KÉK HÍREK
A Rovatból

RTL: Kétszer is visszaküldték a kórházból az idősotthonba az egyik beteg asszonyt, harmadszorra bekerült, de meghalt

Az idősotthont működtető szervezet igazgatója szerint megalázó helyzet visszaküldözgetni a betegeket. Márki-Zay Péter főpolgármester korábbi osztálybezárásokra vezeti vissza a történteket.


Többször visszaküldtek a hódmezővásárhelyi kórházból egy helyi idősotthonba egy beteg asszonyt - amikor végül mégis bent tartották, két nap múlva meghalt. Az otthon vezetője szerint a nő így nem biztos, hogy megkapta azt az ellátást, amire szüksége lett volna. A polgármester szerint pedig kapacitáshiány miatt küldhették el többször is a sürgősségiről.

A 88 éves asszony karácsony másnapján lett rosszul az idősotthonban. Mentővel vitték a helyi kórház sürgősségi osztályára. Ott antibiotikumot kapott, aztán még aznap visszaküldték az otthonba. Az állapota nem javult, két nap múlva már enni, inni sem tudott. Megint bekerült a sürgősségire, de másnap megint visszaküldték.

Szilveszterkor már annyira rosszul volt, hogy újra hívni kellett a mentőket. Akkor már bent is tartották a kórházban, mert egy fertőzést és súlyos vérmérgezést diagnosztizáltak nála. Az asszony két nap múlva meghalt.

„Megalázó és az emberi méltóságot sértő dolog az, ha elkezdik visszaküldözgetni különböző indokokkal, és közben meg a beteg vagy lakó elhunyt, mert nem biztos, hogy megkapta azt az ellátást, amire szüksége lett volna” – nyilatkozta az RTL Híradójának Lajos Tibor, a Hódmezővásárhelyi Kapcsolat Központ főigazgatója. Hozzátette: „Itt 180 otthonlakó van, akiknek a nagy része tényleg beteg. Ez egy olyan komoly probléma, hogy naponta 2-3 eset is előfordul, hogy a kórház munkáját igénybe kellene vennünk”.

Az idősotthont működtető szervezet főigazgatója nem érti, miért küldték el a kórházból többször is az asszonyt. Szerinte már első alkalommal is bent kellett volna tartani az intenzíven, hogy megfelelő kezelést kaphasson. Ők ugyanis az otthonban csak alapvető egészségügyi ellátást biztosítanak, súlyos betegeket nem tudnak kezelni.

Az otthon fenntartója a hódmezővásárhelyi önkormányzat. A város polgármestere szerint a kórház kapacitáshiánya miatt küldhették el az idős nőt.

„Háromszor is be kellett vinni a kórházba, mindig hazaküldték kapacitás hiányában, és végül a kórházban halt meg, és mindez a karácsonyi időszakban, ez rendkívül szomorú dolog. Azt tudni kell, hogy itt évekkel ezelőtt megszüntették az elfekvőt a kórházban”

– mondta el a csatornának Márki-Zay Péter.

Arról, hogy az idős asszonyt miért küldték el többször is a hódmezővásárhelyi kórházból, megkérdezték az Országos Kórházi Főigazgatóságot is. Válaszukban azt írták, hogy a konkrét esetről személyiségi jogok miatt nem adhatnak tájékoztatást, de az ügyben a kórház „belső vizsgálatot rendelt el”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„A kocsim alá csúszott, ott halt meg” – Összeroppant a nótakirálynő, Márkus Ica is megszólalt a karcagi tragédiáról
A 19 éves Zoltán érettségire készült, amikor motorjával egy autó alá csúszott Karcagon. Az autót a 81 éves nótaénekes, Márkus Ica vezette, aki azóta is magát marcangolja.
F. O. - szmo.hu
2025. május 06.



Április 13-án vasárnap tragikus baleset történt Karcagon. Egy 19 éves motoros, Zoltán, útközben elveszítette uralmát járműve felett, felborult, majd egy autó alá csúszott. A fiatal férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette. Az autót Márkus Ica, a 81 éves népszerű nótaénekes vezette, írta meg a Blikk.

A fiú éppen barátaival motorozott, amikor megtörtént a baleset. Márkus Ica később úgy nyilatkozott, hogy Zoltán nagyjából 15 méterrel azelőtt esett el, hogy az autójához ért volna.

Elmondása szerint a motor más irányba csúszott, a fiú fejéről leesett a bukósisak, ő maga pedig az autó két kereke közé szorulhatott be.

„Felborult a motorral, ami a másik irányba csúszott, a fejéről pedig leesett a bukósisak. Így csúszott be a kocsim alá, a két kerék közé, ahol beverhette a fejét" - idézte fel az énekesnő.

A baleset után különböző feltételezések kezdtek terjedni a közösségi oldalakon. Egyesek azt állították, hogy Márkus Icának nincs érvényes jogosítványa, korábban eltiltották a vezetéstől, illetve hogy ittas állapotban ült a volán mögé. Az énekesnő határozottan visszautasította ezeket a vádakat.

„Ezekből semmi nem igaz!

Két és fél millió kilométert vezettem le az elmúlt évtizedek során, a fellépéseimre mindig autóval mentem, s a legtöbbször késő éjjel értem haza.

Soha nem ittam, sosem vették el a jogosítványomat, hiszen ez egyben azt is jelentette volna, hogy fel kell adnom a hivatásomat" - nyilatkozta az énekes.

A történtek óta az énekesnő nyugtalanul alszik. Úgy érzi, ha egy kicsivel korábban vagy később ér a kereszteződéshez, talán megelőzhető lett volna a tragédia.

„Amikor éjszakánként felriadok, nem merek kikelni az ágyból... Azt hiszem, hogy a fiú ott fekszik a földön és talán rá fogok lépni" – mondta megtörten.

Zoltán az érettségire készült, és fiatal kora ellenére tapasztalt motorosként tartották számon.

Egy héttel a baleset után motoros felvonulással emlékeztek rá Karcagon, amelyre több százan gyűltek össze. Sokan közülük nem is ismerték személyesen, mégis részvétüket szerették volna kifejezni.

Zoltán édesanyja a közösségi oldalán köszönte meg a támogatást.

„Az elmúlt héten történt tragédia kettétörte az életünket. A család nevében szeretnénk mindenkinek köszönetet mondani. Köszönjük a megszámlálhatatlan részvétnyilvánítást és a kommenteket. Ebből merítünk erőt, hiszen ilyen sokan szeretjük őt” - írta.

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrség tájékoztatása szerint baleset gondatlan okozása miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen. Márkus Ica azt mondta, vállalja a felelősséget, ha bűnösnek találják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Nyílvessző állt ki a fejéből, mégis úszott a Balatonban – sokkoló fotón a sebesült kacsa
A madarat Zamárdinál látták, a fotó bejárta a netet. A rendőrség nyomoz, a madármentők pedig többször próbálták befogni a sérült állatot.
F. O. - szmo.hu
2025. május 06.



Május 4-én, vasárnap egy hátborzongató fotó jelent meg a Facebookon: a képen egy tőkés réce látható, amelynek fejéből egy nyílvessző áll ki, miközben a Balaton vizében úszik.

A poszt szerint

a sérült madarat Zamárdi partjainál látták, és a madármentők már többször próbálták befogni.

Arról viszont egyelőre nincs információ, hogy ez sikerült-e.

A Telex megkereste a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányságot is, ahonnan azt a választ kapták, hogy az eset körülményeit a Siófoki Rendőrkapitányság vizsgálja.

Nem ez az első ilyen eset Magyarországon: 2012-ben is történt hasonló, akkor egy nyíllal meglőtt kacsa életéért küzdöttek.

Az elmúlt napokban több állatkínzásos eset is nyilvánosságra került. Veszprémben egy 44 éves férfit vettek őrizetbe, aki állítólag azért végzett a kutyáival, mert azok nem viselkedtek megfelelően. Nyíradonyban lelőtt kutyákat dobtak egy kútba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kutyát tettek a fagyasztóba, élő csigát égettek és egy pulykát is megkínoztak tizenéves fiatalok – videóra is vették tettüket
A brutálisan kegyetlen videókat az egyikük küldte el egy állatvédő szervezetnek, miután összeveszett társaival.


Kutyát tettek a fagyasztóba, élő csigákat égettek el, és egy pulykát is megkínoztak egy tizenéves baráti társaság tagjai Budapesten. Mindezt videóra vették és megosztották az interneten – számolt be az RTL Híradó.

A videón jól látszik, hogy a csúszómászók még élnek, és ezt a fiatalok is tudják, amikor a lángok közé dobják az állatokat. A kikötözött pulykára egy kutyát akarnak ráuszítani, később pedig jól látható, hogy ugyanazt a kutyát egy fagyasztóból engedik ki.

A társaság tagjai a videó készítése után összevesztek, a felvételeket ezért küldte el egyikük az állatvédőknek.

Az RTL-nek Kapin Richárd, a Szurkolók az Állatokért Alapítvány vezetője elmondta: a fiatalok poénnak gondolták, amit tettek, és ők ezeket az állatokat megették. Az alapítvány tette közzé pár napja azt a videót is, amin egy 13 éves gyerek verte a kutyáját.

A Híradónak nyilatkozó közösségimédia-szakértő elmondta: a social media oldalak rendszerének elvileg ki kellene moderálnia az állatkínzó tartalmakat, de előfordulnak hibák, amik miatt mégis átmennek, onnantól pedig még több emberhez eljutnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
13 éves fiú lőtte magát fejbe apja engedély nélkül tartott fegyverével
Az apa töltve tartotta otthon a légpuskát, amihez bárki, így a gyerek is könnyen hozzáférhetett. A kamasz napokig titkolta a sérülését.


A Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 50 éves férfi ellen, mert engedély nélküli légfegyverét a gyermeke számára is elérhető helyen tárolta. A gyerek súlyosan megsebesítette magát a fegyverrel.

Az ügyészségi közlemény szerint az elvált férfi kéthetente, hétvégenként felügyelte 13 év körüli gyermekét, aki ilyenkor nála aludt, a XVII. kerületi otthonában. A férfi évekkel korábban beszerzett egy légpuskát, de nem hagyományos típust, hanem olyat, ami külön engedélyköteles, hiszen nagyobb erővel lehet vele tüzelni.

A férfi azonban nem rendelkezett engedéllyel, ráadásul szabálytalanul is tárolta a puskát.

A légfegyvert 2022-től kezdve a háza teraszán, töltött állapotban, felakasztva tartotta. A hozzá tartozó töltényeket is a teraszon tárolta, egy polcon lévő díszedényben. Mivel nem zárta el sem a puskát, sem pedig a lőszert, a kisfiú számára is könnyen hozzáférhető volt.

A fiú, amikor 2023. február 4-ről 5-re virradó éjjel a házban aludt, hajnalban felébredt, kiment a teraszra, elővette a légpuskát, és – ismeretlen körülmények között – fejbe lőtte magát. Ezután még visszafeküdt aludni. Másnap rosszul érezte magát, de a sérülését eltitkolta, amíg haza nem ment az édesanyjához, aki hamar észrevette, hogy baj van, ezért mentőt hívott.

A gyereket kórházba szállították és megműtötték.

Az ügyészség a férfit lőfegyver engedély nélküli tartásával, kiskorú veszélyeztetésével és foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolta meg. A bíróságnál börtönbüntetést és pénzbüntetést indítványoztak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: