SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Rost Andrea válaszolt Miklósa Erikának: Én nem egy Magyarországon világhírű énekes vagyok, hanem egy világon világhírű énekes

Miklósa Erika azután állt bele Rost Andreába, hogy színpadra állt Magyar Péter rendezvényén. Rost most azt mondta: méltatlan lenne, ha hosszasan reagálna a kijelentésre.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. május 24.



Az Indexnek reagált arra Rost Andrea, hogy Miklósa Erika szerint a művészeknek elsősorban a művészetükkel kellene foglalkozniuk, és nem szabadna szerepet vállalniuk politikai rendezvényeken. Az operaénekesnő mindezt azután mondta, hogy Rost Andrea színpadra állt Magyar Péter országjáró rendezvényén.

„Az a fajta művészeti reputáció, amit ő hozott magával eddig, az most így egy tollvonással összeomlott” – jelentette ki többek között Miklósa Erika kolléganőjéről.

Rostot vezetés közben érte utol az Index:

„Kocsiban ülök, úgyhogy közben figyelnem kell, nehogy valaki belém jöjjön, mert én biztosan nem megyek bele senkibe. Szerintem méltatlan lenne, ha erre hosszasan reagálnék. Azt gondolom, hogy csak az kiabál, akinek a háza ég.

Eszembe jutott egy latin mondás, ami magyarul így szól: a sas nem kapkod legyek után. Ez az én érzésem, nem is válasz, hanem reakció, mert nem akarok erre válaszolni. Méltatlan volna. Én nem egy Magyarországon világhírű énekes vagyok, hanem egy világon világhírű énekes. Remélem, hogy nem lesz ebből semmiféle cicaharc”

– mondta a lapnak az operaénekes.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Pásztor Anna elszólása után robbant a bomba: a 60 éves Bochkor Gábornak jóval fiatalabb barátnője van
A rádiós egy hónappal ezelőtti születésnapi buliján, a Kongresszusi Központban mutatta be boldogan választottját. És nemcsak a barátai, hanem a legfontosabb személy, Nóra, Bochkor lánya is ott volt az eseményen.
Fotó: YouTube - szmo.hu
2024. június 24.



Már nem szingli a 60 éves műsorvezető! A híres énekesnő egy rádiós műsorban kotyogta ki, hogy Bochkor Gábor új barátnője már találkozott is a lányával, Nórával. A sztori igazán pikáns, hiszen amióta a Retro Rádió műsorvezetője szakított Várkonyi Andreával, nem szívesen beszél a magánéletéről. Most azonban a Blikk megírta ezt a friss információt, amit Anna nem tudott magában tartani.

A dolog úgy derült ki, hogy Pásztor Anna Bochkor Gábor és Lovász László műsorában viccelődött arról, hogy a műsorvezető tartozik neki. És ebben a humoros szituációban elszólta magát, hogy találkozott már Bochkor új kedvesével. „De mivel tiszteletben tartom a párkapcsolatod, hiszen volt is alkalmam találkozni a kedves hölggyel, ezért gondoltam, nem rontanék bele, és legyen édes hármas” – poénkodott Anna.

A Blikk szerint a rádiós egy hónappal ezelőtti születésnapi buliján, a Kongresszusi Központban mutatta be boldogan választottját. És nemcsak a barátai, hanem a legfontosabb személy, Nóra, Bochkor lánya is ott volt az eseményen.

„Látszott rajta, hogy boldog, és nemcsak azért, mert a születésnapját ünnepelték, hanem mert ott volt mellette a lánya és a barátnője is, aki egyébként láthatóan fiatalabb nála, de persze, ez nem meglepő”

– árulta el egy bennfentes, aki szintén részt vett a bulin.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kiderült, hogy miért halt meg tragikus hirtelenséggel az Operettszínház énekese, Vadász Zsolt
A szervezetét megtámadó fertőzés következtében hamar lélegeztetőgépre került, és sajnos a szervei feladták a küzdelmet. A család és a barátok mélyen gyászolnak.


Megrendítő hírt kaptak pénteken a magyar operett rajongói: elhunyt Vadász Zsolt, a Budapesti Operettszínház népszerű énekese és színésze. A szomorú hír kapcsán a Blikk megdöbbentő részletekkel szolgált. Kiderült, hogy egy húsevő baktérium okozta fertőzés néhány nap alatt végzett vele.

A család és a barátok értetlenül állnak a tragédia előtt.

"Még mindenki keresi a szavakat. Egyszerűen senki sem érti, mindez hogyan történhetett meg. Két hete még színpadon volt, nem sokkal később pedig már rosszul lett otthonában"

– mondta egy közeli ismerős. A mentők azonnal kórházba szállították, ahol kiderült, hogy egy húsevő baktérium fertőzte meg. Az orvosok minden tőlük telhetőt megtettek, de Vadász Zsolt állapota gyorsan romlott.

A szervezetét megtámadó fertőzés következtében hamar lélegeztetőgépre került, és sajnos a szervei feladták a küzdelmet.

"Döbbenet, hogy szinte egy pillanat alatt itt hagyott minket"

– mondta könnyeivel küszködve a közeli ismerős. A család és a barátok mélyen gyászolnak, különösen Vadász Zsolt 95 éves nagymamája, édesanyja és özvegye, Lukács Anita, akiért most szerettei vigyáznak éjjel-nappal.

A magyar operett világa pótolhatatlan veszteséget szenvedett Vadász Zsolt halálával.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Szandi visszautalta a pénzt az alapítványnak és közös fotót is csinált a rászoruló családdal
Mivel Szandi és férje úgy ítélték meg, hogy a koncerten kevesen vannak, ezért nem léptek fel, csak a gázsit vették fel, amiről később többször jelezték, hogy visszautalnák. Ez végül megtörtént.
Fotó: Facebook - szmo.hu
2024. június 24.



Visszautalta a pénzt Szandi annak az alapítványnak, amely Madaron szervezett le egy koncertet az énekesnővel.

Korábban írtunk róla, hogy a madari jótékonysági koncertnek a szervezői annak ellenére kifizették Szandi 600 ezer forintos gázsiját, hogy az énekesnő végül a kevés eladott jegy miatt nem lépett fel.

Mivel Szandi és férje úgy ítélték meg, hogy a koncerten kevesen vannak, ezért nem léptek fel, csak a gázsit vették fel, amiről később többször jelezték, hogy visszautalnák, ha megkapnák az adatokat arról, hogy hova.

Végül pénteken visszautalták a pénzt.

"Megnyugodott a lelkem, pénteken visszautaltuk a pénzt a jótékonysági Alapítvány számlájára! A férfi aki a múlt heti madari rendezvényre kiközvetített engem, az Alapítvány vezetője, Daniela kérésére sem adta meg Neki a telefonszámunkat, így előzetesen semmit sem tudtunk arról, hogy a rendezvény egy mélyszegénységben élő család megsegítéséről szól.

Az interneten való hosszas keresgélés után pénteken sikerült felvennünk telefonon a kapcsolatot Danielával. Mostanra kiderült, hogy mind a ketten félre voltunk informálva. Ma egy felvidéki fellépésre menet Danielával, ezzel a csodálatos, segítőkész emberrel meglátogattuk a rászoruló családot."

- írta Szandi a közösségi oldalán.

"Rendkívül kedves emberek akik nagyon rossz körülmények között élnek és komoly segítségre szorulnak. Nagyon fáj a szívem, hogy csak utólag tudtuk meg, hogy kiknek a megsegítéséről szól ez a rendezvény. Ott a helyszínen hoztunk egy rossz döntést amit azóta is bánunk. Nagyon sajnálom, hogy így történt és elnézést kérünk azoktól akiket ezzel megbántottunk. Remélem, lesz még mód kárpótolni őket, mert mi nem ilyen emberek vagyunk, számunkra mindig is fontos volt a rászorulók megsegítése."

- áll a bejegyzésben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sipos Péter összefutott Azahriah-val a reptéren: „Valami Azphirin néven mutatkozott be” – fotó
A magyar popzene egy nagy öregje találkozott a legfelkapottabb fiatal sztárral, közös fotó lett a vége.


Találkozott a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a magyar popzene egy nagy öregje és a legsikeresebb feltörekvő csillaga – szúrta ki a Blikk.

Az Irigy Hónaljmirigy alapító tagja, Sipos Péter Azarhiah-val futott össze Ferihegyen. Erről a paródiazenekar a Facebookon posztolt, természetesen a rájuk jellemző humorral fűszerezve:

„Ez a szimpatikus fiatalember, szeretett volna egy sztárral fotózkodni a reptéren. Valami Azphirin néven mutatkozott be, de tudott magyarul.”

A kommentelők között ugyan akadt, aki nem értette a posztszövegben meghúzódó iróniát, de volt, aki egészen mirigyesen reagált. Azt írta: „Ő Magyarország legtehetségesebbnek tartott énekese, akiről mindenki úgy véli, hogy hamarosan világsztár lehet belőle. Mellette meg Azahriah.”

Bár a jelenleg legsikeresebb magyar előadóval láthatóan jó viszonyban áll, korábban Sipos Peti a tehetségkutató műsorokban induló énekesekkel kapcsolatban sarkos véleményt fogalmazott meg.

Link másolása
KÖVESS MINKET: