SZTÁRVILÁG

Putyin állítólag kidobta szexőrült szeretőjét, és a Kremlben bújt el

Az orosz elnök a hírek szerint egyre jobban félti az életét, ezért költözött közel az irodájához.

Link másolása

Vlagyimir Putyin állítólag már nincs együtt a szexőrült extornásszal, írja a Daily Star. A szakítás hátterében a sikertelen ukrajnai háború miatti stressz állhat. Ezen felül az orosz elnök egyre jobban félti az életét, és egy szigorúan őrzött épületbe költözött az irodája közelében.

Putyin erről nemrég maga beszélt egy interjúban, ahol azt mondta, hogy a rengeteg munka miatt gyakran a Kremlben éjszakázik. Szóvivője szerint a megnövekedett elfoglaltságok hátterében az ukrajnai invázió áll.

Az orosz elnöknek és Alina Kabajevának legalább két gyereke született. Eddig úgy tudták, hogy Putyin Moszkva közelében, Novo-Ogarjovóban élt az egykori tornásszal és a gyerekekkel, de van egy erdei palotája Valdajban is, továbbá Gelendzsikben épült az a fényűző palota, ahol rúdtáncos budoár és szőlőültetvény is van.

A paranoiás politikus azonban a jelek szerint nemrég a Kremlben kialakított lakásába költözhetett. Már itt fogadhatta múlt héten a Moszkvába látogató kínai elnököt is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Ráhívták a rendőröket Gáspár Laci családjára, a kisfia zokogott
Az egyik szomszéd azt gondolta, tőlük jön a hangzavar, ami felverte a környéket.

Link másolása

Rendőröket hívott Gáspár Laci családjára szombat éjszaka az egyik szomszédjuk, mert azt hitte, tőlük jött a hangzavar, ami felverte a környéket - írja a Blikk.

A lap szerint a zenész a Facebookon azt írta az esetről:

„Tegnap este valamelyik szomszéd hangosan hallgatta a zenét és abszurdnak tartom, hogy valaki egyből az én családomra küldte ki a rendőröket, akik már békésen aludtak, villanyok mindenhol lekapcsolva, miközben én az ország másik felén dolgoztam!”

Laci szerint éjjel 11-kor „verték fel a rendőrök” a kisfiát és a feleségét.

„Annyi a kérésem, ha rendőrt hívsz valakire, legalább győződj meg róla, hogy kire is akarod kihívni! Ne zaklass ártatlan családokat! A kisfiam megrémült, zokogott, amiért éjjel rendőrök verték fel őket!”

A Blikk által idézett bejegyzést azonban úgy tűnik azóta eltávolították a Facebookról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
Fordulat! Mégsem válik Peller Mariann és férje?
A műsorvezető és Juni György a hivatalos válási procedúrát mindenesetre még nem indította meg.

Link másolása

Nemrégiben mi is hírt adtunk róla, hogy testvére, Anna után Peller Mariann is bejelentette, hogy véget ér házassága. A műsorvezető-színésznő és férje, Juni György 12 év házasság után döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják.

Legalábbis eddig így tűnt. Most azonban fordulat állhatott be kapcsolatukban. A Blikk információi szerint

úgy tűnik, sikerült túllépniük a sérelmeken, hiszen újra közelednek egymáshoz, sőt, talán még arra is van remény, hogy újrakezdjék a házasságukat.

A lap egyik olvasója együtt látta kirándulni a házaspárt és két fiukat pünkösdvasárnap Esztergomban.

„Nagyon meglepődtem, amikor megláttam őket, mert már hónapokkal ezelőtt arról olvastam, hogy nem élnek együtt. Ehhez képest olyanok voltak, mint egy igazi család. Jókedvűnek tűntek, Mariann és a férje között sem volt érezhető a feszültség, pedig korábban lehetett arról hallani, hogy nem volt békés az elválás. Talán követik a nővéréék, Peller Anna és Lukács Miki válásának példáját, és ők is hasonlóan jó viszonyra törekszenek” – fogalmazott az „olvasóriporter”.

A Blikk nem érte utol sem Pellert, sem Junit, de azt megtudták: a pár még nem indította el a hivatalos válási procedúrát, hiába élnek hónapok óta külön.

„Mariannék megpróbálják megmenteni a házasságukat. Az az igazság, hogy a szakítás is eleve egy hosszú folyamat volt náluk. Semmit sem kapkodnak el, ezt jól példázza, hogy még a válókeresetet sem nyújtották be, pedig tavaly októberben jelentették be, hogy külön utakra lépnek”

– nyilatkozta a lapnak egyik barátjuk.

„Mostanában egyre több a közös családi programjuk a gyerekekkel négyesben, amely mindenképpen biztató. [...] Bízom benne, hogy sikerül nekik, vannak jelek, amelyek azt mutatják, lehet esély a békülésre. Szurkolok nekik” – tette hozzá.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Vitézzé avatták Varga Viktort, elárulta, mivel érdemelte ki a címet
„Büszke vagyok, és boldog” – írta a zenész, aki egy videót is közzétett a nagy eseményről.

Link másolása

Varga Viktort vitézzé avatták – erről a közösségi oldalán számolt be a zenész.

Bejegyzésében azt írja, június 3-án, Budapesten, a Szent Flórián templomban volt az esemény.

„Végig extatikus élményben volt részem, de mikor a

-Vitézzé avatlak!

-Hazámat szolgálom! - mondatot kiejtettem, valami igazán erős áhitat lett úrrá rajtam” – mesélte.

Azt is lemagyarázta, mióta ilyen fontos neki a magyarságérzés:

„Eddig is foglalkoztam a magyarsággal, a hagyományainkkal, a nemzeti érzésekkel és identitással, de mióta saját szeletem van a magyar földből, még inkább érzem fontosságát, hiszen igazán összefonódtam vele. Hatalmas megtiszteltetés, hogy a rend tagjai tudtom nélkül figyelemmel kisérték munkásságomat és bizalmukkal megajándékoztak, tudtom nélkül.”

Úgy érzete, hogy bárhol a világban, ahol eddig járt, az ott élők „Ismerik, tisztelik, szeretik, és használják a hagyományaikat és jellegzetességeiket, mi több benne élnek… mindig mikor hazatértem, inspirált voltam és kerestem, keresem a mi elfeledett értékeinket, s próbálom felidézni, amiket generációkon át feledtettek nagyszüleinkkel, szüleinkkel.

Rendkívül régre visszanyúló őskultúránk van.”

A zenészt éppen ezért tette boldoggá a Nemzeti Lovasszínház felkérése, hogy írja meg a Fehérlófia című musicalt. Ehhez „összevásárolva ősi magyar hangszereket, felkutatva és feljátszva régi dallamokat. Valahogy így indult el bennem a nemzeti öntudat… ezt követve az élet számtalan hasonló építő lehetőség elé állított:

- Trianon Múzeum felkérésére dalszerzés

- Nemzeti Cirkusz Himnuszának megírása

- Terror Háza tárlat vezetés

- Himnusz újra éneklése

- Hazám, Hazám újraéneklése

- Otp Oktatási központ felkérésére előadások középiskolásoknak

- Totem, magyar tv műsor ősközösség építés szociológiai kísérlet első helyezettje lettem @tv2official

- Hagyomány őrző életmód jurtában

- Lovas akrobata képzés és előadások a Nemzeti Lovas Színházban.

És azt hiszem feladatom lett minden más mellett értékeink megmutatása és életben tartása! Büszke vagyok, és boldog!”

- írta Varga Viktor.

VIDEÓ: Az avatásról

Varga Viktor nemrégiben komoly sikert ért el a Bank bán híres áriájának elénkelésével:

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Kibékülhetett L.L. Junior és Dárdai Blanka, közös fotót posztoltak
A rapper és az énekesnő fél év után, május közepén szakítottak. Úgy tűnik azonban, hogy a mosolyszünet után, most újra együtt vannak.

Link másolása

Együtt jelent meg L.L. Junior és Dárdai Blanka Bochkor Gábor évadzáró partiján.

A rapper és a tőle 18 évvel fiatalabb énekesnő tavaly novemberben jött össze, idén pedig együtt utaztak el Dominikára is. Bár a képek alapján remekül el voltak, egy ismerősük már akkor arról beszélt, hogy a páros a kezdetek óta rengeteget veszekszik.

Május közepén kdierült, hogy a rapper és az énekesnő szakítottak. Junior azonban Hajdú Péter műsorában úgy fogalmazott, hogy „van egy kis mosolyszünet közöttük”, és majd meglátják, „mi lesz a vége”.

„Az is lehet, hogy végleg véget ért közöttünk minden, de az is lehet, hogy nem.”

Azonban úgy tűnik, hogy rendeződött a kapcsolatuk, a mindap ugyanis együtt jelentek meg Bochkor Gábor évadzáró partiján. Az eseményről Junior osztott meg egy képet, amint hatalmas mosollyal az arcán Blanka mellett ül egy nagy asztalnál.

A kép alá csak annyit írt: „Bochkor évad záró buli”.


Link másolása
KÖVESS MINKET: