Remek posztapokaliptikus-járványos sorozattal rúgta be a Netflix ajtaját Oroszország
Ideje elhinni, hogy Oroszországban sem csak a Csernobil oroszosított változata az egyetlen sorozat. Évek óta készülnek meglehetősen színvonalas darabok, csak felfedezésre várnak. Mindez most megtörtént, Oroszország bejelentkezett, és kéri a figyelmet egyből egy sajnos túlságosan is aktuális témával: egy járvánnyal. Mondhatnánk hogy ja, persze, el is jött az idő, amikor megindul a bőr nagyüzemi lecincálása a járványos témáról, ám a To The Lake még jóval a koronavírus-járvány előtt, 2019 áprilisában debütált Oroszországban, a Netflix szokás szerint remek érzékkel emelte be éppen most a kínálatába. A To The Lake október hetedikén jelent meg a streamingszolgáltatónál, és az biztos, hogy a magyarok már szeretik, ott virít ugyanis a hazai tízes toplistán.
A nyolcrészes sorozat alaphelyzete egyszerű: egy köhögős vírus üti fel a fejét Moszkvában, mégpedig abból a típusból, amire nincsen gyógymód, márpedig aki elkapja, az néhány napon belül fehér szemű, vért köhögő szerencsétlenné változik, hogy aztán nagyon rövid időn belül bele is haljon a fertőzésbe. Egyszerre három család életébe is betekintést nyerünk: Szergej gazdag feleségével és annak Asperger-szindrómás fiával él, hozzájuk toppan be a férfi ezer éve nem látott alkoholista apja. Közben exfelesége, Ira közös fiukat neveli, és továbbra is forrong, amiért a férfi lelépett a pszichológussal, aki a terapeutájuk volt.
Szergejék szomszédja Lyonya, aki megtestesíti a tipikus gazdag hímsoviniszta tahót, terhes sztriptíztáncosnő barátnőjével és nagyon balhés tinilányával a másik család szomszédságában élnek. Hiszen ez egy orosz szappanopera – mondhatnánk, csak közben beüt a vírus, és ugyan a szereplők közti szövevényes kapcsolat rengeteg intrikát és érzelmet szít, fő feladatuk mégis az, hogy túléljenek. Ahogy a sorozat címe is mutatja, ez a díszes kompánia együtt menekül a vírus elől, fő céljuk, hogy eljussanak ahhoz a bizonyos tóhoz, ahol biztonságot remélnek. Ahogy menekülnek a fagyott vidéken keresztül, hatalmas mennyiségű mellékszereplő csapódik hozzájuk, ki csak egy epizód, ki az egész sorozat erejéig.
A To The Lake érdekes egyveleg: egy kicsit Walking Dead, egy kicsit Az út, egy kicsit zombis, kicsit posztapokaliptikus, egy kicsit skandináv krimi, kicsit családi dráma. Szerencsére a zombivonalat nagyon hamar maga mögött hagyja a sorozat, és
egy idő után már nem a hófehér szemmel támolygó emberek lesznek az igazán rémisztőek, hanem az egészségesek, akik a túlélésért sutba dobnak mindent.
Nyilvánvalóan nagyon nehéz a sorozat nézése közben elvonatkoztatni a jelenlegi helyzettől. Az alaptörténet megszületésekor még bőven fogalma sem volt senkinek, hogy Vuhant eszik-e, vagy isszák, az alapanyag ugyanis a cseh-orosz írónő, Yana Vagner elég sikeres Vongozero című regénye, amely 2011-ben jelent meg, mégis kísértetiesen rezonál a valóságra. A sorozat nagyon erősen a szélsőségekre megy rá – nyilván mondjuk abból nehezen lehet sorozatot csinálni, hogy egymás kezéből tépik ki az emberek a vécépapírt a boltban -, azért elég nyugtalanító képet fest így a vírus árnyékában arról a világról, amilyenné válhatott volna minden a járvány kitörésekor a valóságban. A vírus Moszkvában ijesztően hamar elharapózik, és szinte napok alatt alakul ki az anarchia az önálló pályára álló katonai erőkkel, fosztogató bandákkal és pánikoló civilekkel a fedélzeten.
És mivel az epidémia mindenkiből egy kicsit kanapéepidemiológust csinált, már egyáltalán nem hangzik idegennek sem az antitest, sem a karantén, sem a kontaktszemély, a maszkviselés meg pláne.
A sorozat azonban nem ragad le itt, amint kijut a kis banda a városból, az ő szemszögükön keresztül látjuk csak a vírust, ami remek rendezői döntés: nem tudjuk, mennyire pusztította ki az országot, továbbterjedt-e, mi lett Moszkvával, hogy áll az ellenszer felfedezése. Hőseink csak mennek, és azt hinnénk, hogy kint a vadonban aztán egy fokkal könnyebb, de nem: az igazán borzasztó részek csak ezután kezdődnek.
A zombiinvázióból itt átcsap a sorozat egy apokaliptikus roadmovie-ba, ahogy főhőseink épségben próbálják elérni az áhított tavat és az azon található szigetet. Közben csak úgy ömlik rájuk minden irányból az akadály, amely hol kívülről jön, hol viszont a csapat saját rossz döntéseik és még rosszabb tulajdonságaik áldozatává válik. A To The Lake ebben nagyon jó: hihetetlenül izgalmas a csapatdinamika, és hiába mozgat rengeteg szereplőt, mégis mindegyik elég teret kap. Nincsenek kimondott hősök és patyolattiszta emberek: mindannyian gyarlók, akiknek a múltjából is előkerül aztán a szennyes, mégis felvillantja mindannyiukban a sorozat az emberséget. Az pedig már csak hab a tortán, hogy tényleg nagyon nagy mennyiségű mellékszereplő keresztezi útjukat, de nem amolyan izzadtságszagúan kötelező módon, hogy a narratív feladatát ellássa és annyi: sokan például egyáltalán nem lendítik előre a cselekményt, csupán percekre-másodpercekre látjuk őket, sokszor meg se tudjuk, kik ők, mégis színesítik a történetet: ilyen például a néma hókotró, a pap vagy az öngyilkosságra készülő katonatiszt.
