SZTÁRVILÁG

Pumped Gabót meghívták a Magyar Tudományos Akadémiába: „Régen ilyenekkel poénkodtam”

A celeb azt is elárulta: „beszélgettünk és arra jutottunk hogy fogunk még találkozni, egy szebb jövő érdekében”.

Link másolása

Menő helyre hívták meg a celebvilág egyik ismert alakját: Pumped Gabó a Magyar Tudományos Akadémián járt. A közösségi oldalán azt írta az eseményről:

„Régen ilyenekkel poénkodtam – Meghívtak a Magyar Tudományos Akadémiába ebédelni. Fenntarthatósági témában rendezett egy versenyt az MTA ennek a népszerűsítésében segítettünk nekik, rengetegen jelentkeztek, több mint 600 csapat!

Nagyon örülök hogy sokatokat érdekel és foglalkoztat ez a téma. Ebédeltünk, körbe ezettek, beszélgettünk és arra jutottunk, hogy fogunk még találkozni, egy szebb jövő érdekében. Rengeteg okos ember van az országban, akik szeretnének tenni és tesznek is valamit. Ez csak együtt sikerülhet”

– áll a bejegyzésében.

Pumped Gabó egy David Attenborough-film hatására döntött úgy, hogy zöld aktivista lesz:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„A Tóth Gabi-hasonmásverseny erre van?” – Lakatos Márk csillogó ruhában és harisnyában vonult
A stylist nem bírta ki, hogy ne szóljon be megint Tóth Gabinak.

Link másolása

Lakatos Márk az utóbbi időben számos alkalommal kritizálta Tóth Gabit a közösségi oldalain - ezekre az énekesnő nem, vagy csak szűkszavúan reagált. A stylistot ez azonban nem rettentette el attól, hogy továbbra is odaszúrjon néha Gabinak.

Most egy vidám TikTok-videójához írta azt:

„Sziasztok! A Tóth Gabi-hasonmásverseny erre van?”

A videóban azt láthatjuk, ahogy Lakatos Márk csillogó fekete ruhában, harisnyában és csizmában vonul le egy lépcsőn.

@lakatosmarkstyle Walk walk Fashion Baby! ??? @Gabriella Tóth @BCEFW #bcefw #bcefw2324 #fashion #fashionmonth #csilagszóró #nekedbelegyen #nekedbe #nembírtokvelem #magyartiktok #fyp #fy #foryourpage ♬ Rasputin (Single Version) - Boney M.

Az Instagram-oldalára már korábban feltöltött egy képet, amin megmutatta a szettjét. Ennél a posztnál G.w.M-nek szólt be, ahogy meg is írtuk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
Megválasztották minden idők legjobb férfi és női rapperét
Nicki Minaj és Jay Z végeztek a Billboard top 50-es listájának élén. Egyetértetek?

Link másolása

A Billboard összeállította minden idők legjobb rappereinek 50-es listáját a hiphop megszületésének 50. évfordulója alkalmából.

Az első helyen Jay Z áll, vagyis a neves amerikai zenei magazin szerint ő minden idők legjobb rappere.

Mint írják, Beyoncé férje üzletemberként is bebetonozta magát a zeneiparba, zsenialitásával pedig felülmúlhatatlan, legendás karriert futott be. Indoklásuk szerint bár sok rapper áll zeneileg egy szinten Jay Z-vel, de a teljes pályafutást tekintve ő kiemelkedik minden rapper közül.

A netezők közül azonban nem mindenki osztja ezt a véleményt. Van, aki úgy véli, Jay Z valóban helyet érdemel a top 10 között, de nem ő áll az élen. Más a Billboardot kritizálta, szerinte nem egy magazinnak kell megmondani, ki számít a legjobb rappernek a világon.

Ha már top 10,

az 50-es lista tizedik helyén találjuk az első női rappert, Nicki Minajt, aki ezzel a legjobbnak bizonyult a hölgyek között.

A Billboard szerint őt a műfajokat keverő munkája, a lenyűgöző előadókészsége és a zseniális líraisága emeli a legnagyobb rapperek közé.

Természetesen az emberek nem feltétlenül osztják ezt a véleményt. Egy netező azt írta, a zenei magazin komolytalanná vált ezzel a választásával, hiszen számos női rapper mérföldekkel jobb Nicki Minajnál. Más viszont így reagált: „És néhányatok még mindig azt hazudja magának, hogy Nicki elbukott.”

A legismertebb rapperek közül 50 Cent a 17., Ice Cube a 18., DMS a 21., Ludacris a 39., Dr. Dre pedig a 40. helyet kapta.

Nicki Minaj után a második női rappert a lista 19. helyén találjuk Missy Elliott személyében, utána Lauryn Hill következik harmincadikként, Lil Kim pedig a 31. helyen követi őt.

A Billboard szerint ők minden idők legjobb rapperei:

1. Jay-Z

2. Kendrick Lamar

3. Nas

4. Tupac

5. Eminem

6. The Notorious B.I.G.

7. Lil Wayne

8. Drake

9. Snoop Dogg

10. Nicki Minaj

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Megalázó volt, ahogy szakított párjával Zámbó Krisztián
Miközben a menyasszony, Zsuzska izgatottan nyilatkozott arról, hogy mennyire várja az esküvőt, vőlegénye a kapcsolatuk végéről posztolt a közösségi médiában.

Link másolása

Mi is beszámoltunk róla, mennyi ellentmondásos információ érkezett Zámbó Krisztián és menyasszony, Takács Zsuzska kapcsolatáról. A Bors szerint

Krisztián úgy posztolt a közösségi médiában a szakításukról, hogy közben Zsuzska az esküvővel kapcsolatban nyilatkozott nekik.

Hétfőn az énekes egy régebbi fotót posztolt önmagáról a Facebookra, és az egyik kommentben pedig azt közölte, hogy barátnőjével már nincsenek együtt.

Ezután a Blikk megkereste Krisztiánt, de nekik már teljesen mást mondott.

"Valóban volt egy kis zavar a kapcsolatunkban, de minden rendben van közöttünk" - válaszolta a lap kérdésére még aznap.

Keddre viszont újra megváltozott a helyzet, Krisztián ugyanis egy Insta-sztoriban osztotta meg követőivel, hogy véget ért a kapcsolatuk.

"Nem vagyunk együtt és nem is leszünk együtt. Ezért írtam ki ide, mert semmilyen interjút nem szeretnék adni. Minden ok velem, az nem érdekel, hogy a másik féllel mi van. Elmúlt a szerelem! Soha nem voltam ilyen magabiztos. Végre eljött az én időm. Itt le is zárnám a sztorit, és nem akarok többet beszélni erről"

- írta a sztoriban.

Ezzel egy időben Zsuzska a Borsnak nyilatkozott arról, hogy milyen jól érezte magát a Tények Plusz forgatásán. A riport témája az esküvőszervezés volt, menyasszonyi ruhákat is felpróbált..

Miután Krisztián bejegyzése megjelent, azt írta a lapnak, hogy nyilatkozata tárgytalan, nem használható fel.

Az énekes barátai szerint Krisztiánt az elmúlt időszak nagyon megviselte lelkileg és fizikailag is. Az évek óta tartó se veled, se nélküled kapcsolat miatt nem tudott rendesen koncentrálni a napi feladataira, a kötelezettségeire és az egészségére sem, állítólag sokat ivott is.

Krisztián most fogadkozik, hogy összeszedi magát, egészségesebben él, eddzeni kezd és végre lezárja a múltat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Kiborult Madonna, mert mindenki arra figyelt, hogy nézett ki a Grammy-díjátadón
Ahelyett, hogy a beszédére koncentráltak volna. Az ageizmus és a nőgyűlölet áll szerinte minden mögött.

Link másolása

Vasárnap volt a 65. Grammy-díjátadót Los Angelesben, amelyen Madonna is részt vett.

A 64 éves énekesnő a legjobb popduónak járó díjat is elnyerő Sam Smitht és Kim Petrast konferálta fel.

Ám ezt követően a bulvárlapok egy dologgal foglalkoztak: azzal, hogy Madonna arca „ijesztő” és „felismerhetetlen”.

Az énekesnő Instagram-bejegyzésben reagált:

Szerinte a telejeobjektívvel készült közeli képek bárki arcát eltorzították volna, a kritikák mögött pedig az ageizmus és a nőgyűlölet áll.

„Ismét elért az ageizmus és a nőgyűlölet, amely áthatja a világot, amelyben élünk. Ez a világ nem hajlandó ünnepelni a 45 év feletti nőket, és úgy érzi, hogy meg kell büntetni őket, ha továbbra is erős akaratúak, szorgalmasak és kalandvágyóak maradnak."

- jelentette ki.

"Alig várom, hogy még sok-sok évig felforgató magatartást tanúsítsak – a határokat feszegetve – a patriarchátussal szembeszállva – és legfőképpen élvezve az életemet” - tette még hozzá.

Emellett kijelentette, hogy büszke rá, hogy ő konferálhatta fel az első transznemű énekesnőt, aki felléphetett a Grammyn. Kim Petras mondta is, hogy hogy Madonna nélkül most biztos, hogy nem állhatna a színpadon.


Link másolása
KÖVESS MINKET: