SZTÁRVILÁG
A Rovatból

A válás művészete, avagy hogyan húzta ki az árverés Russell Crowe-t anyagi csődjéből

Anyagilag a várakozáson felül bejött, és reklámnak sem volt utolsó az az árverés, amelyet Russell Crowe rendezett Sydney-ben saját filmes ereklyéiből és személyes tárgyaiból.


Már a Sotheby égisze alatt tartott aukció neve is árulkodó volt: „A válás művészete” (The Art of Divorce), ezzel is jelezve, hogy az ausztrál világsztár ebből az árverésből fizeti ki Danielle Spencer színésznőtől való válásának költségeit.

Az árverést ráadásul éppen szombaton, Crowe 54. születésnapján tartották meg. Összesen 227 tárgyat hirdettek meg eladásra, és ebből 192-re gazdára is lelt alig öt óra alatt - írta a Guardian.

Crowe 3,731 millió ausztrál dollárt (kb 2,8 millió amerikai dollár) gyűjtött össze az árverésen. A legnépszerűbbek természetesen azok a tárgyak voltak, amelyek az Oscar-díjas színész sikerfilmjeihez kötődtek.

Például a Gladiátorban használt római harci kocsit 10 ezer ausztrál dollárra becsülték, és több mint hatszorosáért, 65 ezerért kelt el.

A páncél, amelyet halálának jelenetében viselt, 125 ezret ért meg egy vásárlónak, egy fémkardot 70, egy fakardot 20 ezerért vittek el.

Az ágyékvédőnek, amelyet Crowe A remény bajnoka bokszolójaként viselt, 600 dollár volt kikiáltási ára, ehhez képest 7 ezerért kelt el. Ugyancsak gazdára találtak gitár- és óragyűjteményeinek darabjai – egy Rolexért 40 ezret perkáltak le - de szerepeltek a kínálatban képzőművészeti alkotások, sportrelikviák és motorok is. Ezzel szemben senki sem vette meg legdrágábbat, a 100 ezerre taksált sárga gyémántos gyűrűt.

Crowe váratlanul maga is megjelent az aukción, éppen amikor 135 ezer dollárért megvették azt az 1890-ben készült olasz hegedűt, ami a Kapitány és katona című filmjében szerepet és ami a színész szerint nagyon közel állt hozzá.

Mint Gary Singer, a Sotheby ausztráliai igazgatója elmondta, Russell Crowe megszállott gyűjtő, házai annyira tele vannak mindenféle tárgyakkal, hogy ha valaki a most eladottakat egyszerűen elviszi tőle, talán észre sem vette volna...


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ritka pillanat: Ungár Anikó fia esküvőjén mutatta meg a párját
Baronits Gábor házasságkötése kapcsán osztott meg közös képet a 76 éves bűvésznő és Tibor. Kapcsolatukat közel húsz éve tartják távol a reflektorfénytől, most azonban kivételt tettek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Ungár Anikó ritkán oszt meg részleteket a magánéletéről, párját, Tibort eddig szinte soha nem láthattuk nyilvánosan. Most azonban különleges okból kivételt tett: fia esküvőjén egy közös fotót mutatott kettejükről, vette észre a Femina.

A bűvésznő számára felejthetetlen élményt jelentett, hogy egyetlen fia, Baronits Gábor kimondta a boldogító igent. Az esküvőről kevés kép készült, de az egyik felvétel minden figyelmet magára vont, hiszen

Anikó kedvesével együtt látható rajta.

A 76 éves művésznő elegáns, pezsgőszínű ruhát viselt, amely kiemelte alakját és hosszú lábait, Tibor pedig törtfehér öltönyben és napszemüvegben állt mellette. A kommentelők nem győzték dicsérni őket, sokan írták, milyen szépen mutatnak egymás mellett.

A pár már közel húsz éve van együtt, kapcsolatukat mégis távol tartották a nyilvánosságtól. A most megosztott fotó azonban jól mutatja, hogy a köztük lévő összhang ma is töretlen.

Ungár Anikó és Tibor közös fotóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„További sok sikert!” – Fejes Tamás közös képet osztott meg Erős Antónia zenész fiával
Erős Antónia fia bandájával lépett fel a Tankcsapda előtt. A zenekar tagjai pedig a koncert után közös fotóra álltak össze.
Karkó Ádám, kép: - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Fejes Tamás a közösségi oldalán osztott meg egy képet, amelyen Erős Antóniával és az RTL híradósának fiával, Tóth Matyival szerepel. A fotón a Street Sixteen zenekar tagjai is láthatók.

A Tankcsapda dobosa Esztergomban találkozott a fiatal bandával, akik az ő fellépésük előtt adtak koncertet. Bejegyzésében ezt írta:

„Esztergomban @erosantonia fiáék zenéltek előttünk, a @streetsixteen_official. Érdemes lesz rájuk odafigyelni. További sok sikert!”

A Street Sixteen 2022-ben került a figyelem középpontjába, amikor kiderült, hogy Tóth Matyi Czutor Zoli fiával, Simonnal, valamint egy Tóth Csanád nevű fiúval zenél együtt.

A backstage-ben Lukács László is közös fotót készített a fiatal zenészekkel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Csók és pezsgő a fináléban: ők nyerték az Exek csatáját
A volt szerelmesek, Kamarás Norbi és Kármán Odett a fődíj mellett egymást is visszakapták. A győzelem pillanatában sírva borultak egymás nyakába.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 21.



Kamarás Norbi és Kármán Odett nyerte az Exek csatája című televíziós vetélkedőt, így ők vihették haza a 17,5 millió forintos nyereményt. A döntőben Szlépka Armanddal és Balázs Mercivel mérkőztek meg, a feladat során pedig egy rúdon egyensúlyozott kockatoronnyal kellett eljutniuk a célba. Norbiék higgadtabban teljesítettek, így megszerezték a fődíjat.

A döntőig hosszú út vezetett. Az ötödik helyen Osváth Zsolt és Zsenyei Patrik estek ki. A magassági feladatnál Halastyák Fanni bepánikolt, ezért Fenyvesi Barnával együtt a negyedik helyen végeztek. A legjobb három között Szlépka Armand és Balázs Merci jutott automatikusan a fináléba, míg a másik két páros közül Norbi és Odett teljesítettek jobban, így kerültek a döntőbe.

A győzelem pillanata érzelmesre sikerült. A több mint fél éve szakító páros férfi tagja folyamatosan szerelmet vallott volt kedvesének, nyíltan vállalva, hogy vissza akarja hódítani őt.

A fináléban, amikor kiderült, hogy ők nyertek, könnyek között borultak egymás nyakába, pezsgőt bontottak, és egy csók is elcsattant.

– A dicsőség és a pénz mellett az a legfontosabb, hogy nagyon jól vagyunk most. Én nagyon szeretlek, annyira szerelmes vagyok, hogy elmondhatatlan – mondta Norbi.

– Tudod, hogy én is nagyon szeretlek – felelte Odett.

Norbi így fogalmazott a kapcsolatukról: – Ha könnyű úton jutottunk volna el ide, nyilván, az is jó lenne, de mi megéltük a poklot, hogy honnan indultunk és most hol tartunk a kapcsolatunkban... Ez annyira szép út volt és kőkemény, hogy azt gondolom, megérdemeljük.

A főnyeremény nyilván gyönyörű szép összeg, örülünk neki, de, mint mondtam, én azért jövök ide, hogy Odett szívét visszanyerjem. Azt gondolom, ez is sikerült, és ez mindennél fontosabb.

Amikor abban a fél évben azt hittük, elveszítettük egymást, az egy pokol volt (...) Majd mondjuk a gyerekeinknek, hogy egyszer volt egy Exek csatája műsor, nézzétek meg, anya és apa ott jöttek össze újra. És azért vagytok ti, mert ez a műsor volt.

Odett ehhez hozzátette: – Ennek a játéknak lehetünk a leghálásabbak, mert ha ez nem lett volna, mi soha többet nem beszéltünk volna. Ha ez így folytatódik, és ennyire szeretjük és segítjük a másikat, akkor nagyon szép élet elé nézünk. Kívánom, hogy ez maradjon így.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Rubint Réka állami kitüntetést kapott, a honvédelmi miniszter adta át a díjat
A fitneszedző a közösségi oldalán jelentette be, hogy Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehetett át, és azt is felidézte, hogyan nevezték egykor genetikai selejtnek.


Rubint Réka állami kitüntetést kapott augusztus 20. alkalmából, vette észre a hvg.hu. A Magyar Ezüst Érdemkeresztet Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter adta át Sulyok Tamás köztársasági elnök nevében.

„Ma délután állami kitüntetést kaptam a munkásságomért, a több mint két évtizede tömegeket megmozgató, egészségesebb és aktívabb életre ösztönző, közösségépítő sportprogramjaimért” – írta a fitneszedző a Facebook-oldalán.

„Hála és köszönet van a szívemben és bízom benne, hogy mindazt amiben hiszek, még nagyon- nagyon sokáig tudom Veletek együtt csinálni” – fogalmazott a bejegyzésben. Felidézte, hogy

testnevelő tanára meg akarta buktatni és genetikai selejtnek nevezte, amivel összetörte a szívét, de a jász vére arra ösztönözte, hogy bebizonyítsa az ellenkezőjét annak, amit a tanárnő mondott.

A fitneszedző így vette át a kitüntetést:

Kedden Lázár János építési és közlekedési miniszter adott át 14 kitüntetést augusztus 20-a alkalmából, ő építészeket, építőket és közlekedési szakembereket díjazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: