nagyban hozzájárult tehát a nyomtatási technikák és sokszorosított grafikák fejlődéséhez. Polihisztor-voltát az is mutatja, hogy nem csupán mint festő, könyvillusztrátor és grafikus, hanem mint író és irodalmár is tevékenykedett: önéletrajzokat és útinaplókat is írt, valamint elméleti könyveket festészetről, méretezésről és várépítésről, amelyek hosszú ideig szolgáltak alapul a művészeti oktatásban és gyakorlatban egyaránt. Dürer munkássága meghatározó része Európa kulturális örökségének, magyar gyökereiről pedig a városligeti Ajtósi Dürer sor emlékezik meg, amelyet halálának 400. évfordulóján neveztek el róla.

Források: 1, 2, 3


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Jeanne Calment hihetetlen története: 100 évesen még biciklizett, 114 évesen filmezett, 122 évesen halt meg
A francia Jeanne Louise Calment döntötte meg a leghosszabb igazolt emberi élettartam rekordját. 85 évesen kezdett el vívni, 117 évesen szokott le a dohányzásról, és amikor a 120. születésnapján megkérdezték tőle, milyen jövőre számít, azt felelte: „egy nagyon rövidre”.


Ha bármikor kiejtenéd a szádon, hogy „az én koromban ezt már nem kéne”, gondolj az Arles-ban 1875-ben született Jeanne Louise Calmentre, aki fittyet hányt az efféle sztereotípiákra, és úgy alapvetően az élet törvényeire is, hiszen 122 évet és 164 napot élni nem éppen szokványos. 100 évesen még simán biciklizett, 114 évesen szerepelt az életéről szóló filmben, és 115 évesen rászánta magát egy csípőműtétre is, sőt, a cigiről is majdnem egy évszázad után szokott le – igaz, nem a tüdejével volt gond, hanem csak azért döntött így, mert a megromlott látásával utált tüzet kérni másoktól.

Madame Calment izgalmas korban született Franciaországban, hiszen az Eiffel-tornyot 14 éves korában építették fel, és ezidőtájt találkozott – a nagybátyja boltjában festéket vásárló – Vincent van Gogh-gal, aki a megítélése szerint „koszos, rosszul öltözött és ellenszenves volt”.

A munkahelyi stressz nem rövidített az életén, hiszen 21 éves korában hozzáment másod-unokatestvéréhez (dédnagybátyja unokájához), a dúsgazdag üzlettulajdonos Fernand Calment-hoz, és sosem dolgozott egyetlen percet sem. Helyette leginkább teniszezett, kerékpározott, úszott, görkorcsolyázott, zongorázott és operába járt. Életfilozófiája az volt, hogy amin nem tudsz változtatni, azon ne stresszelj, és soha nem használt szempillaspirált, mert gyakran nevetett sírásig. Híres volt hatalmas életkedvéről, valamint nagy étvágyáról, különösen az édességek iránt.

Jeanne végig megőrizte éles szellemi képességeit, de közben tragikus dolgokat kellett megélnie: hosszú élete során a saját lánya, sőt, unokája is elhunyt. Pedig közeli hozzátartozói is rendkívül hosszú ideig éltek: idősebbik bátyja, François 97, édesapja 93, édesanyja pedig 86 évig.

Amikor Jeanne 90 éves lett, örökös híján leszerződött az akkor 47 éves, André-François Raffray nevű ügyvéddel, aki szerződésben vállalta, hogy havi 2500 frankot fizet az idős hölgynek azzal a feltétellel, hogy a halála után ő örökli a lakást. Raffray azonban a legrosszabb rémálmában sem gondolta, hogy végül nem csak 30 évig fizeti Jeanne-nak az ígért havidíjat, hanem a hölgy még túl is éli őt.
Miután az ügyvéd 77 éves korában meghalt, annak özvegye köteles volt tovább fizetni Calmentnek élete végéig a törvény értelmében.

Jeanne olyan legendás idézeteket hagyott az utókorra, mint például hogy „fiatalnak lenni lelkiállapot, nem a testtől függ. Valójában még mindig fiatal vagyok, csak az elmúlt 70 évben nem néztem ki olyan jól.” Vagy hogy „a mi jó Istenünk elfelejtett engem”. Az egyik interjúja végén az újságíró azt mondta: „Asszonyom, remélem, valamikor jövőre újra találkozunk”. Erre Jeanne azt válaszolta: „Miért ne? Annyira azért nem vagy öreg, még mindig itt leszel!”

Források: 1,2,3


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Új részletek derültek ki a Titanic kapitányáról – annak is híre ment, hogy túlélte a katasztrófát
Egy friss könyv szembemegy a régóta terjedő pletykákkal Smith kapitánnyal kapcsolatban. Feltárult a Titanic első emberének igazi sorsa.


Egy új könyv teljesen más képet fest a Titanic tragédiájának egyik legismertebb szereplőjéről, Edward John Smith kapitányról, mint amit a róla terjesztett szóbeszédek, cikkek, dokumentumfilmek vagy a sok esetben pontos mozifilm alapján sejtettünk.

Dan E. Parkes író A Titanic öröksége: A kapitány, a lánya és a kém című – magyar nyelven egyelőre kiadatlan – könyvében azt állítja, hogy Smith nem lőtte főbe magát, ahogy azt sok pletyka sugallta, és nem is a hajóhídon ölte meg a vezetőfülkébe betörő jeges ár, ahogyan azt James Cameron 1997-es sikerfilmjében láthattuk.

A könyv több korabeli pletykát is cáfol, például azt, hogy a kapitány ittasan vezette a hajót, figyelmen kívül hagyta a jéghegyekre vonatkozó figyelmeztetéseket, vagy felelőtlenül siettette az utazást.

Parkes megemlíti a kötetben, hogy a Titanic elsüllyedése után három hónappal egy Baltimore-i férfi azt híresztelte, hogy Smith életben van és Maryland államban bujkál. Később a Life magazin írta meg, hogy egy ohiói hajléktalan férfi Smith kapitánynak vallotta magát. E történetek egyike sem nyert bizonyítást, és lássuk be, nem is valószínű, hogy bármelyik igaz lenne.

Forrás: Wikipedia

A könyv az Unilad szerint felidézi a tragédia utáni újságcikkeket is, amelyek a kapitány öngyilkosságáról számoltak be. A Los Angeles Express 1912. április 18-án például azt írta: „E.J. Smith kapitány főbe lőtte magát”, míg a Daily Mirror egy nappal később hasonló címmel adott ki szenzációnak szánt írást; azt írták, „Smith kapitány főbe lőtte magát a hídon.” Parkes viszont hangsúlyozza, hogy a szemtanúk ugyan hallottak lövéseket, de ezeket azóta sem sikerült a tiszthez kötni.

A könyv inkább a túlélők beszámolóira alapoz: egyikük, a tragédia idején 27 éves Robert Williams Daniel például azt vallotta, látta a kapitányt a hídon, amikor a hajó süllyedni kezdett, és szerinte „hősként halt meg.”

Frederick Hoyt, egy gazdag utas arról számolt be, hogy visszatért a fedélzetre, ahol találkozott Smith-szel, és megosztottak egy italt, mielőtt ő maga a vízbe ugrott.

Isaac Maynard, egy 31 éves szakács azt mondta, látta, „ahogy a kapitányt a hídon elragadja a víz”. Valószínűleg ezt a vallomást vette alapul Cameron is a film forgatókönyvénél, ám nem teljes egészében, mert a férfi később még úszni látta Smith-t, és biztos volt benne, hogy őt, mert felismerte az egyenruháját és a sapkáját. Ezt a verziót más túlélő is megerősítette, valószínűleg az a személy, aki utoljára látta élve.

Egy tutajhoz kapaszkodó férfi próbálta kimenteni a kapitányt: kezet nyújtott neki, de az nem hagyta, csak azt kiáltotta: „Vigyázzatok magatokra, fiúk”. A szemtanú hozzátette: nem tudja, ezután mi lett vele, mert többé nem került a szeme elé, és úgy gondolta, a vízbe fulladt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: