SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Rajtam keresztül mesélte a sztorikat a közönségnek” – megszólalt a rajongó, akit kétszer is felhívott Robbie Williams a színpadra

Gregus Vidor tényleg nagyon szereti az angol énekest: pénteken a bécsi koncertjére is elmegy, ezúttal az édesanyjával.


A Sassynak adott interjút Gregus Vidor, a magyar férfi, akit Robbie Williams kétszer is kihívott a színpadra – 20 év különbséggel.

„Helyén kell kezelni a dolgokat, holnapután már csak az én emlékeimben lesz fontos helyen, hogy kétszer is felhívott a színpadra Robbie Williams” - mondta.

Vidor eddig összesen 11 Williams-koncerten volt, de a következő sincs messze: 17-én a bécsi koncertre is elmegy, ezúttal az anyukájával.

A 20 évvel ezelőttire is jól emlékszik. Azt mondta, a 198 centis magassága miatt szúrta ki az énekes.

„20 évvel ezelőtt az első sorban álltam, és nagyjából az ötödik szám után Robbie azt mondta, hogy van itt a közönség soraiban valaki, aki borzasztó nagy. Odajött elém a színpadon, és megszólított: Olyan nagy vagy, mondta. Ebben egyetértettünk. Miért nem vagy a testőröm, kérdezte. Hát akarod? Kérdeztem vissza. Persze, válaszolta, és már segítettek is, hogy fel tudjak jutni a színpadra. Mondta, hogy álljak csak ott nyugodtan a színpad szélén és figyeljek rá"

- mesélte. Később az énekes az öltözőjébe is behívta, és ajándékba egy dedikált műsorfüzetet adott neki.

„Most ugyanígy elöl álltam, amikor kiszúrt. Nem a színpadra hívott fel, hanem a kordon másik oldalára segítettek átmászni. Utána többször odajött hozzám beszélgetni, megkérdezte a nevemet, és nekem mesélte a sztorikat, persze rajtam keresztül a közönségnek. Később felhívott a színpadra, és együtt integettünk. Végül volt egy nagyobb monológja, hogy mi hajtja őt, mi segített kijönni neki a nehezebb időszakokból, és úgy fogalmazott, hogy nem más, mint a rajongóim, mint Vidor, és ti, az, hogy eljöttök a koncertjeimre”

- mondta az idei koncertről.

„20 éve cigarettázott, azt lehetett érezni. Most nem cigarettázik, mondjuk azt, hogy nagyon jó illata volt”

- válaszolta arra a kérdésre, hogy milyen illata volt Robbie Williamsnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kajdi Csaba Tóth Gabiról: Minek neki az érettségi? Nem elég az az 500 szó, amivel magyaráz?
A hétvégi start után bírálta a Megasztár-zsűri felállását. Azt mondta, inkább a veszekedés és a megalázás dominál a műsorban.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 11.



Kajdi Csaba 24 óráig látható Instagram-sztorikban reagált a múlt hétvégén elindult Megasztárra, amelynek zsűrijében többek között Tóth Gabi is helyet kapott, vette észre a 24.hu. Úgy fogalmazott, a nézők „biztosan őrjöngtek, hogy Tóth Gabi legyen a zsűritag”.

„Gondolom, nem tudtak már kit berakni, aki narancsos. Csak félanalfabétát találtak erre a szerepre. Anyukám, a hűség kifizetődő. Az egyik asszonyka már számonkérte, hogy nincs érettségije, ő meg mondta, hogy: »És akkor mi van?«. Hát de tényleg: mi van akkor?!

Minek neki az érettségi? Nem elég az az 500 szó, amivel magyaráz? Azzal az 500-zal is ki’úrja azt az illetőt, aki nem énekli ki a magas C-t.”

A műsorról ezt is mondta:

„Most az van, hogy lehet még jobban megalázni valakit, és veszekednek. Összevesznek, és ott van benne a Curtis, ő is szereti a narancsot.”

A Megasztár új évadáról mi is írtunk kritikát, amit itt lehet elolvasni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Margot Robbie egy szál melltartóban érkezett meg új filmje bemutatójára
A premierhez választott, vintage stílusú összeállítása – nude melltartó és ceruzaszoknya – rövid idő alatt komoly online visszhangot kapott.


Szeptember 11-én Londonban mutatták be Margot Robbie új filmjét, amely magyarul a Mágikus, merész, meseszép utazás címet kapta.

A romantikus kalandfilmben a színésznő Colin Farrell oldalán játszik főszerepet.

Margot Robbie a premieren

egy vintage stílusú nude melltartót és ceruzafazonú szoknyát viselt,

vette észre az Index. Megjelenése gyorsan nagy visszhangot váltott ki az interneten.

Colin Farrell és Margot Robbie a premieren (fotó: John Phillips/Getty Images)

A lap megjegyzi, hogy Robbie ebben a szettben a Victoria's Secret bemutatóján is megjelenhetett volna. Érdekesség, hogy a színésznő csaknem egy évvel ezelőtt adott életet első gyermekének, egy kisfiúnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
„Arra mentem be, hogy leállnak a gépek” - Nehéz időszakon van túl Harsányi Levente: szakított élete szerelmével, majd a testvérét is elvesztette
Nem haragszik volt menyasszonyára, a közös időt ajándékként éli meg. Részletesen elmondta testvére kálváriáját: hirtelen hasi vérzés, azonnali műtét, intenzív osztály, majd vasárnap hajnalban infarktus és halál.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



Harsányi Levente a Palikék Világa – Ilyen az élet adásában beszélt arról, hogy nehéz hónapokon van túl, vette észre a Blikk. A nyáron szakított élete szerelmével, nem sokkal később pedig elvesztette a testvérét.

Elmondta, hogy nem számított a kapcsolat végére, de úgy érzi, párja egy ideje készült a szakításra.

„Ugye, hölgyeknél klasszikus eset: akkor engedik el az egyik ágat, amikor biztosan megfogták a másikat. Tehát én gyanítom, hogy már előtte piackutatást végzett, a reprezentatív felmérés végeredménye volt, hogy ő nem a Harsányi kft.-nél folytatja, hanem egy másik vállalkozásnál, de ez az élet”

– mondta Harsányi.

Hozzátette, nagyon megviselte a párja elvesztése, nem haragszik rá, és úgy érzi, akkor is ajándék az élettől, hogy megtalálta a nagy szerelmét, még ha nem is együtt öregednek meg, ahogy korábban gondolta.

A családi veszteségről is beszélt a műsorban.

„Egy véletlen egészségügyi probléma folytán – szegénynek a hasát elöntötte egy liter vér –gyorsan életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani. De úgy, hogy otthon ült, amikor elszakadt egy ér a hasában. Azonnal kórház, ahol megműtötték, ám szegény álmában kapott egy hátsófali infarktust. Tehát ezt valaki fent megrendezte, hogy ennek így kell történni...

Pénteken műtötték, az intenzíven volt, a szombatot túlélte, és vasárnap halt meg szegény. Arra mentem be, hogy – mint a filmekben – hallottam azt az egybefüggő, hosszú sípszót, hogy leállnak a gépek, mert lélegeztetőgépen volt.

Ezt kint hallottam, s mire az intenzív osztályra bementem – ami nem volt hosszú idő, egy-két perc, mert ugye, fel kell venni ruhákat, védőket –. már vették le a gépről, vették le róla a különböző kábeleket. Kvázi csináltak egy új helyet, mert valószínűleg jön még egy újabb valaki az intenzívre. Tehát két perc alatt lép tovább az élet rajta-rajtunk, majd mindenkin. Igazából ez az elmúlt egy hónap ebben edzett engem meg nagyon” – idézte fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Napi 24 órában gondozni, ellátni, ehhez nagyon kell szeretni a másikat” - Gréczy Zsolt meglátogatta Lerch Istvánt a kórházban
Felesége, Enikő a nap 24 órájában ápolja, miközben a beszéde és a mozgása még nem jött teljesen rendbe, a tudata viszont tiszta maradt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



Az elmúlt években két agyvérzésen, két életmentő és egy korrekciós koponyaműtéten esett át Lerch István. Felesége, Enikő a nap 24 órájában ápolja.

Most Gréczy Zsolt, a DK parlamenti képviselője látogatta meg, és beszámolt arról, hogyan van a zeneszerző, vette észre a Blikk.

„Meglátogattam Lerch Pistit. Szoktam ilyet máskor is csinálni, tehát nem azért megyek, hogy posztoljak róla. De most megbeszéltük a párjával, Enikővel, hogy megírom, hogy megvan.

Amit ő tesz az ápolásért, arra talán a hősies kifejezés a legpontosabb. Napi 24 órában gondozni, ellátni, ehhez nagyon kell szeretni a másikat.

Ettünk sütit, néztünk régi képeket, még kicsit énekeltünk is. Örültünk egymásnak. Hamarosan születésnapja lesz. A hetvenkettedik. Értesülni fog arról, ha itt felköszöntöd. És hallgasd a dalait: Angyallány, Tűzvarázsló, Jégszív, Hangolj rám, Így legyen, Kötődés, Csillagzene, Az légy aki vagy, Eltévedt lány, Várj míg felkel majd a nap, Szívemben zengő dal, Gyere és szeress, Moziklip, Gyertyák, Nézz az ég felé, Szédült nyár, Jég dupla whiskyvel stb.” - írta közösségi oldalán Gréczy Zsolt a zenészről, aki pár nap múlva, szeptember 16-án ünnepli a 72. születésnapját.

A lap korábban megírta, hogy a zenész 38 hónap kórházi kezelésen van túl. Beszéde és mozgása még nem jött teljesen rendbe, tudata tiszta maradt, és újra tud beszél.

Enikő 2023 őszén arról nyilatkozott, hogy a régi barátok és zenésztársak közül kevesen látogatták a férjét, amikor hosszú ideig magatehetetlenül feküdt. Kivétel volt Horváth Charlie, aki rendszeresen felkereste.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk