SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Rájöttem, hogy egy szociopata drogossal élek!” – Szabó Franciska durva részleteket osztott meg szakításáról

Az Exatlon Hungary egykori bajnokának menekülnie kellett a tavaly megismert testépítő barátjától. Pénzügyileg is teljesen padlóra küldte a kapcsolat.

Link másolása

Hónapokig egy pszichopata, drogokon élő amerikai férfival élt együtt Szabó Franciska, akitől végül el kellett menekülnie - írja a Bors.

Az Exatlon sztárja tavaly ismerkedett meg testépítő barátjával, akinek személyében úgy érezte, hogy élete szerelmét találta meg. Mint később kiderült, nagyobbat nem is tévedhetett volna.

"Igen, otthagytam! Minden azután változott meg, miután összeköltöztünk és otthagytuk Las Vegast Egymás után derültek ki dolgok róla, azt sem tudom, hol kezdjem! De összefoglalva, az új helyen elég hamar rájöttem, hogy egy szociopata drogossal élek!"

- nyilatkozta a Bors megkeresésére.

A cselgáncsbajnoknak anyagilag is nagyon sokba került ez a kapcsolat, a férfi mindent vele fizettetett ki, így 30 ezer dollár mínuszba került.

A férfi a költözés kifizetéséért cserébe vett egy jegygyűrűt, azonban ezt végül sosem adta oda a nőnek, csak az időt húzta. A Dominik nevű férfi még arra is rábeszélte az Exatlon egykori versenyzőjét, hogy menjen el pszichológushoz a gyermekkori traumái miatt, itt azonban az derült ki, hogy valójában a férfival vannak problémák. Végül kibuktak Dominik drogproblémái is, ami miatt Franciska elmenekült a kapcsolatból.

Ezzel azonban még nem lett vége a rémálomnak.

"Jöttek a fenyegetések, felváltva sírással, de nem hagytam magam becsapni, már nem! Jobb most egyedül! Persze senki ne értse félre, ebben az egészben nem csak őt hibáztatom, én is hibás vagyok! De végre vége, nem zavar, hogy egyedül vagyok, most jó darabig biztos nem lesz férfi az életemben, eddig mind csak kihasznált!"

- mondta csalódottan a cselgáncsbajnok.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sztárbox: Megszólalt az egyik pontozóbíró, aki Rácz Jenőt hozta ki győztesnek Istenes Bencével szemben
Dr. Béki Piroska elmagyarázta, hogyan zajlott a pontozás. Arról is beszélt, hogy pontosan milyen szabályok vonatkoznak a versenyzőkre a ringben.

Link másolása

Megszólalt az egyik pontozóbíró, aki Rácz Jenőt hozta ki győztesen Istenes Bencével szemben a Sztárbox legutóbbi fordulójában. Dr. Béki Piroska - aki egyébként az ELTÉ-n egyetemi adjunktus - az ökölvívók tudatos pályaválasztását is kutatta.

A verseny után a Reggeliben beszélt döntéséről - írja az RTL.hu.

Szerinte mindként versenyző felkészült volt, de mivel ez egy verseny volt, ahol döntetlen nincsen, így győztest kellett hirdetni.

A bírák pontozással - egyhangúan - 39-37 arányban Rácz Jenőt hozták ki győztesnek.

Béki Piroska elmondta, hogy minden bíró maga dönt a pontokról, nem egyeztetnek erről, és csak az eredményhirdetésnél tudják meg, hogy a többiek hogyan pontoztak.

A meccsről úgy vélekedett, hogy - bár most a szabálytalanságot nem számolták és nem vontak le érte pontokat - szerinte a műsorvezető volt kevésbé szabálykövető.

Ugyanakkor beszélt arról is, hogy

a beszéd nem megengedett a ringben, a sértegetés pedig nem sportszerű

- mondta. Hátat sem fordíthatnak egymásnak - tette hozzá. Ha valaki mégis beszól a másiknak, akkor arra nem szabad reagálni. Azt is elárulta, hogy a nagy hangzavarban ő nem hallotta, hogy Rácz Jenő valóban beszólt-e Istenes Bencének.

VIDEÓ: A mérkőzésről


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Rácz Jenő elárulta, hogy elfogadja-e Istenes bocsánatkérését: „szeretnék végre alázatosságot látni Bencétől, ne folyamatosan csak a kifogásokat keresse”
A sztárséf szerint az is csak Bence fejében született meg, miszerint ő korábban azt híresztelte, hogy meg akarja verni őt.

Link másolása

Mint arról korábban írtunk, Rácz Jenő végül pontozással legyőzte Istenes Bencét a Sztárbox vasárnap mérkőzésén. A meccset követően Schobert Norbi is kifejtette a véleményét, de talán nagyobb port kavart az, hogy Istenes nem is akart kezet fogni Rácz Jenővel a küzdelem után.

A győzelmét követően arra a kérdésre, elfogadta-e Istenes Bence bocsánatkérését, a következő választ adta az rtl.hu-nak:

"Én bárkinek a bocsánatkérését szívesen elfogadom, ha azt érzem, hogy az őszinte. De valamiért nem tudom teljesen átérezni Bence őszinteségét. Vasárnap is látszott, hogy meg van sértődve. Én nem tudok ezzel mit kezdeni. Túlságosan el vagyok fáradva ahhoz, hogy foglalkozzak ezekkel a dolgokkal. Két étterem és a családom mellett – plusz egy harmadik étterem mellett, amit nemsokára nyitok – elfáradtam.

Az elmúlt hat hónapban majdnem hét napot edzettem minden héten. Ehhez lelkileg már nincs erőm. Bármikor szívesen odaállok bárki elé, hogy azt mondjam: semmi gond, nem haragszom, de ehhez szeretnék végre alázatosságot látni Bencétől, ne folyamatosan csak a kifogásokat keresse, hanem legyen egy őszinte megnyilvánulása. Azt akarom látni, hogy tényleg szeretné, hogy rendezzük a köztünk lévő feszültséget"

– mondta a séf, aki szerint az is csak Bence fejében született meg, miszerint ő korábban azt híresztelte, hogy meg akarja verni őt.

"Ezek olyan mendemondák, amik Bence fejében születtek meg. Volt egy pillanat, amikor csodálattal gondoltam a Bencére, hogy milyen jó médiaszemélyiség, tudja, hogyan kell megcsinálni a tüzet és nem is haragudtam rá emiatt.

Bele sem álltam a sztoriba, nem mondtam, hogy hazudik, csak a felkészülésemre akartam fókuszálni. Megvan a telefonszáma, ha nagyon ki akarnám őt hívni, akkor felhívnám. Azt gondoltam az elején, hogy ez az egész dolog csak egy médiafogás és egy vicc, talán nincs mögötte több. De úgy néz ki, hogy a Bence halálosan komolyan gondolta, hogy kihív engem"

– tette hozzá Rácz Jenő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Rácz Jenő a visszavágóról: „Nyert, gratulálok neki, 1-1, és bontson ki otthon egy pezsgőt és ünnepelje meg magát”
A sztárséf azt is elárulta, hogy mit mondott ellenfelének a ringben, amin a műsorvezető kiakadt.

Link másolása

Komoly küzdelem volt a ringben és ringen kívül is: Rácz Jenő és Istenes Bence a Sztárbox első elődöntőjében került egymással szembe. A séf és a műsorvezető már az összecsapás előtt is üzengetett egymásnak. Majd a meccsen - melyet pontozással a sztárséf nyert meg - folytatódott a szópárbaj is.

A box után, a Reggeli című tévéműsorban szóba került az is, hogy Rácz Jenő - Istenes Bence szerint - nem megfelelő kifejezéseket használt a ringben.

A séf a műsorban elárulta, mit mondott: "Annyit mondtam csak neki, hogy na, itt a cigány, gyere. Ennyi, ennyit tudsz csak?" Ezzel utalt egy - a műsorvezető által közzétett - korábbi fotóra, amely sokak szerint rasszista volt.

Az is szóba került, hogy Istenes Bence nem tett le egy visszavágóról. Rácz Jenő azonban lezárta ezt az ügyet:

"Ott volt a lehetőség, de hogyha ennyire ragaszkodik hozzá, akkor csináljuk azt, hogy ez a visszavágó ez megtörtént. Nyert, gratulálok neki, 1-1, és bontson ki otthon egy pezsgőt és ünnepelje meg magát. Hagyjon már engem békén"

- üzente.

A beszélgetés végén Rácz Jenő arra kérte saját követőit, hogy ne írjanak Istenes Bencének olyat, amivel bántani lehet őt.

VIDEÓ: A beszélgetés

Forrás: RTL.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Berki Mazsi már a saját oldalán is megmutatta szerelmét – még egy csók is elcsattant
A melegítés közben készült videón Zoltán többször is felbukkan, hol békésen ücsörögve szemlélődik, hol - vélhetően - párját lelkesíti...

Link másolása

Berki Mazsi lázas betegsége után sikeresen szerepelt a Sztárbox első elődöntőjében, ahol magabiztosan verte meg Janicsák Vecát, ezzel beküzdötte magát a fináléba.

A versenyen ott volt szerelme is, akit eddig nem mutatott meg a nyilvánosság előtt. Ám most a Blikknek sikerült lencsevégre kapnia.

Ezt követően Mazsi már a saját közösségi oldalán is megmutatta Zoltánt, a jómódú vállalkozót. A videó a mérkőzés előtt készülhetett, és az edző és a stáb tagjai mellett Mazsi párja is jelen volt.

A bemelegítő celebsztár pedig nem bírta ki, hogy ne menjen oda hozzá - és hol egy puszi, hol egy csók csattant el. A videó ITT látható.

Link másolása
KÖVESS MINKET: