hirdetés

SZTÁRVILÁG

Ritkán látni így Vilmost és Katalint – tizedik házassági évfordulóját ünnepli a hercegi pár

Éppen tíz éve volt a világraszóló esküvő, ennek apropóján összebújós fotókat posztoltak.

Link másolása

hirdetés

Tizedik házassági évfordulóját ünnepli II. Erzsébet unokája, Vilmos herceg és felesége, Katalin, olyan fotóval örvendeztették meg követőiket, amelyeket ritkán látni tőlük.

A hercegi pár ugyanis a királyi etikettnek megfelelően meglehetősen visszafogottan viselkednek egymással a nyilvános eseményeken, ritkán érkezik csak róluk egy-egy olyan fotó, amin szerelmes meghittségben láthatók. A tizedik évforduló alkalmával azonban megtörték ezt, és rögtön két olyan képet is megosztottak hivatalos Instagram-oldalukon, ahol egymás ölelésében szerepelnek boldog mosollyal az arcukon. A pár egyébként éppen eljegyzési fotójukon, kicsivel több mint tíz éve pózolt nagyon hasonló módon.

Vilmos és Katalin 2011. április 29-én házasodtak össze, egyes felmérések szerint világszerte közel 2 milliárd ember követte a ceremóniát, ebből a helyszínen Londonban körülbelül egymillióan vonultak utcára, hogy lássák a trónörököst és feleségét. A BBC az évfordulóra egy dokumentumfilmet is készített az esküvőről, amelyet holnap mutatnak majd be.

A párnak azóta három gyermeke született, György, Sarolta és Lajos.

 

hirdetés
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Duke and Duchess of Cambridge (@kensingtonroyal) által megosztott bejegyzés



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZTÁRVILÁG

DWTS: Tóth Andi édesapjával való rossz viszonyát táncolta el, mindenkit megríkatott a stúdióban

Molnár Andi a könnyeivel küszködött, Ördög Nóra elcsukló hangon méltatta az előadást, Kováts Gergely Csanád alig tudott megszólalni.

Link másolása

hirdetés

A Dancing with the Stars legutóbbi adásában az emlékek alapozták meg az előadott koreográfiák történeteit. Tóth Andi és táncpartnere, Andrei Mangra bécsi keringőt táncoltak, de úgy, ahogy még soha senki.

Ahogy eddig, Tóth Andi és partnere most is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, a zsűri nem is tudott belekötni az előadásba. A mélyben megbújó, szívszorító érzéseket ezzel szemben sikerült előcsalogatni, ugyanis a zsűri tagjai, valamint a műsorvezető, Lékai-Kiss Ramóna is könnyekben tört ki.

„Édesapám volt az, aki mindannyiunk életét megnehezítette. Mindig féltünk tőle, nem éreztük magunkat biztonságban. Az egyetlen hely, ahová el tudtam bújni, a nagyon pici hálószobám volt”

– mesélte az énekesnő a produkció előtt vetített videóban.

Molnár Andi a könnyeivel küszködött, Ördög Nóra elcsukló hangon méltatta az előadást, Kováts Gergely Csanád alig tudott megszólalni, amikor ők kerültek sorra az értékelésnél.

„Azt gondolom, azzal, hogy beszélsz róla és aztán eltáncolod, talán még a megoldást is meg tudod adni azoknak, akik most néztek”

– mondta Bereczki Zoltán meghatódva.

hirdetés

A páros mindenkitől 10 pontot kapott, így a maximális 40 ponttal jutottak tovább a következő adásba.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZTÁRVILÁG

Mészáros Lőrinc ex-felesége Joshi Bharat új szerelme

A két, frissen elvált tévés személyiség a Kelemen Beatrix Life Tv-jénél ismerkedett össze.

Link másolása

hirdetés

Néhány hete mi is beszámoltunk róla, hogy 31 év után válik a népszerű, indiai származású tévés, Joshi Bharat.

A Blikk most megírta: már rá is talált a szerelem a 66 éves műsorvezetőre.

Párja nem más, mint a 36 év házasság után Mészáros Lőrinctől elváló Kelemen Beatrix, a Joshinak is munkát adó Life TV üzemeltetője, a Media Vivantis Zrt. elnöke.

Joshi Bharat a lapnak röviden meg is erősítette az információt. „A hír igaz, együtt vagyunk Beatrixszal. Ennél többet azonban nem szeretnék elárulni sem most, sem a jövőben a magánéletemről, kérünk mindenkit, hogy tartsák tiszteletben a magánéletünket” – mondta a tévés.

A Blikk információi szerint a Life TV volt, ahol Beatrix és Bharat közelebb került egymáshoz, az utóbbi hónapokban egyre több és több időt töltöttek együtt. Egy bennfentes így nyilatkozott kettejükről:

hirdetés
„Mindketten keresték az útjukat, válaszokat a "hogyan tovább"-bal kapcsolatos kérdésekre. Sok volt a közös téma, rengeteget beszélgettek, és mind a ketten örültek, hogy lett egy jó barátjuk, akivel megoszthatják a gondolataikat.

Szép lassan alakult ez a kapcsolat szerelemmé, és láthatóan nagyon boldogok egymással.”


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG

„Ez undorító volt” - mondta Csobot Adél Gáspár Lacinak, miután összevesztek az X-Faktorban

A két mentor többször is összekapott egy-egy versenyzőn, de akkor durvult el igazán a vitájuk, amikor egy zenekar továbbjutásáról kellett dönteniük zsűritársaikkal.

Link másolása

hirdetés

Csobot Adél és Gáspár Laci között valahogy nem volt meg az összhang az X-Faktor tizedik évadának második válogatóján, folyamatosan összekaptak a versenyzőkről alkotott véleményük miatt. Megállás nélkül egymást próbálták győzködni a jelentkezők továbbjutásáért, sokszor már pattanásig feszült a hangulat. Gáspár Laci szexista megjegyzéseket is tett Adélra, végül még ő sértődött meg, amikor az énekesnő lepisszegte őt.

A vita akkor durvult el legjobban, amikor a zsűrinek Prove zenekar továbbjutásáról kellett döntenie.

Adélnak nagyon tetszett a fiúbanda, ezért a közönség segítségével próbálta meggyőzni Lacit arról, hogy igennel szavazzon a produkcióra.

Az akció nem volt sikeres: Laci Adélt próbálta hibásként beállítani azért, mert nemet mondott. Úgy gondolta, hogy az énekesnő a nézők véleményével próbálta őt befolyásolni.

„Ezek után, most már tényleg NEM”

- döntött a zenész.

Puskás Peti is meglepődött, vissza is kérdezett, hogy Laci, csak azért mondott-e nemet, mert Adél a közönség segítségét kérte. „Ezért is” – vágta rá a zenész.

hirdetés
"Ez most nem volt szép, ez undorító volt"

- mondta Adél, aki sírva is fakadt, majd a könnyeivel küszködve hozzátette:

„Nagyot csalódtam most benned Laci, mert ezt nem gondolhatod komolyan.”

A Prove zenekar nem jutott tovább, így őket nem láthatják viszont a nézők a Táborban.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG

Kandech Evelyne magányosan küzdött a rákkal, de sosem adta fel

A volt Megasztár-énekes a múlt héten, 37 éves korában hunyt el.
Címkép: TV2 - szmo.hu
2021. október 18.


Link másolása

hirdetés

Több mint egy éve diagnosztizáltak tüdőrákot Kandech Evelyne-nél, és sokáig úgy tűnt, hogy le tudja győzni a kórt, végig élni akart, optimistán állt hozzá, bátran járt kemoterápiás kezelésekre. A Blikknek nyilatkozott az egykori Megasztár-versenyző barátnője, Irén, aki szerint

Evelyne "kicsit bagatellizálta a betegségét, de az orvosok is biztatták, hogy fiatal szervezet, legyőzi a rákot. Ő is bizakodó volt, sokszor mondta, hogy nem lesz baj, ki fog jönni belőle.

Sajnos, végül nem így lett, és a betegség győzött."

Elmesélte azt is, hogy Evelyne pincérnőként dolgozott, az étteremben gyakran fel is lépett egy jazztrió énekeseként, a koronavírus-járvány viszont minden bevételi forrását elvette. Ekkor ért véget egy kapcsolata is, így Budapestről hazaköltözött Pécsre, az édesanyja lakásába, aki néhány évvel ezelőtt halt meg. Akkor teljesen egyedül maradt, Sierra Leone-i származású apját ugyanis alig ismerte, édesanyja halála után pedig sokszor depressziós volt, barátnője üzeneteire is alig válaszolt.

Kollégái és barátai most Evelyne-t gyászolják

Sokan megemlékeztek róla a közösségi médiában, például, Dér Heni, Torres Dani és Tóth Gabi, de Lakatos Márk is az énekesnő barátja volt, aki úgy nyilatkozott róla, hogy

hirdetés
"egy angyal volt, és most igazi angyallá vált. Nem beszélt a betegségéről, igaz, rég találkoztunk. Fájni fog a hiánya".


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: