SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Rácz-Gyuricza Dóra a szüléséről: Majdnem meghaltam a műtősztalon

Mesélt a császármetszésről és arról is, hogy a legbüszkébb akkor volt, amikor Kamilla lánya megszületett.


Rácz-Gyuricza Dóra, a sztárséf Rácz Jenő felesége, nemrég Tóth Vivi vendége volt a Talk TV ZWorld podcastjában. A csajos, jó hangulatú beszélgetés középpontjában az anyaság állt, Dóra pedig betekintést engedett az anyai élet szépségeibe és kihívásaiba. Mesélt kislányuk, Kamilla születéséről is, ami nem volt éppen zökkenőmentes.

A podcast egy pontján azt kérdezték Dórától, mikor érezte először anyaként, hogy valamit jól csinált – írta szemléjében a 24.hu. A válaszában nemcsak a boldog pillanatokról, de a nehézségekről is őszintén beszélt.

„Nekem elég keményen indult Kamilla születése. Korábban is jött, plusz a Covidnak a végén voltunk, és nekem a családom pont covidos volt, mikor Kamilla megszületett, úgyhogy senki nem tudott nekem segíteni, a Jenő pedig épp forgatott. Szóval egyes-egyedül, mély víz. De hogy őszinte legyek, az első pillanat, amikor azt éreztem, büszke vagyok, az volt, amikor megszületett. Amit azért kérdőjelezhet meg bárki, és meg is kérdőjelezték, mert én császármetszéssel szültem” – idézte fel Dóra élete egyik legmeghatározóbb pillanatát.

Dóra a császármetszéssel kapcsolatban is határozott véleményt fogalmazott meg:

„De számomra nem volt kérdés, hogy ez... hála a Jóistennek, mert ugye, tudom, hogy a szülés utáni sok depressziónak ez az oka, hogy valahogy a császármetszés az ő fejükben nem elég méltó, merthogy nem küzdöttek eleget. Hát, én majdnem meghaltam a műtőasztalon, szóval nem gondolom, hogy nem volt elég méltó, hogy a testemet, az életemet konkrétan a gyereknek adom, hogy világra jöhessen.”

A sztárséf felesége azt mondta, hogy az anyaságban az egyik legfontosabb dolog, hogy tudjuk értékelni azt, amit elértünk. Kamilla születésekor is ez volt az első gondolata.

„Azt mondták, korábban jött, de tökéletesek az értékei, nem kell inkubátor, nincsen semmi baj. Én már akkor feküdtem, és arra gondoltam, hogy köszönöm, és hogy hálás és büszke vagyok, hogy ez sikerült. Azt gondolom, már csak az a gondolatmorzsa, hogy hálás és büszke vagyok, sok anyukából hiányzik, amikor mondjuk csak császármetszéssel sikerül világra hozni a gyereket. Ezt szégyenként élik meg, pedig ebben semmi szégyellnivaló nincs” – mondta Dóra.

A beszélgetés során Dóra arra is rávilágított, hogy sok anyuka túl szigorúan ítéli meg magát, pedig a lényeg az, hogy mindent megtesznek a gyermekükért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Az utóbbi időben nem volt önmaga...” - Megtörte a csendet Jákli Mónika édesanyja
Jákli Mónika gyászoló édesanyja a csütörtöki temetés előtt beszélt lánya belső vívódásairól. Az anya szerint a lányát nyomasztotta valami az elmúlt időszakban.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. január 28.



Megtörte a csendet Jákli Mónika gyászoló édesanyja. A mindössze 31 esztendős influenszer és modell váratlan halála az egész országot sokként érte, miközben a család a csütörtöki temetésre készül. Az édesanya, Maya Jákliová most egy szlovák lapnak beszélt lánya utolsó, nehéz időszakáról.

Könnyek között idézte fel, hogy

Mónika az utóbbi időben nem volt önmaga, és bár kívülről nyugodtnak tűnt, belül komoly félelmek gyötörték.

„Azt mondta, fáradt. Nem fizikailag, hanem mentálisan. Úgy érezte, hatalmas nyomás nehezedik rá” – emlékezett vissza az anya. A legmegdöbbentőbb, hogy

Mónika a halála előtt elárult egy titkot, amely hónapok óta nyomasztotta.

„Nem volt hajlandó nyilvánosan beszélni róla, de úgy érzem, ez kulcsszerepet játszott az életében” – tette hozzá az édesanya, aki szerint a család bár próbált segíteni, nem látták a baj valódi mélységét. „Azt hittük, csak átmeneti időszak, de most már tudom, hogy minden apró jel számított volna.”

Mint ismert, Mónika január 21-én hajnalban, a Nagymegyer és Alsócsallóköz közötti úton szenvedett halálos balesetet, amikor autója lesodródott az útról és egy fának csapódott. Az illetékes hatóságok közúti balesetként vizsgálják az ügyet, és eddig nem merült fel más személy jogellenes magatartásának gyanúja. A rendőrség ugyanakkor arra kérte a nyilvánosságot, hogy ne terjesszenek a nyomozást nem segítő találgatásokat a közösségi médiában.

Jákli Mónikát január 29-én, csütörtökön 11 órakor helyezik örök nyugalomra az alistáli temetőben.

Via Borsonline


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kiara Lord kiakadt A Nagy Ő-ben: Más lányokkal való "közös kefélés" már nem fér bele neki
Kiara Lord a kamerák előtt fakadt ki, miután Stohl András más nőkkel is intim közelségbe került. A drámai döntés után a desszertet már kettesben folytatták.


Felrobbant a bomba A Nagy Ő legutóbbi, január 27-i adásában, ahol Stohl András egy lovas programmal egybekötött csoportos randin próbálta megismerni a szívéért küzdő hölgyeket. A hangulat azonban hamar feszültté vált, amikor a színész egy ló tisztítása közben több nővel is túlságosan közvetlen, „tapizós” helyzetbe került - írta a Tények.hu.

A jelenet leginkább Kiara Lordnál verte ki a biztosítékot, aki nem is rejtette véka alá a véleményét. A felnőttfilmes a kamerák előtt fakadt ki a látottak miatt.

„A más lányokkal való közös kefélés az volt az a pont, ami nekem már nem annyira tetszett ezen a randin”

– hangsúlyozta Kiara, aki önmagát kifejezetten birtokló típusnak tartja. „Nagyon territoriális nőnek tartom magam, ezért nehezen viselem ezt, úgyhogy egyáltalán nem volt kedvemre való” – tette hozzá.

Kiara Lord harciassága nem teljesen új keletű, hiszen már a műsor indulása előtt nyilatkozott arról, hogy egy komoly kapcsolatért hajlandó lenne háttérbe szorítani a karrierjét is.

Úgy tűnik, a territóriumharc mostantól még élesebbé válik, a rózsákért folyó küzdelem pedig egyre személyesebb hangot üt meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Megvan a nyertes” – Sebestyén Balázs már tudja, ki rabolja el Stohl András szívét A Nagy Ő-ben
A rádiós műsorvezető szerint a színész ízlését ismerve borítékolható a győztes. Műsorvezető-társa, Ráskó Eszter viszont teljesen más hölgyet gondol befutónak.


Alig két napja indult el A Nagy Ő új évada Stohl Andrással, a vita máris fellángolt a lehetséges győztesről. Sebestyén Balázs a Balázsék című reggeli rádióműsorban már ki is hirdette a végső befutót, de műsorvezető-társa egyáltalán nem ért vele egyet.

Sebestyén Balázs bevallotta, hogy a párkereső reality elkötelezett rajongója, és minden este a képernyő előtt ül majd.

„Elindult, amihez le kell ülni, nézni, közben írogatni egymásnak (…) Jeges borzongással ülök a tévé előtt, és minden lány mondatára kíváncsi vagyok, imádom”

– idézte a rádióst az nlc.hu.

Szerinte a győztes személye nem is kérdés, miután felfedezte, hogy a felnőttfilmes Kiara Lord is a versenyzők között van.

„Az a baj, hogy így megvan a nyertes. Ismerem Buci ízlését – Buci szereti az extrém dolgokat”

– tette hozzá, egyértelműen Kiara múltjára utalva.

Műsorvezető-társa, Ráskó Eszter viszont más véleményen van. Szerinte Stohlhoz a korban jobban illő Melinda lehet a befutó, és meg is indokolta, miért vonzó egy nő számára a közel hatvanéves, ötgyermekes színész.

„Nőként én azt látom ebből a férfiból, hogy sokat dolgozik, jól bírja, és 60 éves korában még mindig rá figyel mindenki. (…) Fontos neki a kapcsolata a gyerekeivel. (…) Ezenkívül nem rottyant le 60 évesen”

– sorolta Ráskó.

Kiara Lord egyébként a Farm VIP-ben szerepelt először a tévében, most pedig azért döntött az újabb szereplés mellett, mert úgy érezte, ez a műfaj sokkal közelebb áll hozzá. Magabiztosan vágott neki a műsornak, saját bevallása szerint a férfiak az ő farzsebében vannak, Stohl András pedig régóta szerepelt a bakancslistáján. A főszereplő tavaly nyáron vált el, a TV2 programigazgatója szerint pedig a műsorban a valódi önmagát mutatja meg.

A Nagy Ő hetedik évada január 26-án, hétfőn indult, és a korábbiaktól eltérően főműsoridőben, hétköznap esténként 20:00-tól látható a TV2-n. A Lékai-Kiss Ramóna által vezetett show-ban már csak 16 hölgy versenyez Stohl András kegyeiért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Tegnap is beszéltünk, a legjobb barátom volt” – Bodrogi Gyula szívszorítóan beszélt Voith Ágiról
A Nemzet Színésze naponta beszélt a most elhunyt színésznővel, akivel soha nem váltak el hivatalosan, szoros kapcsolatban maradtak. Bodrogi Gyula elárulta, a legutóbbi karácsonyt is együtt töltötték.


„Tegnap is beszéltünk, a legjobb barátom volt” – mondta megtörten Bodrogi Gyula, miután szerdán kiderült, hogy elhunyt Voith Ági. A Jászai Mari-díjas színésznő, rendező, érdemes és kiváló művész március 17-én lett volna 82 éves.

Egykori férje, Bodrogi Gyula most a könnyeivel küszködve fogadja a részvétnyilvánításokat.

„Ülök a telefon mellett, és fogadom azoknak a hívásait, akik szerették”

– mondta a Blikknek.

Bár több mint negyven éve külön éltek, papíron sosem váltak el, közös fiuk, Ádám és az unokák pedig örökre összekötötték őket. Kapcsolatuk rendkívül szoros maradt:

a legutóbbi karácsonyt is együtt töltötték, és Bodrogi elmondása szerint naponta beszéltek.

Amikor a Blikk arról érdeklődött, mi történt pontosan a színésznővel, a Nemzet Színésze szűkszavúan csak annyit mondott: „Meghalt, sajnos ez történt.”

Voith Ági decemberben kórházba került, akkor elmondása szerint egy „fránya tüdőgyulladás” döntötte le a lábáról. A Blikknek akkor azt mondta, az ijedelem ellenére jól van, és nagy erőkkel készül a családi karácsonyra. Hamarosan haza is engedték, az ünnepeket már otthon tölthette, és az év elejére fellépéseket tervezett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk