„Senki nem születik szarlapátolásra” – Puskás-Dallos Peti a rászoruló gyerekek támogatását hangsúlyozta a Lázár-botrány kapcsán
„Senki nem születik szarlapátolásra” – így reagált Puskás-Dallos Peti egy közel tízéves fotóval Lázár János múlt heti kijelentésére. A színész-énekes hétfőn állt be azoknak a közszereplőknek a sorába, akik nem hagyták szó nélkül az építési és közlekedési miniszter szavait, aki időközben már bocsánatot kért.
Lázár János január 22-én, a Balatonalmádiban lakossági fórumán arról beszélt, hogy ha nincsenek migránsok, akik elvégezzék azokat a munkákat, amikre a magyarok nem jelentkeznek, akkor a belső tartalékokhoz kell nyúlni.
Lázár János két nappal később, január 24-én Kaposváron kért elnézést. „Különösképpen szeretném megkövetni azokat a cigány magyar honfitársaimat, akiknek fájt ez a néhány mondat. Bocsánat érte, valóban sajnálom” – mondta, hangsúlyozva a munka és a takarítómunkások megbecsülését.
Puskás-Dallos Peti egy Instagram-posztban egy szendrőládi látogatásának emlékét idézte fel, ahova egy segélykérés hatására barátjával vittek sporteszközöket, és többségében roma származású gyerekekkel találkoztak.
Az énekes a társadalom felelősségét is kiemelte. „Minden gyerek gondoskodásra, szeretetre és törődésre vágyik. A mi feladatunk az, hogy ezt megadjuk nekik – nemcsak egyénként, hanem társadalomként is. Mert minden gyerek megérdemli a minőségi oktatást, a minőségi egészségügyet és a minőségi szociális hálót.”
Bejegyzését azzal a gondolattal zárta, hogy a gyerekeknek segítő tanárok és szociális munkások soha nem engednek meg maguknak bántó mondatokat, mert tudják, hogy
A miniszter megszólalására Puskás-Dallos Peti előtt már többek között Molnár Áron színész, Orsós János iskolaalapító, Lakatos László roma stand-upos, Vályi István újságíró, valamint Kis Grófo is reagált. A roma énekes egy hosszú bejegyzésben úgy fogalmazott: „Felháborodásomnak és értetlenségemnek kell, hogy hangot adjak”.